Esztergom és Vidéke, 1900
1900-10-28 / 84.szám
hogy ősei vallását soha el nem hagyja, és még éjjel is sorba járva az Isten házát, hangos imával kéri a nagy Alkotót, hogy ezt az édes magyar hazát tartsa meg időtlen időig; Mikor az egész ország szeme Esztergom felé tekint, és szorongva várja a sajtó hireit, valljon a vallási béke alapját egyrészt az ország apostolának, másrészt a kormány fejének nyilatkozatában megtalálják-e; Mikor Esztergom társadalmának minden rétege valláskülömbség nélkül, esőben-sárban, inpozáns menetben felmegy a Bazilikába, körülövezi a tért, hogy lássák, miszerint szive együtt érez a nemzet nagyjaival, a nép ezreivel; Akkor előáll egy fiatal ember, s megfeledkezve arról, hogy azon a helyen, a hol a rendőrkapitány áll, a magyarnemzet és a katolikus egyház ül ünnepet, inzultálni akar! És miért akar ? Azért, mert az általam megbízott egyik rendőrtiszt, arra kéri, hogy zsidó vallásánál fogva, tartózkodjék a templomban magában, mint rendező fungálni, egyébként azonban bemehet, Álljunk meg e helyütt, és az igazság fényénél derítsük fel, hogy Áldori-nak volt-e joga a fellépésre ? Nagyon is rövid, két heti szabadságomról augusztus hó lén tértem vissza. Visszaérkezésem után néhány napra rá, felkért a gazdasági tanácsos, hogy ala< kitanám meg az ifjúságból álló rendező bizottságot. Ennek folytán felkértem Osváth urat, mint a bizottság jegyzőjét, miszerint azon oknál fogva, hogy ne kelljen magában a bizottsági ülésben az ünnepség szinhelye szerint a tagokat beosztani, mert ez sok idSt is venne igénybe, meg esetleg kényes természetű vitára is adhatna alkalmat, ő maga ossza be s a már kész jegyzéket terjessze elő. Igy is történt és Osváth úr az izraelita ifjúságot is bevette a rendezők sorába. Ez a jegyzék a helyi lapokba is bekerült. Mikor a lajstrom a bizottságban felolvastatott, eszembe sem jutott kifogásolni, mert hisz azt olvastam a » Tájékoztatóból! hogy az ünnepségekre más vallásbeliek is meghívattak. can. Szuszogni is lassan bátorkodik. Ha meglátná a Panni, hogy ő leselkedik! Őszbe csavarodott fejjel! No hiszen, az nagy szégyen lenne reá. Most már bánni kezdi, hogy megállott. De ugy kell, miért nem végezte a dolgát, a helyett, hogy potyázni akart. Hát megy-e már el innen ez a leány, vagy mi ? Most visszaszalad az ajtóig; megáll. Be is menne, meg nem is. Ott benn ujabb adoma kezdődött. Még maradhat künn. János bácsi már-már azon van, hogy szerencsés jó estét kívánjon, mert hoszszas lesz a várakozás, aztán hátha nem is jön ki többet senki. De a leány most megint kiszalad az ut középre. Megint nézelődik. No végre, alulról füttyszó hallik. Most már várjunk — gondolja János bácsi. A leány megismeri a füttyöt, toppant a lábával. Aztán egyet gondol s elbújik a nagy prés-kád mögé. Hadd keressék Őt is, hadd várják őt is egy kicsit! Fiatal legény jön. A mint közeledik, halkitja a füttyöt, a miből János bácsi szerint világos, hogy csak hívónak alkalmaztatik. — Ej, ej — gondolja János bácsi, pedig a tavaly még ismétlő-iskolába járt a béka. Oszt' éhun van ni! A présház és az ut között egy kis térség van. A felső sarok líceum bokránál, az ut mellett áll János bácsi, a másik sarok liceum bokránál az a legény, Egy nap délutánján azonban — ez volt augusztus 12-én, — élőmbe áll egy szemináriumi tanár s igy szólt hozzám » Kérem kapitány urat, úgy magam mint paptársaim nevében, intézkedjék, hogy az izraelita ifjak, mint rendezők, magában a templomban ne fungáljanak.c Ezen minden egyéb bevezetés nélküli kérelem meglepett, és tudva azt, hogy az én hozzájárulásommal lettek az izraelita ifjak a rendezők sorába felvéve, a kérelemre érdemben mit sem válaszoltam, hanem hazamenet gondolkozva felette, azt találtam, hogy a kérelem nem egészen jogosulatlan, az esetről azonban senkipek nem szóltam egy szót sem, csakis azok tudtak felőle, a kik magánál az esetnél jelen voltak. Másnap augusztus 13-án este jó 7 óra után a kispiaci Bartal boltja előtt találkoztam Áldori tanácsorvos úrral és Viktor nevü fiával, és a bekövetkezendő ünnepségekről beszélgetve, mindketten olykép nyilatkoztak, hogy tudva a pap. ságnak az izraelita ifjak rendezőségére vonatkozó nemtetszését, már meg is állapodtak abban az izraelita ifjak, hogy mint rendezők az ünnepélyben részt nem vesznek. Egy nagy kő esett le a szivemről. Valósággal azt hittem, hogy a Szentlélek járt közbe. Végtelenül örültem, hogy minden incidens kikerülésével, ily könnyen megoldást nyert a rám nézve nagyon is kényes kérdés. N. J. § Esztergom árvédelmi központ. Jól emlékezünk, hogy ősszel-tavasszal majd minden évben a fékevesztett Duna egész sorát fenyegeti a községeknek, városunkat is. Polgárság, katonaság, éjjel-nappal szakadatlanul a gáton dolgozik, hogy ne váljanak hajléktalanná ezrek és ezrek. Ezekben a sötét, a romboló elemmel való küzdelem gyászos napjaiban tapasztalta Frigyes főherceg, hogy a katonaság mentőszolgálatát szabadabban és sikeresebben végezhetné, ha a polgári hatósággal harmóniában működhetnék. Azért most, mikor a dolog békésen átmehet a hivatalok retortáin, Frigyes főherceg, mint az 5 ik számú hadtest a kiről még nem tudatik, hogy voltaképen ki legyen. A fütty halkan szól, hívogató, szívhez szóló. A leány se győzi már a türelmet és halkan, alig hallhatóan mondja: — Kukk 1 Hogy ott termett a legény, hogy fölkapta, hogy csókolta! Úgy össze ölelkeztek, mint az inda a karóval. Nem cuppogott a csókjuk csak olyan egyhuzamba való hosszú, hangtalan, epedő, kérő és odaadó volt. Az öreg szinte megirigyelte. Sőt meg is irigyelte. Vagy talán a ludhusra gondolt s azt suté ki csavaros elméjében, hogy most már bizonyosan kap ? Mert Íme előlép a liceum bokorból s igy kezdi: — Ühüm, ühm ! Ez tudvalevőleg azt jelenti, hogy itt lévén, mindent tudok. Hogy szétugrottak ! A leány sikított is, de Ösztön szerint csak halkan. Ám az öreg ravaszkásan hunyorgat s hogy hamarább célját érje, azt mondja : — Szüret. Nektek a csókban, nekem a borban. Pannikám, nem hoznál egy itóka murcit. Aztán nézdd meg, hátha egyébb is akad! Aztán a legényt nézi. — Te vagy az Pista ?! Ej, ha Nagy uram meglátna! No de én nem tudok semmiről! A mire halkan dörmög a felelet. — Ne is! parancsnoka a közös hadügyminiszterrel és a földmivelésügyi miniszterrel egyetértőleg azt iniciálta, hogy a katonai segitőcsapatok gyorsan és célszerűen vétethessenek igénybe. A főherceg iniciativájára Pozsony, Győr, Komárom, Esztergom védelmi központokul kijelöltettek, ahova a katonai közerő kirendelteük. Ugyancsak kineveztettek azok a polgári tisztviselők, akiket a mentés mun kálataiban a rendelkezés joga megillet. Melléjük egy-egy utásztiszt kirendelte tett. Kineveztettek az esztergomi szakaszra Wimmer Imre polgármester, And