Esztergom és Vidéke, 1900

1900-12-06 / 95.szám

boldogság, s rövidek a mézeshetek ; Hisz kénytelen az a nö megutálni férjét, ha látja, hogy hivatalába immel-ámmal, söt igy is csak ritkán jár, ha mindig kaszinóban, s vele nem törődve, napokig távol van a háztól, s e mellett a pénz, a hozomány egyre fogy a tékozló férj kezében, mig ő kénytelen összehúzni magát, és háztartását ugy vezetni, hogy kijöjjön abból a csekély összegből, mit férje egy hóra ad a háztartási költségek fedezésére. Tán azt hiszik kedves hölgyeim és nraim, hogy ilyen családi élet nincs, s hogy ezt én csak azért találtam ki, mert pályázni akarok ? Oh nem ; csalódnak, mert van, sőt nem is egy. Igaz, hogy ilyen esetben mindkét félben, mind a IDŐ-, mind a férfiban, megvan a, hiba, mert ha a AŐ nemcsak a házasság első heteiben, hanem később is ragaszkodik egész szeretetével férjéhez, nem csinálja kozmásra az ételt, takarékoskodik a háztartásban, s mind e mellett sem hanyagolja el, s nem boszantja holmi cseléd-heccekkel férjét, úgy képtelenség, hogy az a férfi ne maradjon szivesen neje társaságában, s elmenjen más nőknek udvarolni. De a férfiban is van hiba, nemcsak a nőben s rajta is múlik, ha niaosbéke, és családi boldogság. Ha a férfi látja, hogy neje (mint minden nő) szereti, ha foglalkoznak, ha törődnek vele, úgy ne hagyja őt magára napokig, hanem ha még megerőltetésébe is kerül, (bár egy szerető férjnek ez soha sincs terhére) mulattassa őt. Továbbá ha valami boszantja is, ne töltse ki nején haragját, és ne illesse őt durva szavakkal, mert először is az a gyöngéd lelkű nő ezt sose fogja elfelejteni, másodszor, mert durvasága Önmagára száll vissza, mivel egy müveit férfi senkivel sem goromba, pláne feleségével, s haragjában is úgy viselkedik amint egy müveit emberhez illik. Elhiheti mindenki, hogy a férj durvasága idővel teljesen kiöli neje szivéből a szeretetet, és hogy „soha többé nem tér oda vissza a szeretet angyala, ahonnan egyszer kiköltözött", arról meg vagyok győződve. Látja ugy-e Tisztelt Szerkesztő Ür, hogy nem vagyok elfogult s részrehajló, s hogy egyformán Ítélek mind a női, mind a férfi nem felett? A jövő farsangot pedig várom nagyon, habár nem sok reményem van, hogy szerénytelen kivánságom teljesülésbe menend. De ha mégis megtörténnék, amit kivánok ugyan, de nem reménylek, úgy biztositok mindenkit, hogy sokkal több boldog ember lesz a földön, s több angyal a meny országban ! Hófehérke. TJ. i. Hogy igazuk legyen azoknak, kik azt mondják, hogy a nők nem lehetnek meg utóirat nélkül, ideirom, amit levelemből kifelejtettem, s ami oly fontos, hogy kiteszem magam az utóirat ellenségei kritikájának, az, hogy hit- és vallásosság nélkül, bármint járnak is egymás kedvében a házastársak, nincs és nem is képzelhető teljes családi boldogság. xxxr. Tek. Szerkesztő Úr! Becses lapját olvasva, ráa&adtam hölgyvilágunk egyift másik kedves alakjának Karnevál herceghez intézett kivánsagaira. Hogy a kívánók sorából én se maradjak ki, bátor vagyok becses lapjával közölni, hogy bizony én is várok valamit, (akarom mondani: valakit) ez idei farsangtól! Mert hiszen én is csak lány vagyok, még pedig fiatal lány! Épen a napokban tanácskoztunk két barátnőmmel egy unalmas esős délutánon a fölött; vájjon mit kívánunk magunknak a jövőben ? Irmiczeazta szerény kívánságát fejezé ki, hogy ő csak egy fess erdész felesége kivan lenni; mi)y szép lehet