Esztergom és Vidéke, 1900

1900-06-21 / 48.szám

tárgyát képezte gróf Széchenyi Miklós hatalmas, szép alakja, dr. Kohl Medárd a praelátusi diszben s az igénytelen külsejű, kis termetű dr. Fischer Colbrie Ágoston, aki beiktatva még nem levén, csak az udvari káplán jelvényeit vi­selte. A kanonokok sorából nem hiány­zott az agg, gyémántmisés nagyprépost sem, aki botra támaszkodva haladt fő­pásztora előtt. A hercegprímás a baldachin alatt, a püspök az emiitett asztalnál öltözött fel az oltárhoz s akkor kezdetét vette a kis mise, amelynek egyes részei közé vannak illesztve a püspökszentelés szer­tartásai. Az istentiszteletnél, mint con­secrátorok Boltizár József ésjung János püspökök szerepeltek, mint archidiaco­nus : Feltet József püspök, mint infulás díaconusok: dr. Rajner Lajos és Cser­noch János, mint tiszteletbeli diaconusok : Bogisich Mihály és Wezinger Károly, mint tényleges diaconusok Babura Jó­zsef és Horák Ede karkáplánok mint ceremoniárius Maszlaghy Ferencz, mint crucifer: Kittenberger István. Ott állott mindég új főpapja kötelében: Balázs Lajos, a vaci segédkanonok és Gossz­mann Ferencz püspöki titkár; asszisztált még az egész helybeli udvari papság. A püspökszentelési aktus a terjedel­mes, diszes pergamenre irt pápai bulla felolvasásával kezdődött, amelyet dr. Klinda Teofil titkár végezett s utána a püspök, a hercegprímás előtt térdelve, letette az esküt, amelynek mintáját fehér papírlapról olvasta. A felszentelési szertartás egyébként egészen a »Pontificale Roomanunt elő­írása szerint ment végbe. A nagy kö­zönségnek vajmi ritkán nyi/ván alkalma hasonló ünnepség látására, feszült érdek­lődéssel nézte a részleteit s a liturgiá­ból való ismeretek nagy fogyatékossága erősen meglátszott a külömböző naiv kérdéseken. Mig a Mindszentek litánáját énekelték, a püspök ég oltár lépcsőire íeküdt, jeléül, hogy magas méltóságában is alázatos marad. Miután a főpap meg­kente fejét és kezét krizmával, az egész papság térdenállva imádkozott, hogy szálljon le a felkentre az Űr malasztja. Majd a két konszekrátor vállait érintette az evangeliumos könyvvel, jeléül, hogy vegye vállaira az Úr igáját, azután ke­zébe adták a könyvet, hogy hirdesse az Isten igéjét. Fölajániásnál átnyújtotta a püspök a hálaadományait: két hatalmas gyertyát, egy ezüstözött, egy aranyozott kenyeret, egy ezüst s egy arany hor­dócska bort, jeléül: hogy minden ado­mány Istentől való. A főpap, aki a prímás­sal együtt misézett, áldozáskor megál­dozott. Ahogy a mise előrehaladt, egymásután vette át a püspök a jelvé­nyeket : a keztyüt, a gyűrűt, a remek pásztorbotot, a nehéz nyakláncot s végül a pazar hímzésű püspöksüveget. A Te Deum felhangzásával az új püs­pöK a conszekratorokkals a váci papság­gal körutat tett a templomban, első püs­pöki áldást osztva. Mint az egész szer­tartás alatt, e menetben is mély megha­tottság ülte meg arcát, de a közönség szá­mos tagjának szemében is köny csillogott. A sanetuáriumba visszatérve, magához kérette nővérét: Schafgottsch grófnőt, megáldotta, átölelte. Sirtak mind a ket­ten. Több, igazán megható jelenetnek is voltunk szemtanúi. Igy mikor a szertar­tás végén a felkent lépcsőről lépcsőre térdelve, az Ad multos annos-t énekelte, a harmadiknál a meghatottság már telje­sen elnyomta hangját. A bíboros főpap kétszer magához Ölelte, megadta a charitas csókját de kezét megcsó­kolni nem engedte. A püspök nemes szivének volt jele, amikor a Pax