Esztergom és Vidéke, 1901

1901-05-23 / 41.szám

ISZTEBGOM és nilíKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M^SJ^te^il* VasáPl>ap és CSÜtÖrtÖkÖB. Szerkesztőség és kiadóhivatal: _ mjTjTfíQ c7rDrrQ7Tn ... (bovft a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők FL

6KIZ

E

TÉ

SI ÍR« : - ™ELOS SZERKESZTŐ MUNKÁCSY ULIU. 0 ^ w s Egé*z éwe — — — — 12 kor. — fii. ^^^^= ES KIADÓ i Széct>er>yi*ter, 330. sxarn. Fél évre- - - — - 6 kor. - fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Kéziratot nem adunk vliazn. Egyes izém ára: 14 öl. Megvádolt intézet. Esztegom, május 2|. <Az elmúlt fél évtized, lapunk legutóbbi évfolyamai tanúságot tehetnek róla, hogy az érseki kir. tanitóképzőintézettel szemben mindég a nyilt, az őszinte kritika hangját használtuk s magunk voltunk azok, akik a régi közmondást felhoztuk: >a jó asszonyról nem beszélnek.* Az elmúlt időkben pedig beszéltek sokat, sajnosán sokat erről a nagyfontosságú, a hercegprímás szivéhez igazán hozzánőtt, nemes bőkezűségével újjászervezett intézetről, amelyet új alapokra fektetett, amelyért azért áldozott és áldoz annyit, mint egyik elődje sem, hogy az intézet a népoktatásügynek képzett, biztos előmozdítókat neveljen, akikben meg van a képesség, az őszinte jóakarat kulturális feladatuknak megfelelhetni. Nehéz volt a kezdet. Teljesen heterogén tanári kar került össze, amit talán elkerülni lehetett volna. jMajd az igazgató eltávozott s ma^ í sincs rendes igazgató, ami elég hiba. ^ Jött mindenféle azután. Egyenetlenség a tanári testületben, az 1896-iki kép-; viselőválasztások alkalmával a h.j igazgatónak sajnálatos presszionálása j a növendékek szüleire, a hírhedt, sztrájk, még csak tavaly is a Ke-; ményffy-féle tendeciózus politikai röpirat belterjes terjesztése, a telje-, sen indokolatlan fellépés a kir. tan- [ felkgyelő ellen egy kultuszminiszteri! köszönetnyilványitásért, melyet Canossába-járás követett, a növendé-; kéknek még tavaly is nagyon szabados viselkedése, — minderről nem hallgattuk és amint kötelessé- j günknek tartottuk, kinyilványitottuk véleményünket. Amint azonban ez események: nem kerülte el figyelmünket az az. örvendetes átalakulás, amely a lustum végéig bekövetkezett. A tanári kar konszolidálódott, akik annak idején oly tanszékre lettek helyezve, hogy növendékeiknek azt kellett mondani : > együtt tanulok veletek*, ma már helyüket teljesen megállják, az egyeseknek adott túlságos szabadság épúgy meg lett szüntetve, ahogy némely tanár nem indokolható ridegsége és szekatúrája limitálva s mi kötelességszerűen deferáltunk. És örömmel hallottuk a kir. tanfelügyelő jelentését, hogy azoknál a záróvizsgálatoknál, melyek vizsgázóinál a jelenlegi tanári kar szerepelt az e.ső osztálytól kezdve, az eredmény már teljesen kielégítő volt. De jött megint szenzáció, amelyről pl. a budapesti Friss Újság tegnap egy második kiadást rendezni kifizetőnek tartott. Ám erre a szenzációnál már nem szolgált reá az intézet arra a mohóságra, amelylyel kolportálják s szinte kéjelegre adják tovább. Idejön miniszteri engedélyivel vizsgázni egy már sokat próbált ifjú, aki gazdag földbirtokos fiának mondja magát s akire elég jellemző cifra címekkel ellátott névjegye. Vizsgái nem sikerülnek, bár édes anyja leveleiből olvastuk, hogy a tanárok teljes jóindulattal voltak iránta. Hazamegy és megvádolja megvesztegethetőséggel az egész tanári kart egy helyi lap hasábjain. Azután kiderül a szörnyű valóság. Igenis, a tanárok kaptak kevés j csekély értékű bort, amelyet nem a jmaga, hanem a gyömörői plébájnos nevén küldött, akinél, mint kij tudódott, szegénysorsú anyja gazdasz.szony. Tény, hogy a bort nem küldöttek vissza, amint a 1 7 tanárok hasonló kisebb, természetesen nem pénzbeli ajándékokat el is szoktak fogadni. Hogy a gyöjmörői karcos mennyire volt megvesztegető erejű, legjobban mu| tatja, hogy a vádaskodó háromszor jött vizsgázni és háromszor bukott jmeg. j A megvádolt tanárok természetesen azonnal a büntető bírósághoz Az .Esztergom íi Vidéke" tárcája. s& rózsa. Hogyha merengve mégysz a magányban Bánatos erdő árnyas honában, Halk susogással Bús zokogással; Azt rebegi az estéli szellő : Rózsa kinyilott, rózsa lehullott. Ó, hiszen ugy volt! Én szeretem őt, Engem is ő, a balga remélőt; Ördögi sors hát, Csak te szakasztád Össze szivemben vaskezeiddel Édes örömem, mennyei üdvöm 1 Rózsa kinyilott, rózsa lehullott, Zöld