Esztergom és Vidéke, 1900

1900-09-16 / 72.szám

szagos felügyelőség ugyanis a jutalomra érdemesek méltó honorálása tárgyában megkereste az esztergomi államépitészeti mérnökséget, hogy tegyen hozzá előterjesztést. Ez meg is tette azt. de az érdemnek kézzelfogható elismerése elmaradt. A lelkes buzgalmat és kitartó jó szándékot ilyen módon állandósítani alig lehet. Minek az a sok főfelügyelő a selyemtenyésztésnél! Az ügynek inkább terhét képező, mint viselő faktorai. Összevissza utazgatásuknak édes-kevés foganatja van — de annál jobban segítik a vállalat jövedelmét kevesbíteni, amennyiben kevés hasznot hajtó alkalmaztatásuk a selyemtermelő közönség kereseti átlagát kisebbíti. E miatt az egyik esztergomi lapban történt már felszólamlás. E sorok írójának egy erre vonatkozó memoranduma fekszik a fiókjában, mely a földmivelésügyi minisztériumhoz van adreszszálva az iránt, hogy miként kellene a selyemtenyésztési ügyet ugy reformálni, hogy a tenyésztők keresete, s igy tenyésztési kedve is gyorsabb tempóban emelkednék. Talán lesz valamelyes eredménye. Gy. J. Városi közgyűlés. — Szeptember 13. — A városi képviselőtestület csütörtökön két óra alatt letárgyalta a város jövő évi költségvetését. Azaz jobban mondva nem letárgyalta; végighallgatta, amennyit a referens az előirányzatból felolvasott. Igy elérhetővé vált, hogy amennyiben megfellebbezve nem lesz, a költségvetés a megye őszi közgyűlése elé kerülhet, (ha ugyanis másnapra is átterjed a vita, nem lett volna meg a tizenöt napi intervallum) ahogy a szabály előírja s bár Örülünk, hogy e tekintetben is rend vagyon, mégis meg kell rónunk a képviselőtestületet, hogy egy 442, 926 koronás költségvetéssel, amelynek ismeri fontosságát, tudja, mennyire elevenébe vág a lakosságnak, igy en gros, felületesen végzett s egyre csak azt hajtogatta : >Tovább, tovább !« Magunk voltunk, akik a letűnt régime közgyűléseinek vezetéséről, lefolyásáról annyiszor voltak kénytelenek kemény, kíméletlen - kritikával megemlékezni, amikor különösen a földműves osztályból való képviselőknek minden meg lévén engedve, órákig diskurálhattak egy zsindelyszegről, mégis mindig az volt s marad a véleményünk, hogy a költségvetés-előirányzat tárgyalása az az alkalom, amelynek keretében minden városi ügy benne van s igy érinthető is ; az az alkalom, amikor a képviselők -minden panaszukat, minden kifogásukat, az adminisztrációra vonatkozó tapasztalatukat, minden tervüket, eszméjüket előterjeszthetik. Hogy panaszra nem találtak okot, kifogásolni valójuk nem akadt, még megértjük, amint egyáltalán hisszük, hogy a közgyűlés ilyetén lefolyása nagyrészt a jelen vezetés iránt való s teljesen indokolt bizalom kifolyása volt, — de azt nem tudjuk elhinni, hogy a város érdekében, annak nagyobb fellendülésére, esetleges hiányok szanálására — mert ilyenek voltak, vannak és mindenha lesznek, amig emberi intézmény létezik — dr. Helcz Antal kivételé vei — egyetlen képviselőnek sem -lett volna valamelyes eszméje, indítványa. S ha volt és hallgatott: képviselői kötelessége ellen vétett, annál is inkább, mert a szólásban senki, legkevésbé sem volt akadályozva. Sok félreértés, mesterségesen terjesztett gyanú ilyenkor oszlatható I el, azért kell elmondani ami a szivén fekszik. íme, arra a pír felszólalásra, amely a gazdasági és a kövezési címnél történt, a gazdasági tanácsos és a mérnök által adott teljesen kielégítő felvilágosítás mily megnyugvást keltett! Mindezzel nem akarjuk azt mondani, hogy nem bizunk meg teljesen az előkészítő pénzügyi bizottság szakértelmében és lelkiismeretességében, nagyon is jól tudjuk, mily aprólékos gonddal és figyelemmel tárgyalta le az előirányzatot, több j szem azonban mindig többet fog látni; több fejben több lehet az életrevaló gondolat. S ha esetleg a letárgyalt költségvetés valamelyes tekintetben de facto nem fog beválni, nem lesz szabad a képviselőtestületnek