Esztergom és Vidéke, 1901

1901-05-09 / 37.szám

áll, bár még egy hónapnál nagyobb idő választ el tőle. Minden lelkiis­meretes választó polgárnak figyel­mébe ajánljuk, amiket elmondottunk annál is inkább, mert virilis jogon ugy is jutnak be a képviselőtestü­letbe kevésbbé alkalmas egyének. A négy hét még elég idő arra, hogy kikutassák a legalkalmasabb férfiakat, S ha ezeket juttatják be a képviselőtestületbe, maguk fogják érezni hasznát és kiérdemlik mind­nyájunk háláját. Memor. Halastó Esztergomban. Esztergom, május 8. Ismét van miről beszélni az öre­geknek. Egy régi emlékkel megint kevesebb lesz, ha a jó ég is ugy akarja. Az Öreg tavat, ezt a ha­szontalan mocsarat, a kultúra nem­sokára igájába fogja venni és lesz belőle halas-tó. A régi jó kacsázó­hely, a cigány-halak tanyája, aszáj­és köröm-fájás terjesztője, rövid idő múlva a múlté, vagyis inkább a. jövőé. | Minden jó iránt nemesen érdek-, lődő derék polgármesterünké az érdem, hogy ime, a semmiből va­lami lesz. Olyan valami, amely mig egyrészről kulturális fejlődésünk mel­lett fog bizonyítani, másrészről egy olyan jövedelmi forrásul kínálkozik önkényt, amilyen kevés helyen van meg. Az országos halászati főfelügyelő : Laudgraf János műszaki tanácsos april hó 29-én járt nálunk a tó megtekintése végett. A szemlével teljesen meg volt elégedve és most Írásban jelentette ki, hogy az Öreg-tó haltenyésztésre való berendezése kiválóan alkalmas egyrészt azért, mivel nagy vízgyűjtő képessége van, Pajkos kedve támadt mindkettőnek. Egy tányérból ettek. A zsiardinettót meg épenséggel közösen fogyasztották. Apró, fehér egérfogaival vigyázva harapta ketté Lilike a cukorba áztatott déli gyümöl­csöket. Mintha csak legkedvesebb test­vérével osztozott volna. Azután szétsi­raitotta Bárdos puha, selymes bajuszát és ugy adogatta be egyenként szájába az édes falatokat. Bárdos ép Bozsányinéra pillantott, mikor az utolsó fél darabot nyújtotta felé a leány. A szép asszony ugyanakkor ivott te-tu poharat a fess főorvossal. Bárhogy uralkodott magán, ezt nem birta nézni szótlanul, az arca hirtelen elborult és fogait Összeszorította, odacsipve a mit sem sejtő Lilikének rózsás, középső uj­jacskáját. Halk sikolylyal kapta el ez kezét és könnyes szemekkel nézte fájdalomtól sajgó, vérző ujját. Egyszerre észretért Bárdos. Nem jutott eszébe semmi ment­ség. Erőszakosan megragadta a leány kezét és forró ajkaival összevissza csó­kolta a vergődő ujjakat. — Ne haragudjék, édes Lilike, — kér­lelte a könnyei kőzött is mosolygó le­ányt. Bocsásson meg nem akartam ma­gának fájdalmat okozni. Azt hittem, hogy valami édes czukor van a szájamban , .. Majd kivette rózsaszínű selyem kendőjét és vigyázva kötözgette be a kezét. Sokáig babrált-a bársonyos kacsóval. Jól esett, ha érinthette. Valami édes bizsergés fu­tott rajta végig, mikor érezte a fehér bőr bársonyos simaságát. (Vége köv.) násrészt a miatt, hogy a tápláló rizek eiég bőségeseknek mutatkoz­íak. Igy különösen kiváló biztosi­:éka a tó bizbőségének a szent­éleki patak, amely egész éven át szakadatlanul folyik és néha árvize­cet Ís szállít; tehát a tónak teljes dszáradása soha sem következ­íet be. Az orsz. halászati felügyelő ter­nészetesen a tónafe haltenyésztő :éljára való berendezését tartja él­őben is szükségesnek. így neve­etesen a tó körtöltéssel lenne el­átandó, mi által területében kisebb esz ugyan, de viszont mélyebb is. \z is fontos dolog, hogy a tó min­ién esztendőben lecsapolható le­jyen, mert ez által a fenéken ösz­;zegyülő és rothadó iszap eltávolít­tató és az őszi haltermés kifogható esz. A tóberendezés főkelléke ezen­rivül a melléktavak létesítése, va­jyis, hogy az egész tó három ígyenlő részre legyen megfelelő gátakkal elosztva. Az egyik rész a íalköltés céljára szolgál, a másik •ész a halnevelés miatt