Esztergom és Vidéke, 1899

1899-03-09 / 20.szám

es VIDEKt • AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész érre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (üOYa a kéziratok, előfizetések, nyílt terek és hirdetések küldendők) Szécl^eqyi-tér, 330. szánj. -^t Kéziratot nem adunk vissza. A helyi ipar*) (Befejező közlemény.) Esztergom, március 8. Akár az egész év folyamán keresztül folytathatnók e cikksorozatot. Van baj elég, panasz még több ; az ajánlatba hozható orvosszerek száma is légió. Kitelnék ismertetésükből akár ötven cikk. Ámde ez hosszadalmas is, célt tévesztett is volna. Nem tanulmány írása volt a célunk, csak az érdeklődés felkeltése iparosaink helyzete iránt. Nem is prédikálni akarunk, hanem segíteni szeretnénk. Nem jámbor óhajtások lidérczfényét kergetjük, hanem a segítés praktikus eszközeire akarunk rámutatni. Ez eszközök mindegyikét sem szándékunk felsorolni, csak a főbbeket. Azok alkalmazásainak megvitatása sem lehet feladatunk. Az első lépés az volna, hogy mutasson nagyobb érdeklődést az eddiginél az iparos osztály ügyei iránt ugy hatóságunk, mint a társadalom nem iparos része, különösen pedig az úgynevezett intelligens osztály. Ne hagyjuk iparosainkat a bajok özönével való küzdésükben egészen magukra. Álljunk közibük, ha kell elibük, irányítással, jó akarattal, a segíteni akarás komoly, fáradságtól és nehézségektől vissza nem rettenő eltökélt szándékával. Mert ma — már csak ismerjük be — bizony magukra vannak hagyva. Alig egy-két nem iparos mutat érdeklődést dolgaik, bajaik iránt. Hát ez nem jól van így.. Nem kicsinyeljük mi iparosaink értelmiségét. Van sok derék, értelmes, képzett iparos közöttük, kik méltán és méltóan játszanak szerepet köz- és társadalmi életünkben is. Ámde a zöm nagyon is rá van utalva arra, hogy a nehézre fordult viszonyokból a szélesebb látókörű, több befolyással biró intelligencia vezesse ki őket a boldogulás talajára ; arra vár a feladat, hogy meggyőzze iparosainkat arról, miszeszerint a fennforgó bajok ellen a puszta, bármily hangos zugolódással, sem pedig a rég elavult fegyverekkel küzdeni többé nem lehet. De hát — kérdhetik az érdeklődők — hogy és miként lehetsé•) Lásd lapunk f. évi 6, io, 14 és 16 szám ait. ges ez ? Hol fogják meg hát a dolog végét ? Mit tegyenek ? Igen egyszerűen azt, hogy amit egy időben már komolyan terveztek, alakítsák meg azt a bizottságot, melynek feladata a helyi ipar támogatása, fejlesztése és a fejlődését gátló akadályok elhárítása lenne. Ebben a bizottságban azután részt vehet ugy a hatóság, mint a társadalomnak minden az iparügyek iránt érdeklődő vezérférfia, természetesen az iparos-osztály vezérelemei is. E bizottság, melynek működését állandósítani kell, azután különböző albizottságokra oszolhatna. Egyik albizottság tanulmányozhatná közvetlenül az iparosokkal való személyes érintkezés, sőt a műhelyek fölkeresése utján iparosaink bajait, óhajait, ezek forrásait, a helyzet javulására alkalmas módokat és eszközöket. A másik az iparszövetkezetek organizálását tűzné ki feladatául. A harmadik a helyi ipar pártolásának útját egyengetné, agitálna, serkentene és jó példával járna elől. Nagy szükség van erre: ezerek, meg ezerek mennek ki városunkból most is máshová, sajnos a legtöbb — külföldre oly iparczikkekért, melyeket itthon is jó minőségben és elég olcsón megkaphatunk. A negyedik az ipari szakképzés fellendítésén fáradozna. Hát nem láthatnánk-e el évenként 5—6, sőt tíz törekvő, értelmes iparos-segédet ösztöndíjjal, hogy szakképzettségét magasabb ipari szakiskolákban — a fővárosban, vagy a külföldön — tökéletesítvén, később itt városunkban telepedjék meg. Nem férne ez rá például szabóinkra, czipészeinkre, és sok más egyéb iparágbelire ? Azután az ipari alképzés érdekében nem alkothatna-e például ipartestületünk — más ipartestületek példájára — olyan szabályrendeletet, hogy a kötelékébe tartozó iparos csak otyan tanoncot szegődtethet, a ki mondjuk, legalább is — 4 elemi iskolát jó sikerrel végzett ? Nem rendezhetnénk külön tanfolyamokat iparos-segédeink tovább képzésére idehaza is ? Es nem tarthatnánk az iparost érdeklő közismeretekből rendszeres felolvasásokat és előadásokat önálló iparosaink részére, tájékoztatva őket folytonosan a kisipar terén felmerült vívmányokról, a