Esztergom és Vidéke, 1901

1901-01-31 / 9.szám

Egyebek között ez volna feladata a helyi jellegű szabadelvű pártoknak. Mivel pedig e feladatukat állandóan nem teljesitik, ime, most a tizenkettedik órában, nyilványosan meginterpelláljuk, hajlandók-e, amint kötelességük, akcióba lépni s ha igen: mikor ? Mert azután hiába-való lesz minden sajnálkozás, vállvonogatás és kézmosás. Aucun. A jövő zenéje. — A >FiIius ante patremc cikkhez. — E lapok vasárnapi számának >Filius ante patremc cim alatt közre adott cikkelyéhez, — a tekintetes Szerkesztő ur szíves engedelmével — szükségesnek tartom, a közvélemény tájékoztatása végett, néhány megjegyzést fűzni. A jelzett közlemény arról van híradással, hogy különösen, a túlsó járásban, az esetleg üresedésbe jövő vármegyei tiszti állásokra a jelölések és szervezkedések már erősen megindultak és pedig oly irányban, mely nem az érdemek méltánylását s a hű kötelességteljesítés igaz megjutalmazását tűzte ki céljául, — hanem más önző s politikai (néppárti) célokat szolgál. Biztosithatom és egyúttal megnyugtathatom a cikkíró urat, hogy a törvényhatósági bizottságnak a párkányi járás' an lakó tagjai, ily irányú mozgalomról mit sem hallottak •, annak esetleges létezéséről csak az illető cikk által szereztek tudomást; A párkányi járásban eddig még senki sem kísérletté meg, az esetutat; ismeri annak minden rögét, gödrét .. . A kis család éppen rövid vacsoráját költötte el, mikor János úr piros arceal, piros fülekkel és még pirosabb orral belépett. A piros szin, — mondják, — a szerelem jele; ha igy van, úgy János úr többszörös pirosságából ugyan sokat olvashatott ki a szelídlelkű Mariska. Mi azonban sejtjük, hogy a kipirosodásból nemcsak az a bizonyos lángoló szereljem, hanem a szigorú, kemény hideg is kivette a maga s alighanem nagyobb részét. János úr hirtelen ledobta télikabátját s szokott helyét sietett elfoglalni Mariska mellett, a ki szorgalmasan himezgelett valami >asztalfutó«-kendót. — Úgy-e, nagyon sikos az út ? — kérdé Mariska, — én nem is voltam kinn az utcán már két nap óta, mert igen félek az eleséstől. — Bizony ma magam is majd pórul nem jártam, — beszélte János úr. — Mikor a templom előtti dombról lefelé jöttem, kis híjjá, hogy nem néztem közvetlen közelből a havas utat. — Je^szuskám —• ijedezett Mariska. — miért nem vigyáz ? Az embert könnyen szerencsétlenség érheti s egész életére koldus lehet. — No, ez az egy semmiesetre sem szeretnék lenni, — tört ki az őszinte szó János úrból. — Pedig kedves János úr, — szólt közbe az okos mama, — az igen könynyen megtörténhetik, a mitől Isten őrizze. Miért nem hord magával sétabotot ? — Botot ? Minek ? — No, de ilyet kérdezni, János úr. Hát megtámaszkodni vele. legesen bekövetkezhető részleges megyei tisztújításra vonatkozólag, oly jelölés szóba hozását, mely nem találkoznék a közvélemény általános helyeslésével s nem a dolgok természetes folyamánya volna. A párkányi járásban minden csendes, ugy a megyei esetleges részleges tisztújítást, mint az országgyűlési képviselőválasztást illetőleg s nyugodtan várja mindenki, mig az akcíó ideje elérkezik. A párkányi járási bizottsági tagok nem engedik magukat hamis, de hangzatos jelszavak által félrevezettetni s egyáltalán nem kaphatók önző, partikuláris érdekek támogatására s célok elérésére. Sőt a katolikus papság is, bármennyire ellenkező legyen is egyébként a politikai meggyőződése, sokkal méltányosabb, sokkal igazságszeretőbb, mint sem, hogy az érdemeken alapuló graduális promóció elve ellen politikai okok miatt akcióba lépne ; — s nem a vármegye helyes és jó vezetésének célját szolgálná. Mi nyugodtan nézünk tehát a fejlemények elé; — s ha majd eljön az idő, hogy a királyi kinevezés mindnyájunk hő óhajtását megvalósítja s a részleges tisztújítás kérdése aktuálissá válik : akkor e járás bizottsági tagjai, egy szívvel és lélekkel azon zászló alá fognak sorakozni, melyre az igaz érdemek elismerése, a hű