Esztergom és Vidéke, 1900
1900-09-13 / 71.szám
güeknek tekintetnek, A bizottság ily eljárást még nem vitt keresztül s éppen ezért oldotta fel a miniszter a határozat első részét, amig a másodikat — éppen a statnsquo alapján — megerősítette, vagyis a tanítónők férjhezmenetele ez idő szerint el nem tiltható. A bízottság a miniszter által követelt szabályszerű eljárás előkészítésére, az adatok beszerzésére, a jegyzőkönyvi tárgyalások eszközlésére Mattyasovszky Vilmos t. főügyészt és Vargyas Endre kir. tanfelügyelőt küldötte ki. — A bizottság küíömben örömmel vette tudomásul, hogy a kultuszminiszter a tizennyolc városi tanítónak megadta az Ötödéves korpótlékot s ez ügyben tanúsított buzgó közbenjárásáért Frey Ferenc országgyűlési képviselőnek köszönetet szavazott. Érdeklődéssel hallgatták a kir. tanfelügyelő nagyobbszabásu a vármegye tanügyi állapotáról szóló jelentését, amely statisztikus csoportosításban mutatta be, , mily helyet foglal vármegyénk az ország és egész Európa tanügyi nívója terén. Az ülés többi részét a havi jelentések töltötték be. — Pontosan. — Nos, hogy aludtál az éjjel ? Elalvás előtt számláltál-e, ahogy mondottam f — Oh, igen, 18,000-ig számláltam, — S elaludtál ugy-e ? — Nem. Akkorra már fel kellett kelni. — Városi uraink a minisztereknél. Darányi Ignác földmüvelésügyi miniszter tegnap délután az általános audiencián fogadta Wimmer Imre polgármestert és dr. Földváry Istvánt városi főügyészt, akik városunk árvizmentesitési ügyében jártak. A miniszter teljes jóakarattal ígérte meg, hogy égy ankétot hiv össze, amelyre a város közönségét is behívja néhány taggal s ott a kérdés szakemberekkel rövidesen megvitatható lesz. A miniszter ígérte maga biztositéka annak, hogy az ügy nagyobb alapot nyer és nemcsak folyamodványként kezelte- , ük. — Vezető uraink eljártak a belügy- , minisztériumban is, hogy a hozott sza- , bályrendeletek mielőbb való megerősi- | tését kérjék. — Városi közgyűlés. A képvíselőtes- | tület folyó havi közgyűlése csütörtökön délután négy órakor kezdődik s pénte- \ ken délelőtti órakor folytatódik. Tárgysorozata a következő : 1. Tanácsi jelen- , tés Kollár Mihály esztergomi lakos 1000 kor. adományáról. 2. A vármegye 1 alispánjának határozata Schönbeck Ferencz pozsonyi lakosnak a gimnázium építése által állítólag szenvedett kárának megtérítése iránti beadott keresete tárgyában. 3. Az országos községi törzskönyv bízottság megállapodása, „Esztergom" város nevének változatlan fentartása tárgyában. 4. Tanácsi előterjesztés az üresedésben levő rendőrirnoki állás betöltése tárgyában. 5. Tanácsi javaslat a „Sas**-telek egy részének a kir. járásbíróság céljaira leendő átengedése iránt. 6. A pénzügyi bizottság javaslata a kórházépítési költségekhez szükséges 88 ezer koronának kölcsön útján leendő megszerzése tárgyában. 7. "Ugyanannak javaslata a órünwald-féle takarékpénztári tartozás utáni kamatláb megállapítása tárgyában. 8. Dr. Fehér Gyula plébános kérelme a stóla-díjak fölemelése iránt. 9. Niedermann józsef rkapitány nyugdíjjárulékának megállapítása. 10. Usváth Andor levéltári segéd kérelme, a közgyámi hivatal ellátásáért jutalomdíj kiutalása iránt. 11. Csernó József levéltárnok kérelme fizetési előleg iránt. 12. Hauslohner István rfogalmazó hasonló kérelme. 13. Dr. Földváry István főügyész törlési javaslata, a Templomalapítványnál feuálió behajthatlan követelések törlése iránt. 