Esztergom és Vidéke, 1900
1900-01-11 / 2.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET 4 * HIVATALOS LAPJA. \JCgjclCI)lk Vasárpap és CSÜtÖrtÖkÖIl. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: _ I MUNKÁCSY KÁIxMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) TL—ÖKIZEXESI ARAK i Égést évre — — - — 12 kor. — fll. Laptulajdonos kiadókért: SzécbcnVÍ-tér, 330. Szám. Fel évre— — _____ 6 kor. — fii. Negyedévre ^- ^ 8 kor. - fii. D R- PROKOPP GYUlíA- Ke—Iratot nem adunk vissza. Szeczesszió Szentgyörgymezon. Estttrgom, január 9. Ugocsa non coronat ... a huszadik századot pedig bevezeti Szentgyörgymező egy Sardou-féle vígjáték expozíciójával: »Váljunk el Cyprienne ! * Ezt a szenzációt tulajdonképpen a hétfői fővárosi lapok egy tömött borgis híréből tudtam meg, amely elrejtőztetés aligha volt Ínyére azoknak, abik legalább is garmondos ünnepi közleménynek szánták s nem kételVedének, hogy árulatba ejtik vele az egész országot. »Szentgyörgymező válni akar, alig néhány évi házasság után, amelyre maga törekedett egykoron.* Egyszóval fővárosi lapból értesültem a mozgalomról, igen buzgó lapolvasó lévén. Mert bár hallottam vasárnap valamit egy készülő gyűlésről, szeceszsziós hangulatról, de csak üres, alaptalan szóbeszédnek tartottam, ámbár Szentgyörgymező szolgált már meglepetésekkel, ahogy legutóbb az általuk kezdeményezett, sürgetett, szinte erőszakolt s végül leszavazott hegyközség —tervezettel. Tehát a szentgyörgymezeiek megelégedtek város lenni s mivel az egyesítésnek semmi hasznát nem Az .Esztergom és lile' tftja. Uéy esteiikínt... Ugy estenkint oly jó nekünk^ Csendesen elbeszélgetünk, S mtg a gyertya lángja lobban, Megcsókolom, alattomban, Feieségem ő meg erre> Id> borút a sziwmre, A min aztán jót nevetünk. . — Ugy esténkint oly jó nekünk Lévai Sándor. Legény-alakok I. Az unalmas fráter. Tekintetes Szerkesztő Ur! Engedje meg szerkesztő ur, hogy tévedéséről fölvilágosítsam. Én egyáltalán nem vagyok arszlán, nem vagyok méltó arra, hogy a nyilvánosság e terén díszelegjem, — én egy szerény és végtelenül nnalmas fráter vagyok. Igen, még tetőzi bűnömet, hogy bár dálkoztam volna, ámbár akkor is csak erkölcsi demonstrációnak tarthattam volna azt, amennyiben a mozgalom célja non sens, lehetetlenség s ahogy én, úgy azok is, akik a mai miskalanciát csinálják, jól tudjak, hogy az állam magasabb érdekei, közigazgatási, közrendészeti szempontokból immár lehetetlen a mai statusquo megváltozása s ha annak' idején jószántából meg nem törté- j nik az egyesülés, kormányerővel haj-1 tátik az végre. Mindeddig nem csodálkoztam volna a kísérletezésen, amikor a város vezetése oly ember kezében volt, aki megijedt a szöszből való, mázolt képű, üres fejű mumusoktól. De mit akarnak ma! Ma, amikor végre új, megbízható, lelkiis-, méretes kézbe került az a bizonyos j nagyon is lazán engedett s Ügyetlenül össze-vissza ráncigált gyeplő, amelynek gyengeségét pl. a közgyűléseken éppen a szentgyörgymezei városatyák egy részének mucsaiaskodása igazolta. (Vagy éppen ez hiányzik nekik ?) Ma, amikor az a férfiú vette kezébe a nehéz viszonyok lehető mielőbbi szanálását, akit a közbizalom kívánt s akik mellett a jó szentgyörgymezeiek néhány héttel ezelőtt lelkesen tömörültek. Ma, ; amikor az új polgármester ugyanIsmétlem, nem dicsekvésből mondom ezt. Bőven kárpótoltak a világszellemek kincsei, melyek feltárultak előttem és elgyönyörködtettek szabad óráimban. Eletem sima volna, szinte az unalmasságig boldog. Csak néha támadnak mg a kétség kinjai. Oh, sohasem felejtem el, hogy milyen boldogtalan voltam akkor, amikor első izben ébredtem kicsinységem tudatára. Egy zsuron történt. Első zsuromon. Kissé szegletes voltam, de azt hiszem elég csinosan feszült rajtam a szalonkabát. Hanem fellépésemnek bátorságot kölcsönzött az a hit, hogy a társalgásban nem leszek az utolsó. Az én könyveim majd elég anyagát adják a beszélgetésnek. Leültünk. Elkezdődött a > társalgás, t Vártam azt az időt, a mikor nékem is alkalmam lesz a beleszólásra. Oh, nyugodt voltam. — Akár ethika, akar szociológia, akár művészi thémák, akár filosophia