kötelességteljesítés megjutalmazása s a méltányos graduális promóció elvének megvalósítása lesz felírva s ezen elv alapján olyan tisztikart fog választani, a vármegye vezetését és közigazgatását olyan kezekbe fogja letenni, melyekről tudja mindenki, hogy közigazgatásunkat az eddigi magas színvonalon megtartani tudják is és — A bot csak öreg embernek való, — Téved, kedves János úr. Az ilyen időben fiatallal is megtörténhetik, sőt számtalanszor meg is történt már, hogy elesett s kezét, lábát törte . . . Bizony. Mariska is a mama pártjára állt. — János úr, a mamának igaza van, s ha egy piczit szeret — tette hozzá súgva, — ráhallgat a mamára. — Oh, hiszen a kedvükért én nagyon szívesen megteszem, de mikor az olyan kellemetlen. Nehéz ; azután a kezét nem dughatja a zsebébe az ember a hideg elől . . , — Akárhogyan iparkodik a maga igazát védeni, édes János úr, — szólt kedvesen az ellenállhatlan Mariska, — nekem meg kell ígérnie, hogy ezután sétabotot is hoz magával, a mi mégis csak védelem az elcsúszás ellen. — Föltétlenül megígérem. — Mert én bizony nem szeretném — folytatta előbbi szavait Mariska aggodalmaskodva, — ha önnek valami baja történnék . . . Oh be aranyos, oh be megenni való volt a kis aggodslmas Mariska! Ugyan ki ne hordana magával érte sétabotot ? János úr másnap este már sétabottal tette meg szokásos látogatását. A botra ugyan nem lett volna tanácsos erősebben rátámaszkodni, mert bizony nem valami erős alkotású volt, de hát azért a bot, mégis csak bot. S ki volt boldodabb, mint Mariska, mikor János urat a vékony, fiesuros bottal belépni látta. János urat százszorosan, mit mondok ! ezerszeresen kárpótolta ez a szerelmes, hálás kézszorítás, a melylyel Mariska akarják is ; — azonban minden esetleges beugrást, vagy idegen elem becsempészését teljes erővel megfogja hiúsítani. Addig azonban szárazon tartjuk puskaporunkat s minden agitációt fölöslegesnek tartunk. Egy párkányjárási bizottsági tag.*) FARSANG. Farsangi naptár. Február 2. Ipartestületi bál. Február 3 : A Szentgyörgymezei Olvasókör előadása. Február 5 : Katonatiszti estély. Február 9: A helyőrség altisztjeinek mulatsága. Február 16 : : Katonatiszti estély. Február 16 ! A Katolikus Kör házi estélye. Február 17 : A Polgári egyesület estélye. Február 18 : Álarcos jelmezestély a Kaszinóban. Február 18 : Deák táncprőba. Február 18 ; A Kat. Legényegylet batyubálja. A „Polgári Olvasókör

44 mulatsága. — Január 27. — Már említettük, hogy a Belvárosi Polgári Olvasókör karácsony napján tartott körgyülésén elhatározta, hogy az egyesületnek jövőben tagja lehet minden tizenöt évnél idősebb ifjú. Ez üdvös határozat alig három hét alatt nem várt sikerrel járt, 3—4 nap múlva húsz, jelenleg pedig már negyven ifjú tagot számlál az egyesület. A lelkes alapítók célja volt a földmives-osztály számára oly kört teremteni, mely hivatva van a népet a téli hónapokban a tétlenségtől, — mely a mi vidékünkön különösen jellemző — megmenteni. Gyors léptekkel haladt több mint egy évtizedig ez irányban az egye*) örömmel adjuk közre a bizottsági tag ur levelét, annyival is inkább, mert tudjuk, hogy a loyális, komoly nagy többségből való, ám amit at ellenmozgalomról irtunk, pozitív adatok alapján irtuk meg s megróni kötelességünk volt. A szerkesztő. fogadta, azokért a kellemetlenségekért, melyekkel a botviselés jár. Alig foglalt János úr helyet, nyilt az ajtó s Mariska papája jött haza nagy mérgesen. A kalapját az ágyra, dobta, a botját a sarokba vágta, téli kabátját pedig ugyszóllván leszaggatta magáról. Mindnyájan kérdőleg néztek reá. Ezenközben ijedten pillantott meg Mariska atyja homlokán egy ökölnyi daganatot. — Jaj, édes apámmal mi történt ? — Mi történt — dohogott az öreg, — az embernek soh'sem adtok lámpát s s ebben a pokoli sötétben nekimentem egy fának. Jó, hogy agyon nem ütöttem magam. — De hiszen apám, eddig soha sem kért lámpát, — mentegette magát Mariska, mig anyja már hozta a mosdó tálban