Esztergom és Vidéke, 1901
1901-06-27 / 51.szám
pert főgimnázimi igazgató, Magos San •dor kir. ítélőtáblai biró, Pauer Ferenc ezredes, dr. Wenc ell Antal papnővé dei kormányzó, Vimmer Imre polgármester és háziezredünk 3 ik zászlóaljának, valamint a pótzászlóaíli és a helybeli csendőrszárny parancsnoka. A meghívottak közül a főispán betegsége és dr. Wen-czell elfoglaltsága miatt kimentette elmaradását. Az első pohírbeszédet budahegyi PaMer Ferenc ezredes, mint a jelenvolt tisztek doyen-je mondotta szép szavakkal a királyra, legfelsőbb hadurunkra. Majd Ballentovics János ezredparancsnok a custozzai c«\ta alkalmával elesettek emlékére emelte poharát. Boltisár József püspök Ballentovics ezredparancsnokot és az ezred tisztikarát éltette, megemlékezvén a legénységről is. Kucsera alezredes Frigyes íőherceg, hadtestparancsnokra és az ezred összes elöljáróira köszön: ott. Pessiák Viktor őrnagy, a lakoma gondos rendezője, a megjelent vendégeket üdvözölte és örömének adott kifejezést a felett, hogy a polgári hatóságok fejeit -üdvözölheti. Andrássy János alispán Ballentovics ezredesre eme'te poharát, mint aki az ezred tisztikarát oly kitűnően vezeti s fentartja és ápolja az ezred és a polgárság között levő jó viszonyt. Hartmann Gusztáv ezredes a 26 ik és 76-ik ezred között fenálló jó egyetértésre emete poharát. Igen nagy h itása volt Vimmer Imre polgármester pohárbeszédének. Ecsetelte az ezred tisztikara és az egész város s vármegye közönsége között fenálló legjobb viszonyt. Kü'önösen hangsúlyozta, liogy az ezred barátsága a város és a vidék polgársága iránt nem a sablonos udvariasság és előzékenység határai közé van szorítva, hanem a szó legszorosabb értelmében mondhatja, hogy az ezred tisztikara a városban megpolgárosodott. Nem kevesebb hatása volt az utolsó toaszlnak, amelyet dr. Fehér Gyula plébános mondott. Szónoki szépségekben gazdag beszédben fejtegette a szeretetet, •de különösen a hazaszeretet. A custozzai győzelem alapját a minden ott harcolt katona hazaszeretetében találja fel. Kivánja az e?rednek, hogy ha ismét el talál jönni a komoly óra, ép oly halálmegvetéssel és sikerrel harcoljon, mint •dicső elődei Custozzánál. Az ebéd általában nagyon kedélyesen folyt le, dokumentálva, hogy az ezred milyen jól erezi magát városunkban és valóban hálás a lakosság részéről tanúsított jóindulatért és előzékenységért. A vendégek még d. u. öt órakor is majdnem teljes számban együtt voltak. Öt órakor kezdődött a kaszárnya udvarán a legénység cécója ; vége hossza nem volt azoknak a kacagtató mókáknak, tréfáknak, amelyek csak kaszárnyákban teremnek. Volt játék, szivből fakadt vidámság; folyt a sör, szólt a zene s szünete sem volt a dörgő éljeneknek. Az ünnepség befejezéséül az ezred zenekara este a »Fürdőf szálloda kertjében hangversenyt adott. A várfokon külömben nemzeti zászló jelezte az ünnepet. Riporter. — A bíróság köréből. Pulay Géza kúriai biró, a komáromi törvényszék elnöke, a helybeli és a muzslai kir, járásbíróságok felügyeleti megvizsgálása végett hétfőn délután városunkba érkezett. — Szentimrey Lajos albiró, akit tudvalevőleg a komáromi telekkönyvi betétszerkesztő munkálatokhoz rendeltek ki, Duna-ujfalun a bizottsági tárgyalást már befejezte. E tárgyaláson Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter, mint ottani birtokos, személyesen je'ent meg. Szentimrey Lajos albiró július hó 1 én kezdi meg szabadságidejét s csak annak befejeztével költözik át véglegesen Komáromba. — Gergely József kir. aljárásbiró holnap kezdi meg hat heti szabadságidejét, a melyet családjával együtt BalatonAlmádiban tölt. — A főgimnázium segéfyző egyesülete mai ülésén néhai Kruplanicz Kálmán helyére alelnökké