Esztergom és Vidéke, 1900
1900-11-04 / 86.szám
ilyet adni. Hanem figyeljük csak, mit kiabál a szerencsétlen ? És hallatszik egy ház kapuja alól, a hová a handlé bement portékáját eladni : — Köpőládát vegyenek ! — De pajtás, akkor én is veszek egy párt — mondja az első. — De még én is! És ugy tettek, a mint beszéltek s a handlé eladta összes cilinderét — egy jó Ötlettel. Gyűjtögeti: —or. Ezek az én kívánságaim \ volna ugyan még több is, de ezt csak akkor imám meg, ha az urak részéről biztatást nyernék. Most egyenlőre kérem legyenek kegyesek szives támogatásukkal ügyemet a kedves és jóságos tündér elé adni, akkor nem kell majd „Szent Antalt" is segítségül hívnom —; szegénynek úgyis meggyült a baja a sok kérelmezővel, kik többet kérnek tőle, mint a mennyit nyújtanak a szegények gyámolitására. Éva a XX-ik századból. neveztetésével, most elhatározta, hogy az összes birtokait a mai kor színvonalának megfelelően mintagazdaságokká alakitja át. A saját vagyonából negyvenezer forintot költ egyelőre, hogy birtokait mintagazdasággá tegye. Az összes gépek, ekék ki lettek, vagy ki lesznek cserélve. A galambosi pusztán ménest létesített, a hová Nagy Sándor gazdasági tanácsos most vásárolt telivér és félvér kancákat. A juhászatát is megjavíttatja a gazda-püspök. A kiskomáromi uradalomból finom fajú kosokat vétetett. Eddigelé — mint emliténk — negyvenezer forintot fektetett bele saját vagyonából a gazdaságába. A püspökség jövedelme úgyszólván még érintetlen, a mennyiben alig néhány ezer forintot használt fel belőle. Megemlítjük még hogy a kormányzói épületet is átalakíttatja, hogy tisztjei jó lakásokkal birjanak. Már egy budapesti építész dolgozik is a terveken, hogy hogyan építsenek az óriási területen.* — Újoncok esküje. Az újoncok es küje csütörtökön a szokásos módon folyt le. A kir. városi plébánia templomban misét hallgattak, amely után dr. Csernoch János apátkanonok a szószékről magyar, német és tót nyelven ismertette az aktus jelentőségét. Az ünnepies felavatás a két kaszárnya udvarán történt. Jubileumi jelvények. Brutsy Gyula diszműárusnak az agusztusi ünoepség alkalmára készített érmeiből mintegy ezer darab megmaradt, ami érzékeny vesztességel járt. Megkereste ezért a tanácsot, hogy bizonyos mennyiséget vállaljon át, mint megrendelő, belőle. A tanács méltányosnak találta a kérelmet s megvett négyszázötven darab egyszerű s 12 darab két koronás jelvényt. Ezes közül 350 egyszerűt s 8 kétkoronást a főgimnázium, ioo egyszerűt s 4 kétkoronást a reáliskola igazgatójának rendelkezésére bocsátott. A hétfői ünnepen már az egész főgimnáziumi ifjúság viselni fogja a szép emléket. — Visszarepült. A kis fehér lélek alig pár hétig volt a földé ;a siralmak völgyéből sebes szárnyakkal repült vissza átokhoz, akiket elhagyott: angyalpajtásaihoz. Elröppenése mélységes gyászba borította szüleit, testvéreit, Bleszl Ferencz takarékpénztári főtitkár családját. Pár hetes volt a kis Tivadar. — A Kaszinó szerdán választmányi ülést tartott, amelyen uj tagokul felvétettek : Nagy Dániel postatiszt, Minder Frigyes póstagyakornok, Rochlitz-Schmidt Artúr gyógyszerész, Welle Olivér és Kovács István reáliskolai tanárok. — Március idusa. A március tizen ötödíki koszorualpra ujabban adakoztak : dr. Berényi Zoltán 1, Décsi Imre I, Földmár Sándor 1, Prágai Ármin 1, Kardos Dezső 1, ifj, Hejschmann Ferenc 2, Nedecky Pál és Csákány Sándor I—1 koronát. — A pénzügyi bizottság tegnap hoszszas ülést tartott; a napirenden csupa fontos ügy szerepelt. Mindenekelőtt a gimnáziumépito bizottság leszámolását a maga egészében acceptálták, nagy köszönetet szavazva az építő bizottságnak s a vár. mérnöknek, akit azonkívül 1000 koronával való jutalmazásra