szükséges, nig a harmadik tó-részlet a már cifejlődött halak tartózkodási he­véül van rendelve. Ezen tavakat isilípek kötik össze egymással, tiogy a viztáplálás folytonos legyen ás hogy egyikből a másikba a há­tak átbocsáthatók legyenek. Az orsz. halászati felügyelő a tóberendezést kétféleképen véli fo­ganatosíthatni. Először ugy, hogy a költségeket a város közönsége vi­selje, másodszor úgy, hogy a vá­rosnak ajánl olyan vállalkozót, aki a tavat a saját rizikójára berendezi, haltenyésztést létesít, ami természe­tesen ugy értendő, hogy az illető a területet hosszabb időre bérbe veszi. Amint ismeretes : Esztergom — bármily kecsegtető is a jövőben biztosítottnak látszó haszon — sze­rény vagyoni viszonyai között a tóberendezés költségeire nem áldoz­hat és soha jobbb alkalom nem kínálkozott egy biztos jövedelmi for­rás megalapítására, mint az orsz. halászati felügyelőség által ajánlott másik mód, t. i. a vállalatba adás által való létesítés. Nincs a dolgon sok gondolkodni való. Az Öreg tó ma nem jövedel­mez semmit. Mert az a csekély ha­szon, ami az ott termett csádé után évenkint befolyik, szóba sem jöhet, hiszen a tó területének állami adója is messze felülmúlja ezt a bevételt. Ragadjuk meg tehát a kínálkozó alkalmat, hogy egyre súlyosbodó anyagi helyzetünkön valami keveset segítve legyen. Tatai. TTT r-T>. r-ITg" Mi HHMMMMM WdW«lÍMiM Esztergom, május 8. Dal a Bárnumról. Barnum ur, a hires kókler Sok nagy dolgot mutogat, Tevét, medvét, elefántot, Idomított majmokat. Kígyó ember, bajuszos nő, Nyolc, kilenc pup egy tevén, Mind látható Barnuméknál S mindez csoda-számba mén. Hát csoda az, szerkesztő ur, Ha valaki tűkkel él, Ha valaki gyorsan számol S huszonöt nyelvet beszél. Ha valaki röpülni tud, Vagy valaki ostoba ? Ez mind természetes dolog Barnum ur, ez nem csoda I Ha Barnum ur csodát akar, Nem hamisat^ igazit, A nevemben szerkesztő ur Mondjon neki valamit. Mutogasson csodaképpen Hat férfiút, de olyat, Ki elveszi valahára Az én hat leányomat. Egy kesergő családapa — Dankó Pista daltársulata. — A hegedősök kora támadt fel két napra. Tissódy Sebestyérs lelkének s vé­rének Örökösei jelentek meg köztünk s> idevarázsolták a bűbájos hőskorszakot, amikor at hazafias fájdalom, a nemzetit önérset érzése igaz hangokat fakaszt a lant húrjain s e hangokat meghatva és elérzékenyedve hallgatják a magyar úrasszonyok és urak. Hiven a kor haladó- kultur-irányzatá­hoz, mely a decentralizáció jegyében mutat mindent, a régi hegedősök egy személye is kecté vált, külön a költő, külön a lantos, sót a kivitel doígában külön az előadó személyzet ís. Pósa Lajos hazafias, nemes kesergó­jébe lehelt zenei lelket a költőnek mű­vészetben ikertestvére: Dankó Pista és közös dalaikat egy ügyes dalostársulat vitte a közönség elé. Ahány magyar szív volt a >Magyar Király*-ban (több lehetett volna) az mind mélyen meghatódott, mikor bájos egyszerűségben s valami őseredeti érde­kességben megszólaltak a magyar dalos­társaság ajkáról ezek a csodásan szép hol pajkos, hol szomorú versek, hozzájuk méltó, vagy vidám kesergő dallamaik­kal. Ereznie kellett mindenkinek — s ezt az érzést ki lehetett olvasni az ihletett figyelem csendjéből, — hogy ez a ka­cér, sallangóság nélkül való előadás, ezzel e régies kísérettel, mely a görög karokat juttatja a hallgató eszébe, hogy ez a maga közvetlenségében s keresetlen naivitásában valóban distíngvált s meg­kapó előadási modor, ez az, melynek jövője van s melyből ma még nem is sejtett formái nőhetnek ki a nemzeties dalmű­veknek. Az a két ihletett költő, aki úttörő­ként elöljár e téren s szive zengő húr­jaival a Tinódyak korának őszinte han­gulatát keresi, hivatott arra, hogy lelki ösztönük nemes vonzalma szerint csa­pást nyisson a cifra giz-gazok mai buja flórája között, nemesebb, hazafiasabb