Esztergom és Vidéke, 1899
1899-09-24 / 77.szám
dályozva nem volt. A vonalat Kovács főüzletvezető is bejárta. Akárcsak a mi népünk, a túlsó járási se külömb, kivéve a karvaiakat s a felebaráti szeretetről nem akar tudomást venni. Az ebedfoki ármentesitő társulat sáncának nagy megerőltetést kivánó védő munkálatánál, elsősorban a muzslaiak, szintén megunták, hogy dolgozzanak, amiért is a főszolgabírónak katonaságot kellett kérnie. Este öt órakor küldötte ki Hartmann Gusztáv alezredes a 26. gyalogezred 3-ik zászlóaljának egy száza dát teljes felszereléssel. A sáncok — a kritikus csenkei zugónál is — erősen tartják magukat; Wimmer Imre ármentesitő társulati elnök és Gorzó Nándor igazgatóállandóan a helyszínén intézkednek. Péntek. Reggelre a vizár — csendes apadással — 632 centiméterre szállott alá s apadást jelentettek az összes felső állomásokról. A szélcsendes időben nem kellett veszedelemtől tartani, a serfőző-gát erősen állott s az apadás egyre tartott, a katonák állandóan résen voltak, de a déli órákban észre vették hogy a megelőző napon emelt s a megkerült viz feltartására hivatott nyúlgát egészen átázott, ami a friss íöldhányás mellett nem is volt meglepő. Nyomban intézkedés történj hogy előtte a tegnapihoz hasonló uj nytalgát emeltessék ama reményben, hogy a tegnapi átszakadása előtt az ujja] elkészülnek. Egyesek mindenféle tervvel jöttek elő ; átvágást,. íevezető csatornát proponáltak, amibe a vészbizoltság többsége bele is ment, amikor kijött Wurm Wencel alezredes, akt az egész mentőmunkálatokat ép annyi szakavatottsággal, mint csodálatraméltó buzgalommal vezette s úgyszóllván a nap minden órájában odakünn volt tatálható s Kollár bizottsági elnökkel együtt megtekintvén a területet, mint volt genie-tiszt, a leghatározottabban ellenezte a szerencsétlen ideát s igy azt el is ejtették. (Az alezredes ur mellett a legnagyobb elismeréssel rkell megemlékeznünk Jobb Rezső hadnagyról, aki e céibóS mellé beosztva, igen sokat fáradott.}) A lakosság tegnap még kisebb érdeklődést mutatott, mint a megelőző napon. Még töltésjáró sétálók sem akadtak. De e helyütt meg kell dicsérnünk azokat, akik a veszedelem beállta óta úgyszóllván állandóan talpon, odakünn voltak pl., Horváth Mihály, Kiss István, Lajszky János, Szálkái Tóth Ferenc, Schuller Pal, Tátus János és Walch Mátyás. Az emiitett derék földműves városi képviselők igazán szép példát mutattak a népnek ; sajnos, hogy minden eredmény nélkül. A helyszínén ismételten megjelent Frey Ferenc országgyűlési képviselőnk s dr. Fehér Gyula plébános. Az éjszaka folyamán szél volt, de kisebb mint szerda éjjel; mégis időnkint át-átcsaptak a hullámok a gátkoronán. Az őítálló katonák azonban ügyeltek minden kis szivárgásra. Ez éjjel tizenöt állt &rt, mig a másik tizenöt a vásártéri bódéban pihent. Felügyelőjük: Udvardy\ tiszthelyettes volt. Az éjjeli telefonszolgálatra már nem volt szükség *, a táviróhivatal azonban még mindég virrasztott. Az Összeköttetést a külső munkálatokkal s a virrasztó városházával Modróczky István rendőr lóháton eszközölte., A vízmérő éjjelt 12 órakor 622 contimétert mutatott s a Strázsahegy felöl már éjjeltől ismét visszafelé folyt. Szombat Az apadás az egész éjszaka folyamán tartott, reggel a vízmérő 608 centimétert mutatott. Amenyiben tehát a sáncok kellő megerősítéséről gondosnak, az árvixv eszedelem városunkban elmúltnak tekinthető. S hogy ezt őszinte örömmel konstatáljuk, kötelességünk megemlékezni