Esztergom és Vidéke, 1900

1900-10-11 / 79.szám

ESZTERGOM és TIDÍKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M^Ö elemik Vasári)ap és csütörtökön. Felelős a szerkesztésén: Szerkesztőség és kiadóhivatal: PLŐFIZ^TÉ^ ARAK: • MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hoYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek ós hirdetések MIdendó'k) Kgésí é?r* — — — — 12 kor. — fii. Laptulajdonos kiadókért •. SzécbenyÍ-téP, 330. SZám. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. ' Negyedévre ^- ^ _ - ^ 3 kor. - fii. D R- PROKOPP GYULf A- K^atot M ad«

nk vi.„a. «H Esztergom vidéki járásbíróság. Esztergom, október 9. A tulsójárási főszolgabírói hivatal áthelyezésének régóta húzódó kérdése a szeptemberi rendes közgyűlésen eldőlt; a törvényhatósági bizottság egyhangúlag, minden vita nélkül a székhely Párkányba való áthelyezése mellett döntött. Hogy a határozatot mielőbb a megvalósulás kövesse : most már Párkány község lakosságán függ, amely a közgyűlésből arra is felszóllittatott, hogy a székház s a tisztviselők lakásának tervét, kötelező ígérettel, a legközelebbi közgyűlés elé terjeszsze. Ismerjük a község vezetőinek okos, modern gondolkozásmódját, ismerjük lakosságát, amely a fejlődés s haladás érdekében nem riad vissza anyagi áldozatoktól, tudjuk, hogy már a belügyminiszter is megadta elvi beleegyezését a székhely-változáshoz s igy bizonyosra vesszük, hogy jövő év folyamán Párkányban fog függni a párkányjárási szolgabíró ság kerek táblája. Önként felmerül erre az a kér! dés: mi történik ez esetben a I muzslai járásbírósággal, amelynek (jelenlegi helyisége nem kevésbbé j alkalmatlan, mint a szolgabírói hi|vatalé s mint járási székhely, ajogkerező közönséget tekintve, ép oly meg nem felelő helyen is fekszik, de meg a két intézmény természetes nekszusa is olyan, hogy egymástól távol való fekvésük gyors működésüket megbénítja. Kétségtelennek tartjuk tehát, hogy változni fog a járásbíróság székhelye is, ahogy az igazságügyminiszter már ez év elején kijelentette, hogy a járásbíróságot az esetben is áthelyezi, ha a közigazgatási hatóság székhelye nem változik. Hol legyen tehát a járásbíróság székhelye ? i Amikor a kérdéssel már komo• lyan és érdemlegesen kezdettek fog ialkozni, az volt az általános vélemény, hogy a járásbíróság is Párkányba költözzék át, illetőleg az igazságügyminiszter felkéressék, hogy így intézkedjek. Ez év február havában szólalt fel lapunkban Berényi József úr s elsőnek vetette fel ez \ eszmét, hogy a tulsójárási bíróság városunkba hozassék be s miként több megyeszékhelyen ez országban meg van: legyen az Esztergomvidéki Járásbíróság. Az új eszme zzonnal megbeszélések, tanácskozások tárgyává vált. Mindenekelőtt kétségbe vonhatlan, hogy a közönség, amelynek a bírósággal dolga van, ha Párkányig eljött, eljön városunkba is, sőt átjönne akkor is, ha a bírósága odaát van. Nemcsak mert szükségletei beszerzésénél itt nagyobb választékot, árkülömbözetet talál, tennesztvényei számára jó piacot, de főleg mert itt a közjegyző, a telekkönyv, a vármegyei árvaszék, a kaszárnya, a két középiskola, a szőlészeti felügyelőség, amelyik egyikénél, vagy másikánál majd mindegyiknek akad keresni valója. A két járási hivatal pedig így szinte egy városban volna s a telefon bevezetésével a legkisebb hátrány se származhatnék abjból, hogy közbeesik a Duna hidja. Különösen hódit a megoldás e módja, amióta bizonyossá vált, hogy a miniszter a Sas-telken megépítteti az igazságügyi palotát. A muzslai járásbíróság beillesztésével igazi megyei igazságügyi palotává válnék az emelendő épület s mivel kétségtelen, hogy a terv megvalósítása a lakosság anyagi előnyére szolgálna, azt teljesen bizonyosra vesszük, hogy ha az igazságügyminiszter hajlandó volna az egyesítésre, a város közönsége készséggel s ingyen átengedné a Sas-telek dunaparti részét is, amelyre a nagyobbszabásu palotánál szükség is volna. Akadályul a Párkánynyal való közlekedés sem szolgálhatna s a kérdés szóba sem jöhet, amióta bizonyossá vált, hogy az Összekötő villamos vasút megépül. Mint az eszme első felvetői, tisztelettel kérjük az illetékes faktorokat s a város közönségét, hogy a tárgygyal komolyan, behatóan foglalkozzanak s ha tetszésükkel találkozik, a célravezethető lépéseket mielőbb megtegyék. Memor. Ipariskolánkról. Esztergom, október 9. A jelen tanévvel iparos-iskolánk fönállásának tizenötödik évébe jutott. Az elmúlt idő tehát elégséges Az .Eszteppm is Vidéke" tárcája. goidVilágos este. Holdvilágos este, csillagok fényénél, Egy kis padon ültünk, csak ketten: Te, [meg én Picinyke kacsódat kezemben tartottam S szived dobogását, Kis szád suttogását Szomjúhozó ajkkal, kábulva hallgattam. Tele volt a szívem szerelemmel, kéjjel, Földi menyországnak nagy üdvösségével ; Ámde csak nem tudott szóra nyitni ajkam — A nagy boldogságtól, Érted vágyódástól, — S hallgattam, hogy hangod, suttogásod [halljam. Amint elmélázva, ábrándozva ültünk, Dalos kis madárka szólalt meg felétetünk; — S ami olyan mélyen szivünkbe volt rejtve, — Azt a csendes éjbe, A balzsamos légbe, — Édes szájú fülemüle, mind-mind kifecsegte. Kezünk eresebben kulcsolódott egybe — A menyország üdve égett a szemedbe

