Esztergom és Vidéke, 1900

1900-02-25 / 15.szám

ESZTERGOM és VIDÉKI AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. \Je£!ÜeleT>ík Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖIl. Felelő. * szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: PLÓFIZB^ ÁRAK • 1 MUNKÁCSY KÁIÍMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltteret: és hirdetések i&ldenaok) M^e/Ve ^- ^^iH «^ " | DR. PROKOPP GYULA- n^^n..^^ Helyi iparunk és kereskedelmünk bajai. (II. Házalás.) Esztergom, február 23. A helyi kereskedelem egyik legnagyobb megrontója : a házaló kereskedés, vagyis az ipartörvény 50.§-ának az az intézkedése, mely szerint minden iparosnak (kereskedőnek) jogában áll ugy saját, mint mások készítményét nemcsak lakhelyén, hanem azon kívül is az ország bármely helyén eladni, azokra bárhol és bármikor, minták előmutatásával, megrendeléseket gyűjteni, vagy gyűjtetni, megrendelt munkát teljesíttetni, továbbá ugyancsak az ipartörvény 51. és 52-ik §-ában foglalt azon intézkedés, melynél fogva az iparosnak, vagy kereskedőnek jogában áll saját, vagy mások készítményeit végeladás, árverés, vagy más, a tömeges és gyors eladásra ingerlő, módon az iparhatóság engedélyével eladni. Álljunk meg előbb a házalásnál ! Bámulatos, hogy dacára annak, hogy az alkotmányos aera hazánkban harmincnyolcadik életévét éli, mindazonáltal az abszolút kormány által kibocsátott 1852-évi szeptember 4-én kelt pátens, mely bizonyos vidékekre nézve a házalást megengedi, még máig is teljes erejében fennáll. Esztergom város hatósága még 1883-ban megalkotta a házaló-kereskedés megtiltásáról szóló szabályrendeletet, melyben a házalás' a város területén meg van tiltva., Igen ám, de ugyanezen szabályren-: delet 2. §-ban az mondatik, hogy; e tilalom által az 1852. évi szeptemberben 4-én kelt házalást szabályok 17. §-ának összes pontjában, nem- ( különben az e §.-t kiegészítő összes j későbbi rendeletekben emiitett vi-^ dékek lakói részére biztosított jo-, gok nem érintetnek. Nem érintetnek e tilalmi intézkedések által azok az iparűzők,

1 akik, a fennálló gyakorlat szerint, aj házaló iparűzés folytatásában eddig korlátozva nem voltak. Nem korlá-j tozza továbbá ezen szabályrende-' létben megalkotott tilalom a házalókat a városban tartatni szokott vásárok látogatásában sem. Mit tilt, mit használt e szerint a városi szabályrendelet? Semmit. A hivatkozott pátens 17. §-ának összes pontjaiban, nemkülömben az e §-t kiegészítő összes, a mai napig kibocsátott rendeletekben felsorolt iparüzők, továbbá azok, kik a fennálló gyakorlat szerint a házaló iparűzés folytatásában eddig korlátozva nem voltak: ezekben a kivételekben jóformán bennfoglaltatnak Magyarország, meg Ausztria minden rendű és rangú iparüzői és kereskedői. Aztán, ha még valósággal ezeknek, a tilalom alá nem eső vidékeknek lakói, iparüzői házalnának az ő készítményeikkel! Avagy ha e vidékek lakosainak készítményét árusítanák az ily házalók! Akkor még csakugyan volna értelme az engedményeknek. De a gyakorlati életben mit tapasztalunk ? Nyilvánvaló — az illető házalók vallják be, — hogy cikkeiket Bécsben a kereskedőktői vásárolják, s viszik az ország minden legkisebb községébe, — megrontására a hazai iparnak és kereskedelemnek. Olcsó áron pocsékolják az ilyenek ipartermékeiket, iparcikkeiket, mert őket nem nyomja a ioo

