Esztergom és Vidéke, 1901
1901-05-02 / 35.szám
ESZTERGOM h VIDÉKI AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LA PJA. Megjelelik Vasárnap és Csütörtökön. Felelős a ..érkezésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: ELÖKIZE^ ARAK : MUNKÁCSY KÁLtMÁN. (hova a kóziratoMlőflzetéselt, nyiltterek és hirdetések küldendők Félévre" 6 "-""-"-"^l kÍÍ Z 2: tulajdonos kiadókért: ^éc\\ ei>yÍ-tél% 330. SZálIJ. 1 Egy® 8 x&m ara: 14 fii. DR. PROKOPP GYULAKéziratot nem adunk viasza. )^~| A főispán installációja. — Április 28. — >Szép nap lesz a holnapi,* irtuk legutóbbi számunkban. >Szép nap volt a szombati*,— irjuk—ma. Amint az ünnepelt férfiúhoz s a mi közönségeinkhez egyaránt méltó volt, ez a közönség nyilt szavakkal, egyenes tartással lépett az új kormányképviselő elé, akiről tudja, hogy oly férfiú, aki nem a feltétlen hizelgést, tetszetős meghajlást követeli, de az önkénytelen, szives deferálást tudja is, akarja is kivívni. Minden szép reményünket magasan felduzzasztottá maga székfoglaló beszéde. Valamint a város is Örömmel vehette, hogy minden alkalommal külön megemlékezése tárgya volt. Ilyen volt a nap : Az istentisztelet. S Ragyogó tavaszi napsugár mosolygása | ébresztette fel szombat reggel azokat, j akik szeméből nem verte ki az álmot a 1 pompásan játszó bányászzenekar ébresz- j tője. Siettek az emberek kifelé s külöm- • ben is hetivásáros nap lévén, méhkaptárszerüen zsongott, nyüzsgött a Széchenyi tér, amelyen a lilafehér karszallagos kocsisok ekkor kezdettek el ide oda robogni, szállitván minden oldalról a vendégekel, a díszruhás urakat. Ezek gyülekezése ugyanis fél 9 órakor kezdődött meg a vármegyeháza nagy termében. A kegyúri templom hajójának azok a padjai, amelyeket a kéklila szallagos rendezők nem őriztek, már ez időben megteltek közönséggel; különösen szépeink vonultak ki teljes számban, mosolygó tavaszi toilettekben. A mise tartama alatt a templomkapuhoz rendelt rendőrség már csakis a hivatalos személyeket bocsáthatta be. Az ünnepi menet — élén egy megyei és városi lovas hajdú — pontban kilenc órakor gyalog indult meg a megyeházáról, amit mozsárlövés jelzett. Elől Kádár Gyula megyei számvevő a vármegye zászlajával, oldala mellett Niedermann József rendőrkapitány és Palkovics László közigazgatási gyakornok. Következtek a ragyogó díszruhák, amelyek közül különösen kiváltak a hontmegyei tisztikaré, a legtöbb raegyptros, aranynyal; Hont színében. Feltűnt Komlóssy Ferenc festői főpapi magyar díszruhája. A törvényhatósági bizottság tagjai majdnem teljes teljes számban jelentek meg, az egyházi férfiak is, a városi tisztikar testületileg, a várost képviselők tömött sorokban, a hercegprímás és a főkáptalani tisztikar, az összes helyi állami hivatalok képviselői, a komáromi erdőhivatal nevében: Karvas Emil főerdész. A menettel jött a főispán is. Alig történt meg az e'helyezkedés, megérkezett az ünnepi istentisztelet celebransa : Boltisár József érseki helynök, akit az egész asszisztáló papság a templomajtóban fogadott s együtt kísért a sekrestyébe, mialatt az ősz főpap áldást Osztogatott. Az istentisztelet komoly, áhítatos hangulatát ritka magasra emelte a zene- és nekkar közreműködése. Amit produkáltak — egészen magyar tónusban — feledhetlenül szép, maradandó lelki élvezet volt. A műsort a következőképen állította össze Táky Gyula főszékesegyházi énekes, aki mint karvezető szerepelt : I Veni Sancte. 2. Áldozattal — Kersch Ferenctől, énekelte a Katolikus Kör csodálatosan fejlődő dalárdája. 