1 — ! Puha, selymes hajad a vállamra omlott \ — Fülemüle a tanúja, Rácsókoltam homlokodra, A legszentebb, legédesebb, legigazabb csókot. Bpest 900. X. 5. Fekete Viki. Való és álom. (Vége.) . . . Az ablak függönyei lassan félrehúzódtak s a fülkéből egy alak lépett | elő, óvatosan, nehogy felébreszszen. Egy [széket tett ágyam mellé s leülve, feiét _ mellém hajtá a párnára. Nem szólt egy szót se, de én megértem szive dobogái sát, arcát még nem láttam, de azért i tudtam, hogy ő az, felkeresett magányomban, hogy megédesitse álmomat. Feléje forditám fejemet, de ő egyszerre eltűnt és helyét egy fénysugarakba öltözött alak foglalta el, ki szelid hangon beszélt hozzám : »En vagyok a Nemezis, ki különböző alakban szoktam megjelenni az emberek előtt, hogy betöltsem rajtuk az Úr akaratát. Hozzád is eljöttem ; a te sorsod kétfélekép van megírva, választhatsz, amelyik kell. Akarod tudni, mi vár reád ?c Némán intettem igent, mire az alak a semmibe nyúlt és egy láthatatlan kézből átvett egy könyvet, melyet felnyitva elém tett és én olvastam: >Két út van előtted az életben, az egyik fény és pompa, hirnév és gazdagság között vezet végig. Kezedben lesz az eszkőz, melylyel minden vágyadat kielégitheted, csak egyet fogsz nélkülözni : egy igazán, tisztán szerető szivet. A másik Ösvény egy kis házikóhoz vezet, hol egy szerető sziv dobog érted, mely minden kincsed lesz. A fényt, pompát csak hirből fogod ösmerni, nevedre a feledés borul s talán nélkülözni is fogsz, de a gondokat meg fogja osztani veled az a hű sziv, melynek minden dobbanása a tied. Szabadságodban áll választani, én a te kezedbe helyezem sorsodat.* Eszembe jutott e pillanatban gyermekkorom minden ábrándja. Újból láttam a fényes palotát, melyben én vagyok az ur, hol a szolgák egész serege lesi minden szavam, hogy versenyezzen a gyors teljesitéshen, — láttam, mint ünnepelnek mint nagy, hires embert, ki előtt mindenki meghajol és ezt a palotát és hirnevet odaadjam egy kis viskóért, melyben talán egy ágyon, asztalon és pár széken kívül semmi nincs — csak egy asszony és ráadásul talán egyi, pár sivalkodó gyerek ? Eldobjam magamtól a jólétet a sze-j génységért, mikor kezemben tartom sor-! Egy pillanatig haboztam, de e pillanatban ismét eszembe jutott az a leány ott a kis házban és én megragadtam a sors könyvét, kitéptem belőle azt a lapot, melyre az a négy szó volt irva : »fény, gazdagság, dicsőség — boldogtalanság* és felkiáltok: — Mit nekem a föld minden kincse, dicsősége, ha ő nem lehet az enyém ! Nélküle szegényebb lennék millióim között a legutolsó koldusnál, míg őt birva gazdagabb volnék a királyoknál. Az ő szeme legyen az én gyémántom j ezüst helyett az ő szava csengjen lakomban ; az ő dús haja legyen az én glóriám és én nem cserélek a világon senkivel . . . A Nemezis szemei vakító fényt löveltek reám, kezét fejemre tette és csak annyit mondott: — Legyen meg a te akaratod ! — aztán eltűnt előlem. * Az eget elfedő felhők szétoszoltak s a nap sugarai kis szobám ablakán besütve, felébresztettek s én elszorult szívvel láttam, hogy csak álmodtam . . . De nem, nem ! az álom még valóvá lesz, mert az a két szó nem képzelődés, hanem valóság volt, melylyel fülembe súgta — >szeretlek, szeretlek . . .« Lovas Gyula