14. A pénzügyi bizottság javaslata a város ipoi. évi költségvetésének, valamint az ipoi. évi mezőőri költségvetésnek megállapítása tárgyában. —"A doroghi bányatelepről. Pauk Rudolf doroghi bányafelügyelő már vissza érkezett szabadságáról, melyet családjával együtt, a külföldön töltött. — A kiemelt hajó. A Mária Valériahid közelében, a párkányi oldalon elsüllyedt teherhajó kiemelési munkálatai, amelyele több hétig tartottak, befejezésükhöz közelednek. Ez a kiemelés, amelyet főleg a gőzhajó-forgalom tett szükségzssé, hatvanezer koronába került. A kiemelt mészkő és cement, amely a vízben szintén kővé szilárdult s immár ölezve van, a legközelebbi napokban árverés utján lesz eladva. — Halálozások. Petheő János temes vári posta- és távirdaigazgató neje, szü letett Szulyovszky Berta, f. hó 5-án el hunyt. Leánya volt Szulyovszky Lajosnak, vármegyénk volt alispánjának, akinek városunkba is van rokonsága. — Zoványi Mihály nyug. itnelyi plébános Budapesten elhunyt. A sajtó röviden parentálta el, életében eleget beszéltek róla. Akkor is, amikor mint katolikus pap, kivetkőzött, megnősült és családot alapított, akkor ís, amikor ott hagyva családját, újból felvétetett a klérus tagjai közé. Legyen feledés a sírja fölött! — Beiratások az ismétlő-iskolákba. Az ismétlő iskolákba való beiratások folyó hó 16 án vasárnap délelőtt 9—11 óráig eszközöltetnek a következő iskolákban. A volt szabad királyi város gazdasági ismétlő iskolájába járó fiuk a budautcai fiúiskolában iratnak be ; a volt szabad királyi város területén lakó ismétlő iskolás leánygyermekek a városi elemi leányiskolában. A testvérvárosok részére felállított gazdasági ismétlő iskolába a beiratások a szenttamási fiúiskolában eszközöltetnek; a testvérvárosok területén lakó ismétlő iskolás leányok pedig a szentgyörgymezei zárdaiskolában vétetnek föl. — Az ismétlő iskolák látogatására kötelezett 12—15 éves fiuk és leányok beiratásának elmulasztása az 1868 évi 38 t. c. 4. § ában felsorolt következményeket vonja maga után. Esztergom, 1900. szept. ii. Az igazgatóság. . — A világbajnok vármegyénkben. Örömmel regisztrálták a hazai lapok, hogy a párisi nemzetközi tornaversenyen, hazánkfia: Bauer Ernő nyerte el a diszkoszvetésben a a világbajnokságot, amelyet az amerikaiaktól elküzdhetetlennek tartottak. Bauer rekordja 38*4 méter volt, legerősebb ellenfeléé 34. A világbajnok jelenleg vármegyénkben tartózkodik. A gazdasági pályára készül s októberben megy a magyaróvári gazdasági akadémiára. Addig pedig Metternich hercegnő sárisápi pusztáján Wéber intézőnél praktizál. — A Polgári Egyesület szombaton este baráti Összejövetelt tartott, amelyen az egyesület tagjai közül vagy ötvenen vettek részt. — Szeszgyárak a vármegyében. Amint halljuk, a megyebeli mezőgazdasági szeszgyárak száma a közel jövőben hárommal is megszaporodik; Bényben, Karván, i Sárkányban van egynek-egynek felállítása tervbe véve. ü. pénzügyőri biztosság figyelmezteti az érdekelteket, hogy az 1901—2. években mezőgazdasági szeszgyárak létesithetésére vonatkozó kérvények hozzá október hó 15-ig nyujtan-! dók be. | — Halálos baleset. Szautner Mihály | bányamunkás az ótokodi bányatelepen vigyázatlanul forgolódott a fék-akna körül. Egyensülyát veszítette s alázu-j hant a harminczöt méteres mélységbe.! Még élt, mikor felhozták, de iszonyú zúzódásai következtében rövid idő múlva j kiszenvedett. Kakass László h. főszol-1 gabiró tegnap tartotta meg a helyszíni vizsgálatot. — Betörés. Hétfőről keddre virradó éjszakán ismeretlen tettesek betörtek a Katolikus Legényegyesület házába. A kisdunai oldalon bevertek egy ablakot s j azon benyúlva, kinyitották az ablaktáb- j lát s bemásztak az Ipartestület által bé- j relt helyiségbe. Itt székekkel, padokkal eltorlaszolták a tovább vezető ajtókat, hogy munkájukban hirtelen meg ne legyenek zavarhatók. Azután összetúrtak mindent, tizennyolc asztalfiókot feszitettek fel, zsákmányuk azonban mindössze 1 kor. 16 fii. készpénz volt. A Wertheimszekrényt is Összekarcolták, de nem boldogultak vele. Corpus delicti gyanánt egy kisebbfajta furó maradt a helyszínen. Persze, hogy — >kerestetnek.