Esztergom és Vidéke, 1900
1900-06-14 / 46.szám
talmat, forgalmat, mely minden osztályra jótékonyságát egyenlően kiterjeszti. Hogy a létrejött Bátorkeszi Takarékpénztár jó auspiciumok közt kezdi ily értelmű működését, reményleni engedi az a biztató körülmény, hogy minden harsogó reklám nélkül, egészen csendben, aránylag rövid idő alatt az ezer részvény több százra menő túljegyzéssel záródott. Az alakuló közgyűlés lefolyása a következő volt: A Bátorkeszi Takarékpénztár e hó io-ére összehívott közgyűlésén jelen volt 51 tag 315 drb. részvénnyel. Az elnök: Kobek István országgyűlési képviselő üdvözölvén a jelenvoltakat, rövid világos vonásokkal ecsetelve a nap jelentőségét vidékünk pénzforgalmára, az 1000 részvény több százra menő túljegyzését örömmel, mint jó óment konstatálva, délután fél 3 órakor élénk éljenzések között megnyitotta a közgyűlést. A megnyitás után bejelentette, miszerint fia Kornél, ki az alapítók sorában jelentékeny tevékenységet fejtett ki e pénzintézet létesítése körül, jelenleg még nászuton van ugyan, de azért lélekben itt van és üdvözletét küldi az alakuló közgyűlésnek. Ezek után átadta a sorrend letárgyalását Tauber Mihálynak, mire Kukányi Ferencz felolvasta az alapszabályokat, melyek egyhangúlag elfogadtatván, a közgyűlés annak alapján a Bátorkeszi Takarékpénztárt megalakultnak kijelentette. Mivel az alapítók az első 3 évre az igazgató választmány kinevezését a törvény értelmében maguknak fenntartották, a közgyűlés a három tagu felügyelő bizottságba egyhangúlag beválasztotta: Takáts Gyula herceg Palffy urad. tiszttartót, BinéterMárk földbirtokost és Knkányi-Ferencz pénztárost. Az elnök megköszönve a türelmet és a szép rendben lefolyt tárgyalás fölötti örömének kifejezést adva, nagy ovációk között d. u. 5 órakor berekesztette a gyűlést. Az alapítók s igy a takarékpénztár vezetésére választottak : Kobek István elnök, Kobek Kornél vezérigazgató, lauber Mihály igazgató. Igazgatósági tagok : Meisermann Ignácz esperes, Fürst Adolf, Kováts Géza ev. ref. lelkész, Binetter Ignácz, Szegi Pál községi biró, Renner József, Boronkay Jenő földbirtokos, Finitzer Fülöp, Waldman Samu, Veres Ede ev. ref. esperes Bucs, SteinFélix nagybérlő, dr. Röhrich Béla, Renner Miklós, Katinsky Lipót ügyvéd, Fürst Ignácz, Baranyai Géza földbirtokos, Weisz Samu. A pénzintézet ügyésze : Katinsky Lipót ügyvéd Muzslán. Gy—s. Egy havi közigazgaiás. Esztergom, június 12. A vármegye közigazgatási bizottsága e havi ülését, Kruplanicz Kálmán kir. tanácsos, főispán e nöklete alatt f. hó 12-én tartotta. A választott bizottsági tagok között megjelentek : Csupor István, id. Eggenhoffer József, Frey Ferenc, dr. Hulényi Győző és Reviczky Károly. Az ülés elején Pongrácz Kázmér h. muzslai szolgabírót felhatalmazták, hogy erdei kihágási ügyekben biráskodhassék. A szolgabíró a hivatalos esküt nyomban letette. Balog László helybeli kereskedő panaszt emelt Süttő, Muzsla és Piszke községek elöljárósága ellen, hogy a kisebb polgári peres ügyekben kitűzött jogérvényes árveréseket nem eszközlik. Az utóbbi község igazoló jeleniését elfogadták, az előbbi kettőét nem. Süttő azzal védekezett, hogy az árverés országos vásár idejére esett, (amit dehogy tudhattak előre!) Muzsla, hogy előkelő állású uraknál kellett volna árverezni. < (Derültség.) A bizottság ezúttal a fegyelmi eljárástól eltekintett, de felhívta az illetékes főszolgabírót, hogy e községekkel szemben saját hatáskörében járjon el. Az igazságügyi kormányhoz megkeresést intéznek az iránt, mikorra remélhető a bírósági fogház felépítése s kérdést : mily stádiumban van a muzslai járásbíróság áthelyezésének ügye. Kimondották, hogy Klincsek Ferencz