Esztergom és Vidéke, 1899

1899-03-25 / 25.szám

A polgármester pedig hazajött s igazán boldog ember lehet, »mert feledni tud.« A hercegprímás szavait megint elfeledte. A kazánház megépült, a hatalmas uj kémény talán még a polgármesternek is feltűnt, a vizvezető gép pompásan bevált. Egy hét óta nagyban folynak a csőlerakási munkálatok oly házakba, amelyekbe a primási és káptalani uradalom — levén a vízvezeték közös tulajdon — engedélyezte. A polgárok meg egyre járnak hol a primási, ho4 a káptalani jószágigazgatósághoz, kérve, hogy a csőveket az ő házukba is vezessék be, szívesen áldoznak érette, A válasz pedig egyforma: »a hercegprímás, a káptalan megtette a magáét (a káptalan nevében ugyanis egy közgyűlésen dr. Roszival István nyilatkozott), most már a városházán van a sor.« A polgármester kétségkívül nagy mulasztást követett el, mert az uj csőhálózatokkal legalább az ivóviz hiányában legmostohább helyzetű városrészekbe be lehetett volna vezetni a vízvezetéket, amely tudvalevőleg pompás forrásvízből táplálkozik. (Amennyiben t. i. a szükséges vizrezervoár tavaly könnyen megépitethető lett volna.) E munkálatok még húsvét előtt befejeztetnek s akkor újból kell kezdeni mindent. A közegészségügyi hatóság ré széről azonban ezideig mi sem történt s polgármesternek talán tudomása sincs a végbemenő dolgokról. Természetesen előbbvaló egyes újságok ellen apró-cseprő sajtópereket indítani, amely újságok csekély prolepszissel valami fegyelmi vizsgálatokról emlékeztek mag, amely fegyelmi vizsgálatok eddig sajnos nem estek meg, de reméljük örökre nésznő, építészeti kép : <házakat< csinál. Ha százezer forintja van: tájkép, igen szép kilátással. Nagy része genrekép, tömérdek kelmedrapériával, s csak egy igen kicsiny része — csendélet. Csak azt nem mondta, hogy — oltárkép. A harmadik, a kit kérdeztem, csalódott úri ember volt. O ismert egy tizenhat éves leányt, — menyasszony volt. Ilyenkor még a szív uralkodik az ész lelett, titkos szimpátiák, magyarázhatlan erők működnek a lélekben . . . Ezek a magnetikus erők és költői rokonszenvek azt mondták a szép leánynak, hogy négy lovon járni szebb dolog, mint gyalog, ezüst tányérról enni nagyobb boldogság, mint fayance-ról: és kezet nyújtott egy gazdagabb kérőnek, a ki véletlenül nem ő volt. Hogy csalfák, csápodárok, a hűség kinzói, hiúk, külfényért élők-halók, szeszélyükben rossz ízlésűek, könnyelműek, esküre, fogadásra feledékenyek és soha egészen meg nem szelidithetők. A negyedik ellenkezőleg beszélt. Angyalok ! Hivek, állhatatosak; a hűség jutalmazói, végnélküli a türelmük, bámulatos az önfeláldozásuk, bocsánatkérésben szelídek, szerelmük bátorságában oroszlánok, s a mit náluk nem értenek s szeszélynek hínak, az csak azért rejtelem, mert nem tanulmányozzák eléggé őket; a mi hibájuk mégis van, az mind csak sem forrnak elmaradni s igy a megsajtópörösödött lapoknak jól eső elégtétel lesz, hogy ha igazat adnak a következendő események. Arra nézve, hogy mit keljen ebben a vizenyős ügyben a polgármester urnák cselekedni, utasítást, vagy oktatást nem adunk. Elvégre is nem azért választotta a közbizalom (?) polgármesterré, hogy az újságok dirigálására szoruljon. Hanem azt elvárjuk a város közönsége nevében, hogy ebben az ügyben minden lehetőt meg fog tenni, amivel ezt a régóta vajúdó kérdést dűlőre fogja juttatni. Ám nem részvénytársasági és pénzintézeti üléseken a bársony igazgatósági fotelekben pihenés, nem sárga csikók hámba fogása, meg kalandos végnélküli banketteken való részvétel teszi egy polgármester hatáskörét, hanem a vezetésére bízott város ügyeinek erélyes és odaadó támogatása. -or. A hatóságok és az iparpártolás. Esztergom, március 24. Az Országos Iparegyesület a következő köriratot intézte megyénk törvényhatóságához s városunk polgármesteréhez : •Egyesületünk iparpártolási szakosztálya újjáalakulván, sürgős feladatok közé sorozta egyebek közt annak a törekvésnek megvalósítását is, hogy a magyar állam területén levő közhatóságok szükségleteik beszerzésénél lehetőleg csak is a magyar ipart vegyék igénybe. Annál a nagy erkölcsi hatásnál fogva, melylyel közhatóságaink a nagyközönségre birnak, már magában véve is fontos az, hogy a magyar iparnak kizárólagos igénybevételében ezek az intézmények adjanak példát, De a példaadáson kia férfiak bűnének rájuk vetett árnyéka. Mindenik mást mondott, és én ebből nem tudtam meg, hogy mi az asszony ? Majd megfigyelem magam őket. Sok házban megfordultam. Fiatal ember minden ajtót nyitva talál. Nem is kell a kezét a kilincsre tenni: magától megnyílik az. Sokszor lett volna okom, hogy büszke lenézéssel gondoljak Atillára, kinek hajdan nem sikerült a ködös Lutecia istennőit meghódítania. De a mit megtudtam róluk, az csupán annyi volt, hogy a szivük (és ez a szerencse !) gyúlékony anyagból van, csak azt nehéz eltalálni, hogy mitől gyulád meg ? Némelyiknek elég egy szikra, mely egy sötét szempárból reápattan, másnak erősebb tűz kell. Jellem, szivnemesség, gondoskodó figyelem. Van olyan is, aki csak az oltár gyertyáinál engedi magát meggyújtani, de van olyan is elég, a kit meggyújt — a gyémántvillogás. Azt is tapasztaltam, hogy a ki gazdag ember hírében áll, az háttal áll a napnak az asszonyszivnk ellen folytatott párharcban. Közben láttam szép asszonyokat, akik nem szerették az urukat, akik pedig a férfiszépség és a nemesség ideálljai voltak; s láttam ismét másokat, akik bolonoultak a rútért, a kihez képest a notre damesi harangozó : Quasimodo, még Apolló lett volna; láttam asszonyt, aki a színházban, ha lőttek, j vül fontos ez azért is, mert az egész hazai iparra, de különösen a vidéki városok helyi iparára nézve jelentékeny nagyobbodását jelenti a fogyasztási piacnak, ha a hatóságok csakis hozzá fordulnak szükségleteik beszerzésénél. Hogy ebben az irányban hathatós kezdeményezések történtek, azt tudjuk; és tudjuk azt is, hogy amennyiben az ilyen kezdeményezésnek nem volt meg mindenütt és minden irányban a teljes eredménye, annak az oka első sorban nem az illetékes körök hazafias készségében, hanem abban keresendő, hogy a hazai ipar szolgáltató képességéről még a legtöbb helyen téves vélemények vannak, valamint abban, hogy a legtöbb esetben a megszokás állja útját annak, hogy a külföldi gyártmányt a hazai kiszorítsa. A hazai termelés pedig azokban az iparágakban, amelyek a hatóságoknak rendszerint való szükségleteit ellátják, a legtöbb esetben ugy minőségre, mint olcsóságra nézve győztesen állja ki a versenyt a külföld iparával s csak elvétve fordul elő olyan cikk, amely hazánkban épen nem, vagy nem megfelelő minőségben készül. Egy további oka a hazai ipar mellőzésének az is, hogy a közszállitásoknál a megbízást elnyert vállalkozók, noha a megbízó hatóság teljes jóindulattal arra kötelezi őket, hogy csak hazai iparcikket szállítsanak, e kötelezettségük alól az ellenőrzés nehézségei miatt kibújnak és hatóságok hazafias intencióit kijátszák. Azt hiszszük mindezeknél fogva, hogy a tekintetes hatóság teljes méltánylásával fog találkozni az a kérelemünk, hogy ipari szükségleteinek beszerzésénél csakis a magyar ipart méltóztassék igény bevenni. Hogy pedig ez a czél a valóságban elérhető legyen, arra nézve legyen szabad, mint biztos módszert, azt ajánlanunk, hogy már a pályázat kiírásánál méltóztassék a vállalkozót arra kötelezni* hogy a szállítandó elájult s mikor jött a rettenetes Abbadon angyal, akit az Apocalypsis szavai megigéztek, az ég iszonyatos dörgése közepett, mely minden szívhez megtalálja az utat, egykedvűen nézett a lobogó égboltozatra, mintha