Esztergom és Vidéke, 1901
1901-08-11 / 64.szám
érdemleges jelentést vár. Kelt Eszter gombán, a vármegye közigazgatási bizottságának 1901. évi június hó 11 én tartott havi rendes ülésében Andrássy s. k. kir. tanácsos alispán, a közig, bizottság h. elnöke. Konstatálni kívánjuk, hogy a közigazgatási bizottságnak eme határozata f. é. június hó 22-én érkezett a városhoz és így az érdemleges jelentéstételre kiszabott 90 nap f. é. szeptember hó 22-én telik le. Konstatálni kívánjuk továbbá, hogy a közigazgatási bizottság önmaga elismerte, a szakértő törvényhatósági állatorvos előterjesztése alapján, hogy az esztergomi vágóhíd belterülete kicsiny és hogy hiányos felszerelésénél fogva sem a mészárosok igényeinek, sem pedig hygenikus követelményeknek meg nem felel, s ennek alapján utasíttatott a város polgármestere, hogy a vágóhidnál tapasztalható hiányok orvoslása iránt minél előbb intézkedjék. Konstatálni kívánjuk, hogy e város eddig a hiányokat nem orvosolta, mert ezek a hiányok a melyek a törvényhatósági állatorvos előterjesztésében foglaltatnak, olyan természetűek, hogy azoknak csak a papiroson való nyélbe ütéséhez is kevés lesz a 90 nap, különösen most, mikor a városi mérnök egy havi katonai gyakorlatra vonult be, de beletelik hatszor 90 nap még abba is, míg a hiányokat megszüntető apró pénz valahonnan előteremtődik, mert bizony a város most nagyon is pénzszűkében szenved, Ahhoz pedig, hogy a hiányok de factó, készen Jegyének, illetve megszüntettessenek, ahhoz szintén egy kis idő kell, mert a mostani vágóhíd mellé és ahhoz hasonló építési modorban két vágóhíd, illetve vágócsarnok építése, ezeknek olyképpeni berendezése és felszerelése, hogy azokban minden közfogyasztásra kerülő kisebb-nagyobb szarvasmarha, juh és sertés-féle levágható és feldolgozható legyen, az legalább is egy félévi physikai időt igénybe fog venni. ország "minden részét, korának egyik legszebb épületeivel ellátott fürdőtelep volt, annyira, hogy a felvidék urai, kik tengelyen keresték a felvidék e paradicsomát, lovaikat elhelyezni nem tudván, a kincstári erdőkben levő u. n. szállásokon, melyek körül dús hegyi legelő terült el, szállásolták el. A kincstár lévén a tulajdonos, a fürdő körül elterülő kincstári erdők szebbnélszebb és gondozott utakkal voltak behálózva, melyeken a fürdő vendégek kellemes kirándulásokat tettek a vidék szebbnél-szebb pontjaira. Gaítner bácsi s a Majtényi, vagy helyesebben Juczi forrás még most is kedvenc pihenő tanyája a fürdő vendégeknek. Hegyei közül nevezetesebb a templom felett kiemelkedő Vidricze, melynek árnyékában húzódik meg a százados tölgy, bükk és fenyővel tarkázott hegylánc ; legmagasabb csúcsa azonban a Szklenó körül elterülő hegységnek, melyből mintegy élő tilalomjel emelkedik ki, a Bukovecz, melynek teteje lapos, kies, zöld pázsittal fedve, s melyről remek kilátás nyilik a hegy lábainál elterülő apró fatornyos falvakra s a távoli városokra. Valóságos panoráma, mit itt a kilátás nyújt a szemnek. Alig tudunk betelni vele; minél tovább nézünk, annál szebb, annál több remekét fedezzük fel csúcsáról a természetnek. (Folyt, köv.) Mindezek konstatálása után meg kell jegyeznünk, hogy van ennek a városnak egy joviális polgára, aki csupa szív és nagy barátja a házi állatoknak, különösen a kutyáknak. Csirke húst csak azért nem eszik, mert sajnálja a csirkét levágatni. Ez a jó ember nagyon szivére vette, hogy az izraelita mészárosok — szombat esténkint, nyitott üzleti helyiségükben, alispáni határozat alapján, rituális módon vágják le a borjukat. Hogy ennek a vérfagyasztó látványnak elejét vegye, jelentést tett a vármegye érdemes alispánjához, aki ennek folytán a következő rendeletet bocsájtotta ki: 7219/901. sz. Esztergomvmegye alispánjától. Tudomásomra jutott, hogy az esztergomi mészárosok közül többen a közfogyasztásra szánt borjúkat és egyébb szúró állatokat a járó-kelő közönségnek méltó megbotránkozására és a serdülő ifjúságnak éppen nem épületes tanúságára egy idő óta a közvágóhíd kikerülésével a saját üzleti helyiségükben, illetve a mészárszékekben szokták levágni, ennélfogva hivatkozva az 1888. évi VII. t.