Esztergom és Vidéke, 1899
1899-12-03 / 97.szám
es AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M c í£íelemik Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 12 kor. Fél évre — — — — — 6 kor. Negyeá évre — — — 3 kor. Egyes szám ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYÜLiASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Szcctjenyi-tér, 330. szánj Kéziratot nem adunk vissza. K£* Az ivóvizkérdés. — Kérelem a polgármester úrhoz. — Esztergomi december 2. * . . . alig találunk még egy vidéki empóriumot Esztergomon kivül, amely lakosainak számában és egézségében oly szomorú viszonyokat mutatna, mint a mi városunk. Valőbau alig van betegség, kiváltképpen fertőző, ragályos bántalom, amelynek nevét a hivatalos kimutatásban meg nem találhatnék. Általános halálozásunk, de főleg a csecsemő- és gyermekpusztulás oly nagyfokú, hogy valóban elijed tőle, aki a statisztika száraznak látszó, de annál meggyőzőbben beszélő számait egy kissé összeveti s megfontolja . . .« Dr. Rigler Gusztáv, a közegészségtan professzora a kolozsvári egyetemen. Fenti sorai egy kiváló szakembernek, aki azonkívül mint városunk szerető fia, a leglelkiismeretesebb és legbuzgóbb kutatás és körültekintés után mondotta ki véleményét, adják ma kezünkbe a tollat. És adják ma főleg azért, mert mindenütt ott látjuk a fehér plakátokat az utcasarkokon, ezeket a nyomtatott mementó-kat, amelyeket nem lehet, nem is szabad nem látnunk. Egy kis >mene-tekel< a tartalmuk. >Itt a tífusz, jön a pestis is ; ébren legyetek és vigyázzatok.«S a fő figyelmeztetés, amelyet időről-időre megismételnek a plakátok, folyton hangoztatnak az orvosok: »csak tiszta, egészséges, jó vizet igyatok !« Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a közegészség egyik legfontosabb tényezője az a bizonyos tiszta, egészséges, jó ivóvíz. S mert betegek elvégre egyáltalán nem szeretünk lenni, innók is szivesen az egészséges vizet. De ha nincs ! A Duna vize poshadt, a kutaké vagy élvezhetetlen vegyi összetételeinél fogva, vagy az árviz, a pöcegödrök, istállók közelsége következtében fertőzött. Hol van jó viz. ? A vízvezetékben, amely forrásvíz, de a nagy közönség által hozzá nem férhető, a Szent Jánoskútnál, ahonnan hozatni csak vagyonos embernek lehetséges, a Malya-kertben, a Ferenciek udvarán, az Iparbank-épületben s a Kollár| házban. Ezek meg privát kutak ; a I háztulajdonosoktól nem csodáljuk, | ha nem engedik, hogy az egész ! város portájukra járjon; amenynyinek i lehet, úgy is megadják a vizhordás | engedelmét. | Azt pedig hogy a szegény, akevésbJbé művelt ember felforralja a vizet, lehűtse s csak úgy igya, semmiféle rendőri karhatalommal sem fogják Hz .Eszterpom \\ Hitte 1 tárcáia. SZBBZBSSÍÓS krónika. Bevezetés. Csütörtökön volt a napja, hogy Krónikás barátunk heti penzumát — akár kötött, akár kötetlen formában — beszolgáltassa. Elmúlt a hora canonica, az úgynevezett tizenkettedik óra, amely mi nálunk ugyan tiz, de Krónikás nem jelentkezett. Csak ugy dél felé mutatkozott. Az úgynevezett > bohém-arccal«, (ahogy ő mondja), amely rendesen egy elmúlt nuit blanche-t jelent. Szeme picike és vörös, szava náthás és tétovázó, járása oly egyenes, mintha a fővárosi közmunkatanács szabályozta volna. Kissé bizonytalan kézmozdulattal adta át a kéziratot: — Ezt remekbe csináltam ! Nem hiszi, redaktorf . . . Mondtam, hogy remekbe. De remekbe kell vasárnap megjelennie is. Illusztrálva ! Úgy lesz ? Azt hiszem, kissé csodálkozva néztem reá, mire szeme igen . kellemetlenül kimeredt. Pózba vágta magát s a kérirat után nyúlt. A kéziratok embarras de richesses-ével nem dicsekedhetvén kisded redakciónk, siettem kijelenteni: — Meglesz! — Jó ? Ön gentleman, megbizom magában ! — monda és távozott. Mivel pedig gentlemannak jelentett ki, az Ígéretet meg kellett tartani. A mi, saját külön rajzolóval és helyi cinkografussal nem rendelkezvén, nem kis gondot okozott. De igéretünket, ime, mégis megtartottuk : A krónika. Ketten ültünk az éjjel (XI. 29.) a *Kóro. na« kávéházban. A pincérek képtalányokat fejtettek, a szőke kaszirkisasszony elérte a világrekordot az ásitásban, sőt a még égve hagyott néhány gazolinláng is türelmetlenül duruszodt. Mi