tecuin­nál Boltizár Józsefnek kezet csókolt. A hercegprímáson az egész szertartás alatt a fáradtság legkisebb nyoma sem látszott, sőt rendesen neki kellett várnia, amig az uj püspök az imamondásokkal elkészült. Mikor az új püspök az áldás­osztástól visszatért s a főoltár előtt el­helyezett aranyszéken helyet foglalt: rendkívül halavány, kimerült, verejtékes volt; percekig pihent lehunyt szemmel, mozdulatlanul. Az ünnepi szertartás a püspök nagy áldásával ért véget. A biborpalástba való átöltözéssel is­mét a hercegprímás készült el előbb, mint az új püspök. Azután felvonult a pap­ság, mint a kezdeten. Leghátul a her­cegprímás előtte, teljes lila diszben az új püspök conszekrátoraival. Az egész szertartás öt negyed óráig tartott s mire elvégződött, megeredt a szitáló, hűvös eső. Nagy elismeréssel kell megemlékez­nünk Eitner Elemér Ákos sekrestyeigaz­gatóról, aki úgy hivatalos funkciójá­ban az oltárnál, mint a közönség foga­dásában és elhelyezésben rendkívül figyel­mes, agilis, fáradhatatlan volt. Megha­tóan szép volt a zene, bár a kar kivá­lóságát — kis mise lévén, — eléggé be nem* mutathatta, sőt egyik énekszámát — a szertartás gyors menete miatt — egé­szen el kellett hagynia. A nagy hőségben a szentelés alatt két ember elájult, Vác és az új püspök. A szertartás befejezése után az új püspök székvárosának hivatalos küldött­ségét fogadta, amelyet Zádor János pol­gármester vezetett. Csatlakoztak a négy hivatalos delegátushoz : Kemény Gusz­táv, Nikitits Sándor, Nagy Sándor, dr. Hörl Péter, Péts Eerencz, dr. Franyó litván, Fodor Imre, Fóthi Gyula, Trum­mer Sándor, Krenedits Ferenc, Váró Károly, ifj. Intzédy Soma, Schmidt, Fe­renc, Bartoss Pál, Mlinko István, Monsz­part János, Borossy Ferenc, Klapati Já­nos, Neisz János városi képviselők. A főpap családja tagjainak kíséreté­ben jelent meg az üdvözlők előtt s tar­talmas, rendkívül meleg hangú válaszá­ban egyebek között a következőket mon­dotta : A felszentelésem, gondolhatják, lelki emóció nélkül nem ment végbe. De ama nagy, jelentős pillanatban is Önökre, egyházmegyémre gondoltam, áhítattal imádkoztam a szent mise alatt, nem azért, hogy én, hanem hogy önök boldogok legyenek. Az én bol­dogságom lesz, ha egyházmegyémben a \ béke, szeretet s hit uralkodik. Vegyék tőlem az első föpásztori áldást, melyet híveimre adok . . . Az ünnepre Vácról körülbelül kétszá­zan érkeztek városunkba, részint a reg­geli személy-, részint a gyorsvonattal. A hivatalos küldöttség az elsővel jött. Az e célra kiküldött váci bizottság a püs­pök bevonulására eddig a következőket tervezi: Felkérik a város polgárságát, a háztulajdonosokat, hogy díszítsék fel la­kóházaikat. A Honvéd-kocsmánál diszes átjáró fog állani, a Constantin-térre dia­dalkapu jő, mig a Székesegyház-térre diszes bejáró fog vezetni. A Tragor-ház tűzfalát zöld gályákkal födik el, az út­vonal két pontján pedig diszárbocot al­kalmaznak. Izléáesen és szépen lesz dí­szítve a városháza homlokzata, amelyet az előbbiekkel egyetemben Steinbach dí­szítő végez. Felkérik a magyar kir. ál­lamvasutak igazgatóságát, hogy az ün­nepi alkalomra díszítse fel a pályaud­vart. A főispán pedig ott a varmegye nevében fogadni fogja a bevonuló püs­pököt. Minthogy a rendfenntartásra ke­vés a rendőrség, átiratilag kérik fel a tűzoltó parancsnokságot, valamint a hon­védhuszárezred parancsnokságát, hogy a rendfenntartásban segédkezet nyújtson. Itt említjük meg, hogy a főkáptalan tagjai — még a díszebéd előtt — tes­tületileg búcsúztak el volt kanonoktár­suktól. A búcsú szavait Bóltizár József püspök mondotta. Díszebéd. A váci püspök felszentelési ünnepé­nek egyik fényes része volt az a dísz­ebéd, melyet a hercegprímás az uj püs­pök és a gróf Csáky-család tiszteletére adott s a melyen mintegy hetvenen vettek részt. A bíboros házigazda az ő lebilincselő, jóságos szivélyességével fo­gadta az előkelő társaságot, mely egy óra után kezdett zsongani a hatalmas termekben s meglepő festői képet nyúj­tott a sok lila talár, egyenruha, fényes rendjel. Az asztalfőn a bibornok jobbján az uj püspök, balján pedig mint val. belső titkos tanácsos, a püspököket is megelőzve, gróf Csáky Albin volt minis­ter ült, aki a Lipótrend nagyszalagját viselte. Továbbá jobb felöl: Fehér Ipoly főapát, Sujánszky Antal, Ruprecht Hen­rik Andrássy János, Balázs Lajos, gróf Csáky Lajos, Gajári Ödön, gróf Csáky Ödön, Komlóssy Ferenc, GraerTel János, Wenczell Antal, belül gróf Csáky Rezső, gróf Csáky Lajos, Frey Ferencz, Maszlaghy Ferenc, Bogisich Mihály, Mol­nár János, Vaszary László, gróf Csáky György és mások. Bal felől: Bol­tizár József, gróf Csáky Zeno, Csávolszky József, gróf Schaffgottsch Herbert, Pa­uer Ferenc, dr. Csernoch János, Zádor János, gróf Csáky Ödön, Vimmer Imre, Niedermann József, Pór Antal, dr. Rap­csák Imre, gróf Széchenyi Miklós, Kohl Medárd, belül: Blümelhuber Ferenc, grói Csáky Aladár, Pellet József, Klobusitzky János, Rosszival István, dr. Földváry István, gróf Nemes János, Komlóssy Fe­renc, dr. Walter Gyula és tovább. Egy­szóval a Csáky nemzetség fiatal és idősebb tagjai, mintegy 14-én, a társa­ságban elszórtan foglaltak helyet s élén­kítették annak érdekességét. Szólásra először gróf Csáky váci püs­pök emelkedett, igazi lelkesedéssel, szónoki vervvel és közvetlenséggel él­tette Ő Szentségét a romai pápát eképen : Semmi sém természetesebb, mint, hogy e pillanatban lelki szemem Róma felé irányul. Mert mi is egy püspök Róma nélkül ? Kép kegyelem nélkül; test, éltető szellem nélkül. UbiPetrus, ibi Ecclesia: ahol Péter, ott az egy­ház. Ha akarok, — pedig erősen aka­rok — Isten Szive szerinti püspök lenni, Péter utódját kell fölkeresnem, tőle küldetést nyernem, vele szoros összeköttetésben maradnom, neki min­denben engedelmeskednem. Igenis, Leo pápától, Péter utódjától nyertem a kül­detést, hogy legyek a váci egyháznak főpásztora: neki fogadtam hűséget és engedelmességet és lelkem mélyéből hozzá tettein : Isten engem ugy segél­jen. Most pedig legmélyebb tisztelettel és soha meg nem szűnő hálából föl­emelem poharamat a kilencvenéves aggastyánra, ő Szentsége XIII. Leo pápára, ki, dacára magas korának, cso­dálatos erélylyel és bámulatos bölcse­séggel kormányozza az Egyház hajó­ját. — Isten tartsa őt az Egyház di­csőségére és javára még nagyon-na­gyon sokáig ! Zajos éljenzés kisérte a beszédet; kü­lönösen az egyháziak valóságos tünte­téssel fogadták a lelkesült, nyilt vallo­másokat. Az éljenzés lecsillapultával Ő felségére, az apostoli magyar király egészségére emelte poharát, szóllván igy : Hogy pedig ő Szentsége, a római pápa, ily kiküldetésben részesített és ily fontos és magasztos egyházi mél­tóságra emelt — köszönhetem ő Fel­ségének, királyom és uram legmaga­sabb kegyének, ki is apostoli jogánál fogva váci püspökké kinevezni kegyes­kedett. Midőn ezért legmélyebb hálá­mat kifejezni audencián járultam ő Fel­sége legmagasabb szine