* — Ugyanazon éjjel a helybeli vasúti állomáson is történt betörés. A vendŐglő ajtaját betörték s a nyilason benyúltak s a zárban levő kulcsot megfordították. Igy bejutottak a helyiségbe s onnan szivarokat és süteményeket — körülbeiül ötven korona értékben — elemeltek. A személyzet, amely az alsó részben aludt semmi zajt sem hallott. A betörést egy csendőr vette észre, aki a fűtőházban hált s három órakor felkelt. A tettesek persze, hogy kerestetnek. — Hirtelen halál. A Dunagőzhajózási Társulat >Neüsatzc nevű hajójának gépésze f. hó 7-én este tiz órakor, amikor Piszke mellett haladtak, hirtelen rosszul las fölapján a legujabbldivatos számos képpel, bő magyarázattal ismerteti, a mit megkÖnnyit a kétoldalas szabásmintaiv. Szines divatképe hónaponkint a legremekebb Öltözéket ábrárolja, mig a kézimunka mellékletén az egyszerűtől egészen a pompásigvaló kézimunka-magyarázatokat hozza oly könnyen megérthető modorban, hogy az mamár számos leányiskola a tanitólapjává vált. E mellet olvasói mulattatásáról flsem feledkezik meg. A minden számhoz mellékelt szórakoztatót kedves novellák, háztartási tudnivalók és egyéb jótanácsok töltik ki. A hónaponkint kétszer megjelenő Divat-Ujság uagyon olcsó. Postán való szállítással a július—szeptemberi negyedévre két korona husz fillér. Megrendelhető a kiadóhivatalban, Budapest, VIII., Rökk Szilord-utcu 4. szám. lett. Beszállították a helybeli körkórházba, ahol 8-án meghalt. A hatósági orvos konstatálta, hogy tüdővérzés, okozta szívszélhűdés ölte meg. Különben már évek óta erős asztmatikus rohamok kinozták. — Lopás. Kiczing Mátyás doroghi lakostól ismeretlen tettesek 140 korona készpénzt elloptak ; a nyomozás folyamatban van. = Női zenekar. Az Európaszerte ismert és kedvelt, s fejedelmi személyektől kitüntetett Eszterházy-féle női zenekar, folyó hó 13 ától 16-ig bezárólag, minden este a >Magyar Király* szállodában játszik. = Érdekes kiállítás látható a Fürdő szálloda nagy termében, mindennap reggel 8 órától esti 10 óráig 20 fillér belépti dij mellett, a Tuzár Ágoston volt váci fegyencnek fegyenc kenyérből készített kiállítása. Kenyérből bámulatos ügyességgel, úgy, hogy az ember nem akai hinni szemeinek, hogy a tárgyak valóban kenyérből vannak, láthatók: Krisztus Pilátus előtt 95 alakkal, a király mellszobra, Deák Ferenc mauzóleuma, a budai 48-as honvédemlék, Krisztus a feszületen, egy római és görög edény, egy Minerva varrógép, melynek kerekei forogn?k, két gyertyatartó, egy másfél méter magas virágcso kor, két kosár stb. Valóban érdemes megnézni mindenkinek azt az unikum kiállítást. IRODALOMf A Divat-Ujság hetedik évének 17-ik számaa szokásos dus tartalommal megjelent. Rendkívüli gazdagságú nyolcoldaSzerkesztői üzenetek. Sövény mellől. A cikkecske igen ötletesen van megírva s e toll vonásait mindég szivesen látjuk. Ezúttal azonban mégis félre kell tennünk a kézírást. Mert mi nem dolgozunk sövény mellől, legkevésbbé akkor, ha személyét támadunk, mint a cikkíró. Nyílt sisakkal szivesen! Akkor is azomban nem engedhetünk belekeverni minden ok és alap nélkül egy egyesületet, amelynek az egészhez s emmi köze. A viszontlátásra. Jpolyságk. Vettük, hozzuk. Ruttka. Vasárnap a szép tárca j ön; egy kis fenyves-poézis nem akad ? Sok üdvözlet mindenfelől. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szíves figyelmét felhívni és ezúttal ajánlani az általam készitett padlófénymázat, mely valódi méhviaszból készül s igen alkalmas ugy 1 a kemény, mint a puhafa padlók beeresztéséhez és ] fényezéséhez. A beeresztési és fényezési munkát ugy hely-' ben, mint vidéken jutányos árért szakemberrel esz- < közöltetem, aki azok évi gondozását csekély dija-! zásórt elvállalja. < Kapható ^2 kilós. 1 kilós, és nagyobb dobozok- < ban ; kilója 2 korona 40 fillér. Vidéki rendelések pontosan és gyorsan eszközöltetnek ( Buda-utcza 498. Telefon 43. ( Tisztelettel ( KITZINGER JÓZSEF J viaszgyertya öntő. J 0 Eminentiája, a Bibornok Herczeg-Primás udvari szállítója. < 1