Esztergom és Vidéke, 1901

1901-07-07 / 54.szám

ESZTERGOM és VJÍ)EKE. (54. szám.) I? '1. július 7. ják ki magukat, mert mire az igazi választási mozgalmak megindulnak, nekik már nem igen lesz szavuk. Azért csak hadd kiabáljanak, az ő kedvükért sem a parlament, sem a nemzet nem hagyja abban a munkát. Végzi mindegyik a maga dolgát s a választásraa majd akkor készül, ha meg jön az ideje.* Hát mi se panaszkodjunk a megyebeli szélcsend miatt. K. Hatvanezer koronás mumus. — A kórházi vízvezetékhez. — Esztegom, július 4. A napokban odafenn a várhegyen, főszékesegyházunk körül, sétálgattam s véletlenül arra a bástyakiszögellésre vetődtem, ahonnan a régi jobb időkben a gőzhajók közeledését jelezték. Hogy ott körültekintettem, szemembe akadt az az igénytelen, szinte kunyhószerű téglaépület, amely a legutóbbi időkben oly kiváló fontosságot nyert s annyi szóbeszéd tárgyát képezi. A közügyekkel lelkesen foglalkozó polgárok hamleti töprengéssel boronganak e téglaházikó: a hercegprimási és főkáptalani vizvezeték sokat emlegetett víztartóján. Azóta több oldalról informáltattam magamat, beszéltem szakemberekkel s alapos tájékozódás után jutottam arra a meggyőződésre, hogy a kórház vízvezetékkel való ellátásának ügye korántsem áll oly rosszul, mint az terjesztve lett és lesz s hogy az eredeti ígéret aránylag csekély anyagi áldozatok árán beváltható. A tizenkettedik órában dobódott a piacra, hogy a hercegprímás — a jelen más anyagi viszonyok között — a vizvezeték bevezetésébe nem mehet, mert új tartály lévén szükséges, az építkezés közel 60,000 koronába kerülne. Tárgyaljon a város a főkáptalannal a közös felszerelés tárgyában stb. stb. Mindenekelőtt az a 60,000 korona — csúnya mumus. Tekintsék meg szakemberek a gépházat, a tartályt és nem lehetnek más véleményben, mint hogy itt nincs egyébre szükség, mint még egy oly épületre és víztartóra, amilyen jelenleg van és az ilyennek felépítése — hozzátevőleges számítás sze— rint nem kerülhet többe ötezer koronánál. Ez Összegért megépíttetheti még magán emberis, nem pedig egy uradalom, amelynek hatalmas segédforrásai vannak szakférfiakban, munkaerőben és az anyagok olcsóbb beszerezhetésében. Igaz, hogy 1897-ben Sujánszky Antal nagyprépost azt tudatta a várossal hogy az akkora vizemeíőgép egy hektoliterrel több vizet sem képes szolgáltatni, mint amennyi a nap folyamán elfogy. Ahogy tényleg úgyis volt. De miért nem mondják meg a »lehetetlenség« szóvivői, hogy a vízvezetéki gépház már 1898-ban hatalmas, modern, új gépekkel lett felszerelve. E gépekkel pedig három olyan nagyságú tartályt is, amilyen a jelenlegi, játszva lehet vízzel győzni s e tekintetben semmi új kiadás nem szerepelhet. A hercegprimási igéretlevél oly rosszakaratú magyarázása, amilyen most napirenden van, mindezek tudatában mélyen lehangoló s de gusztáló s nem is hisszük, hogy a főpapnak csendes füredi magányában | tudomása volna róla. Itt valamely fél'reértési tévedés, foroghat fenn, amelynek előzményeit körülbelül sejtjük, jde nyilványosan fejtegetni egyelőre I időelöttinek tartjuk. És kétségtelen, hogy rossz tanácscsal szolgált volna az a főpapnak, aki bármely lókból az anyagi költségekre nézve, tévesen informálja őt. Nagyon jól tudjuk, hogy a herzelgő, hajladozó, ringó derekú macska. —• Te, te ... az enyém vagy — lihegte Bálint, Szegény ! V. A kis szobában látta Bálint először igazán. Levette róla a nagykendőt, megölelte. Kicsi keskeny barna arca volt az asszonyának. A vékony, sovány kis kezeivel idegesen, izgatottan babrált a szoknyáján. Bálint az Ölébe vette, a sarokba vitte. A puha, meleg sarokba, a hol sötét volt . . . Az asszony — kócos vöröshajú, zöld szemű — meglátta a macskát. A sarokban nyújtózott, megsimogatta. A macska felugrott. Fújt, fölborzoita a. szőrét, a hátát meggörbitette. Az aszszony megijedt a