Esztergom és Vidéke, 1901

1901-05-02 / 35.szám

gyénk érdekeinek képviseletéről, jogaink védelméről, anyagi és szellemi életünk előmozditásáról lesz szó, a kötelesség mindenhol helyén fogja találni Méltóságodat. És mert tudjuk a múltból, hogy Méltóságod szivében a hazaszeretet mellett az egyház iránti fiúi kegyelet és őszinte ragaszkodás honol, megvagyunk győződve, hogy alkalmas és méltó azon főispáni állásra, melynek fénye, tekintélye. Magyarország hercegprímásainak, mint Örökös főispánoknak emlékeivel kapcsolatos, Mi arra kérjük Méltóságodat, tartsa meg az egyetértést a vármegye minden rendű lakossága között, hogy együttlétünk békés és testvéries legyen és Így a megye ügyeit vállvetve szolgálhassuk, mert a mi törvényhatóságunk békeszerető, higgadt elemekből áll; ha van is köztünk nézeteltérés, ezt nem vezeti a szenvedély és indulat, mindegyikünk többre becsüli a közügyet a magánérdeknél. Isten, király, haza szeretetében nőtt fel a törvényhatóság minden tagja, erre tanították dicső elődei, kiknek nagy alakjai e megye termét díszítik. Én hiszem, hogy Méltóságod kicsi megyénkben megfogja találni a kedves oázist, hol vágyai kielégítést, lelke megnyugvást talál; de mert küzdelem az élet és emberekre lesz utalva, Isten áldása nélkül, nemes intencióinak érvényt szerezni képes nem lenne, azért is működésére Isten áldását kívánván s midőn a törvényhatóság nevében párt és felekezeti különbség nélkül tisztelettel, szeretettel és a sziv igaz melegével üdvözlöm, kívánom, hogy a Mindenható tartsa meg Méltóságodat testi és szellemi erejének teljében számos évekig, hazánk, egyházunk, megyénk és kedves családja javára, mindnyájunk örömére. Éljen soká ! Szónoki, tartalmi szépségekben szinte pazar szombati beszédével B. Szabó Mihály vármegyei főjegyző felülemelkedett az eddig mindég előkelő szónok B. Szabó Mihályon. Ez a beszéd nemcsak rétori remek, de kiválóan becsületes, férfias beszéd volt. Itt mutatjuk be: Amikor Méltóságod királyunk Ő Felségének legmagasabb kegyelméből, szép tehetségeinek működési körét e mai nappal Esztergomvármegyébe helyezi át, nemcsak más fölrajzi területre lép, de egészen elütő viszonyokat és körülményeket lesz alkalma megismerni, mint amilyenek a Garamon tul vannak. Ott is magyarok laknak, itt is; ott is szeretik a Hazát, itt is í A sok nehéz csatát látott esztergomi vár romjai csak annyi vágyat, szenvedélyt, küzdelmet, szeretetet és gyűlöletet látnak, ha lefelé tekintenek, mintha átpillantanak a drégelyi romok irányába. Es mégis, mintha a Dunának Dévénytől Nándorig futó habjai, a párkányi és az esztergomi partok levegőjét valami láthatatlan atomokkal töltenék meg ! Mintha a vándor, ki már Kövesd fölött látja az esztergomi érsekek főtemplomának hatalmas kupoláját, Hunt-Pázmán földjéről egy másik világba lépne! Ez a másik világ, a magyar szent korona testének ez a kicsi darabja : Esztergomvármegye, amelynek területét Méltóságod kétszer huszonnégy óra alatt megismerheti, de az itt dohogó szivek szeretetre gyújtásához nagy idő kell, nagy kitartás és nagy melegség. Mindazok után, amiket Méltóságod általán tisztelt személyéről a mi kedves hontí barátaink és atyánkfiaitól hallottunk, joggal hiszszük, hogy méltóságod e nagy időt kivárni, ezen erős kitartást kifejteni és fenkölt szivébe ezt a nagy melegsé get átérezni képes. S ha —*mint reméljük — valóban meg van Méltóságod szí vében uj vármegyéje iránt az a meleg ség, melyből az önzetlen szeretet fakad, úgy itt vagyunk, mi. e vármegye tisztikara, hogy miként a gyújtó lencse e fényteljes és áldásos melegség sugarait felfogjuk s átbocsássuk mindazok fogékony szivébe, kiknek sorsát az Isten rendeléséből Esztergomvármegye intézi. Ez ősi tanácskozó terem falain láthatja