Esztergom és Vidéke, 1901

1901-10-06 / 80.szám

]S Ifi ^y^ ü^j^ s^ 1 ^^ A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. OmnpBK..,m I • • i i i 11• i i i i i i ll I mmmmmmmmwmmmmmmmmmmmmummmmmmmmmMmmmmmmmmmmmKmmMmmmmmmmmmmmm Megjelenik Vasárnap és Csütörtökön. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ^ónzKTésr ÁRAK : = FELELŐS SZERKESZTŐ MUNKÁCSY KÁLMÁN (h0?a a MlM ° X mM ' DyÍltM éS hWitéMk Umm Bitén évre - - - - 12 kor. - öi. ^^^= ÉS KIADÓ : ' $zéc\\et\yi~tér, 330. szám. Fél érre — — — — — 6 kor. — fii. < 1 ltr ' Negyed érre — — — 3 kor. — fii. ., „, . . . . . ^ Egyes uám ára: 14 fll. ~* KÓ * lr * to * Ö jön! Esztergom, október 5. Még a választási mozgalmak utolsó napjaiban jelent meg legújab­ban a városháza Bolygó Hollandi-ja persze fekete, ijesztő eseményt je­lezve, mint az Ahnfrau-k a német regékben. Ezek az Ahnfrauk min­dég egyfélét jelentenek : hirtelen ha­lálesetet a családban. Halálos vesze­delmet jelent a mi Hiob-póstánk is, nem is egy-egy emberre, de az egész városházára, amely azóta ter­mészetesen csak vesztegzárintézet­nek tekinthető. Azokban a napokban nem sokat törődtek vele, Chlebovits-hetcek csak minden öt esztendőben for­dulnak elő, amig alig félév alatt is bizony legalább ötször-hatszor hallottuk, olvastuk: »X .Y. fel­kérte a minisztériumot a városháza ! szigorú, szakszerű megvizsgáltatá­sára. « »Vége lesz a rablógazdáíko­dásna, ki lesznek verve a kufár­kodó farizeusok.* . . . Ezt az eljárást gyermekesnek helytelennek és szégyenletesnek ta­láljuk. Gyermekesnek, ha az volna a célja, hogy a mumusnak időnkint való mutogatásával tartsák fékén a városházi rossz gyermekeket; szé­gyenletesnek, mert ez a hosszas ha­logatás valóságos pellengérre állí­tása a városházi tisztviselőknek. Vala­mennyinek : helytállónak, gyengének egyaránt. A publikum hallja, egyre hallja, hogy jönnek a zsandárok a városházi Savanyú Józsik összefog­dosására, hát ott látják valamennyi homlokán a deportációs bélyeget. Csak hallani kell, hogy az alacso­nyabb műveltségű városatyák hogy beszélnek ezekről a halálraítéltek­ről nemcsak magunk között, de a nyilványosan is ? Igy lehet legbiztosabban minden tiszteletet, bizalmat egy megisztrátus iránt ab­szorbeálni. Végül helytelennek is találjuk ezt a kihiresztelést, mert vélemé­nyünk szerint az eredményesség és a komolyság azt követeli, hogy az ily fontos vizsgálat ne akkor tartas­sék meg, amikor kellő számú rek­lámcédulákból : »Ő jön ! — Kijön ?*, a legkisebb utcagyermek is meg­tudta, hogy ő >a vizsgálóbiztos, a vizsgáikbizottság jön.* Nem fognak dobbal verebet. Időelőtti publi­kálások pedig, hogy milyen rossz hatást, félreértést, elkedvetlenedést, okozhatnak, eléggé mutatta az úgy­nevezett nyéki levél esete is. De vájjon ki könyörgött halasztá­sért?.. Ugyan jöjjön már az a város­házi Kaffka ; a legszigorúbb, de leglel­kiismeretesebb, hozzáértő, szakférfiú. Nincs közöttünk senki, aki a vá­rosgyilkosoknak kegyelmezni akarna, de viszont követeljük mind, hogy akik becsületesen eleget tettek kö­telességüknek, ne legyenek kénytele­nek továbbra is, mint megbélyeg­zettek szerepelni. Nem csinál ez mun­kakedvet s lelkesedést. De menjen minden vidéki (főleg rendezett tanácsú) városba egy-egy Kaffka s majd jegyezze fel, hány Esztergomot talál közöttük. Feles­legesnek tartjuk, a vidéki városok tarthatlan helyzetét, elkerülhetlen csődjét ezúttal is ismertetni; elég­szer megtettük. Kátyúban van min­denütt a rendezett tanácsú városok szekere, pedig ennek a szekérnek szerkezete egészen jó. De kevés, gyenge a lóerő hozzá; s annak fele is égészen az adómunkátatok­nak, az államnak dolgozik. Gebék­kel nem lehet St. Leger-t nyerni. Ahol a kocsiszerkezet egyes részeit egészen modern részekből sikerült összeállítani, ott természetesen köny­nyebben, kevesebb lármával, érdek­lődéssel birkóznak meg a kerék­íkötő sárral. Hogy pedig, mondjuk, a hangyá­i ból szeretnek elefántot csinálni, a j ! kisebb hibákból, tévedésekből de­liktumokat, bűnöket s a nagyobb városokban, nálunk összehasonlit­hatlanul rendezettekben, protegál­tabbakban, akár nálunk, kell lenni helyi orgánumnak, amely az ily hájas frázisokkal zsírosra spékelt feljajdulásoknak helyet ad s maga is buzogánynyal kritizál: arról vajmi könnyű meggyőződni, csak kisérjék egy rövidke ideig figyelemmel pl. Komárom (ahol most egyszerre ve­zetik be a gázvilágitást s vizveze­Az .Esztergom és Vidéke" tárcája. j s& kis Blancheról.