0

/

0-os 'pótadó, iparosaink és kereskedőink I meg sírva néznek utánnuk. De itt van az ipartörvény 50. §-ának az az intézkedése, a mely megengedi, hogy a vidéki iparos, meg a kereskedő bárhol és bármikor, minták elŐmutatásával, megrendeléseket gyűjthessen. Ha tudnák oda fenn a piros székben, hogy a törvénynek ezen intézkedése mennyi visszaélésre ad alkalmat, hogy ezzel a provinciális városok iparát és kereskedelmét mily nagy mértékben károsítják J Ha tudnák! Azokban a nagy koíferekban, a melyeket a mi bérkocsisaink a párkány-nánai indóháztól hordanak be, nem minták vannak, hanem egész menyasszonyi kelengyék. Ismerünk nagyon sok házat, a hová ezek a kofferek megrendelés nélkül bekerülnek, s üresen mennek tovább. Az .Esztergom \% MM tárcája.! Könycscpp. Ábrándozva, lelkesedve Jártam én is holdas estve ; Vadvirágok illatában Erdőn, mezőn én is szálltam ; Tavaszpompán, harmatúton Dalt pengettem estist húron S szivárványos, tarka álmot, Tünő, fényes délibábot Szerelemről, fontam, szőttem , . . — Az ifjúság járt előttem. Elhervadtak a virágok, Hull a kényem, hull reájok ! Szivárványom, délibábom lobbet talán sohsem látom. S fáradt lantom most ha zendül Régi csókrúl, szerelemrül, Deres árnyak súgják halkan, Elveszett mind, egy sóhajban: Tarka álom, délibáb is , . , — Velők halt az ifjúság is. LŐrinczy György. Piros pontok az éjszakában. Irta: MARTOS FERENC. (Vége.) Zaklatott szivdobogása e mély csöndben, vészharang kongásaként, rémes eróV vei hallatszott. Őnönmagától megijedve, suhant tovább Flóra, oly nesztelenül, mintha madárláb futna az ut finom homokján. Hirtelen visszarettent. Egy bokor mellett, egészen közelről, égő piros pont szikrázott rá a sötétségben: hol elhamvadó, hol fellobbanó fénypont. Idegesen, nyugtalanul szivott szivar tüze, mely mé- j gis elég fényt szórt szét, hogy észre Ic- ^ hessen venni mögötte gazdájának, Örleynek hosszúkás, halovány arcát. Abban a pillanatban, mintha lába gyökeret vert volna, állott Flóra Órley mellett, ki gyorsan eldobta szivarját, hozzá lépett és suttogó hangon szólt: — Édes Sasa .... ma sokáig váratott magára. A tettenérés, a bosszúvágy pokoli gyöynörüsége borzongott át a leány testén* Visszafojtott lélekzettel. halkan súgta: — Nehéz volt észrevétlenül kilopoznom. \ — Csakhogy itt vagy, édes . . . A férfi közel simult hozzá s kezét vagy derekát kereste . . Már-már érezte nya-j kán lehelletének forróságát. Most, most... e pillanatban akart kiáltani, görcsös erő- J vei megragadva a férfi kezét, mint tettenért tolvajét, érezte, hogy kiáltania' kellene, bősz, vad sikoltással, hogy hallja meg mindenki, ae egész világ és csődül-; jön ide, tanúságul e gyaláz&thoz . . . de a helyett torkára fagyott a hang s ha-J lottmereven, rémülettől dermedten meredt Örley háta mögé, hol, egészen közel hozzájok, másik égő piros pont szikrázott. — Mi bajod van? — suttogott a férfi, kezét szorongatva. — Reszketsz ? Fázol ? Meg sem csókolsz ? — Hagyjon el! — sikoltott végre a lány, ellökve magától a férfit. Most gyufa sercegése hallatszott a közelben s hirtelen éles világosság lobbant szét az éjben. Ordódy állott mellettök, némán arcukba világítva. Őrley hátra tántorgott, hol Ordódy, hol Flóra arcára bámulva bambán. A leány mélységes fájdalommal, reszketve hajtotta le fejét. Pár pillanatig szivettépő csend volt. Ordódy nyerte vissza nyugalmát leghamarabb. — Ti vagytok ? — szólt fagyosan. Őrley zavarodottan kezdett hebegni: — Bocsáss meg, kérlek, de én igazán . . . hidd el, hogy az egész dologból .. . — Jó, majd odafönn beszélgetünk. Ez a sötétség nem alkalmas gondolataink nyugalmas és világos kicserélésére. Jöjj velem, Flóra. Karját a leány karjába fűzte s a terrász felé indult. Egyformán, lassan lépkedtek, a leány szemét lehunyva, a férfi vállára hajtotta fejét. Ordódy sötéten, komoran nézett előre, szinte görcsösen húzva magához a félig alélt lányfejet, melynek repeső aranyhajszálai hálóként fonták be ziháló mellét, őserejü vállait. Szomorúan bűbájos menet volt, szorosan egymáshoz simulva, mint hét halálba induló szerelmes, mig a koromszin tuják sűrűjében egy csalogány kezdte meg hangos csattogását. Őrley zavarodottan s kábultan botorkált mögöttük. A terrasz lépcsőin, fehér kendőbe burkolózva, állott Sasa, ijedten, kíváncsian, tágra nyitott szemmel. Rosszul palástolt izgatottság rezgett hangjában : — Mindnyájan odalenn sétáltatok ? Kellemes az éj, ugy-e? Senki sem válaszolt. Ordódy Flórát gyöngédden letette az indiai karosszékbe, ; azután szólt csöndes, nyugodt hangon : — Örvendetes hirt közlök veled, édesem, Őrley barátunk menyasszonyává tette Flóránkat. Sasa egész testében megrázkódott, felvillámló szemmel, gyűlölettől eltorzult arccal nézett húgára, majd Őrleyre. Flóra hirtelen felállott a karosszékből halálsápadtan. — Édes Kálmán — törte meg a csendet Őrley — talán szükséges volna, hogy nemi fel világositáss al szolgáljak. Az életbea néha különös, szinte érthetetlen dolgok, melyek alig magyarázhatók, végzetes hatásúak „ . . Én igazán boldog volnék, ha ... De nem tudom még, vájjon elfogadhatom-e jó lélekkel ? Végre is e dologhoz első sorban annak beleegyezése szükséges, aki . . . akitől . . * akinek ... —. Ne vesztegessük a szót hiába. Rossz néven veszem, hogy hátam mögött, titokban lopva cselekedtétek azt, amit nyiltan is tehettetek volna. Végre