Esztergom és Vidéke, 1901

1901-07-28 / 60.szám

folytatták iskoláikat, s Így történik ez manap is. A közönségnek tehát eléggé szivéhez nőtt a reáliskola, de összességében mit adhat többet annál, mint hogy gyermekeivel évről-évre íokozottabb mértékben a zsúfolásig tölti meg a tantermeket; s ha bizalmában csalódás éri egyik másik szü lőt, azért nem illetheti gáncs az iskolát. Előttünk van a reáiskola évi értesítője a lefolyt tanévről, közreadjuk belőle kellő észrevétellel azt, a mi közönségün\ ket leginkább érdekelheti. Mindenekelőt a cimlap olynemü helyesbítéséről kell szólnunk, mely a tényállásnak megfelel s szófelesleget nem tartalmaz. Itt a >a nyilvános reáliskola* helyett »áll. segélyezett négy osztályú reáliskolai volna teendő, mert míg egyrészt e kitétel a való tényállás jelzésével szebb mezbe öltözteti az intézetet, másrészt a >nyilvános« epitheton felkelti a gondolatot, mintha e^en iskola nem nyilvános lett volna valaha, vagy nem nyilvános lehetne a jövőben. A füzet szerény terjedelme a tanári kar irodalmi tevékenységének rovására esik, mert a közszokás egy-egy megfe lelő értekezést honosított meg az Értesítő bevezető fejezetéül s ennek jogosultságát elismervén, egy miniszteri rendelet tárgyát is körvonaozta már ; a jövőben tehát az iskolának a nagy közönség előtt szerzendő tekintélye érdekében is nem jogosulatlan azon óh ÍJ, hogy egyik-másik tanár akár szaktudománya köréből, akár általánosabb érdekű thémáról írott irodalmi termékkel gazdagítsa az Értesítő tartalmát. Az intézet évi történetében már évek óta állandósult tanár-változás rovatban szinte megütközést kelt azon hideg közöny, melylyel ez iskola búcsút vesz egyik tanárától, ki 41 évi buzgó, szakavatott működésével városunknak egy egész generációját felnevelvén, a társadalmi életben is királyi kitüntetésreméltó agilitásával vált az iskola díszére. E mulasztás azért is esik súlyosabb beszámítás alá, mert a reáliskola történetében sohasem lesz indifferens, hogy ez iskola megnyitása és Kaán János fellépése közéletünkben összeesik. A tanszerek gyarapodásának fejezetében úgy vétel, mint adomány útján leggazdagabb a tanári könyvtár szaporulata, legszerényebb aránylag az ifjúsági könyvtáré, dacára annak, hogy erre minden tanuló tudvalevőleg a tanév elején 2 koronát fizetni tartozik; de általában is keveselnünk kell az összes tanszerek szaporulatát azon 400 koronahoz képest, melyet annak idején a város tanszeráltalányul engedélyezett. Mindenesetre kívánatos, hogy a vételár mindenütt feltüntetve legyen és hogy e téren ne érvényesüljön oly megtakarítás, mely a tanárok és tanulók önművelésének és a szemlélhető oktatásnak kárára lehet. Úgy látszik, hogy az iskola keretében a segélykönyvtár sincs kellő helyén be illesztve, mert az ennek javára bevéte lezett 192 kor. a segélyegyleti kimutatásban elszámolva nincs, de másutt sem akadtunk e bevételi forrás nyomára. — Ez talán az ifjúsági könyvtári illeték ? Alig lehet az, mert 192 felvett tanuló illetéke 384 kor. (Folyt, köv.) érintkezést lehetetlenné teszik és büntetlenül gorombáskodnak mindenkivel, az árakat pedig tetszésük szerint emelik fel, evvel drágítva a megélhetést. Fontos ez a dolog, mert zsebébe vág a polgárság nagy részének. A rendcsinálásnak elérkezett tehát az ideje. Ha életbe lép az