3. Régi magyar ének, Bogisich Mihálytól, játszották a 76. gyalogezred zenekarának tagjai. 4. Ave Maria, Szentirmey Elemértől, énekelte Hollósy Károly. 5. Mária-ének Bogisich Mihálytól, játszotta a katonai zenekar. 6. Isten báránya, Kersch Ferenctől, énekelte a dalárda, 7. Mária-ének Bogisischi3l, játszotta a katonai zenekar. 8. Hymnusz, Erkel Ferenctől, énekelte a dalárda. A gazdag műsor legkiemelkedőbb pontja feltétlenül Hollósy Károly magánb .Esztergom ís Ke' tárcája. s&z utolsó trabadoup. Messze innen délre, túl kék hegyek ormán, Hol mólót mossa hab, ha dühöng az orkán, S ha napsugár ragyog, hűs olajfák alatt, A fáradt vándor is újult kedvvel halad, A hol sok volt a dal s mégis nagy az ára : Babért fűztek érte lantos homlokára : — Ott termett egy mese. Talán holdas éjen, Mikor felhő nem volt a csillagos égen, S tubafa virágát harmat csókja érte, Virágba szerelmes szellő zöngicsélte . . . Szép, de régi mese *. Borzas, éhes költő, — Büszke várkisasszony ! — s a sok emberöltő, Mi azóta eltelt, bevonta emlékét, Kiszínezte szépen a régen mult képét, Beszőtte, bevonta romantikus fénynyel. Mint a csalogány dalt bűvös nyári éjjel: „Bibor szárnyú alkony borult rá a tóra, Mikor csőnakából a szépséges Dóra, Egyetlen leánya büszke nemes úrnak, S hő szerelme tárgya szegény trubadúrnak. Lorenzót, a lantost meglátta a parton, Szomorú dalt zengett ép a görbe lanton. És egyetlen lánya büszke, nemes úrnak Hivő szóval szólt a szegény trubadúrnak : sjer Lorenző lantos, hagyd a dalt most abba', Beesett evezőm a szélhányta habba! Nincs mi tovább hajtsa, nem mozdul a sajka ! — Szól s már arra készül: hogyun nevet rajta, Mikor habok közé ixgrik szegény lantos És . . . csendes lesz minden . . . csak a sirás hangos: Egyetlen leánya büszke, nemes űruak Halálát siratja szegény trubadúrnak !« Messze innen délre, túl kék hegyek ormán, Hol mólót mos a hab, ha dühöng az orkán, Jeletlen domb van a hűs olajfák alatt S ha nézi a vándor, ki arra elhalad, Elbeszélik néki: »Itt nyugszik, — tisztelt úr, — Az utols'ó bolond, — utolsó trubadour! . . . Bolond egy történet! — Borzas, éhes kölrő, S büszke várkisasszony I — De sok emberöltő. Mi azóta eltelt, bevonta emlékét, Kiszínezte szépen a régenmult képéi. Beszőtte, bevonta romantikus fénynyel, Mint a csalogánydalt bűvös nyári éjjel . . .« Üzbéghy. Szulamit. Irta: HEIMER ISTVÁN. I. Piszok, bűz és fekete homály, meg nagy, végtelen csöndesség ülte meg a kis lyukat. Más nem volt benn. De nem is kellett; itt, errefelé, a piszokból élnek az emberek. Az esőverte, vakolatlan falon furcsa, görbe héber betűs tábla, az ajtó fölött kifeszített zsinegen több sült és négy négy felé vagdalt lúd. Ez a vén Róth Izsák boltja. Belül egy rozoga — de annál uagyobb — széken fekszik egy csomó fekete rongy: ez a vén Róth Izsák. Tényleg, olyan volt az öreg a hosszú, rongyos fekete kaftánban, mint egy csomó piszkos — és gyűrött — rongy. Csak a szakálla volt fehér, meg a két fürt a halántékán. De az is inkább zöldes, megfogta a régiség penésze . . . A sarokban •— egészen a sötétségben — ült Szulamit, Nem igy hittak, a vén zsidó rajongó szeretete adta neki a nevet. Imádta a lányt, vén szivébe — korhadt és gyülöI létben összeaszott szivébe — belefészkelődött egy érzés, a mely rögeszméje | lett, a szeretet. Ez a szinte természet{ ellenes érzés szárította már csak lelkét ! a testéhez. Élt, nem merte itthagyni ezt ' a virágot. Tudta, hogy