boldogulás jónak bizonyult módjairól stb ? Nem kérhetné-e hatóságunk ipari viszonyaink tanulmányazására, felvilágosítására és az iparfejlesztés viszonyaink között lehető módjaínak megjelölésére iparfelügyelő kiküldetését, akit ha megismerünk és a ki ha megismer bennünket: bizonnyára illetékes helyen is hathatósabb szószólója leend ipari érdekeinknek és törekvéseinknek ? Hát abból a kisipar támogatására előirányzott, most már elég tekintélyes állami dotációból, melynek nagy részét most az élelmes szászok, szepesiek s részben a székelyek viszik el, nem tudnánk kellő utánjárással a mi iparosaink részére is kikaparni valamit ? Legalább kisipari munkagépeket, műhelyek géperővel való berendezésére segítséget, vagy kamatmentes állami kölcsönöket? És nem tudnánk biztosítani a katonai szállítások egy bizonyos háuyadát! Dehogy nem. Csak akarnunk kell. Csak ne aludjunk. De ne aludjanak iparosaink se. Hagyjanak fel azzal az egymásnak ártó őrült versengéssel, amilyet egyik-másik közszállitásnál tapasztalunk. Saját nyilt kárára képes némelyik valamely ipari munka szállítását hallatlanul nyomott árakon elvállalni, csak hogy másik iparos társa ne nyerhesse el. Ne higyje egyik se magáról, hogy iparában ő a legtökéletesebb. Ne szegyelje a tanulást. Hiszen a jó pap is holtig tanul. Hát még a jóiparos ? Mutasson komoly érdeklődést saját ügyei iránt. Igy például válaszszon kamarai tagoknak mindig oly férfiakat, kik tudnak is, akarnak is lendíteni dolgaikon és elég befolyásuk van arra, hogy kivigyék, miszerint iparkamaránk ne csak a székváros, de egész területének, tehát ami városunknak ipari fejlesztésével is törődjék. íme, néhány, hevenyében idevetett eszme. Van még akárhány. Előkerül az, csak szánjuk el magunkat arra, hogy iparos-osztályunk sorsával, annak javításával egyszer már komolyan, behatóan és tervszerűen foglalkozzunk. Ha felszólalásunk fölkelti ez irányban a közfigyelmet és megtermi általunk óhajtott gyümölcseit — célunkat elértük és ha munkára, tettre kerül a sor, — a dolgozók sorában mi is örömmel ott leszünk ! Föl hát a munkára ! Aucun. A Történelmi Társulat közgyűlése. — Márczíus 5. — Az > Esztergom vidéki Régészeti és Történelmi Társulat c Poór Antal apátkanonok, akadémiai tag elnöklete alatt, mint előre jeleztük, f. hó 5-én d. e. fél 11 óraj kor tartotta rendes évi közgyűlését a vármegyeháza tanácstermében. Ez ülésen sokkal nagyobb és előkelőbb közönség jelent meg, mint a megelőző években, de még mindég nem annyi, amenyit a törekvő, komoly irányú egyesület, de meg az igazán sok szellemi élvezettel teljes néhány óra megérdemelt volna. Ha a hölgyek körül elfárad valaki, biztosithatjuk, hogy cseppet sem unatatI kozott volna. j A közönség körében ott láttuk: Boltizár József érseki helynököt, dr. Csernoch János, Wenczel Antal kanonokokat, dr. Hulényi Győző orszgy. ; képviselőt, Maiina Lajos polgármestert, Heya Tivadar kir. tanácsost, B. Szabó Mihály vmegyei főjegyzőt, Vojnits Döme főgimnáziumi igazgatót és a bencés székház sok tagját, dr. Földváry István városi főügyészt, Reviczky Győző főszolgabírót, Reusz József takarékpénztári igazgatót, dr: Fehér Gyula udvari káplánt és másokat. (Elnök, titkár.) Poór Antal, elnök rövid, de tömörségében igen tartalmas, ékesszóló szárakkal nyitotta meg a kőgyülést. A Társulat célját, jelentőségét fejtegetvén, figyelembe ajánlotta, hogy >semmi sem táplálja jobban a nemzeti önérzetet, nem nyújt több hasznos tanulságot, mint a történelem művelése, olvasása, c Különös elismeréssel szólott a társulat kiváló tagjától : dr. Feichtinger Sándorról, aki máris egy hatalmas szegletkővel járult a me! gyei monográfia épületének felemeléséhez ; e kő nagy : munkája >Esztergom fau1 nája«, amilyennel kevés hazai vidék fog ' dicsekedhetni s az érdemes férfiú, aki egész életét az emberiség szolgálatában töltötte, agg korában az esztergomi virágokból fűzött koszorút ősz fürtéire. A munka legközelebb kerül ki a sajtó alol, mint a monográfia első kötete. Hálás köszönetet szavaz a szerzőnek, akit hangosan megéljeneztek. Következett Rózsa Vitái főtitkár terjedelmes, nagy gonddal, ügyszeretettel, elokvens nyelven megirt titkári jelentésének felolvasása. E jelentésben a titkár fejtegette, hogy rendkívüli siker kivívását — legalább egyelőre — nem