Audrássy Jánor alispánt választotta. — Tudori szigorlat Vargyas Jenő vármegyei központi közigazgaitási gyakornok, az államtudományokból a tudori má sodik tárgyú szigorlatot jó sikerrel letette. Gratulálunk 1 — A helyőrségből. Frigyes főherceg, hadtestparancsnok a helyőrség megszemlélésére, még e hét ( folyamán, vagy; a jövő héten ideérkezik. — Stuka Ferdinánd vezérőrnagy, dandárparancsnok csütörtökön tartja meg a szokásos tavaszi szemlét. — Schuh Ernő hadnagy szabadságra távozván, segédtiszti minőségében Bőhm Frigyes főhadnagy he lyesiti. — A bencés székházból. Schedl Arnulf főgimn. tanár f. hó 30-án egy hónapi tartózkodásra Pannonhalmára utazik, hogy ott rajztanári tanfolyamot tartson. — Gídró Bonifác komáromi tanár néhány napra visszatért volt kollégáihoz. — Az iskolaév vége. A főgimnázium dísztermében hétfőn reggel 8 órakor hirdették ki a pályázatok eredményét s osztották ki a jutalomdijakat. A házi ünnepség, mint az Önképző Egyesület zárógyütése, a Himnusz szal kezdődött s a Szózat tal végződött. Réger Béla az érettségit tett ifjak nevében nagyon szép, hálás szavakkal búcsúzott el a tanári kartól, amíg Hollósy Rupert igazgató lelkes, buzdító beszédet intézett az ifjúsághoz. A legmagasabb pályadijat: a Kaszinó Öt aranyát Táncos Vendel VII. o. t. nyerte meg dolgozatával. A jutalomdijat Büttner Róbert kaszinói igazgató nyújtotta át neki elismerő szavakkal. A felsőbb osztályok ifjúsága ma délelőtt a Bazilika kincstárát nézte meg. — A bizonyitványkiosztás ez intézetben, valamint a többi helyi iskolában 30-án lesz; a növendékpapok azonban s a vízivárosi zárda belső növendékei már szétmentek. — Vármegyei tisztviselőink fizetése. Végre leérkezett a belügyminisztertől a vármegyénk tisztviselőinek fizetésére vonatkozó törvényhatósági bizottsági hatá, roz-at. még pedig — jelentéktelen elté| résektől eltekintve, — úgy jóváhagyva, j ahogy kontemplálva volt. A fizetéstöbb' let visszamenőleg, január i-től jár ki. IA belügyi kormátiy igy a kért pótjavaj dalmazást megadja. A fizetésemelés leg j nagyobb a tiszti főügyésznél, évi 1860, j a párkányjárásinál 1424, az esztergomjárásinál 1065 korona. — Tanitóképesitö vizsgák. A tanképesitő a tanítóképzőben f. hó 21, 22, 23 24-én folyt le Kittenberger István praelátus kanonok, érseki biztosnak, mint elnöknek és Vargyas Endre kir. tanfelügyelő, mint miniszteri biztosnak jelenlétében. Jelentkeztek 24-en, kik az írásbeli alapján mindnyájan szóbelire bocsáttattak. Az eredményt a jelöltek előtt 24-én, hétfőn délután 6 órakor hirdette ki a bizottság. E szerint képesítetett: kitűnően 2, jelesen 8, jól 11, etégségesan 1 jelölt; viszszautasittatott 3 hónapra 2 jelölt. A 24 jelölt közül 17 rendes, 7 magántanuló volt. A rendes tanulók közül egy se nyert még elégséges okleve'et se. A a tanképesítő eredményes és szép színvonalon álló volt. Elismerésének és örömének ugy az érseki biztos, de különösen a kir. tanfelügyelő meleg szavakban adott kifejezést a záró konferencián, valamint az eredmény kihirdetésekor. Az uj tanítókhoz intézett beszédjükben, mindkét biztos vallásosságra, hazafiságra s úgy O Eminenciája, mint a tanári kar iránt való hálára intették az ifjakat — Állami tisztviselők mozgalma. Miután az egész ország megindult, a helybeli nem nagy számu állami tisztviselők is csatlakozni próbálnak a.mozgalomhoz. Ugy látszik azonban, hogy a helyi tömörülés nem fog sikerülni, amennyiben éppen a magasabb rangú tisztviselők — nem értjük, miért — j^huzódnak a részvételtől. _ ..Ja Jgf — A magyarországi róm. kat. tanítók tanügyi tanácsa tegnap tartotta Budapesten tavaszi közgyűlését, melyen tanférfiaink közül dr. Walter Gyula apátkanonok, főtaníelügyelő, Guzsvenics Vil mos