elé, e szava­kat intézte a király hozzám : Öröm­mel neveztem ki, Bizom, hogy jó püs­pök lesz belőle. — Eme valóban biz­tató atyai szavak mélyen bevésődtek szivembe és naponkint kérni fogom az Istent, hogy adjon malasztot és erőt, hogy a királyi bizalomnak mindvégig lelkiismeretesen megfelelhessek. Most pedig igaz szivem sugallata szerint azt kívánom az Istentől, hogy áldva legyen királyunk és urunk min­den lépte és hogy az isteni Gondvi­selés Őrködjék drága élete fölött. Végül folytatólag a kanonok a prímást köszöntötte, szeretettel remegő hangon. Azon lesz — úgymond — hogy ne csak a köszönettel érje be, melylyel a bibornok jóságáért mindenkor tartozik, de hogy az tevékenysége gyümölcseit is lássa. Az ünnepelt szép beszédét a tár­saság állva hallgatta végig s kitörő éljenzésekkel kisérte. A hercegprímás azonnal válaszolt az üdvözlésre s az ő varázsos, egyszerű szavaival meghatotta nemcsak az uj püspököt, de az összes jelenvoltakat. Az esztergomi főkáptalan ma egy jeles tagot, egy testvért veszített, a váci egy­házmegye egy szerető gondos atyát nyert; — azok a szálak, úgymond — melyek a püspök urat az esztergomi egyházmegyéhez fűzték, ma elszakadnak, de nem teljesen, a szeretet kötelékei pedig, a lelki rokonság mely mint az egykori gróf Csáky prímás utódját hozzá­fűzi, mindig fennmaradnak. Kivánta, hogy szerencsével kormányozza az egyház hajóját, a Stella maris ragyogjon min­dig előtte. Viszont kérte, hogy legyen hűséges segitő társa nehéz, nagy fela­dataiban — de csak akkor és addig — fejezi be kicsengő, erős hangon a prí­más — a mikor és a meddig az egy­házért és a magyar hazáért küzdök! Leírhatatlan lelkesedés, éljen és taps tört ki e lelkesítő szavakra. Gróf Csáky Albin mély meghatott­sággal szól Öcscséhez, utal a család prí­más tagjaira. Szerénytelenség nélkül és feszélyeztetés mondhatom el — igy szól — hogy családunk tagjai mindig a haza és az egyház nagy feladataiban és szol­gálatában állottak, nem egy jelest adtak a közéletnek. Feszélyeztetés nélkül mond­hatom el ezt, mert azt tartom, és val­lom, hogy valamint az ősök bűne nem terheli az utódokat, éppen ugy az elő­dök dicsősége nem érdem s ez csak arra kötelez, hogy az ősi nevet mocsok­talanul őrizzük meg. Ebből kiindulva, a hazaszeretetről szól magas szellemben Öcscséhez, majd azzal végzi, hogy pél­dányképet ne a mult homályában keres­sen, de itt van előtte ő Eminentiája, a bibornok, aki az egyház feladatait a haza­szeretettel a legkeresztényiebb szellem­ben tudja összeegyeztetni, Élteti a her­cegprímást viharos éljenek közt. Azután Jung János püspök, majd Su­jánszky Antal püspök emeltek poharat káp­talanjaik nevében s különösen Sujánszky az ő magas kora dacára, valóban költői nyelvezetével és eszméivel ragadta el a hallgatókat. Majd Wimmer Imre polgármester szó­lott igazi hévvel és ékesszólással mély csendben s felszólalása az ünnep egyik legkiemelkedőbb részévé lett. A szép beszédet ide is igtatjuk, minthogy pol­gáraink nevében mondhatott el: A kiváló szerencse, mely engem a mai fényes ünnepség tanujává és része­sévé avat, Eminenciád kitüntető kegyes figyelme, erkölcsi jog- és kötelességképpen szabja elém, hogy e helyütt megemlé­kezzem azon közönségnek e mai nap­hoz fűződő érzelmeiről, amely közönség Eminenciádnak ís lelki szemei előtt ál­lott, mikor csekély személyemnek mint képviselőjének a kiválasztottak közt he­lyet rendelni méltóztatott.

Next

/
Thumbnails
Contents