Esztergom és Vidéke, 1899

1899-02-26 / 17.szám

Esztergom, 1899. XXI. évfolyam. 17. szám. Vasárnap, február 26. es gr AZ „ESZTERGOMYIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre - - - — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Széchenyi-tér, 330. szánj. H^i Kéziratot nem adunk vissza, f^Rendezés a városházán. Esztergom, február 25. Minden félreértés kikerülése végett mindenekelőtt sietünk kijelenteni, hogy e sorainkkal nem a városházi urak között, csak a hivatalszobákban való rendezést célozzuk. Nem uj, sokszor felmerült és megtárgyalt ez a thérna is. Tárgyalják a tisztviselők folytonosan, amióta csak a polgármester a jelenlegi iroda-beosztást megalkotta, egyidős a városháza kibővítésének eszméjével, foglalkozott vele ismételten a képviselőtestület s határozatot is hozott, amely természetesen csak arra való volt, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv vezetőjének munkáját szaporítsa, de ha nem uj is, mindig aktuális marad s különösen azzá vált, amikor az egyik tisztviselő a tanácshoz egy arra vonatkozó konkrét kérvényt adott be. Nem oly alérendelt, nem oly még nagyon is ráérő kérdés ez, amilyennek a polgármester ur — ismételt kijelentése szerint — tartja, nem kicsinyeskedés, sem semmi! féle személyi szempont nem vezet, | mikor e kérdéssel e helyütt foglal| kozunk, hanem csakis a közszolgáilat érdeke. Mert a hivatalszobák I mai berendezése kell, hogy a hivatalos ügymenet hátrányául szol| gáljon. ( | A többitől eltekintve, ezúttal csak a jegyzői kar, tagjainak elhelyezéséről akarunk szóllani, lévén ezek hivatalos helyiségei sem állásuknak, sem az állásukkal járó feladatoknak megfelelő. Vegyük csak a főjegyző szobáját. Ebben tartózkodik a főjegyző, a tanácsjegyző és egy dijnok. Nem szólva arról, hogy a főjegyzőé olyan állás, amelynek dekóruma megköveteli a külön szobát, elképzelhetjük, mily viszás helyzetű jön létre, ha a főjegyzőhöz és a tanácsjegyzőhöz is egyszerre jönnek tárgyaló felek, vagy csak az egyikhez is. Egyik tárgyalás feltétlenül zavarja a másikat, ha pedig csak az egyik tárgyal, annak zaja, sokszor elkerülhetlen heves jelenetei, bármily flegmatikus természetű is legyen a másik, szinte Xíeány'-Vallomások. — Két levél. — I. Ilonka—Erzsikének. Mindig készültem írni levelet, Mindig készültem szólni már veled. S bárha levélbe' elmondani neked, Hogy milyen nálunk a »világi« élet. Két éve mult, mióta láttalak, Hogy elbúcsúztunk ott a fák alatt, A zárda lombos, árnyas kertiben, Hol annyi titkolt vágy, sóhaj pihen, Hol annyi édes csókot váltanak, Igaz, egymásközt, — mással nem szabad — De bár a csókot lánynak lányka adta, Ott lappangott a gondolat alatta, S lehunyt szemekkel, titkolt vágytól égve: Előttünk állt az » egyetlen «-nek képe. A csók, a csók ah, édes Istenem, Varázsa most is átrezg szivemen — S habár azóta igazit is kaptam •— S bevallom kedves, »hogy nem gondolatban. De azt a régit, hidd el kedvesem Talán a siron tul sem feledem ! Sokat hallottam rólad, ugy lehet, Segített hozzá egy kis »képzelet« : Hogy nagyra nőttél, udvarlóid vannak, Hogy vége — hossza nincs a vigalmaknak, Hogy nem kell ugy, mint egykor, félve-lopva Meghúzódni a kis ablak sarokba, És nem kell ujjal őrizni az ajkat, (Ah Istenem, a »testvér« hogyha hallgat!) Bátran