s eredetibb irányok felé. Igy fogta fel Pósa-Dankó érdekes dal­estélyét az az esztergomi közönség, mely igaz tetszése jeleivel elárasztotta a költőket és előadókat. Kétségtelen, hogy a szerdai kesergők hatottak a legközvetlenebbül. Pósa La­jos hazafias kesergói egy gyen­géd és érzékeny magyar sziv gyö­nyörűen zengő fohászai gyanánt hang­zottak el a hallgatók közt, Dankó mu­zsikája ugy simult hozzájuk, mintha dal és szöveg egy szívből született volna. Kossuth Lajost költögeti a dalnok : »Nem jól van a*feje alja a népnek, Kelj föl apánk, igazítsd meg szegénynek < Hogyne volna rosszul a feje alja a népnek, mikor Bécs felöl, Bécs felöl Lobog egy gyászkendő. Erre, erre kerekedik Egy fekete felhő. Suhogó nagy szárnyán Kétfejű sas hozza. Szép napunkat, csillagunkat Feketébe vonja, Ebben a feketeségben úszik holló ma­dárként a honfi-bánat. Köröskörül borul az ég, akármerre, vihart jósol fü, fa, le­vél, minden. Dudorász a szél, reszket a nyáifa, Reszket a szivem bánatvirága, Pergő dobbal szedik a pénzt Kardra, puskára, Dróton járó katonára, • Czifra ruhára. >Szegény eínber dolgát boldog Isten birja í« kesereg aztán melankolikusan a a szegény földmivelő. Hogy is férne az eszébe az olyan gazság, amelyikből erre kell jutnia : Én vetem a búzát,. Mégis más aratjay Tulipántos ládám Nyitja, nyitogatja,. Két pejkó lovamat Kifogja a hámból,. Még a betevőt is Kiveszi a számból. Bús kesergőjével száll, száll a magyar lélek a szép haza fe'ett. Szomorusságot lát mhadenütt s könnyeivel; harmatozza teli itt is, ott is a mezőket. Meg>ádi Arad felett ^ Micsoda város ez, Hogy ilyen szomorú,?' Ez a bánatváros ! Csupa sötét boni. Bánatkőböl van itt A legkisebb ház is,, Sirva fakad itt még A vándor madár ís !: Magamagát marcangolja, mikor meg­akad a büszke >telkes gazda* cimen: Ki vagyok én ? Telkes gazda! Magam földjén zsellér. Még koporsőszögre sincsen Házamnál egy fillér 1 A jó kedvnek is csak a réme láto­gatja már a szegény magyart, pusztul­jon is minden, ami jóra emlékezteti: Hess te, szarka, ne csörögj ! Nem jön ide vendég, Elfogyott már a jó bor, Elfogyott régesrégt Ropogósra sült malac Illata elszállott . . . Hess te, szarka, ne csörögj ! % Keress más palánkot! Igy borong, Így kesereg a magyar Pósa Lajos, Dankó Pista megihletett szivének tolmácsolása mellett. E gondolatok körül örvénylik, fára­dozik a > Magyar nép kesergője*, melyet itt csak részben mutatott be Dankó Pista derék magyar daitársulata, A tanúnak meghívott közönség zúgó tapsokkal és éljenzésekkel tett hites tanúságot a mel­lett, hogy ezek az érzések szívből jönnek s szivhez szólnak. Kétségtelen pedig,hogy az igaz muzikális emberek ezeket a gyönyörűen dallamos nótákat élvezték leginkább; bár nálunk csak ugy lopva, kérelemre voltak hozva a műsorba, míg csak a mult héten Győ­rött, Komáromban külön hangverseny­estélyt képeztek. Sajnos, de nem hihe­tünkmást, mint hogy ezt az újkori he­gedőst ugy informálták, hogy Esztergom­nak csak Göre Gábor, meg Durbints sógor kell. Ebben a tekintetben rosszul iníormálták. Mert mint mondottuk, kivált az első este ha nem is nagy, de igen elő­kelő és műértő közönség volt együtt s alaptalan volt bizonyos előítéletektől való aggodalom. A kar kifogástalanul működött," csak Gőre Gábor személyesitője nem felel meg a mi igényeinknek. Annái tökéletesebb Kertész József, az ő rendkívül behízelgő, meleg baritonhangjával. A brcttlihabitüéket nem láttuk, de komoly, előkelő urakat igen, akiket nem szokott csábítani külömben a rövidszok­nyás, mázolt arcú múzsa. Tudták, hova mennek. Őket nem bántja az, hogy >az a szegény magyar nyelv* képtelen a trágárságok »szellemes* feltalálására. Maradjunk hát otthoni Dankó Pistának idei sanremoi pihe­nése jót tett; egészséges színben van. Riporter.

Next

/
Thumbnails
Contents