azokról a faktorokról, akik az eredmény elérésén hathatósan közremunkálkodtak. Hogy a fő érdem a 76-ik gyalogezredé, alig kell különösen kiemelnünk, de teljes elismeréssel kell adóznunk Kollár Károly polgármester-helyettesnek, aki immár tíz nap óta éjjel-nappal résen van, Rothnagel Ferenc főjegyzőnek, aki szintén mindég készen állott és különösen a rendőrségnek. Ennek tagjai, oly gyakran és oly élvezettel bántott tagjai újból bebizonyították, hogy teljesen helyükön vannak. Niedermann József főkapitány egy percig sem pihent, a tisztviselők: Ünger alkapitány, Hauslohner fogalmazó és Fekete rendőrirnok egyebeken kivül "tegnap délután egy sáncot úgyszóllván maguk emeltek fel. * Az alispán Kollár Károly polgármester hely ette S7iek az árvizvédekezési munkálatok sikeres és szakavatott vezetéseért elismerését és bizalmát fejezte ki s egyszersmind elrendelte az árviz helyszíni felvételét. Kollár ma délelőtt az alispánnak részletes jelentést tett, különösen hangsúlyozva a 76-ik gyalogezred nagy érdemeit, amely a szérűket s a Tabánt megmentette, jóllehet az ár két lábbal ma gassabb volt a iSp7-ikinél. A vízállás lapunk zártakor 602 cm. Riporter. Esztergom, szeptember 23. Elégia a Forgách útról. Már ez a sorsom ; — engem ismét Súlyos átoknak terhe nyom ; Búcsúznunk kell a Forgách-uttől Mosolygó édes asszonyom. Ahol szivemből, önnel járva — Annyi szerelmes dal fakadt Találkáinknak szép tanyája A Forgách-út már viz alatt. Ti árnyas vadgesztenye-sátrak, Az Isten legyen veletek ; Szomorúan hajló fűzfák Még tovább is zizegjetek ! A kedvemért védelmezzétek A kis padot az utsoron, Hol ön adta az első csőkot, Mosolygó, édes assz inyom. Az elsőt és a másodikat — S még Isten tudja, mennyi jött; Magam sem tudom, melyik volt a Legédesebb a sok között. De ön még emlékszik tán rája S ha helyembe más nem akadt, Sírjon, hogy szerelmünk tanyája A Forgách-ut már viz alatt. Krónikás. — A bencés székházból. Előkelő vendége érkezett f. hó 21-én a bencés széfe háznak. Borbély Kornél főapáti helyettes, a Kosuth és Meszlényi családok rokona. Nagyon jól érezte magát városunkban. — Házi ezredünkből. Hanisch Konrád százados, akinek betegeskedése városunkban is oly általános részvétet keltett, hosszabb szabadságideje alatt, mint örömmel értesülünk, egészségét annyira visszanyerte, hogy október i-én újra bevonulhat ezredéhez. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter a muzslai járásbírósághoz dr. Keresztessy József komáromi jegyzőgyakornokot aljegyzővé nevezte ki. A személyzet arányához képest rendkívüli ügyforgalmú hivatal elláthatása a létszámnövelést már régen szükségessé tette. — Esküvők. Ma d. u. vezette Süttőn oltárhoz Reviczky Károly bikoli földbirtokos, volt országgyűlési képviselő, megyebizottsági tag Zábráczky Helén kisaszszonyt. — Október hó 8-án tartja Czibulya Gyula bajcsi primásuradalmi felügyelő özv. Kapisztóry Fere ncné, született Langer Etelkával Érsekújváron esküvőjét. — A helyörségből. Rupprecht Henrik ezredparancsnok f. hó 20-án négy heti szabadságidőre Baden ba utazott. — A 76 ik gyalogezredhez bevonult önkéntesek holnap, vasánap utaznak el a tiszti vizsgálatok letételére. — Jobb Rezső hadnagy f. hó 30 án Sopronba utazik, hogy az itt levő zászlóaljhoz beosztott újoncok elszállítása felett felügyeljen. — Rózsaszínű rovat. Kührner Antal oki. építész, Eggenhofer József .mérnök derék műszaki segédje holnap, vasárnap tartja eljegyzését Pelczmann Ilonával, özv. Pelczmann