temetőben sírba hanyatlott; Sirva könyümmel Öntözöm én el Éltemet édes, — halld meg, ó édes —• Ott halok én el, angyalom érted ! Tangens. A csúnya. Irta; HONTI HENRIK. (Második folytatás.) > Csúnya asszony nincs,« Heine. Lám, lám, minő erkölcsnemesitő, józanító ez a sós, tengerparti levegő, — meg a végtelen magányosság . . . | Végigpillantott magán és jóizün felkacagott. Még nevetni is volt kedve ; nem , átta át helyzete siralmas voltát. De hogy is ne: úgy állt ott frakkban, lakkban, s öltözetén ott voltak az elmúlt j muri félreismerhetlen jelei. Hát ez nem is tréfa, ha valaki szalonba öltözve áll 1 egy magános pusztaság kellő közepén. —• A szigetet ezennel ünneplésen birtokomba veszem! — mondta tréfásan, de a saját hangjától megdöbbent. Most érzé, hogy egyedül van, egészen egyedül . . . Eddigi jókedvét kétségbeesés váltotta fel. Féle'em töltötte el egész valóját, és szive elcsüggedt. — Mi lesz velem e lakatlan pusztaságon ? . . — sóhajtotta, és fel-le kezdett járni szigetén. j Hirtelen kis szellő támadt, amely a, nap keltét előzi meg. ; Csakugyan, a nap kelt fel. i A tengerből bukkant ki; legalább úgy látszott, mintha onnan kelne ki, mint egy ezüstös ágyból, és barátságos ara-, nyos sugarait szétküldte az ég peremén és a viz sima tükrén. j I Az apró hullámocskák és fehéres habok megaranyozva táncoltak tova, és simultak el a parton ... A nap pedig egyre feljebb emelkedett, erőre kapott a napsugár, hogy a bámuló ErdŐdi nem birt többé belenézni. 1 Gyönyörű látvány volt ez a napkelte, — különösen Erdődinek, aki ritkán tá-j tott ilyet, — s mikor a nap pazarul küldte le arra a földdarabra sugárkévéit, hogy a fű harmata gyémántként csillant meg; — Erdődi a lump, Erdődi, a léha, cinikus ember, akinek az istenség talán eszébe sem jutott soha; — Erdődi, a kétségbeesett, kinek szivébe rettegés és félelem költözött; lelkében uj bizalommal, keblében erős hittel rogyott le a fövényre, és meghatva, reménynyel telve rebegték ajkai: — Istenem ! Uram ! nagy a te hatalmad . . . fölségesek a te műveid! . , Te megsegítesz! . . Előkészület a Robinzonságra. Az ima után az önbizalom visszatért lelkébe . . . Könnyebbülve ugrott fel, és gondos gazdához, vagy szigettulajdonoshoz illően körülnézett a birodalomban. Ott, ahol ő állt, sík volt a sziget, néhol homokos, néhol buja, kövér fűvel benőve. Meszszebb hatalmas őserdő látszott, nyugaton pedig magas hegyek meredeztek az égnek. Kivette óráját, de az nem járt. Ugy találomra Ötre igazította; azután kikutatta többi zsebét is, és leltározta vagyonát. Az egyik zsebében egy csomó táncrendet és néhány kis irónt talált, amelyek mint rendezőnél maradtak nála ; a másikban bajusz-kefét és kis körömvágó gyöngyházkést talált ; ezenkívül egy fehér és egy pici női zsebkendő, egy pár keztyü, egy cígarett-doboz, és három korona 27 fillér képezték Összes vagyolát. — Tehát gazdag ember volt . . . Nagy sétát tett szigetén, hogy egy alkalmas, esetleg bútoros garszonlakást keressen és találjon, bejárta az erdőt, persze mindenütt a szélén, hogy el ne tévedjen valahogy. Fegyvere egy óriási bot volt, amelye fáradva cipelt, és amelyik a vadak eset leges támadásai ellen volt hivatva j< szolgálatra. i A fáradozása nem volt haszontalan, — ' mert talált egy barlangot, amely meg , felelt neki. Eddig ugyan más igénye voltak, de most megörült ilyesminek is Elfoglalta, és gratulált magának, mint — háziúrnak . . . A barlang siáraz galylyal és levéllé volt tele, amit — frakkját levetve, — kitisztított onnan, és a veritékes munka' val rendbehozott — valamikor bizonyára állatok tanyájául szolgált lyuk — eléggé | tetsző volt a még nem régiben elŐkelőer bútorozott szobákban lakott gavallér nak. Majd hozzálátott a berendezéshez. Egy ügyes alakú kővel fa-szegeket ütött a barlang oldalába, és oda akasztotta felesleges ruháit. Nagyon meleg volt — és kímélni ís kellett azokat. Lakkcipőit és harisnyáját lehúzta, a kabátját is levetette, és úgy állt ki háza elé. — A nadrágját még nem merte lehúzni, ennyire nem volt — szigetlakó ... és hátha valami idevaló hölgygyei találkozik ! . . A munka és pihenés közben azonban a gyomra is jelentkezett; — olyan miniatűr menydörgés-fele volt a figyelmeztető, és ő farkas étvágyat érzett magában. Reményekkel és izgalommal telve ku tattá át ruháit és — ó boldogság, — a nadrágja zsebében egy darab száraz kenyeret talált, — amelynek eredetét bi