Méltóságod azoknak a kiváló elődeinek az arcképeit, akiknek nevét, nemcsak vármegyénk jegyzőkönyvei, de Hazánktörténete is büszkeséggel emlegeti. A négy királyt koronázott Szécsí Dénes ; a Hunyadiak barátja s az igazságos Má tyás nevelője Zrednai Vitéz János; a gyenge Ulászló idejében Magyarország koronázatlan királya: Bakács Tamás; az egykori református család erősen katolikus virága s korának egyik legnagyobb szónoka; Pázmán Péter, a convictus nobilium, a nagyszombati egyetem s a Pazmaneutn alapítója; a nagyszivű Lósy Imre ; a török járom alatt elpusztusztult falvak újra építője Széchenyi György ; a nagy királyunk Mária Terézia és nemzetünk által édes atyjaként szeretett gróf Eszterházy Imre ; az egyház törvényeinek: vaskezű őre s végrehajtója : Szálai gróf Barkóczy Ferenc és ki tudná mind felsorolni őket, kik mindnyájan méltók egy nemzet kegyeletére s tetteiket, melyek valamennyit mesze kiemelték kortársaik tömegéből ? Forgáchcsal a nagy eszéről s törhetIen akaratáról nevezetes nagypréposttal végződik e hatalmas alakok beláthatlan sora, kik Istent és Hazánkat a pásztorbottal szolgálták. Az utánna következő Majláth György gróf kedves emlékét mindazok szivéből, kik őt személyesen ismerték csak a halál fogja kitörülni. Pedig őt is Hontvármegye adta nekünk, mint Méltóságodat! Kruplanicz szép tehetségével, meleg szivével s lehötelező nyájasságával a mi sorainkból lépett a főispáni székbe. Legyen áldott az emlékezete ! Az ő helyét foglalja most el Méltóságod, mint árpádházi királyaink óta a harmadik a vármegye főispánjai között, ki nem papi talárban, de oldalán kard dal lépett közénk. Ez elődök nemes példái vezessék Méltóságodat a helyes úton vármegyénk boldogitásának magasztos célja felé ! Mi, a vármegye tisztikara, minden habozás és melléktekintetek nélkül ajánljuk föl szolgálatainkat Méltóságodnak mindazokban, amelyek e cél eléréséhez nélkülözhetetlenek. Éltesse az Isten Méltóságodat! Formai és eszmei szépségben, amint a sorrendben is, azonnal utánna következett a mi aranyszájú polgármesterünké, akinek szavait időnkint egészen elnyomta az éljenzés; egy-egy költői szép hasonlatival gyújtott. Eképen beszélt: Méltóságos Főispán Űr! Tek. megyei Törvényhatósági Bizottság ! Ha van a körnek középpontja ; ha élő testben dobog a sziv s ha a virágos fa gyökerén él, úgy Esztergomvármegye ma örömünnepe nem folyhat le máskép, mini: sz. István városa örömének beleolvadásával, mely nélkül az összhang teljes, a megnyilatkozó bizalom-kép hű nem lehetne. Esztergom szab. kir. városa akkor is, midőn még szigetkép állott a róla nevezett vármegye határai közt, önállóságának hosszú történelmi kor által megszentelt törvényhatósági jogaival, a kisebb testvér szeretetével hordta szivében a megye jó és balsorsát; ma pedig midőn a népességi arányszámok ridegségével végrehajtott törvény által a megyéhez csatolva, immár jogvesztésének Okát cáfoló megnövekedett népszámmal foglalja el ott autonóm jogainak Önérzetes ápolása mellett hűségesen a maga helyét, jobban mint valaha megérti jól felfogott érdekeik szálainak összefonódását és helyzete természetéhez képest veszi ki részét a megye intenzív szívműködéséből akkor is, midőn ez a közé'ete vezetésére hivatott főt nagyjelentőségű magas tisztébe ünnepélyesen beigtatja. Mert az az értelme mai ünnepségünk nek, hogy az összeműködésre hivatott erők vezetőjét, felfelé hű képviselőját és gyáraolitóját fogadjuk Méltóságod személyében bizalmunk és tiszteletünk ünnepélyes megnyilatkozásával. Es ünneplésünk őszinteségéhez kétség nem férhet, ha hittük is, hogy minden földnek meg van a maga becses flórája, s ha szerettük és szeretjük is a szivün kön melengetett érdemet s az önbiza lom bizonyos büszkeságévet gondoztuk, hogy