beszélhetsz, nem csak ugy levélben, (Ah elejteni sétákon be' féltem ! . .) És hallhatod a férfit szemtől-szembe, Talán kacagsz is te, ki olyan szende, Es olyan naiv kis leányka voltál, Hogy feltekinteni féltél a saroknál Hol a sétákon várt már valaki — Nem tudtál mást te, csak sóhajtani. Mondják, azóta mintha bátrabb volnál És nem is állsz meg mindig a sóhajnál; Hogy féligmeddig, habár nem hiszem, Már mennyasszony is volnál, kis szivem . . . Sokat mulatsz, s a farsangon talán Azt sem kérdezték: mi a hozomány > Mikor te mindig olyan szép valál, Nemcsak az ifjú, de lány oldalán ; Bármerre vitt is a jó »testvér« minket, Ki látott titkon, mind csak feléd intett. Minálunk, kedves, más világ forog, A lányok itt még nem oly boldogok; Igaz, hogy mindez nem múlik mirajtunk Lezárva, kedves, szemünk, szivünk, ajkunk. Mi nem tudunk mást, csak: mi nem szabad Kimért, kiszabva, minden pillanat, Tudom, hogy mikor és ki jö el hozzánk : (Habár kit várok, soha el nem hozzák !) Tudom hogy kihez és hova kell menni; (De hogyha mindez oly unalmas, semmi !) Nem hallasz itt mást, — bosszant is nagyon. Csakhogy mi történt itt, ott, angyalpm ! Hogy rcilyen lett az ujabb viselet, Hogy bálba menni mostan nem lehet, Hogy az ifjúság, mostan olyan léha, (Hidd el, szeretnék szinte sírni néha !) Hogy mást se tudnak (higyje nekik bárki !) Mint léháskodni, inni, éjszakázni. A Vilma néni, még az hagyján kérlek, Ha volna »mersze« védené e népet; De Fáni néni, kinek lánya férjnél, (Ah, közelébe lenni, tudom, félnél! . .) Mi minden rosszat mond ez a vejére : Hogy hányszor lépett már, mint férj is félre, Hogy milyen kártyás, dorbézoló, semmi : Ho^y szinte kedvem volna hozzá menni! . . lehetetlenné teszik, hogy az illető nyugodtan, zavartalanul, hibátlanul dolgozhassák, mert elvégre is nem blankettás gépmunkát végeznek. És igazán nem csodáljuk, ha ilyenkor a nem tárgyaló idegessé lesz, veszi kalapját és menekül *, az alapos, komoly munka képtelenség lévén számára. Hasonlóképpen abszurd az árvaszéki jegyző elhelyezése is egy lyuk szobában az alievéltárossal, aki az elnöki fogalmazói helyet tölti be. Ki ne tudná, hogy az ügyes-bajos felek jminduntalan felkeresik őt, amig az allevéitáros a talán hat négyszögméter terüiletü helyiségben vezeti a mezőren! dőri tárgyalásokat a felekkel, sokiszor egész csapat tanúval, akik még a katonai nyilvántartó szobáját is elállják s zavarják mind a három tisztvise'ő működését. Nem szólalnánk fel, ha e tarthatatlan állapoton segíteni óriási nehézségekbe, vagy tetemes költségbe kerülne. Nem is akarunk semmiféle nagyobb átalakítást proponálni, ismervén a stereotyp választ: minden meglesz, ha a reáliskola kiköltözik. De felszólalunk, amikor a körülmények olyanok, hogy úgyszólván minden nehézség nélkül, legfeljebb némelyek konzervativizmusa, vagy személyes ellenkezése legyőzésével, legalább ideiglenesen konynyen segíteni lehetne a felhozott mizériákon. Ugy hallottuk, hogy a városi mérnök már több izben emiitette, miszerint minimális költséggel járna a főjegyző szép nagy szobájából kettőt csinálni, ugy hogy azért a főjegyzői rész eléggé tágas maradíjon (legalább is olyan, mint a vár| megyei főjegyzőé) s az elvett rész | is egy tisztviselőnek kényelmes dol| gozó helyiségül szolgálhatna. Nem