*) Tudom, nevetséges felette, És dőreség is. Mindhiába. Szeretlek egyre, változatlan Te álmodó szemű leányka. Küzdöttem bár soká magammal, Szivem legyőzni nem tudom. Bocsássa meg e dőreséget Oh, méltóságos asszonyom! . . Mikor az erdőt átbolyongtuk, A margeritta nyilt javában, l/gy odaillettél közéjök Kis pettyes rózsaszín ruhádban. Csokrot kötöttünk . . . Ezt a sétát Én elfeledni nem birom. — Bocsássa meg e gyöngeséget Oh, méltóságos asszonyom t Nagy szerelemről soha köztünk Nem esett szó. De egyszer félve, Egy verset küldtem el tehozzád S te meg nem haragudtál érte, A rím tán gyeuge volt, de tiszta 'Érzés lengett minden soron. Bocsássa meg e bohóságot Oh, méltóságos asszouyom ! Egy hir jött aztán. Egy tídéki *) Szemelvény a poétának Blanche cimű köteté­ből. • Rokonom irta levelében Újdonságként, úgy odavetve: >A kis Blanche férjhez megy a héten .,. Jó parthie . . . a férj méltóságos .,, « Mit irt egyebet, nem tudom. Majd megőrültem, — Nevessen ki Oh, méltóságos asszonyom ! Azóta mindenkit kerülve Ugy éldegélek egymagámra. Az élethez egy álom köt csak : Őt látom egyre, ébren, alva. S érzem, tudom, eljő még hozzám Majd imádkozni hantomon, — Vgy-e, hoz egy szál margerittát Oh, méltóságos asszonyom t . . . Mezarthim. Az iskolalátogató* Irta: BÁRDOS. Sarjú János becsületes, amellett jó­módú gazda ember. Kakod községnek valóságos »Bismarck-fja. Folyton nagy tervekkel foglalkozik; a község hasznát I előmozdítani hiva'tott gondolatok csak úgy rajzanak komoly agyában. Ha jól, emlékezem, hát még deákoskolába is járt, de az ő egészséges agyveleje csak-j ; hamar rájött arra gondolatra, hogy I könnyebb négy ökörrel elbánni az eke ' előtt, mint avval az egy latin »meoget­riá-«val. Igy aztán megmaradt annak, ami az apja volt, becsületes paraszt­embernek. A nyoma azonban nem veszett ki annak a városi »gimnázíum-tban töltött egy esztendőnek. Annyiban t. i., hogy nagyra lett az ő szörnyűséges sok tudo­mányával. A nagyravágyás volt a gyön­géje Sarjú uramnak s nem adta voJna négy pejcsikóért, hogy ha Ő biró le­hetne. Végre ez a vágya is teljesült. A leg­utóbbi képviselőválasztás alkalmával po­litikai magatartásával bőséges érdeme­ket szerzett e magas tisztségre, minek folytán a szolgabíró erkölcsi kötelessé­gének tartotta Őt bíróvá megválasztatni. Igy lett Sarjú uramból a község >első embere,« s ezen az alapon jutott be az iskolaszékbe is. Ettől kezdődik ismeretségem Sarjú biró úrral s innen volt vele való gya­kori találkozásom. Nemsokára, hogy > iskolalátogató* lett, — mint ahogy ő magát nevezte, — szerencsém volt hozzá túlnépes hat osztályú iskolámban. Egy reggel csak beállított. — Hát együttem megnézni, hogy mennyire vannak már a gyerekek ? — Már megrí ehetősen haladtunk, biró uram. A biró a tanrend elé állott és vizs­gáló szemekkel kezdte silabizálni. En ezalatt nyugodtan elővettem az olva­sást, s magamban nevettem azon az erőlködésen, amelylyel biró uram ki sze­rette volna sütni, hogy tulajdonképpen melyik tantárgygyal is foglalkozunk. Végre egy negyedórai sikertelen buz­galom után megtörten jött hozzám : — Hej, tanitó úr, nagyon sok ezen a lénia, nem lehet belőle kiokosodni. — Dehogy nem biró úr, jöjjön csak ide s nézze: »kedd délelőtt fél 9—9 óráig olvasás VI. osztályban.* — Ahá, hát igy köll ezt nézni, — felelt Sarjú uram nagy fontoskodva, mintha a dolgot már tökéletesen értené. — Nem volna kedve az olvasást meg­hallgatni ? — kérdem. — És aztán miféle tanulmány folyik most ? Kérdi tovább a biró. — Tessék csak a > tanrend-* bői ki nézni biró uram, ott lóg a szögön, — s ezzel rámutattam a tanrendre, amely VI. osztályú iskola órarendjét tartalmazván, laikus szemnek elég nehéz rajta eliga­zodni. — 'iszen hallom, hogy tunnak óvasnyi, még azt se tunnának ? Hanem, hogy niz ki az írásuk, azt szeretném látni. A jobb tanulókét alá is irnám, hagy legyen ez is ojan biztatás, hogy jó tanújának. — Szivesen biró úr, csak tessék az asztalnál helyet foglalni. Ezzel elővettem a 120 tanuló irkáit csomagonként, s egyenként adtam át neki. Sarjú uram bele mártotta a pennát a tintába s a nevét mindegyik irkába nagy póklábas betűkkel bele kanyarította, el nem mulasztván azt isodapingálni, hogy : községi biró.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents