Esztergom és Vidéke, 1900

1900-06-10 / 45.szám

ESZTERGOM és TOEXE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M[eáJcICI>Ík VasáPX>ap és CSÖtÖrtÖkÖn. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: ELŐFIZJ^É^ ÁRAK; • MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) féfTvf™ ~~ - ~ - ~~ _ "~ - l

l feor* - fií* Laptulajdonos kiadókért: S

Z

éctjerjyÍ«tél% 330. SZáltt. Negye7é™ ^-- ^ 3 £ - fii! D R- PROKOPP GYUlíA- ^^

tot

^^

Mi

^ Magyar szó Rómában. Fehér Ipoly beszéde. A bencés-rend tudós főapátja, Fehér Ipoly, a lateráni bazilikában, a* mult hónapban rendezett római magyar zarándoklatnak ünnepi beszédet mondott, amelynek jellegzetes sajátossága, hogy a mély vallásosság mellett ott, Rómában is felhívja a kizarándokolt magyarokat a hazaszeretetre. Isten, király és haza, mondhatni mottója a nagyszabású beszédnek, amely olvasva is gyönyörű, elmondásának hatását elképzelhetjük, ha a szónokra és a helyre gondolunk, hol e szavak elhangzottak, Őszinte örömünkre szolgál, hogy sikerült a remek beszédet hű és bő kivonatban megszerezni s az egész sajtót megelőzve, bemutathatni. íme a részletek : Bevezetés. A hazafias érzés melegével, a keresztény szeretet bensőségével üdvözlöm Önöket, a kik ez órában, e fenséges hajlékban a magyar kat. világot képviselik. Itt vannak főpásztoraink és lelki vezetőink ; itt van a tudomány, a magas műveltség, a társadalmi állás és jámbor népünk képviselete. Rangban, gazdagságban, értelmességben, foglalkozásban különbözők lehetünk \ de igaz hitünkben, vallásos és hazafias érzéseinkben, Anyaszentegyházunk iránt való hűségünkben és szeretetünkben — mindnyájan egyek vagyunk. Összejöttünk ma, hogy még egyszer együtt nyíljanak meg ajkaink buzgó imára; összejöttünk, hogy még egyszer tanúságot tegyünk egységes érzelmeinkről és aw^f, hogy mi, valamint egy anyának, édes hazánknak vagyunk hű fiai: ép úgy egy atyának, Szentséges Atyánknak vagyunk engedelmes gyermekei. Áhítatunk helyéül, Róma száz és száz temploma közül ezúttal azt választottuk, mely az Anyaszentegyház fejének, a római püspöknek székesegyháza s a mely annak a nagy pápának áldott emlékét őrzi, a ki nemzetünket, 900 évvel ezelőtt, a kereszténység nagy családjába befogadta, apostol-fejedelmünket pedig a királyi fenség szimbólumával, a szent koronával megajándékozta. Alkalmasabb helyet valóban nem is találhattunk volna. És én boldognak érzem magamat, hogy kedves hazám fiainak, zarándoktársaimnak gondolatait, otthonunkba való viszszatérésünk előtt, e magasztos helyen én irányithatom rá még egyszer zarándokutunk indító okaira és körülményeire. Az első és utolsó római ut. j Néhány nap előtt bucsut vetítünk otthonunktól, a Kárpátok bérceitől, Erdély havasaitól, a termékeny rónáktól; bu! csut vettünk családi tűzhelyünktől, barátainktól, szeretteinktől; bucsut vettünk, hogy messze útra keljünk az >örök város felé. I S mi hozott, mi vonzott bennünket ide? • Talán az a szándék, mely Róma felé terelte a hunok rettegett királyát, Atillát, hogy megostromolja a szent város falait, . de akit egy nagy Leo pápa fenséges alakja visszavonulásra birt. 1 Nem ; nem ezek a célok lebegtek: előttünk. Más eszmék vonzottak, más érzelmek hevítettek, más csillagok vezettek bennünket. Eljöttünk, hogy megostromoljuk Róma szent falait esdeklő imáinkkal, bensőséges fohászainkkal. Es íme, bennünket is egy nagy Leo pápa fogadott, egy szent aggastyán, de Ölelő karokkal. A zarándokút időpontja pedig méltó a célhoz, mert három nagy időszak záródik le egyszerre : az újkor 19. százada, a pápaság 19. százada és a magyar katolicizmusnak és királyságnak 9. százados múltja. A XIX. század. Ismerjük el, tagadnunk nem lehet, nem is szabad, hogy a XIX. századot vakító fénynyel világította be az az isteni szikra, mely az emberi elmében ragyog. Vakító volt ez a fény időnkint, egész a káprázatig ; éles vonásokban tárta fel a század gyermeke előtt az anyagnak titkait annyira, hogy szinte elmosódtak előtte a léleknek utjai. Tisztán látja mindazt, a mi közelében van, de elmosódottan a távoleső célokat. Mohó kíváncsisággal kutatott, lázas tevékenységgel dolgozótc ez a század. S a mit esze kikutatott, a mit keze megalkotott, arra méltán megelégedéssel, önér. zetesen sőt büszkén mutathat reá. És mégis ; hiányzik megelégedettsége, boldogsága, lelki nyugalma; hiányzik, mert mindezt se a tudomány, se a munka Hí .Esztergom \\ Vidéke* teája. Egy századvégi ttölgy íjaplójából. Kiollózta: BODIZ LÁSZLÓ. Arany, gazdagság, fény és pompa. Csak ezek kellenek nekem. Szerelem, érzés — szóvirágok. Ki bennük hisz, azt megvetem. Csak az elsőknek birtokában Legyek, nos aztán kacagok t Az ifjak minden rendű ser'ge. Előttem térdet hajtni fog. A szépség varázsló hatalma Már réges-régen birtokom, — Hol azokkal nem boldogulok, Ez vivja ki diadalom. Ellent ki áll e fegyvereknek, Legyen bár dándi, vagy vitéz: Csillogásuk biivós varázsát Legyőzni végtelen nehég 1 Arany, gazdagság, fény és pompa Csak ti kelletek hát nekem Szerelem, érzés, — mesében szépek Ki bennük hisz, — kinevetem. \ kakasdi tanító. | Irta: HORTI BÉLA. j — Vége. - j A sötét szobában a féltékenység újra ' erőt vett rajta, de akárhogyan forgatta | a dolgot, sehogysem tudta a vetélytár-1 jsat megtalálni. Egy A. Szeder Ambrus I nem gondolhatott sem a szolgabiróra, • sem könyvkötő-, sem vas-, fűszeres-* . rőfös-, szappankereskedő-segédekre, sem 1 harmincforintos városi >hivatalnokokrat. j I Egy A. Szeder Ambrus toronymagas| ságban áll ilyenek fölött, ha nőhóditás1 | ról van szó. Egy A. Szeder Ambrus | • előtt valamennyi hölgynek meg kellett í hódolni, még Cicelle kisasszonynak is. De hogyan! És szabadjára eresztette képzeletét. A piros nyakkendő, sárga- j cipő nem mutatkozott elégségesnek. Valami más kellett volna. Talán ha tű- \ zes paripán nyargalva látná őt Cicelle ! kisasszony, vagy csendőrhadnagyi ruhában . . . Talán ha Cicelle kisasszony

1 óhajára fölmásznék egy magas jegenye- j fára, és lehozná a szarkatojásokat, me-, lyekből Cicelle kisasszony rántottát esi-1 nálna . . , Talán ha herceg lehetne és; fényes kísérettel jelennék még Cicelle

! kisasszony előtt . . . Vagy ha talán j nyújtón valami vakmerő forgást csinálhatna a hölgyvilág egén tündöklő csillag szeme láttára . . . Vagy ha volna Kakasdon háromemeletes ház, s ennek padlásszobájában laknék Cicelle kisaszszony, a padlásszoba kigyúlna, és ő, t. i. A. Szeder Ambrus élete kockáztatásával kimentené a lángok közül . . . Talán ha valamely katonabanda nagybotu vezetője lehetne, s bemasirozva Kakasdra, Cicelle kisasszony ablakai előtt rázendittetné a Három bokor salátát, Cicelle kisasszony legkedvesebb nótáját . . . Vagy ha Cicelle kisasszonyt megtámadnák a zsiványok és ő, t. i. A. Szeder Ambrus megmentené . . . Másnap mégegyszer, utoljára megjelent Cicelle kisaszony ablakai alatt, lépegetvén a legtaglaltabb menetben s karjainak legszebb C alakú tartásával; de sajna, Cicelle kisasszony ismét csak a függöny mögött húzogatta száját és öltötte ki sárgás felületű nyelvecstyéjét, a mely sárgás szint a doktorok gyomorbajjal szoktak összeköttetésbe hozni. Ezentúl A, Szeder Ambrus úr sértett Önérzettel kerülte Cicelle kisasszony ablakait, de azért nem álhatta meg, hogy titkon figyelemmel ne kisérje a hölgy lépteit. Elég óvatos volt azonban és úgy mutatta, mint a ki nem törődik a tisztelt hölgy bájaival. Sőt ha az utcán véletlenül találkoztak, A. Szeder Ambrus úr elfeledte kalapját megemelni, vagy valamelyik üzlet, esetleg temetkezési vállalat kirakatához fordult és szemlélgette nem közönséges érdeklődéssel; közben megfigyelte az üvegen azt is, hogy az elhaladó hölgy nem nézegeti-e őt epedve, vagy nem boszankodik-e. A tisztelt hölgy pedig valósággal boszankodott, de ezt A. Szeder Ambrus urnák nem sikerült megtudnia, a miért is kénytelen volt újra megjelenni Cicelle kisasszony ablakai alatt. De most már csak a vacsora utáni órákban, hogy a tisztelt hölgy ne vegye észre. Ámbár jól esett volna A. Szeder Amrús urnák, (

ha 3. tisztelt hölgy egyszer csak a [nyaka közé borulna, mint ezt elgondolta ! séták idején; de a tisztelt hölgy oly j nyugodtan őrölte odabenn a kávét, a ' milyen nyugodtan csak lehet egy könyv(kotő lányának. j Hiába voltak tehát a séták. A. Szeíder Ambrus urat kikezdte a bánat, s i . önérzete annyira lecsapolódott, hogy ^hajlandó lett volna térden csúszva köj nyörögní Cicelle kisasszony szerelméért, de haj, az elfeledett köszöntéseket Cicelle alig feledte el. A. Szeder Ambrus ur számára nincs bocsánat. Csak valami nagy esemény . . . valami hires tett . . . életmentés, vagy ilyesmi segíthetne. És ismét megeresztette képzeletének szárnyait, és újra föltűnt a nappali órákban Cicelle kisasszony ablakai alatt és nem kicsinylendő ügyességgel kisérte a hölgyvilág egén tündöklő csillag lépteit, de csak negyven-ötven lépésnyi távolságban. A. Szeder Ambrus urat a bánat is kezdte elhagyni, sőt valami reményféle csillogott bagolyéhoz hasonló szemében. — Nagy dolog fog történni, — mondogatta sulysó lökésekhez hasonló mozdulatok kíséretében polgári származású ismerőseink, a kik inkább az elmebajosok házára gondoltak, mint arra, hogy A. Szeder Ambrus ur szolgabíró lesz. — Mi fog történni? — merészkedett egyik-másik megkérdezni. — Nagy dolog, — ismételte A. Sre-