-cikk 151. §-ának 1, 2, 3, 4-ik valamint a 154. §-nak c) pontjára, szigorú felelősség terhe alatt felhívom Esztergom sz. kir. város I-ső fokú állategészségügyi hatóságát, hogy a közfogyasztási célokra szánt állatoknak a mészárszékekben való levágását haladék nélkül tiltsa meg, azokat a közvágóhidra terelve elvárom ; hogy a kihágó felek ellen mindannyiszor a fentebb idézett törvény értelmében és a legszigorúbban fog eljárni. Jelen rendeletemet tudomásvétel végett úrnak és a m. kir. állatorvosoknak kiadni rendelem. Esztergom, 1901. évi június hó 23-án. Andrássy János s. k. kir. tanácsos alispán. Konklusió. Folyó évi június 11-én a közigazgatási bizottság végzése szerint a városi vágóhíd az apró marhák vágására alkalmatlan, ugyanazon év június hó 23-án már alkalmas. Fából vaskarika. Foglalkozzunk már most ezzel a kérdéssel a törvényesség s azon vele kapcsolatos közérdek szempontjából, a mely érdekek általa nagyon is közelről érintetnek. Vájjon ki ne óhajtaná, hogy mindennemű közfogyasztásra szánt állat a városon kivül álló és a mai kor igényeinek megfelelőleg berendezett közvágóhídon vágassék. Igy gondolkozik, s így gondolkozott a város közönsége már évtizedekkel ezelőtt. Igazi modern közvágóhidat akart létesíteni százezer forintot meghaladó költséggel, mert tudja ez a város közönsége, hogy úgy közegészségügyi, valamint pénzügyi szempontból az a kívánatos, hogy minden apró marha, tehát juh, bárány, borjú, kecske, sertés, egyaránt a közvágóhídon — hol az ellenőrzés és a felügyelet hatékonyabban teljesíthető — foganatosíttassák. És hogy mindezideig miért nem teljesült e város minden polgárának — a henteseket és mészárosokat sem véve ki — eme kivan sága, hát azért — és ezt a vármegye vezető-férfiai szintén oly jól tudják — mert nincs pénze a városnak, a 117%-lékos pótadó pedig nem engedi meg a teher szaporítását, a kölcsön útjáni építkezést. A mí már most az alispáni 7219/901. számú rendelkezés törvényes oldalát illeti, az egy csöppet sém kvadrál a törvénnyel és az 1890-ben 4836/890. szám alatt hozott alispáni határozat, mint olyan, mely sem törvénybe, sem rendeletbe nem ütközik, mint olyan, melyet felsőbb határozat meg nem változtatott, teljes épségben és hatályában mai -napig fennáll. A közvágóhidakkal az állategészségügyi törvény 14. §-a és az ezen törvény végrehajtása tárgya an 4.0.000/88. sz. alatt kibocsájtott miniszteri intézmény foglalkozik. Az előbbi, t. i. a törvény rendelkezése így szól: *oly községekben, hol a húsfogyasztás jelentékeny, szarvasmarha csak közvágóhídon vágható.* A miniszteri intézmény pedig ezt mondja: »minden oly községben (városban), hol a húsfogyasztás jelentékeny, a község (város) által közvágóhíd állítandó fel, melyen kivül szarvasmarhát (borjút) vágni tilos. * Az álategészségügyi törvénynek a büntetések meghatározását tárgyaló 151 §-us 2 ik pontja az, a mely ennél a kérdésnél szintén figyelembe veendő; ez a pont azt mondja : >Egy hónapig terjedhető elzárással és száz forint pénzbüntetéssel büntetendő, a ki oly marhát vagy állatot, melyet a fennálló szabály szerint csak a közvágóhídon szabad [evágni, máshol vágat vagy vág le.« A törvény szerint tehát csakis a szarvasmarhára nézve áll fenn a kötelezettség, hogy az közvágóhídon vágattassék. A minis teri rendelet ezt a törvényes rendelkezést megtoldotta azzal, hogy zárjel közé bele irta a borjút is mint olyant, mely hasonlóképen a közvágóhídon vágatandó. Az a kérdés azonban, váljon a rendelet — mely a törvényt megtoldotta — milyen borjút rendel vágóhidra szállíttatni levágás végett, szopós borjút bizonyára nem, mert fel kell tételezni a rendelet készítőjéről annyit, hogy megtudta különböztetni azt, valljon mily elbánás alá esik egy szarvasmarha és egy szopós borjú levágása, mindegyik húsának feldarabolása, emberi élvezetre való épségben tartása. Marad tehát a 151 §-us 2-ik pontja, mely a fennálló szabályra alapítja a közvágóhidoni vágás kötelezettséget. Van a vármegyének egy szabályzata >A husvágásról*. Ez a szabályzat, a mely kétséges, hogy a vá rosra nézve joghatálylyal birna, de mondjuk, hogy igenis a városra nézve is kötelező, szintén nem mond többet, mint a ministeri rendelet, mely azt mondja: «01y helyeken, a hol közvágóhíd létezik, szarvasmarha (tehát borjú is), csakis a közvágóhídon vágható.