került volna szóba, engem készülten talál. Nem vesztettem volna el a fejem, ha bármelyik téma került is csak rövid hivataloskodása dacára is megmutatta, hogy teljes bizalommal lehetünk iránta; a legkomolyabban veszi a nehéz, hálátlan feladatot s annak megoldására nemcsak tehetsége, akarata, de ereje is van. Welche Wendung így egyszerre ! Sejtem az alig érthetőt. Van Szentgyörgymezőn egy — sajnos, ma vezetőnek látszó — csoport, amelynek tagjai mindég, minden irányban készek rezonálni, elégedetlenkedni, dikciózni, csakhogy szerepelhessenek. Rengeteg a hiúság és a túlduzzadt önérzet; semmi az önállóság. Nos, ezeket könnyű bujtogató, önző, meggondolatlan embereknek belerántani minden opponálásba. Amellett ezek nem tudják elfeledni, hogy az elmúlt időkben birok is voltak, pénztárosok: első urak. Most egy-egy városi közgyűlésen rendre is utasítják a szentgyörgymezei nagyokat. »Igaza van X. úrnak, jól beszél ; legyünk a régi urak.c És kimondották: »Divor£ons Ciprienne!« ha mindjárt ismét vész faluvá sülyedünk mindenképen. • Nos, és ez a körülmény az, amely miatt a mozgalommal egyáltalán foglalkozom. Nem egyéb az egész volna szőnyegre. Hozzá tudtam volna szólani alaposan, részletezve mindent. Vártam, vártam és éreztem, mint zsugorodik össze egész valóm. Teljesen ösmeretlen dolgokról beszéltek ott, ruhákról, titkos szerelmi viszonyokról, toalett-rejtelmekről és sok-sok egyéb ismeretlen tudományokról. És én ott ültem közöttük némán, tehetetlenül bárgyuságom lesújtó érzetében. Oh, ekkor átnyilallott szivemen a fájdalom, villám cikázott át agyamon és ennek fénye mellett láttam, hogy egész eddigi életem céltévesztett balga f erőfeszítés volt. Beláttam, hogy én tanulhatok, dolgozhatok akármennyit, azért én csak egy hasznavehetetlen smok vagyok. — Egy unalmas fráter. Akik a felszínen úsznak és kacagva, bókolva, flirtelve szedik a pillanat édes sikereit — azok a bölcsek. Lám, ez az Írásom is milyen unalmas ! Jero. élvezték, ellenben fizetik a rengeteg pótadót: visszafejlődni óhajtanak községgé. Szó sincs róla : éppen nem tartozom azok közé, akik azt állítják, hogy az idők mai lefolyásáig az egyesült községek annyit nyertek anyagiakban, mint amennyivel tö b a lakosságuk pótadóval való megterheltetése. Azt hiszem, ezt a város egyetlen polgára sem állítja, ahogy e lap volt kezdettől fogva az, amely hangoztatta, hogy a testvérvárosokat nagyobb figyelemben kell részesíteni, azok érdekeivel jobban törődni s keresni a módozatokat, amelyek révén az összesség fokozottabb mértékben rekompenzálhatja azokat a kétségtelen áldozatokat, amelyeket a testvérvárosok az egyesítés által a közérdeknek hoztak. Kétségtelen, soha sem tagadtam, hogy az elmúlt szerencsétlen régime alatt e tekintetben határozott mulasztások történtek, nem lehetetlen, hogy szándékos mellőzés is, a dédelgetett kir. város javára, amelynek hangosszavú Derouledjei voltak legintimebb tanácsadói a sze- 1 rencsétlen kezű s érthetetlen gondolkozású vezetőnek ; mondom, ez kétségtelen s ha abban az időben történik a mai mozgalom, nem cso- 1 1 én ezt jól tudom, mégsem igyekezem ; pótolni e fogyatékosságomat; nem gyakorlom számat üres szólamokra, elmémet olcsó szellemességekre ; nem igyekszem kilesni apró titkokat, A-nál, hogy elmondjam öt perc múlva B-nél; nem, én egy javíthatatlan unalmas fráter ' vagyok. I Ügyvédjelölt különben. Olyan sokan vagyunk e pályán, hogy nem féltem inkognítómat, ha ezt el is árulom. Es mondhatom, uram, hogy senki szégyenére | sem váltam a jogi pályán. A tanáraim | mindig első helyen emlegettek, a főnököm pedig rám bizza hatalmas irodáját. Bizony sok munkát ád az, ha az ember meg akar felelni kötelességének. Én pedig akarok. Szoktam akarni. Privát ambíció dolga — nem is dicsekvésből mondom, — hogy nem elégedtem meg soha az egy irányú kiképzéssel. Megloptam az estéimet, a reggeli alvásból is el-elcsipegettem egy órácskát, igy azután meglehetős olvasottságra tettem szert. Magán szorgalommal megtanultam németül, franciául, angolul. Érzem, hogy a svédet sem ártana tudni. Kellene, kellene, szó sincs róla. De nem tudom, hogyan fog sikerülni.