az a taszító, recsegő hang, mely megreszketteti a földet, csak olyan hang volna, mint a hegedű, vagy a zongora szava. S láttam egy másikat, a ki odaadta lelke megtartogatott fényes aranypénzét, a mit a férfi kopott penészes pénzdarabokkal váltott be, miken száz kéz rajtahagyta a szennyét. S tudott vele boldog lenni. Nem látta őt a maga undokságában, jellemében a lélek szörnyeit halomra nőve, piszokkal kevert lelki öltözetén a le nem mosható szennyfoltokat, — mindennapi, semmirevaló, romlott szívvel, melyben egy érző gondolat nem fogamzik többé, — aljasán, prózásan szemtelenül . . . S mindig nagyobb talány volt előttem az asszony. Pedig láttam őket hányszor szenvedélyben, mikor a minden indulatok árja uralkodik a szivén, melyben igaz az ember ; indulatban, mely mindent kimond ; mikor a hölgy arcza égett, szemei villogtak, hajfürtjei, mint fekete kígyók, vonaglották körül az arcát: olyan volt, mint valami szép Daemon, aki eljött a kárhozatra eligérkezettért. ip arczikkek készítőjét ajánlatában nevezze meg. Kívánatos volna végre, ha a t. czim a vezetése alatt álló hivatalnokokat is buzdítani méltóztatnék arra, hogy szükségleteik beszerzése körül a magyar iparnak adjanak előnyt s hogy akár a közczélu helyi egyesületek utján, akár más alkalmas módon hasonló szellemben méltóztatnék a helyi közönségre is hatni. Midőn még megemlítjük, hogy a magyar ipar pártolására irányuló hazafias törekvésében esetleg szükségesnek mutatkozó felvilágosítások tekintetében a legnagyobb készséggel állunk a t. hatóság rendelkezésére, maradtunk stb. Hetirend. Március 25. Az Esztergomvidéki Hitel- és fogyasztási szövetkezet közgyűlése. „ „Az Esztergomvidéki Hitelbank közgyűlése. „ „ A Borászati Egyesület közgyűlése. „ » A stittei kőfaragó-segédek Betegs. Pénztára közgyűlése. Március 26. A Kereskedelmi és Iparbank közgyűlése. „ „Az Ipartestületi Betegsegélyző Pénztár közgyűlése. „ „ A lábatlani cementgyár Betegs. Pénzt, közgyűlése. Március 27. Gyűlés a legelőügyben. — Nagy hót. Fognak kongani-bongani a hét első napjaiban minden templom harangjai, hogy áhítatos komoly szavak a legzárkozottabb lélekbe is beférkőzzék s ott vi szhangot teremtsen. S hogy elnémulnak : e viszhangot követő komor, nagy, halálos csendesség a legjobb talaj a magábaszállásra. Meg-meg ujul évenkint a repülő haarngok bájos legendája s biblikus naivságában, üdeségében soha un almássá nem válik, ahogy a nagy hét ünnepnapjai — fenséges alapjuknál fogva — szintén soha nem veszíthetnek jelentőségükből, igaz ünnepi voltukból. Bizonnyára méltóképen fog ünnepni a kis magyar Róma is, habár az ünnepek külső fényessége nem lesz a hagyomáLáttam ébren álmodni nőt, aki félig a sszony, félig gyermek és feleség volt s láttam hideg Galatheákat, a kiknek szivében férfi képe meg nem fordult soha; — láttam egy második Alice-t, aki a szeretőjét az életével védi, egy második Thurandot hercegnőt, aki az udvarlóit halálra kínozza: — a látottak magukkal vitték lelkemet ismeretlen kalauztalan régiókba, eltévelyedtek vele az eszmék csillagforgásai közé: de mennél tovább vitték, annál világtalanabb volt bennem a gondolat és mindig nagyobb rébusz volt előttem az asszony, aki sokféleségével olyan, mint az ezeregyéjszakai halacska : nyomtalanul kisiklik az ember keze közül. Asszony . . . Úgy érzem e gondolatnál, mintha egy nagy pusztaság közepén állnék, melyen keresztül szakadatlanul fuj a szél. Valami végigzúg a szivemen is, — valami fáj... Nem! . . . Sehol és semmiben se lehet megismerni az asszonyt, a ki olyan, mint a kaleidoszkóp : százféle változata van ; mint a virágnyelv : százféle — és mindenki másképen érti; mint a saisi lepel ismeretlené: a kérdezőnek ezer feleletet ád, — kinek az ezer közül mi beszél el legtöbbet ? . . . Baross Kálmán.