tanítóképző-, Számord Ignác óvónőképzőintézeti igazgatók és Bertalan Vince képző-tanár vettek részt. Ez alkalommal dr. Walter Gyula apátkanonok a > délelőtti oktatásról * tartott széles mederben érvelt szabad előadást. — Kirándulás. A Komáromi Kereskedő Alkalmazottak Egyesülete július hó 7-én — a helybeli kartársakkal szövetkezve — kirándulást rendez a Kovácspatakhoz. A kirándulók jó cigányzenekart is hoznak magukkal. — Juüus 14 én pedig a Budapesti Kereskedő Ifjak Társulatának tagjait fogják kalauzolni a mi kereskedő ifjaink. Ezek délelőtt a város nevezetességeit tekintik meg, a Fürdő szállodában ebédelnek s délután a Kovácspatakban táncmulatságot renoeznefc. — A tanítóképzőnek a segitőegyesület javára rendezett juniálisán a következők fizettek fölül: Vézinger Károly 9, dr. Földváry István 5, Mattyasóvszky Lajos 4, dr. Csernoch János 3, Sujánszky Antal 3, Blümmelhuber Ferenc 4, Schlick István 1, Király Angéla 1, Brühl József 1, Rózsa Vitái 3, Serédy Dénes i, dr. Csajka Ernő 3, Réti István 1, N. N. 1, Hubacsek I. 1, N. N. 1, Berán Károly 2, Mocsy László I, Guzsvenitz Vilmos 5, Szélig Jakab 1, Fink Jánosné í, Klinda Károly 1, Litsauer Sándor 1, Reviczky Aladár 1, D/ax'er Alajos 2, Pelcmann László I, Kaan Károly 1. Maszlaghy Ferenc 2, Philipp Konrád 1, Unger Rthárd 1, Számord Ignác 3, N. N. 1, Keményffy K. D. 5. dr. Trikál József 3, Hollóssy Rupett 4, Eitner Elemér 1, Klinda Teofil 2, Halbauer János I, Berger Márk 1 koronát. Pölbel József 20, Zsazsula Mihály 60, Klapka N. 20 fii lért. Összesen 84 koronát. A kegyes jótevőknek a rendezőbizottság ez uton is hálás köszönetét nyilvánítja. A segitőegyesü'et javára a mulatság tiszta jövedelme 181 kor. 24 fillért juttatott; a mult évinél jóval nagyobb összeget. — Színészet. Hatalmas plakátok tudatják, hogy Deák Péter kitűnő hirü társulata, mely a vidék legjobb erőiből van szervezve, folyó hó 2-án a Sastelken ujonan épült fedett színkörben előadásait megkezdi. Az igazgató a következő uj darabokat Ígéri: A bor, Ocskay brigadéros. Napóleon öcsém. Becsület. Emberevő. Tartalékos férj. Csak párosan. Newyork szépe. San-Toj. Modell. Kis szökevény. Bolond stb. Az előadó személyzet a következő nők : Pálffy Nina, opera-, operett- és népszínmű primadonna. D. Kovacsics Margit, naiv és énekesnő. B. Koppány M, opera és operetté coloratur énekesnő. Kovacsicsné Sarolta, operett és népsziumü komika. B. Molnár Gizella, dráma és vígjátéki anya. Markovics Margit, vígjátéki és drámai szende. Sz. Pozsonyi Lenke, énekesnő és társalgási. Barna Ilonka, Szalóki Szidi, Makó Rózsa, Koronkai Ilona, M. Szabó Daniné, P. Till Irma, Sándorfi Jolán, Végh Róza kar és segédszínésznők, Delin Henrikné, Láng Irma balet-táncosnők és karnők. Pintér Irmuska, gyermekszerepekre. Férfiak: Id. Saághy Zsigmond, jellem, kedélyes apa. Békefy Lajos opera és operetté hős-tenor, népszínmű énekes, Deák Péter, operetté buffó, jellemkomikus. Kovács Arnold, hőszerelmes. Irsai Leó, opera, operetté basso, bariton. Ladiszlay József, operetté bariton, népszínmű énekes. Krasznai Lajos, szerelmes, bonvivant. Leövy Jőzsef, kedélyes apa, Péchy László, énekes és társalgási. Szalóki Dezső, szalon és siheder komikus, op. buffó, Mihály Pál, Pintér István, Garai Károly, Székely Sándor, Izsó Zoltán, M. Szabó Dani, Marossi Géza, Sági Ede kar- és segédszinészek. Veselényi Miska, gyermekszerepekre. A társulat külön zenekara tizennégy tagból áll. Bérletárak : 24 előadásra páholy 160, tizenkettőre 80 kor. körszékre 40, illetve 20, 1—4 rendű zártszékre 32, illetve 16 kor. Minden előadásra érvényes idénybér'et jutányos áron kapható. Minden újdonságbérletben kerül színre. A bérletpénzek előre nem fizetendők. A bérletet Leó vey József társulati titkár fogja eszközölni. A műsor: július 2-án Paraszt besület, 3. szerda: Házi béke, 4. csütörtök: San Toj, 5. péntek : Czigány, népszínmű, (zónaelőadás,) 6. szombat : Eleven Ördög, 7. vasárnap : d. u. Goldstein Számi, este Csárda virága, 8. hétfő : Ocskai brigadéros. 