Esztergom és Vidéke, 1899

1899-10-15 / 83.szám

Esztergom, 1899. XXI. évfolyam. 83. szám. Vasárnap, október 15. ESZTERGOM es AZ „KSZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap cs csütörtökön. JlLÖFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 12 kor. — fll. Fél évre — - — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLcMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULA­Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Szccljcnyi-tcr, 330. szánj. HM Kéziratot nem adunk vissza. Esztergom, október 13. Tekinjtetes képviselőtestület ! Egészségemre a hivatalviselés veszélyes levén, indittatva érezem magamat arra, hogy a városnál viselt — polgár­mesteri állásomról lemondásomat bejelent­sem. Midőn az eddigi bizalmat megkö­szönném, kérem a Tekintetes Képviselő Testületet, méltóztassék lemondásomat el­fogadni s a hivatal átadása iránt intéz­kedni. Stb. Maiina Lajos. Megtörtént! Amit a nagy kö­zönség több mint két év óta óhajtva várt, a polgármester, aki minden vonalon gyöngeségének és nem arra való mivoltának bizonyítékát adta, végre beadta lemondását. Be­teg, mondja a lemondó levél és higyjük el neki, ez volt a legférfia­sabb cselekedete, evvel használ vá­rosának legtöbbet. Nem a viharos tanácsülés, mint kicifrázva irják a lapok, *) de azt hisszük : régi lassan Ezzel kapcsolatban — felkérésre — megjegyez­zük, hogy a tanács ülés lefolyásáról a »Szabadság« mai számában közölt leirás több tekintetben túlzott, amint hogy az zárt ülés lévén, nem is le­het másként. Tény, hogy a tanács tagjai részéről, amidőn a polgármester 5 havi távollét után, mintha és nehezen megérlelődött elhatáro­zás ez, melyet a tények ellenállhat­lan ereje hozott magával s az a tanácsülés csak az öt hónapon át tartott betegség és taktikázás után való ujabb próbálgatásnak vágta elejét. Voltak annál már viharosab­bak is, de volt még akkor mindig valamelyes oldalról némi támoga­tás, melybe bele lehetett fogódz­kodni, most azonban ez a békés, ez a türelmes, ez a meghurcolt ta­nács is megbízhatatlannak bizonyult. Egy dicstelen és nehéz korszak ért véget, amely alatt sokat kap­kodtunk és sokat pirultunk s ami a legnagyobb baj, sok anyagi és mi sem történt volna, helyét ismét és tartósan el­foglalni kívánta, erős birálati észrevételek tétettek, különösen abban az irányban, hogy egyes esemé­nyek a magán embernél teljesen más beszámítás alá esnek, mint egy elnöklő, vezető, reprezentáló tisztviselőnél; a tanács tagjai ily irányban a saját vezéröktől a magok részére és a közügy érdekében a jövőre biztositást kivántak s éppen ezen az ülé­sen abban történt megállapodás, hogy a szombati tanács ülésen fog a polgármester ezen összevéte­lekre felvilágosítást adni s akkor fogja a tanács ezeket érdemlegesen tárgyalni. Mondják, hogy a lemondás egészségi okokból már rég elhatározott szándéka volt Maiina polgármesternek. A szerkesztő. üz .Esztergom és Vidéke" tárcája. Szalonka-lcs. Puskámra dőlve, bámulok a ködbe, Melyet az éjszakának árnya von. Hullám se rezdül, loccsanás se hallik, Mély csönd pihen a szunnyadó tavon. Alusznak már a darvak, a sirályok, A vadkacsák a zsombékokbd rég. Csupán a béka szól, meg a tücsökhad, S itt-ott füttyent pár