a megye viszonyai között iskolázott hivatottság Phőnixként saját hamvaiból feltámadhat ; mert tudjuk másrészt, hogy a látóhatárunkon kivül is firmamentum van csillagokkal és amely belőlük nekünk küldetett s felettünk áll meg : az nekünk világit. A csillagragyogás Méltóságod jeles hírneve, mely eljövetelének útját előrevetett lényével bevilágította; s kiváló lelki és erkölcsi tulajdonságait adta tudtunkra ; és mi a lélektan törvényeiből azon nagy megnyugvást merítjük, hogy aki aranyifjú korának Istentől nyert jeles adományait a szivet és lelket erős próbára tevő nehéz viszonyokon át férfikora erejének teljéig megbecsülni, ápolni és fejleszteni bírta, az már sziklaalapon erős várban áll, mely biztos menedéket nyújt. A mai ünnepélyes alkalommal e vár oltalmába ajánljuk közkincseinket, melyeket bírunk, s amelyeset Méltóságod védő paizsa alatt gyűjteni s gyarapítani óhajtunk. S engedje meg itt méltóságod, hogy hivatottabbak közt, kik a megye egyetemességét nálam előbbrevalóan képviselik, állásomnál fogva mint Esztergom szab. kir, város polgármestere, különösen városom közügyét is ajánlhassam Méltóságod kegyes figyelmébe és hajlandóságába; megyéjének központi városáét, mely nehéz Aiszonyai közt magas kormányunk, Méltóságod, a tekintetes vármegye és minden hivatottak hathatós pártfogására amennyire rászorul, annyira érdemes is. Hisz városunkban megyei érdekek is Összpontosulnak és valamint egézzségcs sziv és jól fejlődő tag egymástól elválaszthatatlan fogalmak, úgy a megye jóléte a városra reagál, viszont az egészséges központtól vér és élet árad a közgazdasági és kulturális rendszer minpen csatornájába. Éljenek, viruljanak hát megye és város együtt Méltóságod bölcs vezetése alatt, kinek adja meg az Ég, hogy vezérletünkben gyarapodott babérok közt a közhálától és családja szeretetétől körülövezve élhessen boldogan és igen sokáig. Éljen ! Az utolsó üdvözlő szónok dr. Perényi Kálmán főszolgabíró volt, aki a vendégeket üdvözölte s üdvözlő szavaiba bevitte poétalelkének egész melegét, szivárványosságát, úgy hogy kitűnő szónokaink beszédét hallva, de már az előző ismerkedési estélyen őszinte nyíltsággal emlegették a höntí vendégek, hogy amióta megjöttek s az itteni testvérekkel megismerkedtek, már nemcsak Horváth Béláért irigyelnek bennünket, hanem a kiváló szónokokért, amelyekben ők szegények s amily jeles a nagy tis2tikaruk, egy a szónok benne : az alispán. Dr. Perényi ezeket mondotta : Igen tisztelt közgyűlés ! Mikor egy csendes alkonyon bús ősz borul a tájra. A vándor fecske messze száll, szebb déli tartományba. De még elébb a ház felett, amelyben fészkét rakta, búsan csicsergve összegyűl, s búcsúz, kicsinyje-nagyja! . . . Azután, ha mindent üdvözölt, halk, lassan sírdogálva: Felhőbe, szélbe elvegyül sebes picinyke szárnyalt ... A ház gazdája búsan tekint az üresen hagyott fészekre, s mintha a fészekben maradt ür a szivébe férkőznék, nehéz sóhaj fakad fel onnan ! . . . S még a távozó fecske madarat is elkíséri az utolsó >Isten hozzád* s a fehér kendő búcsúzó lebbenése! Hát az édes anyának mit kell éreznie, mikor legkedvesebb fia szakadt el szivétől, az a fia, akin szeretetének egész melegével csüngött ?! A válás pillanatában nem kell-e feléled niök az édes emlékek egész légiójának, attól a pillanattól kezdve, amikor a hímes gyermek öltöny lehullott, hogy a daliává erősödött férfi vegye megizmosult kezébe a kormányt s az jelelje meg, az egyengesse az utat, melyen az édes anyának haladnia kell, hogy a merre lép, kő ne üsse, tövis ne sértse, hanem inkább puha pázsit Őrizze nyomdokát ! ? S az emlékek életre kelt légiói nehéz faltörőkkel döngetik azt az erősséget, a szivet, amelyet nem ezredéves sziklából összehordott bástyafalak