Esztergom és Vidéke, 1900
1900-01-28 / 7.szám
magyar tanítóul maga mellé rendelte. F. hó 25-én fogadta a főhadnagyot s tudomására adta, hogy a magyar nyelvben, amelyet teljesen ért, d" törve beszél, tökéletesíteni óhajta magát. Tudomására adta azt is, hogy semmi hibáját ne nézze el, hanem azonnal javítsa ki. Egyelőrehetenkinthárom órában fogja gyakorolni magát. A főherceg jelenleg 58 éves. Dirndorfer elődje e kitüntető állásban Papp Kovács Ferenc főhadnagy volt, aki nemrég más ezredhez helyeztetett át. — Esküvő. Ma délután fél 4 órakor esküdött örök hűséget Kkürner Antal építész szép arájának: Pelczmann Ilonkának. Az egyházi szertartást dr. Csernoch János apátkanonok végezte. Mint násznagyok Viola Imre fővárosi tanácsos és ifjabb Eggenhoffer József műépítész szerepeltek. — Hivatalátadás. Sztaniek József városi adópénztárnok ismét súlyosan megbetegedett, ugy hogy a pénztár sürgős átadása vált szükségessé. Viola Kálmán ellenőr helyettesíti. — Dr. Walter Gyula primási irodaigazgató ugyan még mindég ágyban fekvő beteg, de állapota annyira javult, hogy a közönség megnyugtatására közzétehetjük, hogy nagy érdeklődéssel várt felolvasását február 4 én a Kereskedő Ifjak mulatságán megtarthatja. — A főispán jubileuma. A Boltizár József érseki vikárius elnöklete alatt a megyei törvényhatóság által e célból kiküldött bizottság a jubiláris közgyűlés napjául május io-ikét hozta javaslatba. Ünnepi szónokokul Boltizár József érseki helynök, B. Szabó Mihály vármegyei főjegyző és Vimmer Imre polgármester jelöltettek ki. E közgyűlésen lesz leleplezve a jubiláns Vastagh György festőművész által készített arcképe is. Az ünnepi közgyűlés után diszlakoma van tervbe véve. . — Tanácsülés. A tanács csütörtökön ülést tartott, amelyen — miniszteri rendelet alapján — kimondotta, hogy mivel a betegsegélyzŐ pénztárat illető hátralékok közadók módjára hajtandók be, azok után késedelmi kamat is szedendő. Egyben utasította a BetegsegélyzŐ Pénztárat, hogy a nagy munkaadók hátralékáról havonkint, kisebbekéről negyedévenkint nyújtson be kimutatást. — A vásárteret Till Mihálynak évi 40 korona bérért újabb öt évre bérbe adták arra az időre, míg a gazdáknak a szérűben fevő gabonáját elcsépeli. — A dr. Pápay Vilmos-féle védhimlő nyirok előállító intézetnek megendedték, hogy a kerületi orvosoknak a nyirkot szállíthassa. — A Kat. Kör farsangja. A Katolikus Kör vigalmi bizottsága, Büttner Róbert elnöklete alatt, ülést tartott, amelyen részletesen megállapították a farsangi mulatságok programmját. Elhatározták, hogy a jövőben a mulatságok részletes programmját is előzetesen közlik a tagokkal, aminek hiánya eddig sok panaszra szolgálhatott okot, továbbá, hogy a mulatságok dátumait alkalmasabb More teszik, mint eddig tették s a mulatságok rendezésénél főleg a fiatalsághoz fordulnak. Az egyesület február 10 iki mulatsága a »Fürdőt szállodában bálszerü lesz, míg a 21-iki az egyesületi helyiségekben piknik jellegű. A mulatság műkedvelő előadással fog kezdődni, amelyben egy eddig nálunk ismeretlen vidéki szép hölgy fog debütálni. — Őrmesterek bálja. A helyőrség őrmestereinek már jelzett mulatságára a következő meghívót vettük: A helyőrség őrmesterei és a hasonló rangúak helyben f. évi febr. hó 7-én a »Korona c szálloda helyiségeiben zártkörű táncmulatságot rendeznek, melyre t. Cimet és b. családját tisztelettel meghívják. Kezdet este 8 órakor. Esztergom 1900. január hó 25-én. A rendé-őség. — A Keményffy-röpirat. Keményffy Kálmán mostanában sokat emlegetett röpiratát a tanítóképezde igazgatósága visszaszedette mindazon növendékektől, akik még megőrizték. E munka külömben eredetileg a néppárt házi orgánumában : az > Alkotmányc-ban jelent meg. — A főgimnázium s a szent év. A főgimnázium ifjúsága a kilencszázados évfordulót csak ősszel fogja megünnepelni, amikorra az új