új szabályrendelet, kegyetlen szigorral kell büntetni akik a hivatalos városi idő kezdete előtt vesznek, vagy eladnak. Más mód nincs. Péntek. Iskoláink értesítői. — Hat közlemény. — III. Reáliskolánk. Reáliskolánk vegetálásában feltűnő az a SZÍVÓS életerő, melylyel léte néikülőzhetlenségének évről-évre nyomósabb bizonyítékait szolgáltatja. Olyan mint a véncseléd, mely öreg butorkén*-, ágról-ágra száll örökségképen és az unokák többre becsülik az öreg megbízhatóságát az itjabb munka-bírásánál. Nem kellett az annak idején oly csábítóan felkínált polgári iskola, pedig olcsóbb is, modernebb is a régi keretek számára teremtett alreáliskolánál; nem kellett, mert kimúlását sajnálták azok, kik tengődő éleién nem lelkesednék. Kormány, város, közvélemény told fold rajta, de nincs, a ki szilárd elv alapján meg dönthetlen elhatározással talpra állítaná; nincs, mert hiányzik hozzá mint nervus verum, a pénz. Ugy látszik, hogy a reáliskolát jelen állapotában mint unikumot bizonyos kényszer tartja fenn. Elejtése nem állhat a város közvetlen érdekében, mert a mely pillanatban lemond ennek fentartásáról, lemond egyúttal az ezen intézetnek mint középiskolának fentartására kiutalt 8000 kor. áll. subvenCsak a közeli akácfák súgása volt az egyedüli válasz. Az asszony megrémült. Jézus, Mária ! ezeket meggyilkolták ! — gondolta magában s ezzel nyitva hagyva mindent, úgy a hogy volt, szaladni kezdett a negyed órányira fekvő fa'u irányában, a mint öreg lábai engedték. A faluban már mindenki lenyugodott, s legmélyebben valószínűleg az éjjeli őr aludt, a kit egy fél vármegyéért sem lehetett volna előkeríteni. Föl kellett költeni tehát a község bíráját, a mi szintén nem csekély fáradságába és idejébe került az özvegynek. — Nos, mi baj asszonyság ? — hangzott ki végre az ablakon a község első emberének álmos hangja. — Jaj, biró úr, az Isten áldja meg, segítsen . . . Rabló van a malomban; Böskémet szegényt, — jaj, drága jó lányom, — tán már meg ís ölte. Segítsen, az Isten is áldja ! — Rabló ? — kérdé a biró, mintha rosszul hallotta volna s oly formán vakarta meg a füle tövét, mint a kit valami kellemetlen dolog ér. — Na, majd el bánunk vele; ne féljen asszonyság, mindjárt megyünk . . . Nem telt bele öt perc, a biró készen volt s teljes hadi felszereléssel — a pálcával s egy öreg flintával — ellátva sietett ki az asszonyhoz. — Már készen is van biró uram, hát akkor csak siessünk . . . — Hová gondol ? Csak nem megyek egyedül ? Mit csinálnánk, ha ott többen is volnának, mi? — szólt a biró nagy fontoskodva. cióról s nyakába veszi a kiérdemült tanárok nyugdijának jelentékeny terhét; uj helyzet elé kerül a város, mert a fennálló törvény értelmében polgári iskola emelésére volna kötelezhető s csak ha már számot vetett ezen uj intézmény összes anyagi terheivel, nyílhatnék meg előtte a remény, hogy újra állami subvencióhoz juthat. Nagy kérdés, hogy a népoktatási költség e'őirányzat nincs-e jobban lekötve, mint a középiskoláé ? Elmondhatjuk tehát, hogy a város anyagi szempontból a legjobb esetben is csak épen gubát cserél. A kormány a költségvetésileg meg szavazott 4000 kor. subvencíót csak a közel múltban is a rendkívüli kiadások terhére 8000 kor.