ajánlanak, azzal az indokolással, hogy vele egy műépítész alkalmazásának tetemes költségét takarították meg. A jutalom az építési alap megmaradt részéből lenne kiutalványozandó. — Boltizár József püspök, mint a Szentháromság-szobor bizottság elnöke kéri a közönséget, hogy a szobor költségeire 5000 koronát szavazzon meg. A p. ü. bizottság korainak találja az e felett való határozathozatalt, amenyiben a gyűjtés a szoborra még folyik s a költségleszámolás sincs készen. Tekintettel azonban a sürgős számIákra, 3000 koronát az építési alapból kölcsönképpen kiutalványozhatónak vél. — Következett Frey Ferenc országgyűlési képviselő memoranduma, hogy az lgazságügyministert kérnék meg a muzslai járásbíróságnak városunkba való behozatalára. A bizottság hálás köszönettel vette a felvetett eszmét, azt megvalósításra ajánlja, kiemelvén az indokolásban, hogy ha az egyesítés meg nem történik, bekövetkezhetik a telekkönyvi hivatal kettéválasztása, amely érzékeny kárával járna az igazságügyi palotára szépen áldozó közönségnek, Kiemelendőnek véli, hogy a város az egyesítés esetén esetleg ujabb áldozatoktól sem idegenkedik. — Következett a marháslevelek ismert ügye. A bizottság javasolja, hogy a közgyűlés a megtámadott rendőrkapitányt teljes erkölcsi elégtételben részesítse ; a már befizetett kiállítási dijak visszatérítését azonban nem javasolják. — Végül napirendre került a villamos vasút ügye, amenyiben a vállalkozó a követelt szárnyvonalak kiépítésére egyelőre nem hajlandó. Csak egy kis töredék, amely a legridegebben ragaszkodik e kikötéshez. Hosszú vita támadt, az idő hétre járt, mért is a határozathozatalt a legközelebbi, csak e tárgygyal foglalkozó ülésre halasztották. — A Szentháromság-szoborra. Czigler Győző műegyetemi tanárnak a város közönsége kétszáz korona tiszteletdijat szavazott meg még a régi gimnáziumi épület szakértő megvizsgálásáért. A tanár elfogadta, de nyomban visszaajándékozta valamely a város által megállapítandó jótékony célra. A szerdai ülésén a köszönettel vett adományt a Szentháromság-szobor alapjába utalták be. — A szobor körül külömben megint munka folyik, megérkeztek az új lánctartók s igy a láncok már elhelyezhetők. Örömére a hintázó kis világnak. — Passiójátékok. Az Allesch-féle óbajor passió játsió társaság csütörtökön, mindenszentek napján tartott a városunk ban első előadását, a » Megváltó* címmel. A >Fürdő« nagyterme már megszokta, hogy egy-egy előadást nem nagyobb közönség néz végig, mint a kik két széksorban bőven elférnek. A csütörtöki előadás nem nagy látogatottsága különben annak is tulajdonitható, hogy a közönség legnagyobb része hét óráig a temetőben volt s igy a fél nyolc órára hirdetett előadásra elég oka volt el nem menni. Az élőképek, me lyekben a Megváltó nagy tragédiáját bemutatják, pompásan vannak Összeállítva és egyes képek, mint az >Utolsó vacsora* is — egészen hű reprodukciói egy-egy világszerte is nevezetes nagy festménynek. Leonardo da Vinci fentebb cimü festményét bizonyára mindnyájan ismerjük annyira, hogy rögtön felismerjük AHeschék hü előadásában. Egyszóval a társaság pompásan Oldja meg azt a feladatot, hogy az isteni tragédiát szemléltesse. A függöny felgördülte előtt hangosan felolvassák a magyar szövegű magyarázatot s közben orgona-játék hallik, a mi a hatást nagyban emeli. Díszleteik is egészen korhüek. Ajánljuk közönségünk figyelmébe az előtte különben sem ismeretlen társulatot, mely vasárnap este már búcsúzik városunktól. — Szakdij'nokok. A városi tanács a pénzügyi osztályba, szerdai ülésén, szakdijnokokul megválasztotta Csongrádi Dezsőt, Kropf Ferencet s Jany Istvánt, Horváth Gézát pedig csak december hó i-ig. Mind okleveles