az élet, monda ő, egy szerény kis faluban ! Én is ezt kivántam magamnak egy elmúlt farsangon"! Es Uram bocsásd! majd hogy csak be nem teljesült! Most is előttem látom azt a torzonborz alakot, ki jelentkezett, hogy boldogítani akar. Es osak három heti ismeretség után veszem észre, hogy: nini! a bajuszának egyik fele sokkal kisebb, mint a másik! no akkor, mindjárt rá gondoltam a boldogtalanságra. Mert biztosra vettem, hogy a sok szesz árthatott meg a bajuszának, és igy ment el a kedvem attól, hogy erdészné legyek ! Jancsika hivánsága: hogy ő esak egy vidéki városban, reál- vagy gimnáziumi tanár felesége szeretne lenni, és felsorolta azoknak szép és jó tulajdonságaikat. A mult évi farsangi bálomon nagyon kivántam magamnak egy csinos barna falusi jegyzőt 1 De bizony a farsang elmúlt; a jegyző meg kiszállott a kürtön, hiába voltak az ábrándok, jegyző csak nem jelentkezett! Föltettem tehát dühösen magamban, mert barátnőim egyike falut, a másik vidéki várost óhajt lakhelyül, hogy tehát a főváros ki ne maradjon, mérgemben ezt választom én! Remélem, hogy felkeltettem tisztelt olvasóim érdeklődését az iránt, vájjon mit várok hát ez idei farsangtól ? Tehát megírom, félve bár, hogy merészül cselekszem, de hiszen kívánnunk mindent szabad! Mivel hogy az ez idei farsangon, befejezem bálozásom, kivánom tehát, hogy arra a kis hovogra, melyet titkon magammal fogok vinni, akadjon rá egy dúsgazdag agglegény, kinek legalább is a fővárosban egy négyemeletes háza van, boldogítson azzal, hogy mielőbb kopogtasson szerény ajtónkon. Hogy ne csak „Ő

u

, hanem én is mielőbb kukucskálhassak ki a négy emeletes ház első emeleti ablakán. És ha ez a kivánságom teljesülni fog, úgy meg fogom írni tek. szerkesztő urnák, hogy nagyon boldog vagyok és igen szép onnan a kilátás! Fatime. Levél a levelekre. — Különvélemény. — Kedves Nővéreim és Húgaim! Bizonyosan tudom, hogy „libák" közé való gavallérnak fogtok engem mondani e megszóllitási forma után. „Néne, húgom /" „Mi ez ?" Bizony pedig én csak igy mondom szokásom szerint, nem pedig „Kedves kisasszony! "vagy: „Drága Nagysám." Tehát: Kedves Nénéim és Húgaim ! Ti többé-kevósbbé igen kedvesen szellemes, bájos leányzók, hozzátok intézem szómat. Ti e lap hasábjain a nőemancipáció törvényileg való kimondása nélkül Írogató szépek, hallgassatok meg! (Te meg jó paizsom, te jámbor Incognito pajtásom, tartsd, kérlek, széles hátadat, hogy téged érjen a legyező csapása helyettem, ha ütni akarnának, sőt ha valamelyik mama e kis irkafirkámért meg akarna cirógatni, vagy — ne adj Isten, — meg akarna csókolni, azt is te rakd tarisznyádba, mert — félek a nőktől!) Kedves irkáló Kisasszonyok ! 1, Nem szerettem volna szedőgyerek lenni, — de még szerkesztő sem, mert a hány női irást eddig láttam, mindegyik hemzsegett a helyesírási hibáktól, — tehát ezek is bőségben agyon lehettek halmozva ilyes fajta — hiányokkal. *) 2, Sok, töméntelen sok volt a magyartalanság. (No de még tanárnak gondolnak !) Hadd szóljék hát okosabbról a nóta! Senkii az álneve, vagy a levél keltezése szerint a levelek irói közül megnevezni nem lehet, mert talán még befolyásolnám a pályabirákat. Tehát csak nagyon nagy általánosságban lehet szólnom. Ti, kedves Leánykák és Aszszonykák, úgy látom, szörnyűségesképen féltek attól, hogy valaki bakfis néven nevezzen, vagy naiv feleségnek tartson; legalább is erre merek következtetni levélkéitek