* *Ha a közvágóhíd sertések ölesére is bt van rendezve, sertések is csak a közvágóhídon szúrhatók le.< Nincs tehát szabályzat sem, a mely kötelezőleg mondaná ki a szopós borjúnak és az apró marháknak a vágóhidoni vágatását. Senex. A muzslai járásbíróság és Párkány. Párkány, aug. 7. Bámulatos, hogy e Párkányra nézve oly nagy fontosságú kérdés, a muzslai járásbíróságnak Párkányba való áthelyezése, csak most kezd dűlőre jutni l Csodálatos, hogy eddig nem tudták — vagy talán nem akarták — felfogni azon óriási anyagi, erkölcsi és társadalmi előnyöket, melyeket a járásbíróság áthe lyezése okvetlenül magával hoz, sőt a mi még csodálatosabb: akadtak olyanok is, a kik az ő dohos bölcseségükkel még hátrányosnak is tartották és félve minden újítástól, aggódva zártak el miniden ablakot, mert azon mindég tódul he egy kis friss levegő. Temporamutantur! az idők változnak és hál' Istennek, az emberek is. Az idő túljárt e nagyszerű em'~ ereken, a kik azt hitték, hogy mindörökre láncraverhetik a haladás szellemét. Uj emberek támadtak, kik nem tűrhették tovább az oly békékat, melyek az egyének és a község haladási vágyát megakasztották. Felkavarták az elfásult szellemeket, belevitték egy általános mozgósítás izgalmaiba és hadikészületébe, melyhez képest az angoloknak a búrok elleni expeditíója csak boxirozási kísérlet volt. A maradiság és a haladás közti harcból — a íejlődés logikai törvénye szerint — ez utóbbi került ki győztesen és Párkány képviselőtestülete szombati rendkívüli közgyűlésén egyhangúlag kifejezte, hogy óhajtja a járásbíróság áthelyezését és az anyagi áldozatoktól sem riad vissza. A közgyűlés iránt már napokkal eWíbb általános érdeklődés mutatkozott, a mi már abból is látszik, hogy a községi képviselők majdnem teljes számban jelentek meg. Az elnöki megnyitó és a gyűlés : egybihivásának alapjául szolgáló kérvéj nyek felolvasása után Frűhauf Béla, a 1 legfiatalabb városatya, jogászifjúságunk I agilis tagja, emelkedett fel szólásra és 1 háromnegyedórás beszédében feszült fiI gyelem és általános tetszés közepette fejtegette, hogy e sokat vajúdó ügyet végre már dűlőre kell hozni, meggyőző érvekkel bizonyítván, hogy a járásbíróság áthelyezése a község legvitalisabb érj deke és nagy veszteség volna, ha esetleg nem Párkányba, hanem máshova he! lyeznék át, a mi valószínű, mert a muzsj laiak 1600 K. évi bérnél olcsóbban nem S hajlandók a jbiróságnak helyiséget adni, ! sőt ezt is a telekkönyvi hatóságnak szükI séges helyiségek nélkül. Előadja, hogy Párkányt esetleg Esztergomhoz csatolhatják, ha nem lesz itt külön járásbíróság ; ezen egyesülés pedig igen nagy anyagi hátrányokkal járna. Ezért indítványozza, hogy inkább a jbiróság áthelyezésével járó, legfeljebb 8—10% ny* pótadóba kerülő áldozatot hozza meg a község és határozza el a képviselőtestület, hogy 50000 K.-ért a jbiróság számára épületet emel, melyet hajlandó évi 800 K.-ért az államnak 10 évre bérbeadni. A talpraesett, nagy tetszéssel fogadott beszéd után Rogrün Ede tkptári igazgató beszélt. Azt mondja hogy Frühauf beszédéhez keveset kell még fűznie, csak azt jegyzi meg, hogy már van egy közgyűlési határozat, melyben 50000 K.-t szavaztak meg az építésre és egy küldöttség már átadott az igazságügyminiszternek egy memorandumot, melyben azonban a bérösszeg nincs megállapítva, csak mérsékelt díjról van szó. Indítványozza, hogy pótlólag adjanak be egy kérvényt, melyben kimondják, hogy évi 800 K-ért hajlandó a község az épU tendő helyiségeket 10 évre bérbeadó. Kifejti az ezzel járó előnyöket és ^ kéri indítványának elfogadását. Utána Haudinger Ignác, tkptári 4 az * gató fejtegeti a járásbíróság áthelyezésének előnyeit és számokkal is bizonyít. Utal arra is, hogy Esztergomnak már van egy jbirósága, mégis ezt is szeretné, a mit ha sikerülne elérnie és egy járás lenne az egész megye, talán a megye léte is kockán forogna. Meleg szavakkal kéri a képviselőtestületet, hogy semmi 2 2 3L augusztusi 11.