sárba gázolják. | Igy lett a lányból Szulamit. Szebb, sokkal szebb volt, mint a jeíruzsálemi zsidólány. A szeme nagy — [különös — és fekete. Egészen, egy í csöpp fehérség nem látszott belőle, csui dálatos, örvénylő, tele zavaros vágyakjkal. | Mindig lesütve tartotta, néha le is hunyta; ilyenkor elkalandazott lelke a ' sároni rózsák közé, érezte a déli napot ! és bódító illatú virágok között járkált. II. | Szulamit kötött. Mindig kötött — harisnyát és egyéb dolgokat — nyugodtan szótalanul. A vére, a veszedelmes, égető délszaki vére elcsitult, megnyálkáísodott, félelmes, végtelen unottság világított rejtelmes szemeiből. — Kutyák vagyunk, nem emberek — suttogta a vén zsidó. Megvetnek, elnyomnak és gyűlölnek. Mi a vétkünk ? Hogy ' születtünk. Mi a bűnünk ? Hogy élünk. 'Ránk még a nap sem süt melegen . . . Zsidók vagyunk. Megrugdosnak, leköpnek. Ha szeméten halunk meg, ki saj| nál f Hiszen zsidók vagyunk . . . ? 1 És beszélt tovább Szulamitnak fényes Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. éneke volt. Lágy, me^eg tenorja minden lélekbe belehizelegte magát. Az istentisztelet 3 /* 11 órakor végződött. Diszgyülés, Babérágak, friss kaméliák és jácintok között sietett fel már a mise alatt a közönség a kéklila drapériákkal s délszaki növényekkel gazdagon feldíszített lépcsőházon át a vármegye tanácskozó termébe, amelynek régóta hangoztatott szük méretei ennyire kirívóan még sohasem mutatkoztak. A felső és az alsó karzat egészen megtelt a szép nem legszebbjeivat s kétségtelen, hogy oly nagy szám ily kis területen csak a gyengéd nem könnyű képviselőiből találhatott helyet. Ellenben nem talált már helyet törvényhatósági bizottságunk számos tagja, csak a folyosón ; a kíváncsi elemek okkupálták a tért a zöld asztal körül, ahol a diszmagyarruhás urak ültek. A csillogó, nagy értékű ékszerekkel pompázó magyar ruhák között egyre több léla főpapi talár mutatkozott: Boldizár Tózsef, dr. Csernoch János, Graeffel János, dr. Komlóssy Ferenc, dr. Roszszival István, Wencell Antal kanonokok. Andrássy János alispán pontosan a tiz órai csengetés után nyitotta meg az ülést s jelezvén annak célját, a főispán felkérésére küldöttség menesztését hozta napsugárról, feketelombú ciprusokról. A bűbájos keletről, ahol nem vetik meg őket, ahol emberek. A hol a zsidó szüzek szeretnek, a hol nem bántják őket, mint itt, ebben a ködös, hideg világban. Az elfogult, ostoba ember elhitte, amit mondott. Beleélte magát az elnyomásba. Csöpögtette a lányba a fékeveszett, vad gyűlöletet. Meg akarta vele utáltatni azt, a mit ő gyűlöli. Az elnyomásnak, a sok ezer éves elnyomásnak keserűsége mind belevegyült vén szivébe. Egy egész fajnak kínlódását viselte fásult szivében, egy egész faj helyett gyűlölt. Olyan volt a vén ember, mint a kutya, a megalázott, megrugdosott kutya; alázatos, sunyi, de vad dac töltötte be lelkét. Szulamit hallgatta. Némán, fölvillanó szemmel. Es nem a gyűlölet lopódzott be a szivébe. i A sötétlombú ciprusok alá szállt a lelke, érezte a keleti ég balzsamos, forró melegségéi. Járt a sároni rózsákkal a selyemlágy füvön és valami ismeretlen, fojtó gyönyör szorította össze keblét. III. Schőn Aladár volt Szulamit vőlegénye. Mindig a boltban ült, a vén Róth Izsákkal beszélt. Félénken és ügyetlenül, félt a lánytól. Csak néha pislogott rá. Ilyenkor megremegett a hosszú, vézna teste, ijedten turkált durva, vörös hajában. A vén zsidónak jóleső, megnyugtató melegség rezegtette elvénült szivét.