formájából, hangjából. Szörnyen olyanok e levelek, mintha az „Esztergom és Vidéke" csak asszonyok kezébe jutna. Pedig dehogy. Sok, sok fiatal ember is olvassa. Gondoltatok-e erre ? — • Tamás vagyok benne. Vegyünk csak példát. Egyik levélben ilyen formán van . . Jaj ! *) Tiltakoznunk kell a vád ellen, a vesszőktől eltekintve. A szerk. mit szól hozzá az uram?!" A legtöbb meg csupa bál, csupa „élvezet" pezsgő, cigány stb. Hát uramfia, hol lesk a férjnek a pénztárcája? Nem megy el az aranyifjúság kedve attól, hogy Esztergomban keressen feleséget? (Minden félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy Lévai Sándor nem vagyok, semmiféle atyafiságos viszonyt vele nem tartok, nem is ösmérem Őt, egyébként ez uton is üdvözlöm.) Nem vagyok ám én mizantróp. L°gkevésbbé sem, s t igen jókedvű gyereknek tartanak, a kik ösmernek, de aggódom a levelek iróin. Féltem őket a tolltól, mely a legkedvesebb és a legkegyetlenebb fegyver is egyszersmind. Nem a tollat féltem tőlük, nem én, hanem a levelek iróit a tolltól. Hagyjátok, kedves Leánykák, a tollat a férfiaknak, ők nem fogják a tüt és a főzőkanalat elrabolni tőletek. Hagyjátok a Kaszinót is. Nem kell nektek tollat ragadnotok, hogy érvényesüljetek, nem kell nektek a toll. Hagyjátok ezt a férfiaknak, ismételten mondom. Az a toll, az majd úgy fog a papiroson futni, hogy az olvasás után látni fogjuk: A nő eszmény, a nő az nem más, mint ideál. A harc a férfié, a nőé az áldás, a férfié a küzdés, a nö a babért fonj fáradalom a férfié, a nyugtatás a nőé, a férfié az erő, a nőé a gyöngédség, a férfi a közért dolgozik, a nő rendesen a családért. Magasztos a férfi hivatása, a nőé magasztosabb; nagyszerű a férfi rendeltetése, a nőé kedves, bájos, édesítő. Ha e rendet valaki meg akarja életével hazudtolni, fonák helyzetekbe kerül, — vígjátékot játszik és kinevetik ; ha rendeltetése utján járogat, az élet nagyszerű hőskölteményében jut vezető szerephez és áldás fakad nyomán, bámulat kiséri. Nagy logikai ugrással ebből azt akarom kisütni, hogy az ideális női nem, a mely néhány megbotlott évtizedet kivéve, az egész világ törtenelem tanusága szerint mindig úgy tűnik fel, mintha egy lépcsőfokkal feljebb állna a férfiaknál, ne szállítsa le önmagát arról a kimagasló polcról, hova a végtelenül bölcs, hatalmas Isten állította. Ne akarjon irkálni, ez férfimunka, ne akarjon kaszinóba járni, hogy annak ingerlő levegőjét szívja csak azért, hogy sikkes kis lánynak mondják, ne akarjon ott is uralkodni, a téren is hódítani, a mely nem a nők, az ideális nők számára készült, ne akarjon férfiszerepet vinni, ha az Ur Isten nem akarta, hogy férfi legyen. — Legyen nő, a ki méltó arra, hogy eszménykép legyen, legyen nö, a ki meg tudja édesíteni a család szentélyét, legyen nő, a ki ujjának egy érintésével be tudja zománcozni még a kopott vasat is, legyen nő, a kiért érdemes férfiúnak lenni, a ki méltó arra, hogy egy harcos, egy férfi, segitŐ, vigasztaló társául vegye ! Ezeket a tulajdonokat, az ezekre képesítő tulajdonokat nem a Kaszinó adja meg, nem a bálkirálynőség szerzi meg, nem is az osztálysorsjáték főnyereménye, hanem a nemes, teljes magasz tosságával tündöklő női szív, a mely a férfiak kaszinójában, a bálteremben épen nem nyerhet ideális tulajdonokat, — sőt azokat teljesen el is veszítheti. „Tehát ne járjunk bálba?", kérdezhetitek. — Manapság bálba járni lehet, de uem