panaszkodni; csak magára vethet. Hogy valamely tétel, vagy cim összege az elmúlt év óta nem változott, nem involválja magában, hogy ha szükségesnek és célirányosnak mutatkozik, az idén le ne szállít assék, fel ne emeltessék. Kis dolgoknál is. Ha egy kalap tavaly négy koronába került, talán az idén háromért beállítható. Egyébként az ülés lefolyása a következő volt: Napirend előtt. Az elnök a napirend előtt röviden beszámolt a főgimnázium uj épületének felavató ünnepségéről és felolvastatta a kultuszminiszternek a városhoz intézett üdvözlő táviratát. Azután bejelentette, hogy az igazságügyi palota érdekében küldöttség járt az igazságügyminiszternél, ez ügy a tárgysorozatban is szerepel, voltak a földmüvelésügyi miniszternél is a város ármentesitése ügyében. Jelenlegi hivatalába lépve, felkérte a földművelési kormányt, hogy a város ármentesitését a Duna-szabályozással kapcsolatban létesítse, hogy így a városnak kisebb költsége legyen, mire azt a választ kapta hogy a tervek elkészítésével a komáromi folyammérnökség bízatott meg. Mivel azonban nemrég meghallotta, hogy e mérnökség a miniszterhez a terveket az ármentesitésre való kiterjeszkedés nélkül terjesztette fel, fordult a miniszterhez, akitől teljesen kielégítő választ nyertek. A napirend előtt szólott Szenttamási Béla is, aki előadta, hogy mult hó 19-én, vasárnap, amikor a város még fel volt lobogózva az ünnepek óta, és Szent Istvánnapra készült, fél Ii-től 12 óráig a nagy hidon, a Lőrinc- és Buda-utcán tizenkét csapatban vagy 1800 birkát hajtottak végig, aminek rengeteg por és általános megbotránkozás volt a következménye. Kér intézkedést, hogy az íly felhajtás mellékutcákon, vagy éjjel történjék. Niedermann József rendőrkapitány tudomásul veszi a felszólalást s a felszólaló kívánsága értelmében fog intézkedni. A napirend. Bejelentésre kerülvén, hogy Kollár Mihály nagyérdemű polgártársunk, a közkórházra ezer koronát adományozott, lelkes éljenzés hangzott fel. Schönbeck Ferenc pozsonyi lakos kártérítést követel a várostól, amennyiben házát a gimnáziumépités megrongálta. A tanács ebbeli igényével az építő vállalkozóhoz utasította őt. Az alispán feloldotta a megfellebbezett határozatot, araennyiben ilyennek hozatalára csak a közgyűlés illetékes. A közgyűlés most magáévá tette a tanács határozatát. Dr. Fehér Gyula hosszabb beadványban a stóla-dij?k mérsékelt felemelését kérte, amennyiben az uj köztemető távol fekszik s ha 2—3 temetés egy délután össze jön, gyalog el nem végezhető; ily eset pedig kilencezer lélekből álló parochiánál gyakran előfordul. Eredetileg ugy kontemplálta, hogy miként más városokban, itt is a pap csak a háznál szentelje be a halottat, ami a temetés lényege; aki a többi pompát is kívánja: fizessen kocsit. Egyesek belenyugodtak, sajnálatos, lelketlen izgatás folytán azomban voltak, akik felzúdultak s nemcsak az egyházi kíséretet követelték, de kocsi küldését is megtagadták, mire ő ugy intézkedett, hogy az ügy legális rendezéséig a kocsiköltséget a plébánia viselje. Ez állapotot azonban állandósítani éppen parochusí esküjénél fogva, amelyben a plébánia jogai, megőrzését megigérte, nem engedheti. A mérsékelt emelést annyival is inkább kéri, mert tizenöt évi plébánoskodása alatt megemelték a harangozó, a sekrestyés diját, csak az tatok mind. Mind-mind, akik eddig együtt voltatok velem valaha. Kerülsz még a kezembe te pellengérre való, te pernahajder ! Ezen ékes dikciót azonban én már csak futásközben hallgattam. A futást pedig olyan gyorsan eszközöltem, hogy a nagy csaholással utánam iramodó kopók orra előtt még a kaput sikerült becsapnom. Csak uzután, jó messzire az utcán, vettem lélekzetet, hogy megsimogassam sajgó vállamat és lapoczkámat. _ — Adta fejérnépje! De nagyot tud ütni — dünnyögém sírásra hajló ábrázattal. De nini, hisz ez hall! Miféle csuda történt, szerelmes Jézusom! Eleddig földsükete volt — jaj a lapockám — oszt ehol van ni, most de hall ! Szomorúan és némán ballagtam be a Gyuri bácsi portájára. Leesett a csengetyüje a kedvemnek. Bánatos képpel ültem le a méhes előtt. Olyan voltam, mint a megvert kakas, mely a szomszéd jószágról riadva menekült s aztán féllábon állva szégyenkezik a palánk tövében. Hangos szóval rikkantott rám a bácsi; — ugy lehet, sejtette, hogy mi történt velem. — No Elek öcsém, de csendes vagy ! Talán megette a tyúk a kenyeredet ? vagy a szivar esett rosszul ?! Ugy nézlek, mintha csók helyett pofont kaptál volna. Ugy miféle kackiás fehér személy csúfolt így meg ? Se baj ecsém ! A fiatal kakast is megszokta verni az anyanyi tyúk. Minek lábatlankodik, hiszen még a sarkantyúja se nőtt ki. Hiszen igaz, hogy még csak mosdatlanságnak látszik az, ami az orrod alatt feketéllik, de hát ne búsulj szerelmes ecsém, lesz még abból bajusz is! No lám, lám. Hát ki volt az a némber, no ? ! — A Fadgyos néni! — Mi a kánya 1 Hát fiatalabbat nem találsz Zabolán ?! Hiszen az még nagyapádnak is néni volna! Hát mi a ménkŐt csináltál vele ? vagy hát, igazán szóllva, ő mit csinált veled ? — Megvert! — Miért ?' Elmondom neki, hogy miért. Pedig huncutkásan mosolygó szemei s halántékának ravasz, sugaras redői, melyek a szem végébe csucsorodtak, mutatták, hogy tudja a vén ravasz. No, de hát elmondtam. Nevetni kezdett és nevetett, de ugy nevetett, hogy gömbölyű pocakja (református pap volt) csak ugy rengett belé. (Nem mondom, hogy homéri kacaj volt a nevetése, mert ezt a frázist már elkapkodták előlem.) — No te ugyan megjártad! Hogy miért nem láttam én ezt. Édes Istenem, miért nem! Oda adtam volna a két ! fehér lovamat érte. (A református papoknak többnyire fehér lovuk van, ha van.) Megnéztem jól. — Hát ez még gúnyolódni akar velem. Mindjárt felöklelem ! — De aztán összemérve magamat vele, a könnyebb oldalát fogtam a dolognak és ott akartam hagyni. Velem nem csúfolódsz! s már megvillant agyamban a gondolat, hogy gyalog is megteszem én azt a 3—4 mértföldet hazáig. Hanem ő vállon fogott és még mindig nevetve s gömbölyű »vékonyait« szorongatva, monda: — Ho, hó. Reám ugyan meg nem haragszol! Látod ecsém, nem állhatom meg nevetés nélkül, mert te már a huszonötödik vagy legalább is, a ki igy megjárta. — Hát csakugyan hall ? ! — Hall bizony, még pedig nagyon is hall, mert mindig hallgatózik a csúfolók után. — Hát miért hall ? — Azt én meg nem mondhatom. Ha nem azt tudom, hogy mióta. No az is mulatságos eset volt. Hát tudod, jött a nyár elején egy vihar. Már az előszele olyan volt, mintha a Nemerének lenne az öcscse. Földig hajoltak a fák előtte. Egyszerre aztán Csik felől megindult egy bolyhos felhő, pár perc alatt ugy eltakarta a napot, hogy az alkonyat verőfényes dél ahhoz a sötéthez, ami akkor minket rémítgetett. Az ángyom azóta még beteg, minden héten kirázza a hideg; ugy megijedt, hogy világ vége lesz. Egyszerre a szél alább hagyott, hanem akkorra Csik felől rémséges zühogással jött a zápor. Előbb távolról, mint az Öklelésre kész bika fojtott bömbölése, hallatszott az ég dörgése, tompán, vészesen. Azután közeledett a dörgés s mintha óriási golyót gördítenének egy lejtős uton, ugy dörgött, dübörgött az ég. A villámlások vakító, zeg-zugos villanása egymást érte. Egyszer aztán — itt álltam a verandán — a szemem a fénytől elvakult, a fülem dobja majdnem megszakadt, neki estem a falnak. No hát ecsém, olyan hangot még nem hallottam soha! Ott csapott be a Fadgyosék háza végében levő jegenyefába. Az öreg asszony — akkor jött meg a füle hallása — épen kötését akarta letenni, hogy. megnézze, miért van olyan ménkő-sötét odakint. Akkor jött a rémséges nagy csattanás. Azt mondják, hogy az ajtón ép akkor belépő szolgálót az öreg asszony pofon vágta, mondván: — Máskor, ha bejössz, ne rugd meg az ajtót, te paraszt! — Az volt hallásának első áldozata, te vagy legalább is a huszonötödik. * Azóta se voltam Zabolán.