védenek hanem az őserőnek legerőteljesebb eleme: a férfi akarat. A férfi-akarat, amely lehe tővé tehette, hogy azok, akik vérző szívvel tekintsenek bealkonyodó napjuk búcsúsugarai felé; mosolygó ajakkal jöjjenek a jó szomszédhoz ünnepelni, a verőfényes hajnal-hnsadását. Nemes Hontvármegye és Selmecbánya város közönségének küldöttei, kedves barátaink és atyánkfiai, tihozzátok fordulok s Esztergom vármegye törvényhatósága nevében titeket üdvözöllek. S amikor ezt tenni szerencsés lehetek* Hontvármegye oszlopos alakjának a közelmúltban elhangzott nyilatkozatára hivatkozom, amely kinyilatkoztatás igy szólt : Hontvármegyének egyik ékköve volt, ez most Esztergomnak adja. Igen, ti a ti ékköveteket nekünk adtátok és azt hozzánk féltő gondossággal el is hoztátok, hogy itt nekünk uj foglalatba helyezzétek. De féltő aggálytok, szeretetteljes gondolatok lecsitulhat! Látjátok és hirül adhatjátok küldőiteknek, hogy az átadott ékkövet szeretettel helyeztük első helyünkre s hogy a foglalat itt is oly egyetértéssel, oly szorosan fog hozzásimulni, mint eddig tinálatok ! . . . Örömmel üdvözlünk hát benneteket, — szeretettel nyujtjnk felétek testvéri jobbjainkat, •— s egy szívből, egy lélekből kiáltjuk, hogy nemes Hontvármegye és Selmecbánya város közönsége éljen! A napirend e beszéddel ki lévén merítve, a főispán — törvényadta jogánál s mint hasonló alkalmakkor szokásos — tiszteletbeli tisztviselőket nevezett ki, még pedig főjegyzőkké Thuránszky Lajos I. aljegyzőt s Haan Rezső anyakönyvvezetőt. Ez utóbbi azonnal letettte a hivatalos esküt. A beteg Thuránszky Lajosnak, aki hónapok óta őrizi szobáját, de dolgozik, amely órákban csak bir, mindenesetre jól fog esni az az elismerés, amelyre egész hivatali buzgó és eredményes munkássága alatt valóban sok érdemet szerzett. A főispán ezután bezárván a közgyűlést, visszavonult lakosztályába, hogy a tisztelgő küldöttségeket fogadja. E fogadás majdnem déli egy óráig tartott. Legmeghatóbb volt a hontiak búcsúja; a főispán zokogott, ők sírtak mind, az alispántól kezdve. Ez — szeretet. A díszebéd. Akik a közgyűlésen együtt voltak, déli két órakor nagy részben újra találkoztak a „Fürdő" szállodában tartott banketten. Nem hallgathatjuk el, hogy a megjelentek, akik kétszáznyolcvanan voltak, a teremből nem távozhattak olyan egyöntetű, zavartalan és felemelő benyomással, amit nem a konyha hiányosságára vonatkoztatunk, hanem az egész lakoma nálunk szokatlan lefolyására, amely némileg eszünübe juttatta azokat a megjegyzéseket, amelyeket annak idején a püspöki installáció alkalmával Vácott járt mieink szájából hallottunk. Teljesen lehetetlenné tenni például, hogy megértsük a hivatalos szónokát, aki a legnépszerűbb Frey Ferenc volt, amikor a hercegprímást köszönti fel, úgy hogy neki szinte rendreutasitania kellett a zajongókat, •— nótába kezdeni unisono a hivatalos tósztok között, meg is repetái ni azt, — ha egy vendég felszóllal, jelenteni a heroldnak : „Vendég beszél, hallgassatok!" — eddig sem volt, ezentúl se legyen esztergomi szokás. A banketten városunk szine-java találkozott. Ott láttuk a fó'asztaínál a főpapság tagjai közül Boltizár Józsefet, Bogisich Mihályt, Kittenberger Istvánt, dr. Komlóssy Ferencet, Maszlaghy Ferencet, dr. Walter Gy-t, Hartmann G. és Balentovics J. ezredeseket, Andrássy János, Czobor László alispánokat, B. Szabó Mihály főjegyzőt, Vimmer Imre polgármestert, Frey Ferenc, Kobek István, Konkoly, Thege Sándor orszggy. képviselőket, a hivatalos szónokokat stb. Igen nagy számba volt képviselve a papság, az ügyvédi s a jegyzői kar; csak a földmivesosztályból nem volt bizottsági tag. Az asztalfőn Boltizár József és Horváth Béla ültek, a püspök mellett Hart mann Gusztáv, Maszlaghy Ferenc, Bo