Esztergom és Vidéke, 1900

1900-09-20 / 73.szám

magasztosán lelkesítő valami, a melynek müvelése csak gyönyört okozhat, minden müveit és melegen érző kedélynek. A tagoknak nem szokásból, nem kötelességből, de kedvvel és szeretettel kellett volna a dalárda ügyeit kezelni, akkor talán még sem sülyedtünk volna oda, a hol vagyunk. Általánosan ismert, hogy Esztergom zenekedvelő város volt mindég ; intelligens lakossága határozott zenei érzékkel és hajlammal bir s ma nincs egyesülete, amely a zene, az ének kultiválását tartaná feladatának. Épen ezért újból hangsúlyozzuk, nem szabad dalárdánk ügyét megfenekleni hagyni. Hívják össze még egyszer azt a közgyűlést, a mely végleg megállapítja létezésének feltételeit, Bizunk még müveit közönségünk ízlésében s feltételezzük róla, hogy Esztergom városában nem fogja teljesen feloszolni hagyni ezen egyetlen dalegyesületet. Nem hiányzik nálunk sem a tehetség, sem az anyagi erő, csak akarat, bátorság és erély kell hozzá s nyomban látni fogjuk, hogy ez a haldokló egyesület is feltámad halottaiból. Azt hiszszük, hogy a kísérlet dalárdánkat régi fényébe visszaállítani, nem lesz meddő kísérlet, ha megvan bennünk a jó akarat. Elvégre is a müveit közönségnek szüksége van a dalárdára, a melyet ha régi nívójára visszaállítani nem bírunk, annak romjain kell egy ujabb hasonló egyesületet felépíteni. Érdeklődéssel várjuk a választmány holnapi döntését. o Kivándorlók megyénkben. Esztergom, szeptember 19. Igaz lehangoltsággal vettük azt azt a hirt, hogy az ősz folyamán több család — mindkét járásból — az uj világba szándékozik kiköltözködni s már folyamodott is útlevél engedélyezéseért. Esztergommegye egyike a legkisebb megyéknek, lakossága nem vállalkozó hajlamú, ragaszkodik a hazai röghöz, a melyből apja még szőlőt sajtolt, neki ugyszóllván csak a krumplitermelés maradt. A mi vidékünkbeli nép tűri a nyomorúságot, csak ne kelljen kimozdulni fészkéből. És mégis megkezdődik a kivándorlás. Az alföldi embert speciális sivár viszonyai már régebben arra kényszeritették, hogy kora tavasztól tél elejéig más országszerte ment kenyeret keresni, mezei munkával kubíkolással, téglavetéssel. A mi népünk az utóbbikra nem termett. Bőségesen öntötték az áldást munkában és termésben a szőlőhegyek, mikor aztán beütött a filloxera, beállt az általános elszegényedés. De ennek más oka is van. Az alapja ott van a nép szaporodásában és amaz ismert dologban, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. Több az ember, mint a föld. Röviden szólva, ime három generáció élete a földdel kapcsolatban: S. Péteré S. Pálé 1 S. Jánosé S. Istváné Még egy generáció születése után pedig előáll ez a helyzet: Ez Slezik János földje a tanyával. Elég szép darab föld az ő egyszerű igényei szerint, élhet belőle. Jánostól négy gyermek származott, kik apjuktól egyaránt jussolván, János halála után a helyzet ez : Körülbelül százhúsz év alatt tizenhat részre oszlódott föl János birtoka s e birtoktestek most már oly kicsinyek, hogy rajtuk megélni nem lehet. Természetes és logikus következménye a dolognak, hogy nem mind a tizenhat birtokos adja el a földjét, hanem a tehetősebb a kevébbé tehetősét s ez utóbbi bocsátódik szélnek. A vagyoni gyarapodás nem lévén egyforma, annak nagyon sok esélyei vannak odakint is : az okos házasságkötés nyomán beállott birtokgyarapodástól egészen addig, mikor elvágja az ember lábát a gőzös és négyezer forintnyi fájdalompénzt fizet érte az államvasút. Ez a helyzet áll elő, ha csak négyszeres szaporodásu a família. Ezen helyzetnek kell előállania az adott viszonyok közt, mert jól tudjuk, hogy odakint pénzt másból nem lehet csinálni, mint a földből. Közös anyánkból. A mely bennünket ápol és majdan eltakar. Ha pedig a família nagyobb szaporodásu, még hamarabb, esetleg már a második generációban előáll az a helyzet, amely szerint egyes öröklők már a részükre jutott földből megélni nem birnak s kénytelenek, más foglalkozás után nézve, a földtől megválni. Igy támad idővel a nincsetlen ember. Ha a dolog ugy állana, hogy ma még a Slezik János-féle első generációs állapot állana fenn, fölösleges volna az egészhez hozzászólni. »Gondolkozzanak rajta azok, a kik majd száz év múlva élnek.