-ra emelte, világos bizonyítékául annak, hogy érdemesnek tartja fentartani azon intézetet, melyet annak idején czélszerütlen elihelyezése s egyéb anyagi ügyeinek rendezetlensége miatt a nyilvánossági jog elvonásával is megfenyített. A város a kormány követelésének eleget nem tehetett, hát segített maga a kormány a tanárok fizetését rendezni s megérjük még, hogy a mint az a miniszternél járt deputációnak adott biztatásból kivehető, ha a város képtelen lesz a reáliskola ügyét önerejéből dűlőre vinni, a kormány ismét lendít a város ezen baján is. Alig szükséges több bizonyíték ahhoz, hogy a tanügyi kormány a reáliskola fentartását határozta el. A közönség mint ezen iskola fentartásában a harmadik tényező, csak áldólag emlegetheti működését, mert kereskedő és iparos osztályunk javarésze ezen intézet falai között szerezte meg literaris intelligenciájának azon fokát, melylye! egyik-másika vezérszerepre is képessé lőn mert gyengébb tehetségű gyermekei ennek falai között, humánus, gyöngéd és körültekintő bánásmódjában kezdték meg tanul mányaikban a szárnypróbálgatást s ha beváltak, ha intelektualis képességeikben megedződtek, itt szerzett képzettségükkel — Az asszony, hogy az idő soká ne teljék, sietett elismerni* hogy biró uram igen óvatos, előrelátó ember és nem szeleburdi, hübele-balázs. — Várjon csak asszonyság, majd föl zavarom a pénztárnok uramat. Tyhü, a;; árgyélussát! Az ám csak a bátor ember. Nem fél az a hétfejű sárkánytól sem ! Ezzel a biró fürge léptekkel útnak indult, de nem álhatta meg, hogy még vissza ne kiáltsa az asszonynak, a mit igaz, el is felejtett, hogy a pénztárnok tizenkét álló esztendeig szolgált a huszároknál. Nem kellett sokáig várakoznia ai asszonynak. Jött a pénztárnok is, a bátorságáról hires ember. — Itt vagyunk már assszonyság, most már gyühetnek az adta haramiái, — nagyképűsködött a biró. — Jaj, biró uram, hát ne ide várju őket, hanem menjünk ki már végre \ malomba, onnan zavarják ki őket az Isten áldja meg magukat l — Csak ne féljen asszonyom, — szólt a pénztárnok, majd elbánunk mi velük, ugy-e biró uram ? —• Micsoda ? De el ám ? — egyutts.l nagyot suhintott a pálcával a levegőbe, mintegy előre jelezve, hogy mi vár 1 betörőkre, ha idejében nem menekü.nek. Embereink ezután sietve indultak l:i a faluból, majd a malomhoz vezető útra tértek. (Folyt, köv.) SZÍNÉSZET. A bor. Ocskay brigadérossal együtt a magyar színműírás gyöngyét, az ez évi termés arany almáját és a saison ütőkártyáját képezte. Gárdonyi Géza a jelen írói nemzedék e puritán előkelősége irta. Falusi történetnek nevezte el, s e cim találó, egyszerűsége, eredetisége cs megkapó közvetlensége miatt. E darabnál a népszinmüirás egy uj válfajával találkozik a szemlélő. Itt, e darabban nincs mindig ünnep, amint a többi népszínműveknél oly annyira szembeötlő, nincsenek az a'akok selyem szoknyákba és viganókba öltöztetve, hanem a falusi élet a maga egyszerűségében, szegénységében és eredeti közvetlenségében tárul elénk, úgy a mint a szerző azt mint falusi tanitó, hosszú éveken keresztül velük élvén, náluk elsajátította. Alakjai nem tokai bort isznak és nem beszélnek irodalmi nuansokban, hanem úgy, mint ott abban a faluban, a hol a darab története játszik. Ezzel is, meg gyönyörű szép meséjével érte el azt a hatást, amely hírnevét az egész országba szétvitte és itt nálunk is fényes közönséget és zsúfolt házat