Esztergom és Vidéke, 1899

1899-08-20 / 67.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. Egész évre — Fél évre — Negyed évre JILŐFIZETÉSI ÁRAK : Egyes szám ára: 14 fii. 12 kor. 6 kor. 3 kor. fii. fii. fii. Felelős a szerkesztésért: MÜNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULxA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Szécljertyi-tér, 330. szán). Kéziratot nem adunk vissza. A kilencszázados jubileum Esztergomban. Etztergom, augusztus 19. A magyarországi katolikus tanítóság egyeteméhez a közel múltban egy röpiratszerü felhívás lett intézve, melyet ugyanazon szellemben a > Népnevelő* cimü tanügyi lap f. évi 20. számának vezércikke is támogat. E felhívásokban lendületes szavakat találunk arra vonatkozólag, hogy mivel a katolikus egyház jövő évben éri meg a katholikus vallás behozatalának és fonállásának kilencszáz éves évfordulóját, annak méltó megünnepléséből, az egyházzal karöltve, a katholikus tanítóság is vegye ki osztályos részét. Az ünnepség egymagában nem foglalná el az előkészületi időnek egy évre terjedő és visszanyúló részét, hanem egy emlékoszlop felállításának kérdése is felvettetett, melyet a tanítóság kegyeletfilléreiből szándékoznának létesíteni s azt a helyAz .tatra és Vidéke" tárcája. Saphir dalaiból. /. Kínjai a szerelemnek Szívre szállnak, mint a méhek, Megszúrják, ha elrepülnek, Megszúrják, ha visszatérnek. S mig zümmögve, s mig sebezve Rászállnak a sziv sejtjére, Lerakják a dalnak mézét Fullánkjaik sebhelyébe. II. A poharat, mit egykor rád köszönték, Eltörtem aztán mindörökre ... Szentelve volt s belőle másnak ajka Hiába vár egy árva csöppre. Szivem', melyből egykor szerelmet ittál, Te törted el, szintén örökre, Törött marad s más már hiába vár most Szerelméből egy árva csöppre. Zoltán Vilmos. Stúdiumok. — Az >Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — II. A rajongók. A csodarabbi meghalt, elvitte a fekete halál. El őt is, mint azokat a kaftános zsidókat nemkülönben, a kiknek gyapjúból beli főszékesegyház főhomlokzata előtti téren az ünnepség alkalmával leleplezni. Valóban nemes és helyes szándék nyilatkozik meg az ünnepségben, mert azzal azt akarják dokumentálni, hogy a katholikus tanítóságban is meg van az a felemelő öntudat, mely a történelmi összetartozandóság mellett, vallásos együttérzéssel függ a szent eszméken, amelyek megtestesítője, megalapítója maga Krisztus volt. Hogy a magyarok katolicizmusának kilencszázados évforduló ünnepe ! leszen a jövő év, azt Szent István király gondoskodásának köszönhet! jük. I Mivel a Szent király, mint népé I nek apostola, Esztergomban emelt legelébb oltárt az uj vallásnak s mivel ő volt az, aki népét bevezette az európai népcsaládok vallásegységébe, méltó arra, hogy nagy tette maradandó emlékben legyen megörökítve azon a helyen, a melynek területén bölcsőjét ringatják, később pedig keresztvízre tar tották, majd meg dicső homlokát köritette a magyar nemzet legdrágább kincse : a szent korona. Igy tehát a jövő évi ünnepség előkészületi intézkedésének keretébe tartozik egy ünnepség-szervező bizottság kiküldése a tanítóság kebej léből, mely célra az érdekelt tanférfiak értekezlet megtartására lesz| nek felhíva s ott fogják a részletek további folyamát megbeszélni. A > Népnevelő'« már általános vonásokban formázta az ünnepség 1 programmját, . de ez még csak ; terv — embrió, — amelyen a körülmények szerint változtatni lehet. | Az ünnepség, az eddigi terv szerint, két helyen játszódnék le: Budapesten és Esztergomban. Mi természetszerűleg a mienké iránt jobban érdeklődvén, egyelőre csak az esztergomi ünnepség részleteiről, a következőkben teszünk említést. A tervet egy tanügyi lapból szószerint vettük át: 1 >A magyar kat. tanitók önkénHires, szentéletü férfiak, a kik még tegnap együtt imádkoztak az élőknek életéért, a halottaknak lelki üdvösségéért, ma örökre megbénultan, tályogos testtel holtan, nyugodtak a fekhelyükön ; mikor a lelkük szállóban volt a porhüve yükből az ég felé: ágyuk környezeténél nem mondhattak imát a felebarátok, testüket nyers, akaratos emberek kilopták a házból a temetőbe, belé fektették a mély földüregbe és rögöt hánytak rá, sokat. A halál lehellete megérintette a csodarabbit is és megölte. Vele vitte el az Örökkévaló a hivők világító fáklyáját; áhítatos szavai, bölcs oktatása meg tudta nekik mutatni az utat, merre keressék és hol találják