Esztergom és Vidéke, 1899

1899-03-19 / 23.szám

a függöny, melyet egy szíjjal bármely kicsi gyermek föl és lebocsáthat. Ha pedig bizonyos mélységig leereszkedett, akkor alsó harmada szépen kifelé fordul, s mint egy kitámasztott zsalu, védi a termet a felülről jövő túlságos napfénytől, de azért az ablak alsó harmadát még is szabadon hagyja. A szellőző nyílások nagyok, s bőven van gondoskodva a tágas udvarról bejövő friss levegőről. A fűtés tükörsima és igen tiszta újmódi fűtőtestekkel történik, melyeket a világos pincében levő középponti és melegvíz, vagy alacsony nyomású gőzzel dolgozó kazánok látnak el meleggel. Minden osztálynak külön, és tiszta árnyékszéke van, melyet automatikus szerkezet utján rövid időközben bőséges viz öblit át. Bűznek, szagnak nyoma sincs. A pissoirok olajos szerkezetűek, mint a budapesti utcai illemhelyek. Hát még a tanterem ! Ez külön épület a nagy udvar egyik sarkában. A bejáró folyosótól jobbra il-j lemhelyek, balra 3 mosdótállal ellátott öltöző. A terem padlója linóleum szőnyeg, vagy keményfaparkett, viaszolva. Pornak, piszoknak nyoma sincs sehol sem. Az egész intézetben gondoskodva van mesterséges világításról is, még pedig osztályonként 8—10 magasra akasztott Auer-féle égővel, annak dacára, hogy ritkán van erre szükség, mert télen a kicsinyek csak 9 ór.kor jönnek az iskolába, | s mert természetes világításról bőven gondoskodik a teremnek majdnem csupán ablakból álló egyik fala. Rossz levegő lehetetlen nem csak a jó szerkezetű és nyitva tartott szellőztető szerkezetek miatt, hanem azért is, mert egy-egy terembe a meghatározott számnál (maximum 45) több tanulót fölvenni nem szabad. Dióhéjba foglalva ilyen egy 5 év előtt épült zürichi elemi iskola. Mikor mindez üdvös dolgokon elmélkednék, kezembe kerül itt Bernben egy svájczi újság, a melynek vezércikke az iskolák javítására irányuló törekvéseket fejtegeti és részletezi. Elszörnyedtem ! Politikai napilap, a mely vezércikkben iskolaegészségügygyel foglalkozik. Es még hozzá milyen okosan és miiyen behatóan ! Lássuk azt is, mit mond hát! Első sorban azt, hogy Svájczban kevés az iskola és zsúfoltak a termek! (Jaj, valahogy el ne kerüljön hozzánk az a zsurnaliszta, mert bizony nem hagy rajtunk becsületet, mikor a fővárosban magam voltam több elemi iskolai tarteremben, a hol 100, mondd egyszáznál több volt a gyerek.) Ezért a tanítók és iskolák számát szaporítani kell. Az uj iskolák az egészségtan minden követelményeinek tegyenek eleget, a régieket pedig mielőbb és gyökeresen alakítsák ilyenekké át. Szerezzenek a városok a tanulóknak uj torna- és játszószereket. Képezze az állam tovább a tanítókat. Szegény gyermekeknek adjanak ingyen könyveket, tanszereket. A gyöngeelméjüket külön neveljék, de a rendes iskolaköteles években, stb. Hová lesz hát a mi büszkeségünk ily iskolák mellett ? Hová lesz a mi napi sajtónk érdeklődése a tanügy és iskolaegészségügy iránt ilyen sajtó mellett ? Ugy-e nem mondtam nagyot bekezdő soraimban : >Sajna, majdnem semmivé ! * mény, hogy az elmúlt évben 140 rendes és 172 pártoló tagja volt. Az egyesület jótékony hatását kiterjesztette a testvéregyesületek tagjaira is, a mennyiben a mult év folyamán 51 átutazót részesített segélyben. Az új szabályzat értelmében minden jelentkező vidéki egyesületi tag jogosítva volt 2 napig a szállót igénybe venni, mely időtartamra teljes élelmezést is kapott, a minek költségeit az egyesület viseli. Az egyesület vagyoni állapota a következő volt. Bevétele volt; 2585 frt. 73 kr. kiadása 2486 frt. 55 kr., mely öszszegben bennfoglaltatik az 500 írt. tehertörlesztés is, tiszta maradvány 99 frt 18 kr. Az egyesületi takarékpénztár forgalma ez évben kedvezőtlenebb eredményt tüntet fel, e körülmény a mellett tanúskodik, hogy a tagok — sajnos — még mindig nem karolják fel eléggé ezen áldásos intézményt. 1898 jan. i-től dec. 31-éig betét volt 219 frt. 1897-ről pénztári álladék 176 frt 15 kr a kivétel 176 frt 15 kr. a maradvány tehát 114 frt 07 kr. Az egyesület jótevői között őszinte hálával említem Vaszary Kolos bibornok hercegprímást ő főmagasságát, a ki a kilátásba helyezett évi 200 frtot ez évben is hozzánk juttatta. A karácsonyfa feldíszítésére 50 frtot volt kegyes adományozni. Sujánszky Antal cz. püspök 50 frtot, a Kereskedelmi és Iparbank 10 frtot, gróf Széchenyi Miklós jásziapát nagyobb mennyiségű szenet juttatott az egyesületnek. A feloszlott »Pipakör* apróbb ingóságait az egyesületnek adta át 10 frt évi készpénz vagyonával együtt. Alapító tagokká lettek: dr. Klínda Teofil, dr. Kohl Medárd és Schmidt Ferenc. Rövid visszapillantást vetve a lefolyt évre nyugodt lélekkel állithatjuk, hogy egyesületünk ismét egy hatalmas lépéssel közeledett a kitűzött célhoz. E siker elérésében nagy részük volt azon nemesszivű jótevőinknek, kik anyagi és erkölcsi támogatásban részesítették szerény egyesületünket. Nem csekélyebb elismerés és hála illeti meg elnökünket: dr. Csernoch János, dr. Andor György és Wanitsek Rezső urakat, kik nagy buzgalommal és fáradsággal vezetik és intézik az egyesület ügyeit, kik üdvös tanácsokkal, • szives útbaigazításokkal látják el a tagokat. Most pedig önökhöz fordulok t. tagok ama kérelemmel, hogy karolják fel egyesületünket még fokozottabb mértékben ; tekintsék e helyiséget otthonuknak, a hol mindenkor, még akkor is, ha a gondviseléstől önökre mért csapások alatt már-már roskadozni látszanak, — az egyesület vezetőiben vigasztaló atyát, tagtársaikban szerető testvéreket találnak ; egymást buzdítva, lelkesítve a munkában, törekedjenek arra, hogy szellemileg kiképezve, a hasznos munkában megerősödve, egyházunknak méltó fiai, a magyar hazának becsületes polgárai legyenek! Isten áldja a tisztes ipart! Hírlapi manőverek. Esztergom, március 18. Rövid néhány hét alatt immár harmadízben történt, hogy az > esztergomi tudósító «-k a fővárosi lapok hasábjain csúnya madárként a saját fészküket állították közpellengérre. Az idegen, aki természetesen bizalommal és a nyomtatott betűnek hitelt adva, olvassa e kis Herosztratesek által szerte trombitált híreket, ma már bizonnyára csodálkozik, hogy nem következik be a második kénköves zivatar, amely a magyar Szodomát (amelyet eddig magyar Sion-nak neveztek), alapjából elpusztítaná. S ha igy gondolkoznak, valóban nem csodálhatjuk, mert az emiitett hirek után csak azt következtethetik, hogy a városháza sikkasztok és csalók, tolvajok és hülyék menedékháza, a megyebeli bányákban minden héten hétszer van dinamitrobbanás, tárnaomlás, munkáshalál s a bányatelepi temetők immár nagyobbak maguknál a bányáknál. Mint helyi orgánum, amelynek nemcsak joga, de kötelessége a helyi viszonyok megbirálása, a közérdeket sértő hibák és mulasztások leleplezése, hogy azok helyrehozására a közönség figyelmét felhívja, magunk is elégszer voltunk kénytelenek helyi személyekkel, cselekedetekkel nem a legkedvezőbben foglalkozni, de akkor is, mindég a higgadt tárgyilagosság és igazságosság volt fő vezérelvünk s ugyancsak tartózkodtunk, hogy a jogos kritika könnyű személyeskedéssé ne váljon, szenzációk, botrányok hajhászásának még a látszatát se közelítse meg. Annál jobban el kell ítélnünk azt az eljárást, hogy házi szennyesüket nem csak az ország elé dobjuk, de még jobban bemocskoljuk a kipellengérezés előtt. A városi mizériák megnagyított hirlelései egy idő óta szünetelnek ugyan a fővárosi lapokban, de helyükbe jönnek a megyebeli bányakatasztrófákról szóló tendenciózus s akrobata-tüdővel felfujt üres hirhólyagok, amelyekből legutóbb a > Friss Újság c már azt a következtetést vonja, hogy az esztergommegyei közigazgatás a vidéki közigazgatás paródiája. Ha e híreket szakember olvassa, csak mosolyog, de menyivel több a nem szakember ! Az olyan, aki nem