a jéghideg vizet, amely3yel gyorsan borogatni kezdték a daganatot. Míg a mama a szegény embert ápolgatta, Mariska János úrhoz fordult. — Látja, hogyan járt szegény apám. És ennek csak az az oka, hogy nem vitt magával lámpát. Szegény apám ! Apropos ! és önnek van lámpája ? — Hogyne volna édes Mariska kisaszszony, de nem hordom magammal. — Jesszusom! micsoda könnyelműség ! Igazán milyen meggondolatlanok sokszor ezek a férfiak. Hát miért nem hozta el, hisz oly sötét van . . , — Én kérem jól látok . . — Apa is jól lát, mégis hogyan járt szegény. Istenem, ha arra gondolok, hogy ebben a sötétben mi érheti önt.. . uj! még a hátam is borsódzik s a kis Mariska úgy összerázkódott, mint a kinek csakugyan a háta borsódzik. sülét. Műkedvelői társulata ismertté vált nemcsak városunkban, hanem az egész megyében. Harminc-negyven tagból álló dalárdája megbirkózott a legnehezebb, legkomplikáltabb énekekkel. A felolvasók és szavalók szinte versenyre keltek egymással, Vagyonilag is szépen gyarapodott, háztulajdonos lett az egyesület; a helyiségek megfelelők, a berendezés kifogástalan, billiárd és több játéktárgy áll a tagok rendelkezésére, szórakoztatására. A farsangok folyamán rendezett táncmulatságok, böjtben és egyéb hazafias alkalmakkor tartott társasvacsorák látogatottak, kedélyesek voltak. Az alapszabályok értelmében a politika ki van zárva az egyesületből, de ennek szem előtt tartásával, a földmivesosztály ügyes-bajos dolgait mindég itt tárgyalta. Az okszerű szőlőművelés előmozdítása céljából kiküldött állami közegek a felolvasásokat, szakoktatásokat az egyesületben tartották több izben s általánosságban lehet mondani, nem eredmény nélkül, mert a szaklapok és könyvek használata mellett, az újítás iránt kevésbbé fogékony népünk lassan belátta, hogy a maradiság eredményre nem vezet. Aki azonban néhány év óta figyelemmel kisérte az egyesület beléletét, sajnos tapasztalatokat tett. A lelkesedés bár nem volt szalmaláng, mert hiszen egy évtizednél tovább tartott, de még sem volt öröktűz. A tagok mukakedve lohadni kezdett, a helyiséget látogatók száma folyton apadt annyira, hogy különösen az elmúlt évben, hétről-hétre, alig volt egy-két tag, kikről inkább fel lehetett tételezni, hogy a jó meleget élvezik, mint a napilapok és szaklapok tartalmát, mert a lapokat még a felvágástól is megkíméltek. Nem képez titkot az sem, hogy a színdarabok miatt a kör földmives és iparos tagjai összeszólalkoztak, ami azt eredményezte, hogy az elmúlt évben és a tél folyamán a színielőadások szüneteltek. — Talán félt engem édes Mariska kisasszony ? Mariska a kérdésre nem feleit s János úr nem az az ember, a ki ne tudná, hogy a hallgatást mire kell magyarázni. Oh be aranyos, oh, be megenni való volt a szép Mariska, mikor a kis háta borsódzott s ő érte borsódzott . . , Ugyan ki ne hordana magával nem egy, de hat lámpát érte? . . . Harmadnap János úr a szokott időben már bottal és lámpával jelent meg. A családfő állapota a gondos ápolás folytán jelentékenyen javult s igy Mariskának nem lehetett titkolnia afölött való Örömét, hogy Iám, János úr mégis csak jó ember! Mégis csak hallgat ő reá ! Mégis csak kedvét keresi. A társalgás az idei szigorú tél körül forgott. Hogy mennyire jósolták ezek az időjósok, hogy az idén enyhe tél lesz s itt van la! Olyan ezudar hideg van, a milyen már esztendők óta nem volt. Az embernek ugyancsak kell vigyáznia, hogy orra, füle le ne fagyjon s bizony nem csuda, hogy ha ebben a zordon időben már farkasok is mutatkoznak a környéken . . — János ur talán még nem is hallotta ? — Mit kérem? — Amit a tejesasszonyunk beszélt, hogy az éjjel a jászói úton egy gyalogos embert szétszaggattak a farkasok ? ! — Igazán ? bámult János úr. — Igen bizony — vette át a szót a mama, — ma délelőtt meg a postásunkat szedték sxéjjel azok az átkozott fenevadak. A kocsija után szaladt szegény ember, mert fázott a lába. A farkasok pedig oly hirtelen támadták meg, hogy