Esztergom és Vidéke, 1901

1901-11-14 / 91.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE. {9.1 szám.) 2 TOL november 14. évekre kötött szerződések alapján vásárolnak, de termelhet burgonyát, kendert, mákot és termelhet gyógy­növényeket, amelyek céltudatos és szakszerű müvelés mellett a leggaz­daságosabb vetemények közé tar­toznak. De nincs kizárva a cukorrépa ter­mesztése sem, ha községenként szer­veszkedve lépnek a kisgazdák szer­ződésre a gyárakkal. Németország­ban, ahol a kisgazdák száma Össze­hasonlíthatatlanul több, mint nálunk, már régen rájöttek, hogy összeadva terméseiket sokkal könnyebben s előnyösebben értékesíthetik, mint egyenkint. Ez természetes is. Ha egyéb haszna nem lenne is az ilyen értékesítő szövetkezetnek, mint meg­takarítani azt a néhány krajcárt, a mit a gabonát vásárló ügynökök métermázsánként zsebrevágnak, már ebben nagyon szépen megtalálná célját. Előnye különben is ennek a dolognak annyi van s olyan kéznél fekvő, hogy felsorolni is felesleges. S egy kis jóakarattal egy kis buz­gósággal mindezt elérhetjük, csak épden a kezünket kell nyújtani utána. Egy kisgazda. A munkások rokkant- és nyugdíj-ügye. — Az egylet nov. io iki estélye. — Esztergom, 190I. nov. 11. Városunkban elég szép számban levő jótékony és emberbaráti intéz­mények sorában immár méltó he­lyet foglal el * >Magyarországi munkások rokkant és nyugdijegy­letét-nek esztergomi fiókja. Hogy három év előtt megalakult s hogy létezik, az talán köztudomású volt, de annak beléletéről, hasznos mű­ködéséről vajmi kevesen vettek ed­dig tudomást. Az esztergomi ipar­testület két év előtt országos moz­galmat indított meg az iparosok nyugdíjintézetének létesítése érde­keben, hálás elismerésre talált az egész országban, de oly akadályok gördültek e nemes cél kivitele elé, hogy annak megvalósítása meddő maradt. Pedig az az osztály, amely az ország boldogitásának előmoz­dításában jelentékeny tényezőként szerepel, végre megérdemelné, hogy foglalkozzanak behatóbban jövőjük­kel, hogy módot nyújtsanak a meg­élhetésre akkor is, midőn a keser­ves munkában elerőtlenedett kezek már képtelenek a napi kenyér meg­keresésére, hogy megmentsék őket a végpusztulástól s kevesbítsék azok számát, kik önhibájukon kívül ju­tottak a koldusbotra. Évtizedek előtt, midőn az ipart aranybányának le­hetett tekinteni, még lehetséges volt kis igyekezettel is-oly tőkét gyűj­teni, mely biztosította az iparos csa­lád megélhetését a munkára kép­telen agg korban, de ma már oly terhek nehezednek ez osztály vál­laira is, hogy boldog az, ki nélkü­lözéstől ment életet tud biztosítani családjának, ki azzal a tudattal hunyja le szemeit, hogy családját megmentette az oly keserű kegye­lem kenyértől, ki oly adósságtól mentes üzletet hagyott hátra, mely szorgos munka mellett nyújt re­ményt a hátragyott özvegy és gyer­mekek megélhetésére és neveltet­hetésére. Ily mostoha viszonyok s az iparosok ezreinek jajkiáltása kö­zött, mind sűrűbben hangzik fel neki egy földivel, hogy kitagadja, nem akar róla tudni ; még a temetésére se jöjjön el, mert nem tudna nyugodni a sirban. Azóta nem tudnak egymásról semmit. Talán meg is halt már azóta, szégyenében, szegénységben, elhagyatva. Beteg volt sokáig és senki nem ápolta. Jött egy éjjelen a halál és nem volt senki, aki befogta a szemét. Talán megbocsá­tott leányának és hivta, hivta őt a ha­lálos ágyon. S ő azalatt rossz volt, go­nosz volt. — Mama, mama, mama, tö r t ki a só­hajtás Éva ajkairól s megeredtek a könyei. Nem zokogott, csak folyt, folyt szakadatlanul szeméből a bánat vize. A füzesekkel árkolt kicsiny temetőben van egy elhagyatott sir. Virág nincs rajta, keresztje letörött. Nem látja más csak a nap, nem nézi más, csak a züm­mögő bogár, ha arra száll. Senki nem jár m sirhoz, a falubeliek el is felejtették már, hogy ki fekszik ott. Az ő anyja fekszik ott. Kezeit a mellére téve, fekete ünneplő ruhában, fekete főkötőben. A szeme le van hunyva, mintha aludna, álmodna. Az arca fehéi, mint a viasz és szomorú mint akkor; amikor Éva elment a háztól . . . Éva látja anyját a