rássy János alispán. A kirendelt utásztisztek már beutazták kerületeiket, hogy azt alaposan megrtmerjék. Általában a rendelkezés célja az, hogy tervszerű együttműködés biztosítsa a védelmi munkálatokat azokban a válságos percekben, mikor esetleg nagy katasztrófák okozója lehet a különféle s nem egységes rendelkezés. § A >Győri Hírlap* rólunk. A >Győri Hrlap* szerdai számában ezeket olvassuk:* A győri kamarai kerület ipartestületei a tél folyamán még újév előtt ismét gyűlésre jönnek össze Győrött, hogy a kamara aegise alatt szakavatott tanácskozásban foglalkozzanak megoldást igénylő sok fontos ügyükkel. Ez a gyűlés tulajdonképen rendszerben való folytatása az elsőnek, mely pár hó előtt folyt le Győrött s mely alkalommal általános és egyértelmű óhajtása volt a kerület ipartestületeinek, hogy a kamara évenként kétszer adjon alkalmat a tanácskozásra s a vélemények harmonikus összegezésére. Valószínűleg ezek a kerületi értekezletek fogják pótolni a jövőben az országos kongresszusokat, melyek ritkábbak lesznek s melyeknek tárgyait beható és érdemleges tanácskozásokon ezek a kerületi testületi gyűlések készítik elő, nem a választott előadókkal dolgozó központi rendezőség. Másik egyhangú és hangsúlyozott óhaja volt ezzel kapcsolatban az első értekezletnek, hogy. a kamara titkára évenként kétszer igyekezzék személyes érintkezésbe lépni az ipartestületekkel a helyszínén, e kerületi tanácskozások anyagát velük előzetesen megbeszélje s az iparosok különféle egyéb kívánságairól és panaszairól is közvetlen tudomást nyerjen. Ez is nagyon fontos dolog s elősegíti az ügyek intenzívebb és hívebb hivatali kezelését. E megállapodásból kifolyélag a kamara titkára a közelmúlt napokban az esztergomi ipartestületet látogatta meg, ahol kiválóan meleg és ünnepi fogadtatásban volt része. A kamara esztergomi kültagjai is csatlakoztak a mozgalmas nap tanulságainak összegyűjtési munkájához s az ipartestület elöljárósága előtt Dóczy Ferenc elnök nagy ügyszeretettel és szakavatottsággal vetette fel a kisipar reformjának forrongó kérdését. Beszédére Szávay kamarai titkár válaszolt hosszasabban s ismertette e kérdésnek ama részleteit is, melyek még csak a beavatottak előtt ismeretesek eddig. Kiemelte az esztergomi helyi ipari vezérlet agilitását, melynek országszerte ismert egyik kiváló képviselője, Dóczy ipartestületi elnök s kiemelte azt a diszes szerepet, melyet az országos küzdtéren, a képviselőházban a legutóbbi ipari vitákban épen Esztergom város képviselője t a győri kamara kültagja, Frey Ferenc töltött be, ki mint a város polgára, munkás kereskedője, képviseli ezt a kerületet immár a második cikluson s olyan lelkiismeretes gondozója, ellátója, mozgatója az esztergomi érdekeknek, hogy általában áldásosnak tartják az ő képviselőségét, sőt a jövőre egyhangúlag kívánják megválasztani. Frey Ferenc ragadta meg erre a szót s zajos helyeslés mellett fejtegette, hogy a képviselőháznak a legközelebbi választások által történő revíziója akkor lesz helyes, ha a Házba olyan elemek kerülnek, kik a vidéki iparosok és kereskedők érdekeit s a közgazdasági kérdéseket ismerik s fel vannak ruházva a szó hatalmával és bátorságával. Meleg rokonszenvvel ecsetelte a győri kamara lelkiismeretes munkásságát s kiemelte e munkásság vezérlőjének a titkárnak szerepét. — A legközelebbi ipartestületi látogatás Komáromban és Tatán lesz.t Színészet. í—- Dombayék vendégszereplése. .