jegyzők. — Mezőtúr indítványa. Mezőtúr városa megkereste a testvérvárosokat, fogadják el abbeli indítványát, hogy felkérik a városban lakó országgyűlési képképviselőket, hogy hassanak oda, mikép a városi tisztviselők is megkapják a vasúti féljegyet. Városunk tanácsa teljesiti az indítványt s a közbenjárásra felkéri Frey Ferenc, dr. Hulényi Győző, dr. Komlóssy Ferenc és dr. Rosszival István képviselőket, — A leányvári iskola ügye. A leányvári iskolaszék megértette az ottani elöljárósággal, hogy a sok tanuló miatt két tanítóval egy tanteremben tanítani képtelenség. A képviselőtestület legutóbbi gyűlésében, tárgyalta az ügyet s hason célból ideiglenesen, t. L, a mig a község iskolát épít, egy alkalmas helyiséget bérelt ki s igy november hóban már a kibérelt helyiségben folyik a tanítás. A II-od tanterem s illetve az uj iskola építésén Majer Imre ottani plébános nagyban fáradozik. — Elmaradt vásár. A mult hétre kitűzött esztergomi vásár tudvalevőleg elmaradt, mert a párkányival összeesett volna. A tanács most a kereskedelmi miniszterhez kérelmet intézett, hogy a vásár helyett f. hó 26-án engedélyezzen másikat, — Közgyűlés. A város képviselőtestülete, mint ismerés, f. hó 6-án tartja részleges tisztújító közgyűlését. Pályáznak a rendőrirnoki állásra: Csernák Béla, Molnár Béla, Holly Sándor, Kun László, Pilinyi Gyula, Gyarmati Dénes és Polczer István, a városgazdáira Várnai Adolf, Ékesi Ede (Berzence), Jakus János, Babóczky Ignác (Léva), Burány József, ifj. Gotthard Ede (Bajna), Huszty Tamás, Kis Mihály, Tóth András. Az esetleg Esztergom, november 3. Mit vár Ön a jövő farsangtól! — Pályázati feleletek. — 'A három kívánság. — Mese. — Tisztelt Uraim I Örömmel teszek eleget a felszólításnak és leirom, mit kívánok. Mikor olvastam becses lapjukban fi pályázatot, rögtön tollat ragadtam volna, hogy mielőbb elmondjam, mit óhajtanék a jövő farsangon és utána is: hogy ne mondanám el —, hisz mi lányok, ritkán részesülünk olyan szerencsében, hogy meg is kérdezzék tőlünk, mit szeretnénk ! Mikor még a zárdában voltam, egy tekintettel sem volt szabad elárulnom, ha valami vágyam támadt; sokszor gondolkodtam a fölött, mért nem tehetek én úgy, amint szeretném, s ha nem tehetem azt, mért adott az Isten az embernek szabad akaratot? Ilyen lázító gondolatok nyugtalanítottak már akkor is. Kijöttem az iskolából, túlterhelve minden tudománynyal, látköröm kezdett tágulni, szinte örültem, hogy itthon kárpótolom magam: azt fogom tenni, a mi tetszik. Hogy is ne 1 Apám és anyám fnjják a nótát és én a szerint táncolok. Hát nem borzasztó állapot ez ? Most, hogy önök ezt a kérdést megírták, kezdek valahára szabadabban lélegzeni és bizalommal nézek egy boldog jövő elé azért, mert tudom, hogy ok nélkül nem tették fel előttünk a kérdést, hogy mit várnánk a jövő farsangtól; kell, hogy érintkezésbe lép tek legyen egy jó tündérrel, ki helyeselni fogja kérésünket! Előttem látva az alkalmat, százféle kívánság támadt egyszerre a fejemben, — dehogy is: a szivemben í Soká gondolkodtam, ugyan mi lenne legjobb — talán a tudás fájáról egy alma?? Ez azt hiszem, minden jót egybe foglal! Szegény ős anyánktól Évától örököltem a kíváncsiságot, csak hogy én nagyobb igényekkel lépek fel. Meghánytam vetettem ezt a fontos kérdést és igyekeztem a kedvező helyzetet kiaknázni (mint a tudós urak szokják mondani) és kiválasztottam három legjobbnak ígérkező kívánságot, nehogy úgy járjak, mint a mesebeli házaspár a kolbászszal s elhamarkodás miatt, nekem is a fejemen maradjon egy kolbász, örökké tartó párta alakjában ! Kérem tehác, uraim, eszközöljék ki a kegyes tündérnél először: hogy legyen hosszú és víg farsang", de böjt ne kövesse j másodszor meg legyen a szabad