sirban. Mama, mama, bocsáss meg ! Mama, ébredj fel! Igy beszél Éva az ő lelkében a ha­lotthoz. De az néma és mozdulatlan marad .. Az ének megszűnt. Az orgona elhall­gatott, Éva föltekintett és megtörölte a szemeit. A tömeg oszladozni kezdett, az emberek lökdöstek egymást, hogy minél hamarább kijuthassanak a temp­lomból. Éva ismét lehunyta szemeit és foly­tatta álmodozását. Kiment a temetőből, beért a faluba. Az embereket, akik eléje kerülnek, mind ismeri. Mosolyognak rá és beszélnek hozzá: Hát hazajöttél, Évi ? És ő siet, siet hazafelé. Már messziről ráismer a házukra. A kapu most is be van dőlve, a kémény még mindig olyan csonka, mint a mikor egy éjszakai nagy szél lehordta a felét. Dobogó szivvel lép a házba, lábujjhegyen megy a kony­háig. A küszöbre lép és szive majd meg­hasad az Örömtől. Ott áll az anyja a tűzhely mellett és vacsorát főz. Háttal áll az ajtónak, nem látja, ki jön. És Éva besurran a szobába, főinyitja a ládát. Ott feküsznek még a régi ru­hái szép rendben. A piros pettyes vi­ganója, a fodrosinge, a bársony cipője. Felöltözik szépen és kontyba fonja a ha­ját. Ugy megy ki a konyhába az any­jához és keblére borul. Oh micsoda bol­dogság ez! Ez a menyország . . . Valaki gyöngéden érintette a vállát. Az öreg sekrestyés volt. Elaludt a kisasszony és én most ki­söpröm a templomot, mormogta az öreg. Éva felszökött helyéről, keresztet ve­tett magára és kisietett a templomból. Egy ujjongó vágy töltötte be egész va­lóját : Haza ! Haza ! Nem gondolt a bűnre, a múltra, csak a faluját látta maga előtt, a kidűlt házi­kót, az anyját. Boldog volt, a lelkét soha nem érezte ilyen könnyűnek. Másfél óra múlva már a vonaton ült, amely szilaj robogással vitte végig az alföld éjszakába borult pusztaságain. A bűnös nagyváros soha többé nem fogja látni Évát. >Munkát a népnek, megélhetést, ke­nyeret a szerencsétlen sorsra jutott, keresetképtelen, agg iparosoknak !« Az utóbbi jogos követelés és panasz legalább részbeni orvoslá sára, a biztos siker reményében, létesítettek Budapesten egy nyug­díjintézetet az iparosok számára. Csendben, de annál nagyobb ügy­szeretettel és lelkiismeretes veze­téssel munkálkodik az intézet már 9 év óta, hogy mily eredményn^yel, világos képet nyújtanak a számok. Van jelenleg a nyugdijegyletnek 16,000-nél több tagja, vagyona meg­haladja az 500,000 koronát, van 59 vidéki fiók-egylete, melynek mind­egyike önkormányzattal bir, de a központ felügyelete alá tartozik. Tagja lehet az egyletnek minden munkás kor és nemkülömbség nél­kül, továbbá önálló iparosok, vagy bármiféle foglalkozású egyének, ha az előirt kötelezettségeknek megfe­lelnek. Az egylet tagjai három osz­tályba osztatnak. A I. osztályban 20 fillér tagdijt, a II. osztályban 24 fillért, a III-ban 30 fillért fizetnek hetenkint. Mindazon tagok, kik 10 évig rendesen teljesítették a befi­zetéseket, 10 év eltelte után ha testi, vagy szellemi elgyengültség következtében munkára képtele­nekké válnának a szabályok értel­mében rokkant nyugdíj-igényeiknek megszavazását követelhetik. 35 év eltelte után pedig az I. osztály tag­jai részére heti 12 kor. a II. osz­tály tagjai részére heti 14 kor. a III. osztály tagjai részére 17 kor. nyugdíj állapittatik meg. Tiz év elteltével bekövetkező rokkanság esetén a fenti összegnek 7O°/ 0-a, s minden további évnél i°/ 0-kal több segély adatik. A munkaképtelenség a tisztviselők által kirendelendő két orvos bizonyítványával megerősí­tendő. Megfelelő nyugdíjra tarthat igényt az elhunyt tag özvegye, s neveltetési járulékra az elhunyt ár­vái is. Városunkban Zeke József kezde­ményezésére 3 év előtt alakult meg a fiókegyesület. Sok viszontagság­gal kellett megküzdenie kezdetben, mert többen összetévesztették — még máig is — a csaknem egye­dőben napvilágot látott > Táncsics < egyesülettel, mely papíron szép el­veket tűzött ugyan maga elé, de csak részben valósította meg; Örö­kös Összetűzések színhelye volt az egyesület, lelketlen agitátorok hely­telen tanai által volt megméte­lyezve, mig végre buborék mód­jára eltűnt. A munkások fiókegye­sületének nemes törekvését