vonzolt. A szereplők — dicsérettel legyen mondva — mindannyian felfogták Gárdonyi nemes intencióját és gondos készültséggel léptek elénk. Különösen hatan tűntek ki, kik közüi Markovics Margit volt az, aki végre is bemutathatta drámai erejét. Minden mozdulata egy szorgalmas és ambiciózus, komoly és hivatott művésznő benyomását tette. Az előkelő közönség szívből jövő tapsokkal jutalmazta a részéről nvujtott fényesen élvezhetőt. Irsay Leó (Baracs Imre,) a józan, majd a bor élvezetétől való fe hevülésében vad, dacos és indulatos, de mindamellett aranyszívű és jellemű paraszt alakítását eredetiséggel és hűséggel mutatta be. id. Saághy Zsigmond és Bácsné Gizella nagy készültséggel és alapos tudással alakítottak, mig Deák Petemé és Szalóky Dezső utolérhetetlenek voltak a fiatal szerelmesek szerepében. A kis Pintér Irmuska pedig megmutatta, hogy már halad a osillagok felé. % Bar Kochba. Ugyanazok a héber motívumok, mint Sulamithban, zenéje is nagyban hasonlít, csupán cselekménye az, amely megérdemelte darabbá való feldolgozását. Közönség kevés volt, mindazonáltal teljesen élvezetes estét szerzett magának az, aki megjelent, mert e társulat nemcsak telt házaknál, hanem bármikor is úgy játszik, mint azt előkelő nívója megköveteli. Bar Kochbát, a csillag fiát. a félelmes hőst és zsidó vezért Péchy László játszotta, a kiről azért emlékezünk meg első helyen, mivel e szerep volt eddigi önálló nagyobb szerepe, melyben összes tudását belevitte teljes megelégedésünkre. Az est csillaga azonban ezúttal is Pálfy Nina volt, aki ha valamely darabban mint szereplő jelezve van, a darab és az est sikere biztositvák. Igy volt ez most is és vele együtt majd egyszer a korona is porba fog hullani. Ez operában Markovics Margit is játszott — és ezúttal először került össze Pálfy Ninával énekes darabban. Szerepe csupán rövid pár sorból állott, de amint e két előkelőség egybekerült, látszott meg, mit tesz az, ha két művésznő van a színpadon. Mint a római helytartó felesége, igazi pazar fényű jelmezben ragyogott. Irsai Leó, mint ősz talmud tudós, komoly, minden izében kidolgozott kitűnőt nyújtott, míg Szalóky Dezső, e sokoldalú tehetség ez estén intrikus színész minőségében elfeledtette, hogy ő tényleg komikusnak van szerződve. Pálfy Ninát az aranyifjúság ez estén, névnapi előestéjét ünneplendő — Esztergomban még nem látott pazaron feldíszített virágkosárra! lepte meg, a mely méreteivel is

1 senzációt keltett. % A bőregér. Szinte boszankodnunk kell, hogy az ilyen nagy dobbal nagyoperettnek elnevezett chaos túlzsúfolt házat képes vonzani, mig az igazán élvezetes darabok esetleg ürességtől kongó ház előtt mennek. Talán nem is a darab maga, h^nem a közönség által olyannyira dédelgetett jutalmazandó személye volt az a vonzó erő, amely az óriási hőség dacára a társadalom crémjét összehozta. A darab maga, tekintve a Strauss zenéjét, a nagyvárosi színpadokon hatást ért el, de itt, ahol nincs megfelelő készlet és a legszebb részletek kihagyatnak, minden nagyobb érdeklődés nélkül, a kiábrándulás boszantó feltárulását és a hűvösség te'jes beálltát idézhették csak elő. Szalóky Dezső, a társulat kitűnő komikusa, igazgató-helyettese, rendezője és legszorgalmasabb tagja választotta e darabot jutalomjátékául és szinte érthetetlennek tartjuk,