kell, — kaszinóba járni még nem is lehet és nem is szabad a nőknek. Tehát, Kedveseim, ne is vágyakozzatok utána! Legyen az otthontok a templom után a legkedvesebb tartózkodó helyetek; az a meleg, az az édes,, az a biztos, az a pótolhatatlan drága otthon, hol az édes anya szive, lelke őrködik felettetek, melyet semmi csillogás, semmi fény, hir, kincs nem tud pótolni, melyből, ha eljön az idő, az Ur Istentől nektek szánt férfi feleségül fog vinni, azért hogy otthont alapítsatok, — egy ujat a régi helyett. Az édes otthonból fognak feleségül vinni, nem a kaszinóból, nem a bálteremből. Nem is irói dicsőségtek lészen az a csalogató, mely vőlegényt szerez, hanem eszményi voltotok, szivetek nemessége és a háziasság. A ki ezeket Kaszinóban keresi, az csak keresse, ha megtalálta mondja meg majd szerény magamnak. En ígérem ós fogadom, ha megtalálta, soha többé női kérdésről egy betűt sem irok. Esztergom leányaiban, kedves Nénéim és Húgaim, nagy a lelkesedés. Majd kerül-fordul, egy nemes eszme bajnokaiul szólít fel valaki benneteket, kérlek titeket már eleve is, karoljátok fel azon tervbe ve*t nemes, magasztos, kegyeletes, hazafias eszmét is legalább úgy, mint a mily szorgalmasan írogattátok levélkéiteket. Egyébként: jó farsangot kíván a viszontlátásig is Ete. Búcsú Femme-lol. Utóirat felsőbb engedelemmel. Oh jémini, vagy hQgyha tetszik: jaj [nekem ! Kárt volt poémát irni kezdenem, Vagy hogyha kezdtem, tudnám legalább, Hogy mi a ritmus, méret, rím s a [láb. Vagy jártam volna Femme-hoz iskolába (Hiába, későn ébred fel a kába!) Miről még eddig sejtelmem se' volt, A spondeus, a tocheus s a hold, Mind oly kelléke a jó vers Írásnak, Mint rizspor, tej krém, paszta a leány [nak. (Mert fő a láb, az eszme semmi, kérem, Igy olvasom a rózsás kis levélen,) A spondeúsok szép lassú folyását A trochensok meg, so' se' zavarják, Vagy hol keli s milyen rímeket hasz[nálni. Bár nem tudom én, tudja Jutka, Fáni. Oly szépen hangzik, mintha mondanám : Sodóhoz, lelkem, nem kell a kanál, Vagy nyárson szokás sütni a halat, S a legjobb tésztás a püspök falat. Oh Femme, oh Femme, te drága szen[deség; Kár, kár, hogy oly rövid a messzeség —> Hogy mit elérned, lelkem, nem szabad, Egész világ (bár másnak) vagy magad. A függés látom, nem életkedv nálad, Magasra törni, mint Ikarus, vágyad. Iroi, öntudatlan benned szendereg Hiszed, megfejted, hogyha lényedet A tagadásnak karjaiba zárva Alámerülsz a számító világba. A mérhetetlen egy arasznyi lét; Elérni még se tudta semmi még; S a nagyravágyás csábos fegyverévei A sirgödörnél tovább egy se ér el. A bölcsőtől a sirig oly rövid, Mégis az ember mennyit küzkodik. Mi vagy te Femme? Egy rész a fér[fiböl, Törékeny nádszál, s hogy ha ö kidől, Megszűnsz te is, mert léted benne van, Ha ő kihal, a föld is halva van, S mégis, e nagy, e büszke őserő, Hogyha megérted szivét, gyenge nő, Bár része vagy csak, szivéhez emel, Oltára lesz a tiszta nő kebel De lássa nagysád, mind ez csak beszéd, Kár is fo'ytatnom ily ócska mesét. Hisz napjainkban, annyira vagyunk, Hogy megfejthetlent nem ismer agyunk, Sőt azt is sejtjük, hogy mi lesz, ha [majd Szivünk felett a fü, moha kihajt, — Mesés erővel, az ősi világot Kiforgatják a szellem óriások, S ha igy halad, a késő századoknak Emlékei is mind szerte foszladoznak. De bármi lesz, a nő csak nő marad. Tanár, ha orvos, csak oldal darab \ Ki addig keres, kutat, mig jő a férfi,