meg­értve, ez évben Magyary László agilis iparos vette kezébe az elnök­séggel járó teendőket. Rövid el­nöksége alatt már is lendületnek indult az egyesület. A bizalom fo­kozódott, a tagok folyton szapo­rodtak s az a rokonszenv az iparos­osztály részéről, mely újabban, de különösen az alább részletesen is­mertetett estély alkalmával meg­nyilvánult, reményt nyújt, hogy lesz létjogosultsága városunkban is e fiókegyesületnek. A nagy nyilvánosság előtt mintegy be­mutatkozni akart az egyesület, c célból vasárnap este a »Porgeszc vendéglő nagy­termében, felolvasó és szavaló estélyt rendezett. Elég nagy számban vettek részt az érdeklődők, köztük Dóczy Fe­renc elnökkel az ipartestület elöljáróság*! tagjai is. Az est kimagasló pontját min­denesetre Nagy Antal reáliskolai tanár felolvasása képezte. Tudományos színvo­nalon álló értekezésében felölelt mindent, a mi a munkás társadalmi helyzetének megvilágítására szolgált, Ismertette tü­zetesen a sztrájk káros hatásait, megszív­lelendő adatokkal bizonyította ezt be; rámutatott mindazon üdvös eszközökre, módokra, melyekkel a munkás anyagi boldogulását elősegitheti. Kiierjedt a kis­iparosok nyomorát annyira elősegítő szá­bad-iparra is, mely a maga ideális tisz­taságával a közjólétnek hathatós ténye­zőjévé válni készült, de mihelyt az ipari kontárkodás a pénz mindenható hatal­mában talált kegyes pártfogójára, az idealizmusától megfosztott szabad ipar a közelszegényedést segítette elő s msnap is a legkártékonyabb befolyással van a tiszta iparra. Kellő értékére szállította le a legtöbb bajt okozó, s manapság annyira lábrakapott nagy igényt, mely­nek egyedüli ellenszeréül mondja, hogy ne kívánjunk többnek feltűnni, mint a mennyire egyéni ércékünknél fogva a köztisztelet, becsülés felemel, mert szám­talan elhagyott ősi lak tanúskodik a kierőszakolt közbizalomnak méreg drága értékérői. Majd a munkás és munkaadó egymásra utaltságát fejtegette, kiknek érdekei csak látszólagosan ellentétesek, de végcéljaikban közösek. A mindvégig tanulságos és érdekfeszítő felolvasás valóban lekötötte ahalgatóság figyelmét, mely sokszor éljenekkel ho­norálta a szakszerű értekezést. Krajniker Ferenc szavalta el ezután Váradi Antal >Utolsó sort cz. költemé­nyét igen hatásosan s érzéssel. Zeke József alelnök az iparosok nyug­díjbiztosításáról és a szervezkedésről írt felolvasásában a nyugdíjintézmény hasz­nát, szükségességét ismertette. Hálásan emlékezett meg azokról kik bőkezű adományaikkal igyekeztek párt­fogásuknak kifejezést adni, ilyenek Va­szary Kolos hercegprímás, báró Hornig Károly, gróf Csáky Károly, Pellett József dr. Prohászka Ottokár. Végzetül Vavrovits Ferenc a »Bánya­szerencsétlenségf cz. igen ügyesen előa­dott monológgal keltett általános derült­séget. Utána a jelenvoltak vacsorához ültek, melyet több toaszt fűszerezett. A társa­ság megaczélosodva a jövő küzdelmekre, kedélyes hangulatban gyűjtött erőt a nyugdijintézmé minél későbbi igénybevé­telére. Hollósy Károly. A bagatell követelésekről. Mióta a m. kir. Curia 64. számú dönt­vényében kimondotta, hogy a kereske­delmi ügyletekből eredő, 20 frton aluli követelések mindenképen a bagatel-biró­ság hatáskörébe tartoznak és azok a járásbíróságok előtt nem érvényesíthe­tők, az ilyen követelések behajtása igen nagy nehézségekkel van összekötve. Fokozott mértékben áll ez akkor, ha az adós vidéken lakik, mert ilyen eset- . ben az adós személyére illetékes községi bíróságnál kellene a követelést érvénye­síteni. Ezeken a miseriákon csak részben se­gített a fizetési meghagyásokról szóló törvén/, mely megengedte, hogy a 20 frton aluli követelések fizetési megha­gyás iránti kérvény alakjában a járásbí­róságok előtt érvényesíttessenek. Azonban a vidéki adósok ellen ezen törvény sem nyújtott segédkezet a hite- ± lezőnek, mert ugy intézkedett, hogy a községi bíróság elé utalt ügyekben, te­hát a 20 frton aluli ügyekben azon kir. járásbiróság illetékes, melynek területén a követelés iránti perben illetékes köz­ségi bíróság székhelye fekszik. A hitelezőnek tehát a vidéki adóst r

Next

/
Thumbnails
Contents