hímszalonka még. A messzehangzó, éles füttyentéssel Tévelygő párját hívja a madár. Úgy elmereng raj? egy vadász a parton . Maga s tudja, mit les? Mire vár? . Martos Ferenc. Fenn. — Az «Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Fenn kétezer méter magasságban. A büszke fenyő megtanul földön csúszni ottan. A tavaszi hó taposatlan, szűz még. És a nagy ormok felett mint óriási madarak kerengenék a borongó felhők. Szellő nem lebben, fűszál nem hajlik. Oda menekültek ketten, a fiatal kalan­dorok. A társaság többi része, a mama, az örökké búskomor nevelőnő és a kis í\u a menházban felejtkeztek egy-egy pohár tej mellett. A fiatalok a tó partján jár­káltak, aztán valami bolondos ötletük támadt: megfogták egymás kezét, hosz­szan egymás szemébe néztek és neki iramodtak a sziklás hegyoldalnak . . . Fenn a kétezer méter magasságban. Köröskörül csupa szikla és hó. Ez a halál országa. A kőbe rámázott semmi. Az ég sápadt, a levegő ritka és hi­deg. Pihegve állottak meg. Hátranéztek. A bizonytalan ösvényt, amelyen eddig jöt­tek, elnyelte a kanyarulat. Ah, itt biztos­ságban vannak. A fiu szólott : — Irénke, hosszú hónapokon át szó­lottam magához fűben, fában, felhőben. Bűnhődtem minden gondolatért, mely nem magához szállt. Örökön sötét sze­mét szerettem volna nézni, hallgatni lágy hangját és néznem kellett odu lesből, — hogyan rajongják körül mások. Es azért nem voltam boldogtalan. Ha kacagott, fölcsendült az én szivemben is a kaca­gás, ha szeme villant, féltő gonddal fog­tam el, gyűjtöttem össze minden tekin­tetét. Igen ! Az alázatos házi tanitocska, mikor szerényen mosolygott, egy király­nőről álmodozott. Irénke '.Irénke ! Irénke ! Milliószor szeretném ezt a nevet elkiál­tani, eltrillázni — erőm fogytáig. Ele­tem utolsó fellobbanása had enyészszen ! el a maga nevében, Irénke ! ! A leány hallgatta lehunyt szemekkel és mosolygott. J A levegő mind hűvösebbé vált, hó­pelyhek szitáltak alá csendesen és a leány boldog volt. A sima, derűs gaz­dagságban nőtt fel és most kéjesen bor­zongott. Talán a hidegtől, vagy a forró vallomástól. Mindegy. A fiu szólott újra. — Gondoltam eleinte, hogy elmegyek más városba. Hisz felejteni jobb, mint • lemondani. Oh, én már akkor lemond­| tam, a mikor a gerendás szobában rin­! gatóztam a fenyőfa bölcsőben. De aztán föléledt bennem a dac. Nem l Nem fe­lejtek. Én nem vágyom semmire, csak­hogy én szeressek és engem szeresse­j nek. És ezt a vágyamat el nem tilthatja í senki. Ha falat emelnek elembe, átrepü­'lök rajta, árkot ásnak elembe, átugrom. JNem akarok gazdagságot, örömet, gyö­jnyört, csak epedni akarok, vágyódni az 1 elérhetetlenért. A leány hosszasan nézett a fiúra : Milyen szép irálya van önnek, Sándor ur ! Önnek igen költői irálya van. Én azt nagyon szeretem hallgatni. — Nézzen körül, Irénke. Itt nincs semmi, csak hideg sziklák és mi ketten. 