Ignácné szép és müveit leányával. — Jegyzőválasztás. A süttei jegyzőválasztás határnapjául az alispán október 4-ikét tűzte ki. Krakker Henrik eddigi segédjegyző megválasztása bizonyosnak látszik. — Az árvizvédőknek. Gróf Csáky Károly püspök a 76-ik gyalogezred legénységének, amely az árvízvédelem körül rendkívüli, buzgóságot tanusisott, három hektoliter bort adományozott. — Az amatőrkiállitás befejeződvén, a nagy és sikeres munkát végezett rendezőbizottság legközelebb megtartja záró ülését. Ugyanez ülésről levélben fog köszönetet mondani minden egyes kiállítónak. — A hercegprímás kára. Lándor, Hetény, Martos, Csörgő és Pozsony-püspöki primaciális birtokok, mint egy 17.969 hold viz alá kerültek; a kár 30—40 ezer frt, mert nemcsak minden marha száraz etetésre került, de a tengeri, répa, burgonya, repce-vetések is tönkre mentek és még hozzá, ezen birtokokon őszi gabona az idén vethető nem lesz. — Közigazgatási bejárás- A tervezett tokod- al tárnái bánya vasút közigazgatási bejárása ma történt meg. A bizottság elnöke Andrássy János kir. tanácsos, alispán volt. — Jegyzöszigorlatok. Az őszi jegyzőszigorlatok tegnap és ma folytak le. Két jelentkező volt: ifj. Benedek József doroghi és Szoláry Ferenc tokotii segédjegyző. A vizsgáló bizottság mind a kettőt képesítette. A vizsgálatokon jelen volt Kampis János anyakönyvi kerületi főfelügyelő. — Utóállítás volt 21-én a vármegyeházán. A jelentkező 13 hadköteles közül bevált 4, a bizottság keresetképtelennek talált 2 apát. — Az új piszkei templom alapkőletétele. AStfika Ferenc építész kitűnő tervei szerint épülő piszkei uj r. kat. temp lomnak, amelynek falai már a 3 méter magasságot érik el, alapkő-letételi ünnepe október hó 8-ikán lesz. A hercegprímás, ha meg nem jelenhetik, képviseltetni fogja magát. E nap összeesik a pápa álltai Magyarországra elrendelt új Máriaünneppel. — Ülések a vármegyeházán. A vármegyeházán a jövő hét folyamán a következő ülések lesznek: f. hó 25-én első szakosztály, 26-án állandó választmány, 28-án számonkérő szék és 29-én rendes őszi közgyűlés. — Személyi hírek. Maiina Lajos polgármester f. hó 24-én lejáró * szabadságideje után, amint halljuk, hétfőn újból elfoglalja hivatalát. — Csutak Béla főhadnagy, lugosi dandársegédtiszt, öt heti szabadságideje eltöltésére városunkba érkezett. — Vaszary Béla honvédhuszárszázados szabadságidőn lévén, városunkba érkezett. — Egy főpap betegsége. Főkáptalanunk egyik doy nje: Palásthy Pál íeiszentelt püspök, komolyan megbetegedett. Tegnap séta közben széihüdési roham érte. Eszméletlenül szállították lakására. Állapota válságos. — A hercegprímás adományai. A hercegprímás az érsekújvári szt. Ferenc rendi zárdatemplom belső kikövezéseinek költségeire, magánpénztárából 896 koronát adományozott. Továbbá a kegyurasága alatt álló szimői-templomba Horváth és Pintér asztalosmesterekkel, Czigler Győző műépítész tervei szerint gyönyörű oltárt és szószéket készíttetett. Az ezzel járó 2180 korona költséget magánpénztárából fedezte. Végül a mocsas tüzkárvallottak felsegélésére 400 koronát, Vaszary László érsekuradalmi gazdasági tanácsos pedig ugyané célra 20 koronát adományozott. — Villamos vasút. Az esztergom-budai vonal buda-pilismaróthi részen, mely tudvalevőleg elég erős emelkedéssel bir, csütöi tökön érdekes kísérlet történt. Egy fővárosi nagy vállalkozóé, aki villamos motorral hajtott Iokomotivokat óhajt forgalomba hozni. Az ily mozdony által vezetett próbavonat nagyon