í állandó fallal történnék az elválasztás, hogy később — ha a városház kibővítése tényleg bekövetkezik — esetleg útban ne álljon, hanem olyan gipszfallal, amilyent a Takarékpénztár is használt uj bérpalotájában. Ez olcsó, kevés helyet elfoglaló s emellett tökéletes neszfogó. S ha táncra perdül, szeme könnybe lábad Keblére hajlik mind a táncosának, S amint repülnek egymást átkarolva Beillő volna, hidd el, a pokolba. De odahaza, ott a konyha mellett, Ha harmincéves, még akkor is gyermek ; S ha férjhez adják, még akkor sem átall Elbibelődni a játékbabával.« I 1 ! Lásd, ilyeket kell hallanom nekem, ! Hogy ugy sokszor sírok késő éjjeken. ! Ez még csak hagyján, de a múltkor, kérlek, í — Még most sem értem az egész beszédet — j Nagy sopánkodva, csak ugy közbevetve, | Tért át az igaz, forró szerelemre; j És elbeszélte, mint volt hajdanán, | Hogy milyen legény volt a szépapám, j Hogy meddig várt a szép anyám, míg végre Mint vőlegényét zárta kebelére ; Majd hozzátette, (nem tudom miért) : »A mai nő csak »fiirtelés«-hez ért . . .« Ha írsz, te kedves, kérlek : ne feledd, — Talán közölte valaki veled És hogyha még nem ismeretlen nálad — írd meg: a »fíirt« miféle csodaállat . . . És írd le nekem, hogy milyen az élet, Hü jő barátném, ottan ti felétek ; Vaj' ottan is ugy szeretik a rózsát, Ha tövisét már mások lekobozták ; Vaj' ott is olyan rossz a fiatalság. Hogy a lányt hozzá csakis félve adják ; És a leányok ott is alig várják, Hogy lerázhassák fejükről a pártát, — Szóval ti is csak úgy vagy tok-e, mint mi, Hogy nem szabad a legénynek hinni, Hogy szerelemről már a nap alatt Az igaz szívnek szólni sem szabad . . ? Lévai Sándor. k .Esztergom és Vidéke" tárcája. Ugy este sokszor hogyha elsötétül S csak bágyadt csillag fény reszket az égrül, S a szív oly csendes, álmodik a lélek, Csak olykor lobban, hogyha semmivé lett Itt, ott egy csillag, s fénybarázdát vetve Eltün, eloszlik a nagy végtelenbe, S nem hallok semmit, csak ugy félve sejtem, A mint átsurran végig a kis kerten .Egy titkos hang, mit meg nem hallasz estig, Mitől a bimbó kész rózsává feslik, És mámorító édes illatával Oly nesztelen, mint támadt, tova szárnyal, — Mikor a szívnek titkos gerjedelme, Epedve vágyik csókra, szerelemre; E percben, hidd el, úgy szeretném, hogyha A léha vő : az én férjecském volna. A Klára néni, ismered talán, — Be is mutatott néki a mamám. — Ez már tovább megy. hangja és a rangja A férfinépnél megállni nem hagyja. Elmondja bátran — leirni i^ szégyen — (Nem is hiszem el, hogy nem ellenségem!) A mint beszéd közt, szemét rám veti Szólni szeretnék, s nem merek neki : — »Bizony, bizony a régi kor oda, A házasságra nincsen már joga, Még alig serdül fel a leányka — lelkem, (De ekkor ő már fordul velem szemben, S habár másoknak szól is a beszéd, Nekem beszéli, mondja el felét,) Még a zárdából alig hogy kihozták, Már emlegeti mind a »hosszu szoknyát«, És ezt alig csak, hogy magára ölti, Na;

i

*4~/'U^jába követi a többi: Bálozna ffi^f7 »egyetlen«-re gondol, Tán kötni sem tud kicsike a gondtól, Titokban néha levelez is véle . . . A mai lányka ugyan mitől félne ? S ha elviszik a bálba, — borzalom, Mit nem csinál a mai hajadon, — L Még fel sem kérik, csak feléje mennek, ' Már titkolt vágytól reszketnek a keblek,