helybeli kovácsmesternek nem engedélyezhető, hogy műhelyének ajtaja a Simor János-utcára nyílhassák. A határozat jogerős. A kir. tanfelügyelő havi jelentését érdeklődéssel hallgatták. A lefolyt hónapban a tanfelügyelő 19 községben, 6 telepen és egy pusztán látogatott meg 29 népiskolát, 52 tanteremmel. Az iskolai naplókban, a mindennapi tankötelesek közül beírva talált 3464 tankötelest. Tekintettel arra, hogy a felsorolt iskolákra utalt tankötelesek összes száma, a házról-házra való összeírás szerint 3519, eszerint az iskolába egyáltalán nem járó mindennapi tankötelesek száma csupán 55. Vagyis az előszámlált iskoláknál a tényleg iskolába járók száma 98-46 °/ 0-nak felel meg, ami a tankötelezettség végrehajtására nézve Örvendetes állapot. Látogatása alkalmával az egyes osztályokban jelen talált 2893 tankötelest, vagyis az iskolai naplókban beirattaknak 83*51 °/ 0-Át. Hivatalos iskolalátogatásait illetőleg egyszersmind jelentette, hogy az 1899/900diki tanév lefolyt kilenc hónapjának tartama alatt meglátogatta a tankerület valamennyi népoktatást tanintézetét^ köztük 16 iskolát kétszer is, 7 iskolát pedig három izben is. A vármegye összes iskoláira vonatko zólag a tankötelezettség végrehajtására nézve jelentette, hogy a népoktatási törvény 11. §-ának 5. pontja értelmében a nyolc hónapi szorgalmi időt, kettő kivételével, a vármegye községeinek valamennyi iskolájánál betartották, sőt 35 népiskolánál az oktatás kilenchónapos volt. Az évzáró vizsgálatok nagy részben május hó első felében voltak megtartva. A városi s általán a bányatelepi és az izr. hitfelekezeti iskoláknál a szorgalmi idő teljes tíz hónapra van szabva. A tanítói fizetéseknek az állampénztárból való kiegészítésére vonatkozólag jelentette, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister a lefolyt május hóban a tanítói fizetéseknek az állampénztárból való kiegészítésére, négy, ujonan szervezett tanítói állomásnál összesen 2122 korona államsegélyt utalványozott. Ezután a tanfelügyelő több uj iskola és iskolabővítés tervét mutatta be. Hoszszabb s érdekes vitát keltett a Kőhidgyarmaton építendő új iskola vállalatba adásának ügye. A község ugyanis zárt ajánlatokkal való árlejtést hirdetett. Hat ajánlat érkezett be s azok felbontásánál jelen volt mind a hat ajánlattevő vállalkozó. A község egyik ajánlatot sem acceptálta, túlmagasnak találva azokat, amihez elvégre joga volt. Ám ahhoz nem, hogy e kijelentése után — bár az átlejtési szabályokban benn nem foglaltatott — szóbeli tárgyalásra hívta fel az ajánlattevőket. Öten kijelentették, hogy egységáraikból nem engedhetnek, a hatodik : Renner Gáspár, aki nem is volt legolcsóbb a zárt ajánlatban, 200 koronát engedett a legolcsóbb ajánlat áraiból. A község acceptálta ajánlatát s meg is kötötte vele a szerződést. De az egyik ajánlattevő : Pfalcz József megfellebbezte a szabálytalan határozatot. A bizottság igazat is adott neki, megsemmisítette a határozatot s uj árlejtés kiírását rendelte el, amelynek feltételeibe, ha akarják, felvehetik : a szóbeli tárgyalás kikötését is. A tiszti főorvos jelentése szerint a közegészségügyi állapot az elmúlt hóban javult, bár még mindég nem volt kedvező. Elhunytak a városban 52-en, az esztergomi járásban 78-an, a párkányiban 78-an, összesen 208-an. 32-vel kevesebben, mint april hóban, 26-al, mint a mult év május havában. A közkórházban 119-en ápoltattak 1607 ápolási nappal. A főorvos folytatta körútját a községekben s örömmel konstatálhatja, hogy az előzőleg tett egészségügyi intézkedéseknek már is szép eredménye mutatkozik, Riporter. KRÓNIKAA zsákmány. A Vaal mentén zug-bug az erdő, Akár egy síró hadsereg. Pedig hej, messze már a