intézeti épület díszterme — amelyen külömben egész télen át dolgoznak — elkészül. Az ünnepség nagyszabású lesz. Az ifjúság egy alkalmi színművet fog előadni, amelyben százharminc tanulónak akad szerepe. — A gyakorló iskola tanítója. A tanitóképezdei gyakorló iskola tanítói állására hirdetett pályázat lejárt s a betöltés legközelebb megtörténik. Bár húsznál többen pályáznak, nem kételkedünk, hogy az új tanító Pritz József lesz, aki immár második éve a legteljesebb megelégedésre végzi a helyettesítést, amelyre egyenesen Guzsvenits Vilmos tanitóképezdei hely. igazgató hívta meg s a mi miatt a városnál volt s biztos és állandó kenyeret nyújtó segédkántori állását eJhagyta. Beszélnek ugyan egy címzetes kanonok s egy itjú egyházi férfiú protegáltjának sanszairól, azomban sokkal jobban bízunk a döntő faktor igazságszeretetében és függetlenségében, semhogy az ily híreszteléseket komolyan vehetnénk. — Simor-rekviem. A főszékesegyház nagy harangjának zúgása ma reggel gyászünnepet jelentett. Az ünnepélyes gyászmisére hivta a hívőket, amelyet néhai Simor János hercegprímás temetésének kilencedik évfordulója alkalmából tartottak. — A Történelmi és Régészeti Társulat választmánya hétfőn délután 5 órakor a városháza tanácstermében ülést tart. — Az »Erzsébet Jótékony Egylete működése. A Szent Erzsébet Jótékony Egylet elnöksége közzétette 1899 évi működéséről szóló, immár huszonnegyedik évi kimutatását, amely örvendetes tanúbizonysága az egyesület csöndes, de áldásos és nagyarányú működésének. A hercegprímás volt az elmúlt évben is az egylet legbőkezűbb jótevője, amenynyiben négyszáz koronával, gróf Csáky Károly, az egyesület nagy buzgalmu elnöke 416, a főkáptalan néhai Simos János hercegprímás emlékére 228 koronával segélyezte az egyesületet, a Haubenthailer-féle örökségből 202 korona maradt, Kár, hogy az újévi üdvözletek szokásos megváltása immár két éve elmaradt, ennek révén mindég tetemes összeg gyűlt egybe. Az egylet így is az elmúlt évben 1456 korona adományban részesült. Az vagyon ma 11433 kor. 6 fill. Bevétele volt 1899-ben 2236Q kor 40 fii, kiadása 17332 kor 66 fill. Átfutó tételként szerepelt az a 13718 kor 96 fillér, amelyet az egylet lelkes és fáradhatlan nőtagjai az uj közkórház alapja javára gyűjtöttek. Az egyesületbe 16 uj tag lépett be, elhalt Magyary Gizella és Szabó Szilveszter. A tagok jelenlegi száma 219. .— Az elért szép eredményekben kétségkívül igen nagy érdeme van gróf Csáky elnöknek, aki semmi fáradtságot nem kiméi, hogy az egyesület felvirulása révén minél több nyomorgó Ínségét lehessen enyhíteni. — Tanítónők választása Párkányban Emiitettük már, hogy Párkányban az eddigi három tanítói állás mellé még három uj tanítónői állást szerveztek. A közigazgatási bízottság a kir. tanfelügyelő előterjesztésére a három uj állás állandósítására a kultuszminisztertől évi 2100 korona államsegélyt eszközölt ki a róm. kath. iskola részére. Az iskolaszék mind a három állásra a múlt napokban kihirdette a pályázatot, melynek határideje ma járt le. Ugy értesülünk, hogy a záros határidőn belül 27 pályázó jelentkezett, köztük Öt olyan, a kiknek tanképesitő oklevelök tiszta kitűnő. Tehát módjukban lesz a párkányi iskolaszéki tagoknak a legjobb tanítónők kőzött válogatni. Hisszük is, hogy a párkányi uj r. kath. hitfelekezeti leányiskola jól felfogott érdekében a legkitűnőbbeknek adják az elsőséget s igy a párkányi leánynövendékek "jövőre helyben is részesülnek oly magasfoku oktatásban, melyért eddig Esztergomba voltak kénytelenek jó és rossz időben átgyalogolni. Báró Jeszendk Gábor plébános, kinek nagy érdemei vannak az iskolaügy rendezése körül, február hó 2-dikára, jövő} péntekre tűzte ki a választás napját. Városunk okleveles tanítónői közül is többen folyamodtak. — A Kaszinó műkedvelői a nyílvanyosság előtt. Nemsokára megjelennek a plakátok, amelyek tudomására adják a közönségnek, hogy teljesül minden oldalról kifejezett óhajtása és módja nyílik megismerkedni a Kaszinó kitűnő műkedvelőivel, akikről oly sok szépet hallott. Nem kételkedünk, hogy zsúfolásig megtelik a remek barokkterem, amelyben ez alkalommal mindenki megjelenhetik. Az előadás — mint ismeretes — február hó 2-án, Gyertyaszentelő napján lesz megtartva. Előadásra kerül a mai debüt: az > Apród c és az >Egérfogói. A szereposztás az eddigi marad. Játszanak az »Apród«-ban: Pethes Maca, Berán Károly, Erős Soma, Fekete Géza és Reusz Ferenc. Az > Egérfogót-ban : Burián Böske, Szecskay Valéria, Vancsó Anna, Berán Károly, Fekete Géza, Istvánffy Elemér. — A panaszos szentgyörgymezeiek. Az elégedetlenkedő szentgyörgymezei polgárság egy földművesekből álló küldöttsége tegnap Budapesten járt a belügyminisztériumban, ahol Jakabffy Imre államtitkár fogadta is a deputációt. Szónokuk ; Bády András bemutatta a városrészek egyesítésekor általuk az anyavárossal kötött egyezséget, majd felsorolta az ez egyezségbe foglalt s nem teljesített Ígéreteket (A sertéspiacra vonatkozó kérdés már elesik.) Az államtitkár megígérte, hogy megvizsgálja a panaszukat, bár formális kérvényt nem adtak be s azután néhány csillapító szóval elbocsátotta a küldöttség tagjait. — Vásárrendezés. A város tanácsa legutóbbi ülésén foglalkozott az általunk már ismertetett vásárrendezési tervezettel, amelynek oly módosítását hozzák javaslatba a közgyűlésnek, hogy a sertéspiacz a szentgyörgymezei vásártérre kerüljön, amíg a szénapiac a Csillagutcában foglaljon helyet. — Uj látóképes levelezőlapok. A Strompf-féle szivardőzsde (Bottyán János utca) újra igen csinos kivitelű képes levelezőlapokat hozott forgalomba. Különösen sikerült a szent István kápolna oltanának, és a Széchenyi térnek képe; ez utóbbi az e helyről felvettek között legtetszetősebb. Jó a Szent Anna templom s kisdedóvóképző képe is. Ugyané cég adott ki Muzsla községéről képes levelezőlapot. íme, ennyire vittük már! — Mulatság Lábatlanon. A lábatiani polgárság Breuer Zsigmond >Arany Oroszlánc vendéglőjében február hó i-én zártköiü táncvigalmat rendez, amely esti fél 8 órakor kezdődik. Belépődíj személy enkint egy korona. Jó ételekről és italokról, főleg hamisítatlan lábatiani borokról gondoskodva lesz. A rendezőség élén Balassa Antal jegyző áll, a rendezőség tagjai: Glazer Arnold, Klekker Lajos, Szeifer Kálmán és Wáhl Frigyes. — A kéményseprési szabályrendelet módositása. A képviselőtestület földműves tagjai több ízben kérelmezték már az érvényben levő szabályrendelet olyan módosítását, hogy a földműves-lakóházak kéményeit ne kelljen havonkint kétszer sepertetni, legalább nyári időben ne, amikor a földművesosztály alig tüzel valamit. Mert e rendelkezés egyrészt felesleges terhet ró reájok, másrészt hamar tönkreteszi a gyönge kéményeket. A képviselőtestület, bármily méltányosnak találta is a kérelmet, azt a vonatkozó törvényre való utalással teljesithetlennek mondotta ki, Azóta a rendőrkapitány felkutatott egy még 1897-ben Baranyavarmegyéhez intézeit miniszteri rendeletet, amely megengedi, hogy a földműves házak kéményei főleg a nyári évadban — két havonkint, esetleg negyedévenkint söpörtessenek. A kapitány most a mai szabályrendeletünknek olyszerű módosítását indítványozza, hogy azok a kémények, amelyek alatt mindennap fűtenek, havonkint egyszer, amelyek alatt éjjel is tüzelnek, havonkint kétszer, a földmives házak kéményei kéthavonkint söpörtessenek. A tanács csütörtökön foglalkozott az inditványnyal, azt magáévátette s pártolólag terjeszti a legközelebbi közgyűlés elé, —- Ismét a tengeren. F. hó 6-íki kelettel a posta New-Yorkból levelet hozott lapunk szerkesztőségébe ; elszakadt földink: Thausz Ödön irta. Amint a nyáron, amikor idehaza járt, már sejtette : megunta