* Azonban ma is meg van már a harmadik generáció nyomán létesült állapot s ez az, amely arra kötelez, hogy a dolgot, mint nem is helyi, hanem mint nemzeti bajt, tárgyaljuk. Kommá. viz oly gyorsan ragadta őket, hogy az utolsókkal alig tudtam egy irányban haladni. A mit ínfanterislaságom óta nem tettem: futottam is. Hála káplár ur Bodnárnak, hogy ugy begyakorolt a laufschrittbe, be is értem a negyediket. Hátul, a tutaj farán egy aszott izmu tót dolgozott. Öreg volt az istenadta. A tutaj elején egy tagbaszakadt, kemény legény. Szaladtam a köves parton s a sziklába vágott megyei uton. A mennyire lehetett minden figyelmemet oda irányítottam a rogyásig dolgozókra. Az öreg nekifohászkodott és megtörülte homlokát. Szólít valamit fiatalabb társának. Akkor jött az Örvényes kanyarodó. A három első tutaj szerencsésen átment. A negyedik tutajon is erősen dolgoztak. A hátul és elől elhelyezett két kormánylapát, — mely a Dunán lomhán, lassan mozog a vizben, — most gyors egymásutánban csapkodta a tajtékzó habokat. Az öreg frissen dolgozott, mint valami fiatal legény. Az öreg akrobata termetű férfi teljes erővel húzta a rudat. Már az Örvénylőnek torkánál voltak. Most neki minden erőt! Egy hatalmas ránditás közben a legény elsikult s hanyatt vágódott a tutaj elején. A következő pillanatban, mint az ágyú bömbölése, iszonyatos dörrenés hangja töltötte meg a szük völgyet. A hang hegytől-hegyig ugorva, többszörösen viszhangzott, mintha ordas fenevadak üvöltenék harci riadójukat. A tutaj orrával egy kiálló szirtbe! vágódott. A szélső két gerenda derékban összeroppant. Az ütődés rázkódtatása következtében a legény hátragurult a lécrakásig. Az Öreget leütötte a kormány, melynek rúdját tartotta görcsösen, akkor is, mikor már övig vizben volt. Azon kúszott vissza a fennakadt faalkotmányra. Alig ért fel, nyomukban volt az ötödik tutaj ; nyílsebesen suhant be az örvénybe s a kemény, majdnem erőn felüli munka dacára, oldalával iszonyúan meghorzsolta sérült társát. A fennakadt szörnyeteg deréknyi vastag bordái recsegtek, ropogtak. Egy-két gerenda levált, a lécrakásból több köteg leomlott és úszott a tutaj után. Azután jött a hatodik. Ez is meghorzsolta. Megtépdeste. Ha a szegény öreg gyorsan nem kúszott volna vissza, menthetetlenül összemorzsoltatik. Aztán jött a hetedik tutaj. Ez is meghorzsolta. Hozzáütődött iszonyatosan. Az ütésre két gerenda vált le, de az ütő is megjárta. A nagy ütés oldalra kivágván, egy a viz alatt lappangó szirten a közép-kötésénél fogva fenn akadt. A rohanó ár e középpont körül megfordította ugy, hogy a keskeny medret egészen kereszthe fogta. És jött a nyolcadik tutaj. Már alig volt 10—12 ölnyire tőlük. Ha ott marad a hetedik, kikerülhetetlenül összeroppannak. Ekkor, mint a prédára ugró macska, az egyik tót baltájával a középre szaladt s az összekötő gúzst gyors csapásokkal szétvagdosta. A kétfelé vált tutaj lomhán megmozdult s belekerülvén az árba gyorsan iramodott lefelé, Épen a hatvanadik másodpercben, mert nyomában volt a nyolcadik. Az egész tragédia rémes volt és nagyszerű. Mint gyerekkoromban Bánk előadást, ludbőrös háttal és rémüldözve néztem a jeleneteket. A túlsó parton fát vágott vagy hathét tót. A lejátszott darabnak tehát meg volt a közönsége. De a peleskei nótárius szerepére egy sem vállalkozott — mert lehetetlen volt. A törött tutaj emberei káromkodtak s vizbe hullott cók-mókjukat halászták a parton lefelé szaladva. Most már csak az érdekelt, hogy mit csinál e két nyomorult, törött tutajával. Kérdezősködésemre aztán elmondta a vasúti bakter, — aki egész idő alatt mellettem állott, de akit én csak most vettem észre, — hogy a többiek Sztrecsnón kikötnek s visszagyalogolva, kisegítik szerencsétlen társukat. * Mikor Ruttkára visszakutyagolva elmeséltem a látottakat, PestoJozzinak egy elégedetlen utóda ezt felelte rá: — Átkoztam a sorsot, hogy az első osztályt kaptam az idén, mert 10% se tud magyarul s azt mondtam, hogy szivesebben lennék tutajos. De ezt most visszavonom. § A vármegye költségvetése. A megye őszi közgyüjése fogja tárgyalni a vármegye jövő évi költségelőirányzatát. . Az állandó választmány szeptember 13-ÍkÍ ülésén foglalkozott vele és azt 168334 kor. 83 fillér szükséglet 146661 kor. 81 fillér íedezet és igy 21673 kor. 6i fillér fedezet nélkül álló hiánynyal megállapitandónak s ezen hiányt a hozandó törvényhatósági határozat kapcsán a belügyminisztertől kérendő állami pótjavadalmazás által fedezendőnek javasolja. Es indokolja a hiány bekövetkezését a következőkkel : 1. A mikor a vmegye az ő alkalmazottai ellátási illetményeinek 1901 január i-től vele végleges rendezése tárgyában 1899 évi 357 mb. és 1900 évi 90 mb. szám alatt kelt s a nméltóságu m. kir. belügyminiszter ur f. é. június 15 én 126801. sz. a. kelt nagybecsű intézményével jóváhagyott határozatát hozta, azon 3 %"