—• Esztergom, október 26. Múltkori cikkünkhöz, melyben szóvá tettük közönségünknek a színészet iránti apátiáját s igyekeztünk rámutatni az okra, a mely az örökösen üres nézőteret okozza, valaki ilyen megjegyzést fűzött: — Legfőbb oka pedig a vidéki színészet nem pártolásának városunkban az, hogy itt a közönség nagyobb igényekkel lép fel a színészettel szemben, mint a milyet a vándor színészek ki tudnak elé iteni. A ki a színészetben megszokta művészetet látni, az nem elégíthető ki a művészet utánzatával, Kétségtelenül igaz, hogy városunk közönségének felső rétegében nagy mértékű müérzék van. Ha egy, vagy más alkalommal olyan körülmények között fordul meg az ember, hogy módjában áll igazi művészi produktumokat csodálni és esetleg elemezni is, akkor izlése fejlődik és a kontárságot azonnal észreveszi. Ámde ilyen magas műizlése nem mindenkinek van, ha mindjárt még annyi iskolát és főiskolát végig járt is. Van mondjuk 20% ilyen. Hát a többi? Tapasztalhatjuk, hogy azoknak szobáiban, a kiknek müizlését elismerjük, reprodukált szinnyomatok vannak a falakon és reprodukált szobrok állanak a szoba sarkában. Ezek között és az eredeti müvek között mindenesetre van annyi külömbség, mint az első drámai intézetek előadásai és a vidéki kiváló társulatok előadásai között. S mégis napról-napra szemeink előtt van a mázolat. Ily jogon a vidéki színészek kiválóbbjainak előadása is lehetne szemünk előtt. Sőt azt mondhatjuk, hogy azon kevesek, a kiket idáig a Dombayék estéin ott láttunk, nagy részt éppen azok közül valók, akiknek jó Ízlésében kételkedni nincs okunk. Mint a közönség véleményét mondhatjuk itten, hogy a jelen esetben a válogatósabb müizlés se támaszthat kielégithetlen igényeket. Az igaz, hogy a repertoir egy felvonásosakból áll és az is igaz, hogy egyfelvonás keretében nem lehet dramaturgiai remeket alkotni, ámde a modern élet epizódjaiból alkotott ezen képek jó előadásban kellemes szellemi szórakozást nyújtanak két olyan művész előadásában, mint a kikről jelenleg szó van. No de hagyjuk! A színészet kérdése nálunk csak napokig aktuális. Ezen aktualitás tartama alatt tehát jogosult a kérdéshez hozzászólni, kivált ha kinyilatkoztatjuk, hogy a cél, mely erre ösztönöz, az, hogy városunk jó hírneve a színészet kérdésében is, egyszer már meg legyen. Á szerdai és csütörtöki esték szintén kevés közönséget láttak. A >Fej, vagy irás.c »A kolostorban.* >A váróteremben* és >A tükör* cimü egy felvonásosok mentek pompás, élethű előadásban. Különösen tetszett a kevés számú, de nagy részében intelligens közönségnek >A kolostorban* cimü, mely annak idején Szigeti Józsefnek akadémiai székfoglalója volt. A remek, humoros apróság Fráter Blasiusnak, a fiatal grófnak és gyermekkori játszótársának kedves reménye. A kedves apróság előadását vasárnap este közkívánatra megismételik. Ezen az estén ugyanis a városi közkórház javára jótékony előadás lesz, melynek sikere érdekében dr. Gönczy kórházi főorvos és áz aranyifjúság több tagja buzgólkodik. A tiszta jövedelem 5O°/ 0-a a közkórházé. Kettős okunk van jó sikert kívánni és azt erőnkhöz mérten előmozdítani. — ny. Esztergom, október 26. Dal a pótadóról. — Levél a szerkesztőhöz. — Szerkesztő ur, bocsássa meg, Hogy újra zeng énekem, Ön egyetlen jó barátom S reménységem én nekem,