9. kedd : New-York szépe, 10. szerda: Tartalékos férj, n. csütörtök Kis szökevény, 12. péntek : Nebántsvirág, (zónaelőadás) 13. szombat: Bolond. 14. vasárnap : d. u. Hófehérke, este, A mit az erdő mesél, 15. hétfő : Tosca. Ezt az elsőrendű, kiváló tásulatot a közönség legmelegebb pártfogásába ajánljuk. — A sertéspiac ügye. A városi képviselőtestület tegnap rendkívüli közgyűlésen foglalkozott újra a sertéspiac elhelyezésének kérdésével. Immár harmadszor. A kérdés úgy került újra napirendre, hogy a vármegye törvényható sága a képviselőtestületi határozat megváltoztatásával, a sertéspiac helyéül Szcntgyörgyörgymezőt jelölte. Tulajdonképen csak arról volt szó, fellebbezzen-e a képviselőtestület, mint ilyen, avagy sem, mégis másfél órás vita előzte meg a névszerinti szavazást. Sokan beszéltek, de egy részről sem tudtak új indokokat, szempontokat felhozni, kivéve, hogy ko* moly aggodalmat gerjesztett az a feltevés, hogy a sertéspiac Szent györgy mezőre való kihelyezése a vevő- és vásárlóközönséget a párkányi sertésvásárra terelné. — Volt érdekes elvi vita is a felett, vájjon van-e joga a törvényhatóságnak egy városi szabályrendeleten érdemileg változtatni. A többség abban a nézetben volt, hogy nincs, csak viszszautasithatja a szabályrendeletet s e nézetüket is felhasználják fellebbezési okul. A képviselőtestület ugyanis 48 szóval 32 ellen a fellebbezés mellett döntött. —- Tüz és rekrimináció. Nincs tüzeset évek óta a városban, amelyek után egyes tűzoltók barátai ne rekrimálnának az esetről hozott hírlapi tudósítás miatt. Igy a jelen esetben is nehezhetelő szavakat hallottunk, hogy a cikkünkben megnevezetteken kivül a többi tűzoltók is derekasan dolgoztak. Nem vontuk kétségbe, sőt tudósítónk maga is megerősíti, de ő ezúttal azokat említette fel, akik buzgósága és szakavatottsága különösen feltűnt neki. Egyszer az egyik deák felel jobban, máskor a másik, azért mind a kettő jó deák. A tűzoltónak nem szabad érzékenykedni, a mieink bízonynyára nem is teszik s azért barátaik rossz szolgálatot tesznek nekik, amikor őket a hiúság gyanújába hozzák. — Diffikultálva lett az is, hogy a tűzoltó főparancsnokról, a tűzoltók vezetőjéről külön nem emlékeztünk meg. De hiszen nem emlékeztünk meg a rendőrség, a katonai kirendeltség vezetőiről sem, akik ép oly buzgón teljesítették kötelességüket. Az az állítás pedig, hogy ez a főparancsnok iránt való ellenszenvből történt, ép oly nevetséges, mint alaptalan. Lapunk évfolyamai tanúbizonyságai annak, hogy az >Esztergom és Vidéket az a lap amely Dóczy minden közhasznú működését honorálta. Csak hogy hát: >nem szerettük egymást.* S kéjes mohóságorál keressük mindenütt a rosszakaratot. Ezeket a tendenciózitással való vádakat egyszer s mindenkorra visszautasítjuk; többé nem reflektálunk reájuk. — Esztergomi betétszerkesztés. Az esztergomi betétszerkesztés befejeződvén, a munkálatok a- tegnapi napon adattak át a forgalomnak. 3182 uj betét készült. Az esetleges felszólalásoknak a hivatalos kirdetés kibocsátásától számított hat hónap alatt van helye. — A piszkei vadászat. A közigazgatási bíróság a piszkei vadászbérlet ügyét jóváhagyta. — Sürgető kórelem. A vármegye alispánja a Kis Duna kikotratása ügyének gyorsabb lebonyolítása érdekében sürgetü kérelmét adott be a kormán) hoz. — A közkórház berendezése. Az új közkórház belső berendezésére érkezett 'ajánlatok megvizsgálása és mérlegelése