os pótadót, mely a fizetések emelésére kontempláltatott, elégségesnek vélte. Ugyanis az 1898. évi vármegyei összes egyenes államadó vétetvén a tervezetben alapul, 27203 kor. 94 fill. tett ki a 3 °/o"

os pótadó ; mig a f. é. államadó már csak 837423 kor. és 14 fillért tevén ki, jelenben csak 25122 kor. 69 fill. lehetett elŐirányitani; ami 2081 kor. 25 fillérnyi kevesebbletnek felel meg. Igaz, hogy mindig az ugyanazon évi adóalapon eszközöltetvén, a kivetés, lehet, hogy 1901. évben az adóalap emelkedni fog, de tekintettel a költségvetés szükségszerű realitására, célszerűnek véli az áll. vál. a számítást s igy a beállítást a f. é. adóalapon venni. 2. Midőn a fentemiitett 1900. évi fizetésemelési tervezete a számvevőség által előkészíttetett, s azt a Boltizár József mbizottsági tag elnöklete alatt álló bizottság tárgyalta, már e bizottság is emeléseket eszközölt, az egyes alkalmazottak javára számvevőileg tervezett fizetéseken felül, de amikor ezen Boltizár-féle bizottság elaborátuma a törvényhatóság elé került, s az 1899. évi 357tnb. sz. a. efölött érdemileg határozott, figyelemmel az Usztanek Antal mb. tag által beadott s az 1899. évi 99. mb. sz. a. tárgyalt indítványra valamint a t. főügyész és a két főszolgabíró által Boltizár mb. tag úrhoz benyújtott észrevételekre a megyebizottság a t. főügyész fizetését 800 kor a két főszolgabíróét 800—800 kor a főorvosét 1520 kor a párkányjárási orvosét 1200 kor, az esztergomjárási orvosét 1320 kor, a levéltárnokét 200 kor, az I. aljegyzőjét 200 kor, a muzslai szolgabirósági írnokét 200 kor, és a két járási állatorvos fizetését együttesen 400 koronával emelte, vagyis ez által 744° koronányi összeggel nagyobb javadalmazást állapított meg, mint a mennyi a számvevői tervezetben a kivetendő 3 9

/

0 pótadóból kijutott volna. Tekintettel azonban arra, hogy eme nagyobb fizetések a belügyminister ur 126801/1899 sz. intézvényével jóváhagyattak, természetesen az áll. vál.-nak az 1901 évi fizetéseket a többlet hozzászámitásával kellett beálJitania. A vármegye tövvényhatósági bizottságának f. é. 228. mb. sz. jelenleg a belügyminiszternél jóváhagyás alatt levő határozatával egy III. aljegyzői, két járási szolgabírói és egy főügyész és főorvosi közös hivatalszolgai állásokat kellett rendszeresítenie, amiből évi 8880 kor. többlet kiadása származott. Ezen rendszeresítések eléggé megindokolt nagy munkahalmaz által tétettek szükségessé s a belügyminiszternek már többször említett intézvényében gyökereznek. Az áll. vál.-nak tehát véleményeznie kell, hogy e többlet kiadása a költségvetésbe beállittassék. Ami a jövőben a vármegye részére való szállításokat illeti, a szabályszerűen kiirt árlejtés folytán beérkezett ajánlató-