bevált s további, komoly kísérletre alkalmasnak mutatkozott. — Jegyzőgyülés. Az •»Esztergommegyei községi és körjegyzők egyesületei ma tartotta rendes őszi közgyűlését a vármegyeház közgyűlési termében. Az elnöki jelentések és az 1900 évi költségvetés letárgyalása után áttért a közgyűlés a közigazgatás rendezése tárgyában a belügyministerhez intézendő memorandum megvitatásába. Beható eszmecsere után a közgyűlés az emlékiratban foglaltakat minden részleteiben elfogadta, s a központi jegyzőegylet vezetőségének a memorandum szerkesztéséért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. A közsegélyezésről szóló szabályrendelet elfogadása után Berényi József egyleti elnök beterjesztette évi jelentését, melyben eddigi 3 évi működéséről leszámol, s mandátuma lejárván, a maga és tiszttársai nevében lemond. Az ezután megejtett tisztújításon megválasztattak egyhangúlag elnöknek : Berényi József. Alelnöknek : Fischer Dezső. Főjegyzőnek : Hegedűs Béla, Il-od jegyzőnek : Balassa Antal. Pénztárnoknak : Bathy Béla. Választmányi tagoknak: 1. Benedek József, 2. Salgó Sándor, 3. Papp Géza, 4. Hertelendy Gyula, 5. Andréka Gyula, 6. Országh Elek. — Vizsgálat az aggok házában. A belügyminiszter — több oldalról érkezett panaszokra — országszerte elrendelte, hogy a törvényhatóságok vizsgálatot tartsanak a területükön levő aggok házában, s főleg azok pénzkezelését, az aggok ruházattal és étkezéssel való ellátását vizsgálják meg s jelentsék meg, vájjon jutnak-e azok oly mellékkeresethez, amilyenre képesek. E célból Andrássy János alispán, kir. tanácsos vezetése alatt egy bizottság csütörtökön vizsgálatott tartott a városi és a káptalani aggok házában. A bizottság tagjai voltak : Mátray Ferenc tiszti főorvos, Kollár Károly polgármesterhelyettes és Csatáry Elek h. aljegyző. Lényegesebb kifogás egyik helyen sem merült fel. — Ménvizsgálat. A megyebeli tenyésztési célra használ mének szokásos évi vizsgálata október hó 11-én fog megtörténni a vármegyeháza udvarán. A vizsgáló bizottság elnöke Kruplanicz Kálmán főispán. — Sertésvész. A serlésvész vármegyénk területén csak nem akar megszűnni. Nem is csodáljuk, amig olyan községek vannak, mint pld. Dömös. Itt legutóbb az első beteg sertés 9-én hullott el, be is jelentették az elöljáróságnak, amely azután i8án kegyeskedett jelentést tenni a bajról. Dankó állami állatorvos erre kiment a községbe s annak sertésállományát teljesen inficiálva találta. Igy nem csődüljük, ha a vész nálunk valósággal állandósodik De azért reményeljük, hogy a lelkiismeretes elöljáróság méltó jutalmát megkapja. — Ujabb kutyaharapás. Tegnap Szentgyörgymezőn Kurdi Ignác kutyája megmarta Schremsz Andrásnét és kis fiát. Az előbbi idők sok hasonló esete után immár a közönség méltán megköveteli, hogy Szenttamási Bélának a legutóbbi közgyűlésen elhangzott indítványa mie-. lőbp a képviselőtestület elé terjesztessék. — Még egy büvészestély. Két estén át mutatta be a »Koronát kávéházban Carmelini igazán csodálatos ügyes^ségét. Az előadásnak érdekesnél-érdekesebb mutatványait igazi élvezettel nézte végig a kávéházat zsúfolásig megtöltött közönség. E közönség általános kívánságára a bűvész-mester holnap, vasárnap este ugyancsak a Korona kávéházban még egy előadást tart egészen uj műsorral. Ha valaki káprázatos, csodálkozástejtő mutatványok tanuja óhajt lenni, ne mulassza el végig nézni az előadást. Carmelin i különben ma a főgimnáziumi ifjúságnak mutatta be nagy ügyességét.