burgher A bur szabadság elveszett! Robertsnek győztes táborából Egy pjrtyázó angol csapat Az erdőbe tért megpihenni A siró-riv<5 fák alatt. Kemény fiuk. Nem egy csatában Mordult reájuk a halál, De most már vége a csatáknak És ifjú kedvük visszaszáll. Hogyis ne lenne pezsgő kedvük ! Az ismént zsákmányuk akadt: Egy társzekér s a társzekéren Csupa fehérnemű darab. Edes, bizsergetőn fehérek, Csipkéből, batisztból valók Ez a pretoriai felsőbb Lányiskola gardróbja vőt. És Willy, Billy, Harry, Tommy Ujonganak határtalan. Hadban az ilyen lengeségnek Csodálatos hatása van 1 Csak a hosszú Taffy nem bolondoz, Ez a vad játék fáj neki. Kezében tart egy batiszt holmit És sóhajt és szemlélgeti. »Mi a baj, Taffy ?« kérdik tőle. Es Taffy elmeiázva szólt: »A kis Marynak a York-utcában Ah, éppen ily batisztja volt!« e—i d—ő. Esztergom, június 13. — Űrnapja. A tetézett szekerek behozták már a temérdek zöld lombot, lekaszálva az illatos fű, a legszentebb útra szórva, gyüjtvék a vadvirágok. Az istentisztelet a Bazilikában holnap reggel már 8 órakor kezdődik. A zene- és énekkar programmja a következő : a) Kersch: Ünnepi mise XIV. szám. b) Kersch: O salutaris hostia. c) Witt : Ocuü omnium. — Bérmálás. Fehér ruhás, fátyolos leánykáktól, ünnepi feketébe kiöltözött fiuktól volt népes vasárnap már kora reggel az egész város. Több százan voltak, akik ezúttal a bérmáláshoz járultak s a vidék is erősen képviselve volt. Nagy volt az ázsiója, az ezüst és nikkel óráknak, diszes imakönyveknek, apró fülönfüggőknek. Alig volt mama, aki nem szerepelt a főszékesegyházban, mint bérmamama. A szertartás csöndes misével kezdődött, amelyet Boltizár József püspök, érseki helynök mondott, Utána visszavonult a sekrestyébe, ahol megreggelizett, mialatt dr. Csernoch János kanonok alkalmi beszédet intézett a bérmálandókhoz. Azután megkezdődött a szentség kiosztása s egész déli harangszóig eltartott. Az agg főpap csodálatos erővel tett eleget hosszú és fárasztó funkciójának. — PÜspÖkszentelÓS. Gróf Csáky Károly püspökké való szentelése f. hó 17-én történik meg a főszékesegyházban. A püspökszentelés aktusára megérkezik gróf Csáky Albin s nejével együtt a hercegprímás vendége lesz. Délben a prímás díszebédet ad, amelyre a főkáptalan tagjai és több világi notabilitás hivatalosak. Vác városát hivatalosan Zádor János polgármester, Gajáry Géza orsz. képviselő és Freysinger Lajos közjegyző képviselik. Gróf Csáky Károly máriacelli útjából a ma déli gyorsvonattal érkezett meg. A felszentelés délelőtt 10 órakor kezdődik. A zene- és énekkar programmja a következő : a) Kersch .- Ecce Sacerdos, b) Kersch : XII. sz. mise. c) Haller: Diffusa est, 8 szólamu vegyes kar. d) Seyler: Ungventum in capite. e) Seyler: Fírmetur manus. f) Griesbacher: Te Deum. — A hercegprímás itthon. Vaszary Kolos hercegprímás csütörtökön Balatonfüredről Budapestre érkezett, hogy a holnapi urnapi körmenetet vezesse. Odautazott városunkból a primás udvara ís. A bíboros főpap, az eddigi dispoziciók szerint, szombaton délután érkezik városunkba. — A főapát megérkezése. Fehér Ipoly főapát, aki jelenleg Zala-Apáthiban tartózkodik, pénteken délután, titkára kíséretében, városunkba érkezik, hogy a bencés székházban a szokásos, tanév vége előtt való szemlét megtartsa. A főpap több napig fog városunkban tartózkodni. — Személyi hirek. Pisúth István kir. közjegyző hosszas betegségéből, amely heves influenzából keletkezett, mint igaz Örömmel halljuk, már annyira felépült,' hogy betegágyát elhagyhatta. — Dr. Várkonyi Odilo pannonhalmi főiskolai tanár néhány napig közöttünk tartózkodott. — Idősb Kerschbaummayer Károly, Mosonvármegye tiszti főorvosa fia látogatására