tudja, hogy a fővárosi lap munkatársa, ha soha nem is látott bányát, hogy kap egy híranyagon, amely garmond-sorokra érdemes, amelyből >lehet valamit csinálni* ! Az olyan, aki nem tudja, hogy a helyi tudósítók szeretik körümártásozni híreiket, mert amennyivel több nyomtatott sor az, annyival több 4—5 krajcár a hononárium. Akik nem tudják, hogy a helyi tudósítók néha bizonyos ártatlan tendenciákkal is dolgozhatnak. Az oly munkástömeg pedig, amely a szocialistikus eszmékkel telítve van s magában hordozza az elégedetlenség csiráit, hogy kap az ily híreken, amelyeket pompásan felhasználhatnak társaik felbujtogatásaira! Ilyen a > Friss Újság« számának Olcsó az emberélet cimű cikke is, amely szerint minden héten pontosan beérkezik a helybeli járási főszolgabírói hivatalba a jelentés, hogy vagy egyik, vagy másik bányában a lezuhanó föld, a dinamit (amelyet notabene egyik bányában sem használnak), a megvadult csille ujabb emberáldozatot követelt. A főszolgabíró kimegy a bányába, jegyzőkönyvez és konstatálja, hogy a balesetet a pórult járt vigyázatlansága okozta, a dúsgazdag társulat odadob az özvegynek egy kis összeget, de eszükbe sincs a munkások életének biztonságáról, biztosításáról gondoskodni stb. A tudatlanságnak, vagy a rosszakaratnak, esetleg mind a kettőnek oly konglomerátuma ez a cikkely, amely a megelőzőket is jóval felülmúlja s amelyet már nem lehet szó nélkül hagyni. Hogy balesetek történnek a szóbanforgó bányákban, az kétségtelen, a bányászoké levén az a foglalkozás, amely a világ összes táján aránylag a legtöbb emberáldozatot követeli, legfeljebb a budapesti építkezési baleset száma közelíti meg. Ez mindig így volt az orosz higanybányákban, épugy mint a legmodernebbül felszerelt angol ércbányákban. Es valamenyi között a legéhessebb emberirtó a barnaszénbánya, amely könyen robban és gyullad s amilyenek a járásbeli szénbányák. Ámde ha tekintetbe vesszük, hogy e bányákban vagy kétezer munkás dolgozik, a többi bányák balesetstatisztikájához mérten a mienké még igen kedvezőnek mondható. Évek hosszú során egyetlen nagyobb bányaszerencsétlenség fordult elő, annak ügye a bíróság elé került s az sem tudott egyebet konstatálni, mint hogy meg volt téve minden óvintézkedés ; a mi történt, előrelátható, megakadályozható nem volt. A bányamunkások ily nagy száma mellett az évenkint előforduló 8—10 kisebb-nagyobb baleset ellenkezőleg éppen azt bizonyítja, hogy e bányákban a felügyeletnek és az óvintézkedések foganatosításának mintaszerűnek kell lennie. Az is természetes (ha nem is tudja minden tudósító,) hogy a bányabalesetek szomorú saisonja az ősz és a tavasz, amikor hirtelen a légváltozás s a földnyomás nagyobb. S a társaság ellen emelt vádak alaptalanságát cáfolja ama körülmény is, hogy a balesetek áldozatai soha sem fiatal, tapasztalatlan munkások, hanem a régiek, legkipróbáltabbak, mint legutóbb is, akik többnyire vakmerősködni is mernek. Az eltussolásoknak a főszolgabíró ellen emelt vádja™ is alaptalan. Aki irta, ajánljuk nézze meg az illető tisztviselő hivatalában az ily esetről felvett jegyzőkönyveket. Egy-egy kisebb esetnél is szinte kötetet képeznek, a tanúkihallgatásoknál figyelem van a legcsekélyebb körülményre is s a való helyzet mindég tökéletesen kidomborooik. S ha a főszolgabíró a vizsgálatokat nem ily lelkiismeretesen vezetné, a bányakapitányság, (mely talán csak nem a bányavállalatok szolgálatában áll ?) aligha kérelmezi a bányaüzem előmozdítása terén szerzett érdemeiért kir. tanácsossá való kineveztetését. A bányák kiváló ismerője, szinte egész bányász-szakember maga is s ime mégis a legutóbbi helyszíni vizsgálatnál, amelyen a bányafelügyelővel vett részt, őt is baleset érte. Egy csille alaposan nekivágódott. Pedig feltehető, hogy az ő és a felügyelő jelenlétében csak vigyáznak a munkások. Kérdeztük tőle: ki okozta a balesetet. Mondotta,