'itt nem él semmi, csak a mi szerelmünk, I mely íme győzelmesen olvadt egybe. E ! körön kivül van az előítéletek, a szen­vedés, a lemondás világa, e sziklagyürün belül mi vagyunk az egész világ. Oh, ne menjünk vissza innen soha. Haljunk meg, éljünk itt örökkön. A leánynak megvillantak a szemei. — Ön, Sándor ur, ugyebár azt óhajtja, hogy haljunk meg együtt ? Ez igen meg­rázó szerelmi dráma lesz. Nemde ? Én már olvastam ilyenről egyszer és sok­szor gondoltam rá, de most félek. — Ne, ne féljen Irénke ! Hisz oly szép az. Nem megsemmisülés a halál, hanem e boldog percnek örökké való nyújtása. Behunyjuk szemünket, leugrunk az ör­vénybe, ez az egész. És ott fogunk pi­henni a világ végéig és álmodni fogunk szépet, ragyogót — egymásról. Nézzen a jövőbe, Irénke, mit vár még az élettől boldogabbat e percnél ? A leány nyugodtan felállott. — Én tehát hajlandó vagyok meghalni, ha önnek is ugy tetszik. A fiu szenvedélyesen ölelte át és a meredély szélére vonta ... Ott félni kezdett megint a leány. A fiu remegve lihegte : — Nos jó ! Hát akkor előbb én. Maga majd követ. És beleugrott a mélységbe. Irénke is bizonyára leugrott volna, de a nevelőnő kiáltott a háta mögött két­ségbeesetten. No iszen, hogy megviselte a szegényt a rémület és a gyors hegy­mászás ! A haja szétzilálódott, a kalapja a nyakába csúszott, a ruhája merő csaták lett. Bizony nagyon komikus látvány volt az istenadta. Irénkének szomorú volt a sorsa ezután. Három napi szobafogságot kapott, sőt a nőegyleti bálba sem mehetett büntetés­ből. Most már a gyárosok estélyéig nem megy bálba a szegény ! Nagy Endre. még több erkölcsi kárt szenvedtünk. A legmomentuozusabb események átalakító hatása, majdnem törté­nelmi jelentőségű fordulatok, igazi vezető, arra hivatott polgármester nélkül, ugy ahogyan zajlottak végig városunk felett. Megtörtént! Maiina lemondott . . Sokáig vártunk, mig e két rövid szót leírhattuk; elmondhatjuk, hogy lelkiismeretesen, minden kitelhető eszközökkel küzdöttünk is azon, hogy a két — sokat jelentő — szó mi­előbb elhangozzék s hogy meg­történt : nem mondhatunk egyebet, Imint >Te Deum laudamus* és miért nem történt előbb ! Tény, hogy a tanács kaparta ki a gesztenyét; elismerés illeti érette ;bár előbb cselekedte volna meg. Szük­séges volt a fellépése, mert a kép­viselőtestület e tekintetben gyengé­nek mutatkozott. Elment ismétel­ten a Rubiconig s ott vissza hök­kent. Sőt mint a cirkuszi clow­nok, nagy fogcsigorgató dühvel neki szaladt az ellenfélnek s ahogy j hozzá ért, kalapot emelt. Ezért róttuk mindig s ezért vagyunk most elismeréssel a tanács iránt, amnly elég erős, férfias volt — a tarthatatlan helyzet tudatában — az ódiumot magára venni. Tévedett, annak idején a válasz­táskor a képviselőtestület; félre volt vezetve ; elvégre emberi dolog, bár ezúttal súlyosan megbosszulta magát. De'most itt a mód, hogy jóvátegyék, amit a köz-, s igy maguk ellen is vétettek. Vegyék nagyon komolyan fontolóra a helyzetet, a vezető férfiak legyenek résen és helyükön s szá­molva a városházi viszonyokkal, keres­sék és találják meg a legalkalma­sabb embert s csak biztos lobogó alatt vonuljanak majd fel a választó ütközetbe. Itt a »Városi Kör«, tes­sék annak feladatát betölteni. Semmit sem szabad elhamarkodui, ahogy elhamarkodott kívánság volt egyes képviselőktől, hogy már hét­főre kifüzették közgyűlésre a pol­gármester lemondásának tárgyalását. Nagy örömmel senki sem fogja a különben oly diszes méltóságot el­fogadni, amely ma valóságos prok­rusztesi ágy. Kérni, kapacitálni Maiina lemondott.

Next

/
Thumbnails
Contents