városunkba érkezett. — 'Rózsaszínű rovat. Kmetty Rezső, a cinfalusi cukorgyári uradalom cégvezetője jegyet váltott Gorschic Mártonnak, a cenki egyesült üveggyárak irodaigazgatójának városunkban is ismert nagy szépségű és kiváló műveltségű leányával; Elvirával. A boldog menyasszony nővére Gorschic Guidonak, a 76-ik gyalogezred hadnagyának. — Esküvő. Polgár Emil kereskedő tegnap vezette menyezet alá szép aráját: Renner Irént. Az ifjú párhoz dr. Weisz Izsák főrabbi, az ő ismert ékesszólásával, nagyon szép és megható beszédet intézett. A templomi szertartás után a nagy és előkelő násznép a »Fürdő Szállodában gazdag lakomához ült. — Háziezredünk kitüntetése. Eltávozott házi ezredünk alig volt néhány hónapig az osztrák császárvárosban: a legfelső katonai körök — a hadúrtól kezdve — ismételten a legteljesebb elismeréssel nyilatkoztak kitűnő kiképzettségéről, katonai értékéről s rövid egy év leforgása alatt igazi »parade-regiment«-je lett Bécsnek, amely a nagy helyőrség összes ezredei között első sorban szerepel minden kiváló alkalommal. >Az én fekete gyémántjaim* — — mondotta a király az ezred embereiről — a hajtóka sziliére célozva — a legutóbbi nagy szemle alkalmával. A bolgár fejedelmet is házi ezredünk díszszázada fogadta, s hogy most Kotohito herceg, japáni trónörökös egy gyalogezred gyakorlatát óhajtotta látni, ismét csak a 26-osokat mutatták be. A június 9-én megtartott szemlén ott voltak : Ferenc Ferdinánd főherceg, Krieghamer Ede hadügyminiszter, a vezérkar főnöke, a hadtestparancsnok és számos tábornok. Az ezred taktikai gyakorlatokat végzett, amelyek tűzrohammal fejeződtek be. Hogy kitűnően mentek : magától értetődik. — Új doktor. Áldori Viktor, dr. Áldori Mór tanácsorvos fia kitűnő eredménynyel tette le a kolozsvári egyetemen a második "államtudományi szigorlatot. Doktorrá való promoveálása szombaton lesz. Gratulálunk. — Áthelyezés. Gróf Sternberg Annin vasúti tisztviselő, aki rokoni összeköttetései révén városunkban is gyakran megfordul, a déli vasút kötelékéből kilépve, saját kérelmére a M. Á. V. szegedi üzletvezetőségéhez osztatott be. — A csendőrségnél. Andrássy József volt cs. és kir. hadapród-tiszthelyettes felvétetett már a csendőrség kötelékébe s szolgálattételre egyelőre Budapestre osztatott be. — Eltávozott művésznő. Perényi Margit, a debreceni színtársulat primadonnája, rövid pihenés után, társulata nyári tartózkodási helyére : Nyíregyházára utazott. — Halálozás. Súlyos csapás érte Vojnits Döme pannonhalmi alperjelt, főgimnáziumunk volt nagyéidemű igazgatóját. Édes anyja, akit megható fiúi ragaszkodással szeretett és környezett, elhunyt. Hétfőn volt temetése, nagy részvét mellett, Szabadkán. — Lapunk zártakor értesülünk, hogy Rédly Sándor közalapítványi kir. aligazgató neje, született Fogt Mária, a család kovácspataki villájában, ma reggel — hosszabb szenvedés után — elhunyt. — Felügyeleti vizsgálat. Pulay Géza kúriai biró, a komáromi törvényszék elnöke, a mult héten több napon át Muzslán tartózkodott s az ottani járásbíróság ügykezelését és ügyvitelét vizsgálta meg. Az nagy renddel teljesen meg volt elégedve. — Fizetésemelés. Dankó István I. osztályú állami állatorvos magasabb fizetési osztályba lépett elő. — A városi tanítótestület gyűlése.. A városi tanítótestület f. hó 8-án gyűlést tartott, melyen dr. Fehér Gyula elnök j bemutatta az évzáró vizsgálatok sorrendjét, melyet a testület módosítás nélkül elfogadott s melyet lapunk más helyén közlünk. A Te Deum június 30 lesz, ugyanekkor tartatnak meg az összes elemi iekolákban a poo éves jubileumi ünnepségek és pedig miután nagyobb nyilvános ünnepély rendezésére fedezet nincs, osztályonkint tartatnak meg. /