Esztergom és Vidéke, 1899

1899-08-03 / 62.szám

é$ mm AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. elemik Vasárijap és csütörtökön. • >n<- • ^LŐFfiZETÉSI ÁRAK I Egésa évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 (kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MÜNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYÜIxA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Széchenyi-tér, 330. szánj. ~^~t Kéziratot nem adunk vissza. !<<-. FF PETŐFI. — Dr. FÚLDVARY ISTVÁN beszéde a városi képviselőtestületben. — — Július 31. — Méltóztassék megengedni, hogy a hivatalos tárgysorozat előtt megemlékezzem azon dicső ünnepről, melynek visszazengő akkordjai még e pillanatban is rengésben tartják az egész magyar nemzet érzelmeit és tanúságot tehessek arról, hogy ez a képviselőtestület ugy a maga részéről, mint az egásV városi közönség érzéseinek legilletékesebb tolmácsa is, hazafias lelkesedéssel és Örömmel vesz részt a nemzeti ünneplésben, szeretettel, és hálával emlékezik meg a szabadság lánglelkü dalnokáról, a nemzet büszkeségéről: Petőfiről, ki ötven évvel ezelőtt, éppen ezen a napon lett a magyar nemzet, de több, a világszabadság halhatatlan mártírjává. Ünnepre gyűltek tegnap, messze, messze innen Segesvár mezőin a nemzet nagyjai és ott azon a síkon, a hol utolszor látták kilobbanni az égi tüneményt, a szellem óriás világát, babérral övezték ércből öntött hideg alakjának homlokát s újra, magasra szították a nemzeti kegyelet és emlékezés soha ki nem alvó lángjait. Ott jöttek össze az Isten szabad ege alatt, mint egykor őseink a Rákos téréin; a magyar művelődés, a magyar szellemi élet törvényhozói gyűltek össze és midőn a nemzeti közérzületből, a rajongó lelkesedésből természeti törvény erejével kiforrott köztudatról, kegyeletről tanúságot tettek, nem csupán a költő emlékének áldoztak, de felmérték a magyar műveltség eddigi haladását, a nemzeti szellem erejét is, mely állami létünk legerősebb oszlopa. A magyar szabadságharc Tyrtaeuszát ünnepli a nemzet, aki egyik kezében karddal, másikban a lanttal küzdötte végig ezt a szent háborút, — a >Talpra magyart bátor, gyújtó, lelkesítő szavával kezdte s a segesvári csatában, hol hadi szerencsénk elhanyatlani látszott, vérével és halálával fejezte be. Beteljesült forró imája, ott esett el a harc mezején s száguldó paripák patkói zúzták össze s bárha akkor nem diadalra rohantak, nyugton pihenhetnek szent porai, mert egy félszázad múlva beteljesül, hogy mint nagy eszmék megérésére századok kellenek, abból a harcból diadal lett mégis, az 1848-ból támadt a világszabadság és az ő lelkének ragyogó álma: bálványa a magyar szabadság. Szelleme bevilágított a magyar nép szivébe, — besugározta az alkotó, kormányzó férfiak nehéz, nagy utait; hasonló volt a bibliai tüzoszlophoz, melynek nyomában Kossuth Lajos a magyar nép millióit a jobbágyság szolgaláncaiból a szabadság földére vezette be. A nép fia volt és nagy szive teljes szeretetével azé is maradt ; költészetével megalapította a magyar népies nemzeti irányt s ami kincse volt, lelke, szelleme, csodás, igéző költészete, azt népére hagyta örökül a Hortobágytól, a zugó Kárpátokig ; mert gunyhóban és palotában megcsendül az ő dala millók ajakán s amit pazar kézzel szórt széjjel, szines, ragyogó gondolatai, ma mint az emberek szivén megtörő sugarak verődnek vissza s a népszeretet glóriájával vonják be a segesvári sikon minden időkkel dacolni készült, ércbe öntött néma alakját. Csak hosszú évszázadok szülnek, adnak a nemzeteknek egy-egy olyan lángelmét, milyen Petőfi volt, akinek a neve magában egy eszmét jelent s aki oly megmérhetetlen hatással van saját népére. Az angolnak Shakespeareje van, a francia Hugó Viktorral dicsekszik; a német nemzet a költő párt: Gqthét és Schillert ünnepli, az olasz tengernyi műkincse közt Dantét és Petrarcát magasztalja, az orosz Puskin énekén lelkesül s csak az imént ülte meg évszázados ünnepét és a magyarnak ? — hogy szót fogadjak Jókaynak s e napon őt ne emlegessük, — a magyarnak csak egy Petőfije van, a ki e kicsi nemzetet a világszellemek között képviseli, aki összekapcsol, beköt minket a világirodalom hatalmas láncába, akit, mint zsenit elismer az egész művelt világ. Híre, neve a magyar nemzet fényessége, büszkesége. Csodásan támadt és csodásan tünt el, hogy hasztalan kerestük egy félszázadon át jeltelen sirját ; élete, küzdése, hatása, csodahalála legenda már. De nem akarom, hogy a lelkesedés elragadjon, hogy a képviselőtestület működését hosszan feltartóztassam, visszavezetem a m. tiszt, közgyűlést Segesvár koszorúkkal borított, egykor gyászos csataterére, hol tegnap és ma a nemzet ünnepe zajlott le s bárha legjobb akaratunkat legyőző nehéz akadályok kizárták azt, hogy abban részt vehessünk s nekünk a messze távolban csak ez a szerény megemlékezés az ünnepünk, arra kérem a tek. képviselőtestületet, mondja ki : hogy Petőfi emlékének, nagyságának büszkeséggel hódol, hogy a nemzeti ünnep magasztos érzelmeiben szívvel, lélekkel osztozik.