akaratom a legtágasabb értelemben; harmadszor a mostani paradicsom ne csupán a Tigris és Eufrát között terüljön el, de kinek-kinek a saját látóhatáráig ; és a mi ott földi boldogság van, legyen benne részem, nem bánom, találja meg ki-ki a magáét kívánsága szerint. Végül találjak ott egy kedvemre való Ádámot és ne legyünk Édenből soha kiűzve. — Személyi hírek. Förster Viktor, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatója, dr. Drucker Jenő, annak szaktitkára s Baross Károly, az Agrárbank főtisztviselője csütörtökön városunkban jártak, hogy rokonaik sírjánál kegyeletüknek áldozzanak. — Barta Aladár honvédhadnagy, városunk fia, máris a főtiszti tanfolyamra vezényeltetett, a mi ritka elismerés jele. — Véghelyi Ödön vármegyei főszámvevő olaszországi útjából visszaérkezett s hivavatalát elfoglalta. — Halottak napja. Ragyogó tavaszi verőfény sugárzott az ősz legszomorúbb napján. Az enyhe időben, más évekhez képest, megsokasodott azok száma, akik a halál kertjeit felkeresték. Kivirultak a legegyszerűbb sirok is, majd mindé nikre jutott pár szál gyertyácska. A főgimnázium ifjúsága, mint minden évben, ezúttal is elzarándokolt tanárai sírjához, megható gyászdalt énekelt s Réger Béla VIII. o. tanuló szép emlékbeszédet mondott. Kivonu'tak a tanítóképző ifjai is. E napon önkénytelenül gondolt mindenki azokra, akiket körünkből az év folyamán elvesztettünk. Az idén sem kicsiny a számuk. íme, a szomorú sorrend: Németh Ilonka, Kelényi Sándor, Czinder Lujzika, Hittner Andrásné, Kertész János (1848-as nemzetőr), özv. Lőrinczy Pálné, Halász János (Bátorkesz), Schlick Rozália, Magyary Gizella, Peknik Mihály (1848-as honvéd), Schrank Salamonné (Párkány), Bachmann Michaela nővér, Burány Gergelyné, ifj. Szabó László, Marosi Ferike, Czinder Jolánka, Sztaniek József, Pathy János, özv. Lichtner Jánosné, Nemhala Endre, Fehér Mátyásné, Weber Lajos, Pál (Pelczmann) Dezső, Schulz Ferenc, Szerkál György József, Mészáros János, özv. Gálfy Pálné, Wuntsch János (Piszke), idősb Rédly Sándorné, Kottra Károlyné, LippI Hierovima nővér, özvegy Major Ferencné, Havasi Imréné, Csányi Ilonka, SaaghySinkovics Liddy, Spanraít Tivadar, Pongrácz István, Groh Samu, Innocent Viktor (Bajna), Szabó Szeréna, Urbanik Rezső, özv. dr. Gangéi Ferencné, Kemény József, Roxer Zsigmond, Palkovics Károly (Kemence), Kolozs István, Bleszl Tivadar. — Az Oltáregyesület nyilvános istentiszteletét folyó hó 11-én tartja a vízivárosi zárda templomában. Előtte való napon délután 5 órakor litánia van, mely alatt a hivek meggyónhatnak. Ai imádásí napon pedig fél 7, 8, 9 és 10 órakor mise, délután 5 órakor egyházi beszéd és litánia. — Imre napja. A Polgári Egyesület lakomája, amelyet holnap, vasárnap, Imre napja előestéjen, a >Magyar Király* szálloda emeleti termében rendez, nagyon látogatottnak Ígérkezik s a népszerű polgármester mindenesetre meleg és zajos ovációk tárgya lesz. A lakomán a vármegye több főtisztviselője, több notabilitás is részt vesz. — Gyógyultan. Őszinte örömmel halljuk, hogy dr. Feichtinger Sándor, az agg tudós, Budapestről gyógyultan érkezett vissza. A szemhályog-operáció teljesen sikerült s a nagyérdemű férfiú rendes munkásságát is folytathatja. — A püspök mintagazdasága. A > Váci Hirlap« vasárnapi számában olvassuk : >Bámulatos az a minden téren való gyors haladás, a melyet mindenütt, a hová püspökünk keze elér, tapasztalunk. A legnagyobb ujitása — a mely bizony szenzáció számba is mehet nálunk — most következik be. Tudvalevő, hogy a püspöki birtok jó része bérbe volt adva eddig, vagy pedig nem első rangú felszerelésekkel bírnak azok, a melyek házi kezelésben voltak. A püspök, a kinek gazdahirét Esztergomból kaptuk már ki-