azonban nyugodtan poharaztunk tovább. (Ez is férfi: a Friczi!) Még csak a melankólia stádiumában voltunk. Világfájdalmas gondolatok fogtak el; Friczi barátom feltűnően sóhajtozott s Schoppenhauer teróriának igazságáról motyogott. Megnéztem az órámat. elérni soha. A tehetősebb s intelligensebb elem meg többnyire cselédjére bizza ezt az eljárást és mi egy kissé ismerjük a mi cselédeinket. Hát hiába a plakát, hiába minden orvosi tanács, ha a közegészség biztosításának első tényezője : az ivóvíz kérdés megoldatlan, ahogy nálunk a legnagyobb mértékben az. Megdöbbenve hallgatjuk a havi közigazgatási ülések alkalmával a tiszti főorvos jelentéseit, mert állandóan csak azt tudjuk meg belőle, hogy városunk a városok között egy téren mégis vezet: a legnagyobb halandósági rekordra pályázik. A fertőző bajok szinte kiirthatatlanok s ha valahol mutatkozik ragályos betegség, ide bizonyára eljön ; eljön és alaposan bekvártélyozza magát. S mert városunk fekvése, levegője a legkitűnőbb, más magyarázata nincs e megdöbbentő körülménynek, minthogy fertőzött ivóvizünk itt legkönnyebben teljesítheti Mors Imperátor ukázait. Ez lévén a szomorú helyzet, kétségtelen, hogy minden haladásunk, építkezésünk, tervezgetésünk meddő és hiábavaló mindaddig, amig a fizikai fejlődés alapfeltétele hiányzik. Es De Friczi leintett. — Még csak tizenegy óra. Ki tudja, találkozunk-e még ebben az öreg esztendőben. Te novellista vagy, hát tudhatnád, hogy a novellaírók alakjaikkal ilyenkor mondatnak el történeteket. Én is azt akarom tenni. Elmondom, életemből azt a legkellemesebb epizódot, amelyet 1899-ben átéltem. Nem várt a válaszomra, ivott (én is) és elkezdette: — Hiszen ismered a Maczámat, ezt az édes, szép gyermeket; Dornerék Macáját, akinek a bugása, gömbölyű nyaka a kis galambé, a haja selymes, puha, villós, mint a cicáé és két szeme igazi két csilag. ennek tudatában emeljük fel ma szavunkat. Tudjuk, hogy az új polgármester nincs és nem is lehet még túl a kezdet nehézségein, a sok folyó, félbenmaradt, eltemetett ügy labirintjából a tanulmányozás, lelkiismeretes megfontolás Ariadnefonala csak hónapok és hónapok múlva vezetheti ki, a megoldatlan kérdések óriás terhe nehézkedett vállaira, mégis — ép az előadott okoknál fogva — engedje meg, hogy az összes polgárság nevében e helyütt is felkérjük arra: fordítsa jóakaró, atyai tekintetét, nagy lelkiismeretes ügybuzgalmát, törhetlen akaraterejét mindenekelőtt erre a megoldatlan kérdésre. A megoldás, ha nehéz is, nem lehetetlen, de elkerülhetetlen. Hisz évek óta két oly terv forog szóban, amelyek mindegyike kivitelének meg van adva a módja. Az egyik a kbzktttak szaporítása, speciálisan artézi kút létesítése, amelynek előmunkálatait a képviselőtestület három évvel ezelőtt elrendelte, a másik a vízvezeték. Az artézi kút fúrásának — szakKörülbelül tudod, hogy úgy féligmeddig már a farsangban tisztába jöttünk egymással, hittem, hogy vonzódik hozzám, különösen, amióta az » Egérfogó «ban az ifjú párt együtt játszottuk s ő megengedte, hogy ne csak a pezsgő, de a cirógatás se legyen kasírozott, mindazáltal voltak kételyeim. Nem hittem érzelme mélységében és erősségében. Mert úgy vettem észre, hogy van valami lényében a lepketermészetből. Tudja, hogy ragyogó, pazar a himpora, szereti ha megcsodálják és a szerelmes gyermeket futnak utánna a vallomások pillehálójával. Sok keserű órám volt e töprengésem miatt s bizonyos voltam benne, nem is leszek nyugodt addig, mig igaz szerelmének valami fenomenális, rendkivüli tanúbizonyságát nem adja. Nos, ezt adta a nyáron ! Halld csak, hogyan . . . Az »Esztergomi méhészek* nagy juniálisára készültünk. És készült egész Esztergom. Persze Macza is. Valamint az is persze, hogy lenge szárnyait különösen csillogó himporral óhajtotta behinteni. Hetekkel előbb, valahányszor hozzájuk mentem, a varrógép mellett találtam. Nem dolgozhatik egy remekiró nagyobb élvezettel és ihlettel chef d* ouvreén, mit az én Macám az ő hófehér, zöld szallagos lenge ruháján. Mikor kész volt, mint valami törékeny nippet, félős elővigyázattal tartotta elém a habkosztümöt : — Büszke vagyok a ruhámra, négy hétbe került. És ha valami baja történik, a Dunának megyek.