ismét a csendes, szárazföldi életet. Leveléből olvassuk, hogy f. hó 15-én újra a tengerészpályára lépett s New-Yorkból bizonytalan időre eltávozott, hogy ismét kölömböző világrészek között bolyongjon. Levelét a »Hipp, hipp, hurrahe előtt azzal végezi, hogy az esztergomiaknak újból hálás köszönetet mond a baráti, szíves fogadtatásért, amelyben a nyáron részesítették. — A bátorkeszi Polgári Olvasókör közgyűléséhez pótlólag megjegyezzük, hogy az egyesület egész tisztikara egyhangúlag újra megválasztatott, a választmányi tagok is megmaradtak Gözs György aljegyző kivételével, akinek helyére közfelkiáltással Fürst Ignácz lett megválasztva. Uj választmányi póttagok: Richter József és Petykó László lettek. Dr. Röhrich Béla vál. tag indítványára közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy a farsang tartama alatt az egyesület nagy termében, — pénztára javára, — táncmulatságot rendez. A vigalmi bizottság elnökévé Kobek István országgyűlési képviselő választatott meg. A közgyűlést követő lakomán a kör elnöke: Meisermann Ignác a hercegprímást, Kovács József református lelkész, a kör másodelnöke Kobek Istvánt, a kör védnökét köszöntötte fel. — A tokodi képviselő választás. A mult év december 12-én Tokodon megejtett községi képviselőválasztás megsemmisítése ügyében a tokodiak dr. Prokopp Gyula ügyvédhez fordultak, aki képviseletükben fellebbezéssel élt, erősen megtámadván a választást. Az igazoló választmány Reviczky Győző főbiró elnöklete alatt, ma délután 3 órakor tartotta Tokodon ülését, és a fellebbezésben felhozott sérelmek alapján, a választást egészben megsemmisítette. — Régi harag. Hajmás István kétyí lakos régi haragosa Németh Gézának. Ügy érezte, hogy immár egyikük felesleges a földön s ez csak Németh lehet. F. hó 9-én a szürkületkor belopódzott tehát haragbsa udvarára s ott rejtekhelyet keresett. Ám Németné észrevette, valamint azt is, hogy fegyver van az oldalán. Lármát csapott az ablakból, mire összefutottak a szomszédok s az éppen arra cirkáló csendőrök és elfogták a bujkálót, akinél a kétcsövű töltött fegyveren kivül egy éles konyhakést is találtak. Hajmás nem is tagadta, hogy Némethet orvul le akarta lőni. Átadták a büntető bíróságnak. — A győri Kereskedelmi és Iparkamara február hó i-én közgyűlést tart, amelyen a ker. miniszter megbízásából véleményt adnak Bájna község helypénzdíjszabási tervezete s városi közgyűlésünk által elfogadott ásvány- és szikvíz fogyasztási adó tárgyában. — A fűtő ház átvétele. A helybeli vasúti állomáson emelt uj fűtőháznak Nagy Pál és Höhnel Béla vállalkozóktól való végleges átvétele tegnap délelőtt tőrtént meg. A M. Á. V. üzletvezetőségét ez aktusnál László kir. főmérnök és Friedmann fütőházi felügyelő képviselték. Az átvevők az épületet teljesen kifogástalannak találták. A hivatalos eljárást a >Magyar Királyt szállodában szűkebb körű lakoma követte. — Hat vonat Budapestre. A M.Á. V. budapesti üzlet vezetőségének köréből vesszük az örvendetes hirt, hogy május l-től az esztergom-budai vonalon az éjjeli személyforgalmat is behozzák s naponkint Esztergom ét Budapest között hat személyvonat, tehát tizenkét közlekedés lesz. Azok a vonatok, amelyek eddig csak Pilis Csabáig. Doroghig mentek, mind be fognak futni az esztergomi állomásra. Ei. intézkedéssel a vasutigazgatóság városunk lakosságának régi, méltányos óhajtását teljesítette. — A CSévi rlbillió. Sok szó esett mostanában egy állítólagos csévi zendülésről. A hírnek volt némi alapja, amenynyiben a felingerült lakosság a plébános és az egyik tanítónő ablakait beverte* Az öszszel ugyanis a csévi iskola osztályai megszaporíttatván, uj tanerők alkalmaztattak, közöttük egy székely tanítónő. Ez nem cud tótul, miért is az V-ik és Vl-ik osztály vezetését bízták reá, ahol már csak kell tudni magyarul minden gyermeknek. De hát ezek, vagy