nagy állattól, de csak egy pillanatra. Azután elmosolyodott. — Cica, kedves. No, ne haragudjál — leguggolt, meg akarta cirógatni ... A macska nekiugrott az asszonynak, megkarmolta. A sovány kezén egy vörös csík maradt a körmök nyomán. Az asszony fölsikoltott. — Félek, félek tőle, — kiabálta síró hangon. Remegett, reszketett a vékony teste, kétségbeesetten kapaszkodott az ura karjába. Bálint ijedten nézte őket. Vörös lett az arca, a szeme kitágult, égett, mint a parázs. — Sicc te! Megfogta, összevette, kikergette. De a macska nem ment el. Ott kaparászott, nyivákolt az ajtó előtt, Bálint megcsikorgatta a fogát. Kiment, megrugdosta ... Az asszony elnevette magát, csókra csücsöritette az ajakát. Bálint megölelte, megcsókolta, megharapta. Elfeledte a régi barátját, a mint a karjai között, a nagy mellén volt a kicsi, vékony asszony. Úgy érezte, hogy lángot ölel, pompás, hatalmas — kábító illatú — vörös virágot, a szaga a fejébe csapott ... A sarokba vitte. A jmint ő ezt kigondolta, megálmodta, megóhajtotta. VI. — Ni — gondolta az ember — még soha se csókolt meg, mindig csak én.... Hirtelen jutott eszébe, de nem gondolkozhatott eddig. - — Csókolj meg — mondta a feleségének. Csak nevetett az asszony . . . Huh. Valami végigfújt a szobán, valami hideg, nagy, fekete árnyék , . , Beleült a sarokba. Mint régen. A macskája is odajött ... De haragudott, tüszkölt és a szem világított a sarokból . . . Ni, most veszekedik valakivel . . . egy nagy, piros árnyékkal . . . Tépik, szaggatják egymást, hallant is a ihegésüket . . . Azután vércsöppek hullanak . . . Megint jött a jeges hidegség . . . Bevette magát a rongyok közé, égessen, összehúzta magát, alig látszott. Néha fölpillantott, egy vörös hajú aszszonyt látott, Meg is ijedt tőle, mit akar ez itt ? Azntán jutott csak az eszébe, hogy a felesége. Megörült, nagyon, hogy cegprimás ígérete szent és erős s a főpap beváltaná, ha tényleg 60,000 koronáról s a Kolos kórházról van szó. De az ügy jelen kényes és sajnálatos stádiumában tartózkodni kell minden további komplikációtól, amely kényes, a jövőre ís kiható következményekkel járhat. Megtehetjük ezt annál is inkább, mert mint dokumentáltuk, vagy 5000 koronáról van szó. Akár a cigánykúti, akár a diósvölgyi víznek a kórházba való bevezetése jóval nagyobb összeget igényel s azt elvégre is a városnak kellene viselnie. Találjon a városi vezetőség módot, hogy közvetlen érintkezésben a főpappal, pontos adatokkal ismertesse az általam feltárt állapotot s tegyen ajánlatot, hogy víztartályt megépítteti, a csőösszeköttetést a főkáptalani főpénztáros lakása és a kórház között elkészítteti, ha a főpap a vízhasználatot engedélyezi. A városnak ez is nagy áldozat jelen viszonyai között, de >az előre nem látható kiadás,* a tizenkettedik órában jelentkezett A hercegprímás bizonyára készségesen teljesitendi a város kérelmét. Ha participálni kegyeskedik a költségekben is, hálás szívvel vesszük, de a zaklató kéregetést nem szabad ismernünk. Memor. SZÍNÉSZET. Házi béke— SanToy. Kedden este egy kedves francia vígjáték, a Há*tbéke ment az esős időjárás miatt meglehetősen üres ház előtt, mig szerdán, — mint azt a kipróbált színházi habítüék már előre megjósolták, — zsúfolt és a színkör minden zugát betöltő ház előtt a Népszínház legújabb s legnagyobb sikert elért angol operettje. A két előadást, bár azok válfajukban végtelenül eltérők, bizonyos okok miatt egybevonjuk és teljes képet nyújtó szemléltethetésük miatt ró'uk együttesen fogunk megemlékezni. A saisQn előtt és a bemutató előadásiról irt közleményünkben a jelenleg itt időző és a vidéki színészetnél tényleg az elsők között említhető társulatot a mi műpártoló közönségünk figyelmébe ajánlottuk, Előlegeztük a társulatnak a jövetelét megelőző hírnevéhez fűzhető sikereket úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben azon esetre, ha viszont a magasabb élvezetekhez hozzászoktatott és csupán egyedül azt elfogadó, nagyon is műértő közönségünket az áltála egy jóhírű vidéki társulattól feltételezhető módon ki is elégíti. Mert ismerjük mi jól a mi közönségünket. Eleinte tartózkodó. Várakozó álláspontjából csupán akkor enged, ha meggyőződik, hogy az, a mit nyujtnak neki, megérdemli a pártfogást, És azután ha a társulat beválik és a mértéket megüti, elzárkózottsága csakhamar fe'enged s a vállalkozónak ügye meg van nyerve. Ilyen nyert ügyet jósoltunk mi Deák Péternek. A vár sáncaiba már bevette magát, de mielőbb a közönség szivébe, a vár közepébe nyíló ajtókat megnyitni engednénk, őt magát és seregét kissé megáltitjuk, nehogy a már bevett sáncokat egyes kisebb megerősítések szem elől tévezztése miatt tőle visszahódítsák. Mindenekelőtt, mint jó vezérnek, kötelessége az elért eredmény felett szemlét tartani és a megrongált műveket kijavíttatni, a réseket betömni. Elsőrendű, jeles társulatról van szó ; nekünk is magasabb mértéket kell vele szemben használnunk, mint elődeivel. * A kedden este adott kedves vígjátékhoz okvetlenül megkívánható lett volna a szerepek biztos tudása, már pedig ezt Markovics Margit és nagyrészt id. Saághy Zsigmondon kivül alig tapasztaltuk, jóllehet e nélkül, összevágó, precíz vígjáték el sem képzelhető. A jó Saághy bácsit, mint régi rendezőt ismerjük, aki épúgy bevált Somogyinál, mint egyebütt is, e minőségében. itt van. De hirtelen eléje került a macska, nem merte megcsókolni. Csak ült és félt valamitől . . . Hamarjában lett egy kis fiuk. Olyan, mint az apja, nagyfejű, feketeszemű. Beletették a sarokba. Az asszony meg elment . . . Egyszer csak, mikor Bálint hazajött, nem volt ott. Sehol sem. Semmit se hagyott ott, csak elment. ... A gyerek sírt a sarokban. Bálint az ölébe vette. O is sírt. VII. Este lett, megint reggel. Azután megint este . . , Elment a gyárba. Hazajött, megfőzte az ebédet, a szilkéből megették — ő, meg a fia,— azután sírt. De nem sokáig. Bebújt a sarokba, ott álmodozott. Éjjel, ha sötét volt, visszajött a felesége. . . . Két, tiz, sok macska ugrált be az ablakon, játsztak, kergetőztek, henteregtek. — Ni — nézte Bálint a macskákat. Nagy öröm, nagy megnyugvás szállt a szivére. Ni . . . Egy nagy, vörös macska odajött eléje, egészen. Tépte a padlót körmével, nyivákolt. Bálint megsimogatta. Akkor megrázkódott és a Bálint felesége lett belőle. Mosolygott a vérpiros, keskeny égő ajka, a szeme is kacagott, a vörös haja, meg a vörös ruhácskája is . . . Lehajolt, fölvett egy macskát. Egy kék pántlikásat, rózsaszín orrút, hegyes fülűt* és beleült JBálint Ölébe. — Visszajöttem — lehelte és átölelte az urá nyakát. — Édes, édes — súgta Bálint — ugy-e szerersz ? Itt maradsz ezután. Itt, a sarokban ... Megcsókolta a haját, a szemét, a fehér vállát, végig, végtg a karjait, vékony erős testét a vörös ruhán keresztül, a lábait, még a kis kopott bőrcipőit is. Odavette a vékony, hideg kezecskéit az ajkához, úgy csókolgatta, úgy melengette . . . — Szeretsz ugye . . . Az ablakon át az ákácvirágnak, még más virágoknak az illata szállongott. Bebámult a hold. Sápadt, aranyos sugarak sütöttek a kis sötét sarokba. Csillogott, illatozott az asszony puha vörös haja . . Megcsókolta sokszor, százszor a puha, édes ajkát mámoros boldogsággal . . . Lehunyta a szemét. Mire fölnézett, nem volt ott senki. Csak a hold bámult be az ablakon, odavilágított épen az emberre. — Elment, megint elment . . . Pedig itt volt, itt előttem . . . Fölkelt, kinyitotta az ajtót. De nem volt ott az asszony. VIII. Este lett . . . Azután reggel . . . Valami kaparászott az ajtón. Halkan, de kitartó bizalmassággal. Bolondos boldogság kapta meg Bálintot. Az asszony . . ! Ha jönne ! . . . Nem volt. A hegyes fülű feketetarka