meg az Istent; fohásza mindig visszahozta a haldokló életét és megszelídítette mindenkoron a kebel háborgását: ha hűtlen asszony miatt panaszkodni ment elébe a meggyötört lelkű férfi, vagy ha asszony jött elibe és sötét kétségbeeséssel siránkozott a meghalt gyermeke miatt. Csak most, ezekben a nehéz időkben, szakadt meg hirtelen az ő varázsos ereje. Ot, a legszentebb zsidót is kivitték a rend emberei, beledugták a földbe; csak hosszú távolságról imádkozhattak érte. Három talmudista fia azután elment haza, az apját gyászolni. Megtépték a ruhájukat, megoldották a saruikat, a padlót leterítették egy zsákdarabbal, ráültek és szomorkodtak. tes adakozásából az esztergomi bazilika előtt a legmagasabb jóváhagyással engedélyezett és ezen időre már felállított emlékoszlopnak leleplezése a következő programmal folynék le : 1. Augusztus 16-án (1900-ban) reggel 6 órakor gyülekezés a Nyugati-pályaudvarnál, honnan a legközelebb induló vonattal d. e. 9 órakor az egész nagy testület Esztergomba érkezik. 2. Felvonulás a bazilikába, hol a. testület ünnepélyes misét hallgat. 3. Mise után az emlékoszlop leleplezése a következő sorrenddel: a) Pápai hymnus. b) Ünnepélyes beszéd. c) Szózat. 4. Mindezeknek végeztével a testület a kies Kovács-patak nevü kiránduló helyre megy s ott közösen étkezik. Ezen ünnepélyre az elnökség részéről meghívandók : a magyar tudományos akadémia, az egyetem összes fakultásai, az ország összes akadémiái és középiskolái, a szerzetesek vezetése alatt álló gymnáziumok, felekezetkül'ómbség nélkül az összes tanitó-, tanítónő- és óvónőképző-intézetek, a paedagógia szolA lélekmécs ködös világossággal borította be a szoba sötét árnyait. A három gyászoló talmudista, a padló közepén, egymás mellett ült, a homályban testük körvonala elveszett és mint egy nagy, lomha test meredt ki az alakjuk a szoba borús világából. Az érző zsidó minden fájdalmát felkorbácsolta a lelkükben, a szent pap, az atyjuknak a halála. Mint gyermekei, a büszkeségüket siratták benne, mint Izrael gyermekei, Istennek leghűbb, fenséges szolgáját gyászolták benne: az ő lelkük erősségét. Most az megrendült és indulatok között hánykolódott, tehetetlenül. Szigorú gondolatvilágukat, szenvedélyes érzéseiket hívta ki: a könyörtelen, rabló eltakarítás. A rabbit, a kit a zsidó ugy temet el, hogy halálában a szentek szentjét látja benne : eltemették, mint azt a szerencsétlen, megvetett zsidót, a ki önkezével vetette el életét, mint az árokszélen talált holttestet — a kiknek a halott legnagyobb tisztességét nem adják meg : mielőtt az Ur elé menne, nem mossák meg holtra vált testét. A rabbi mosdatlan, ellopott holtteste lebegett a három talmudista lázban égő szemei előtt: és a halott ajka, szemei nyitottak ; szemeiben villámló harag, ajakán vádoló szavak. A három ájtatos zsidó, fölizgatott képzeletével, fájdalomtól viharzó szivével, egészen közel hozta magához a halottat. Az pedig ott volt mellettük; csöndes percet nem adott nékik, a levegőt elvonta tőlük: a három talmudista lihegve» | volt a ruházatuk, örökös bársonysapka takarta a fejüket és hosszura növesztették a szakállukat, mint a milyet Mózes viselt. A rút nyavalya tizedelve dúlt a kis lengyel falucskában. A mi zsidó még visszamaradt, az imádkozott az Isten házában, hajlongó alázattal verte a mellét és jajongással könyörgött az örökkévalóhoz, hogy nézzen le az ő kiválasztott népére és hagyja meg a szülőknek a gyermeket, a gyermeknek a szülőt, meg az Ő hitüket a világ urának végtelen irgalmasságában. Biztos bizalommal fordultak feléje, hittek benne, mint a milyen vakon, engedelmesen hinni tud a rajongó zsidó. Körülbástyázták az eszüket, a szivüket az írás szavaival, mást nem hagytak ahhoz közelíteni; hogy látásukat dolgok meg ne zavarják, becsukták a szemüket . . . Ok voltak azok a zsidók, a kik ha más hazában laknak is, lelkük visszayissza sir a régi, évezredek óta elvesztett szent hazába, ők nem ismerik az idők múlását: hanem él bennük az ősizrael, mely dolgozott verejtékkel, mint rabszolga; bolyongott a pusztán, kitaszítva ; uralkodott népek fölött, dicsőségben : de gondolata mindig az Istené, az érzése mindig az örökkévalóé, életét mindenben öromében-bujában, a királyok királyának szentelte. Ez a buzgó, szent szolgálat volt a maroknyi zsidó népnek az életcélja, mely ott lakott a lengyel falucskában, melyre most ráfeküdt a sors nehezebbik keze.