Esztergom és Vidéke, 1899

1899-06-22 / 50.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET'

4 HIVATALOS LAPJA. M

c

áielemik Vasáritap és csütörtökön. |LLŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 12 kor. — ül. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes száin ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: kéziratok, előfizetések, nyíltok és hirdetések Széchenyi-tér, 330. szánj Kéziratot nem adunk vissza. HfcA szószátyárok. Esztergom, június 21. Halljuk itt is, ott is, hogy a városházi urak között nagy az elkeseredés a miatt, hogy a legbizalmasabb dolgok, a közönségre egyáltalán nem tartozó ügyek, amelyek az ő rayonukban előadják magukat, mind kiszivárognak, sőt csodás gyorsasággal kirepülnek a fórumra, ahol odébb-tovább, szájról-szájra szállva, mind jobban kövérednek, elváltoznak, ugy hogy pár óra múlva, bizonyára az sem ismerne reájok, aki világgá bocsátotta azokat. Halljuk itt is, ott is, hogy I erősen keresik, ismerni óhajtják az eleven Telefon Hirmondó-kat, akik a villamostól abban külömböznek, hogy mig amaz az emberi hangot, a zenét gyengítve, halkitva adja vissza, amazok meghatványozva cse• lekszik. Akiket azonban az ily pletyka rágók bántják, (csodáljuk, hogy ennyire megkésve jutottak idáig,) nagyon rossz helyen keresik a hirhordókat: nyilt ellenségeik között. Mert nem ott vannak, amint könynyen elgondolhatják; a bizalmas históriák, családi jelenetek mindég csak magából a családi körből tudódhatnak ki. Ne menjenek túl a városházán, a hivatalszobákon, a »tetu-pajtásokon«, az »intim* barátokon és a kollégákon. Es ép ez a rút körülmény bizonyítja, hogy csakugyan rothadtak a városházi állapotok . . . Oh, mi is jól ismerjük ezeket a kedves, szimpatikus alakokat, akik minden panaszukat, pletykájukat, sőt besugásaikat a közérdek szent nevében követik el, (hangoztatni legalább minden egyes alkalommal el nem mulasztják) de úgy vélekednek, hogy a közérdek csak a suttogó hangot engedi meg és mélységes hallgatásba burkolódznak ott, ahol a megfelelő helyen, palám és pubiice a panaszok hangos előadására van alkalom. De sőt farizeus szemforgatással, inkollegialitásról sírnak, ha valaki szemtől szembe megmondja a szükséges igazat tiszttársainak is. Ezek jó barátai nekem is, neked is, mindenkinek, csak magukkal nem törődnek határtalan önzetlenségükben ... Az utcán, a klubokban, minden utczasarkon egyszerre csak ott vannak. Es közeladnek jelentős, titokzatos tekintettel, igen ünnepélyes az arcuk és komoly a kézszoritásuk. A hangjuk pedig halk, amikor kérdik : — Tetszett már hallani a tegnapi esetről ? — Nem . T . Hogy mi történt a pénzügyi bizottságban ? — Hisz az skandalum volt . . . Mikor pedig látják, hogy nem reagálunk gyanúsan szenzációs históriájukra, figyelmeztető jóakarattal azt is megmondják: — Pedig X. közölni fogja ! . . . És ezeknek mindég van thémájuk, midég van legújabb esetük, mindég rekriminációjuk. > Tessék megnézni Y. asztalát, mennyi a restancia, pedig a fele a fiókban pihen . . . Z, megint egész délután kártyázott a hivatalos, órák alatt ... Az éjjel volt már megint muri; városiak búsultak .. . Mit? P. akar előleget? Hisz több húst eszik egy héten, mint én egy hónap alatt stb. stb.« Es akikről beszélnek, mindég csak a városháziak. Es akik beszélnek, 2[cne csábit... Zene csábit a messzeségből. Szép lányok körbe lejtnek; Felettük büszke napja lángol A boldog szerelemnek. Itt állok búsan, elmerengve, Forró könyhullatással. — Oh, édesebb zokogni érted, Mint üdvözülni mással. Varsányi Gyula. Szerelemből — szerelemről. — Az >Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — (Vége.) No, lám : egy kis bekezdés — hogy kinek a gazdagsága. Mert: »Késö szerelem kétes láng; téli virágként Védő kezekre szorul s fázik az, a ki szedi.« Milyen bús gondolat az ily szerelem. Mint a »késő asszonyok nyara*, mikor erdőn, mezőn a tovarebbent kikelet újító, szépítő erőit valami nagy, néma esengés visszavonja s az tétován áll, hogy újra kezdje-e a virágzást? A nap ragyog, de fenn a légben szövik már a láthatlan tündérek a fehér szemfödőt s a csipős dér talán már holnap pirosra csókol mindent, a mi zöld . . . Borús gondolat az ősz; ha napsugárba öltözködik is, ott didereg alatta — a tél. A fénye: csupa árny, a mosolya: csupa lemondás, míg a tavasznak az árnyain is ott reszket a verőfény. Nem érzed-e ezt a verőfényt, mely akkor is melegít, mikor a nap nem süt fölötted ? A szegénység gazdagságát? Hiszen szegények vagyunk. De sokszor a legnagyobb szegénység a gazdagság, s a legnagyobb gazdagság a szegénység. Mert a gazdag, ki bíborban selyemben jár, écuriót, kopófalkát, livrées cselédeket, bundás kapusokat tart, ma broughamba, batárba, holnap tilburybe, kalessbe fogat és szőnyeggel teritett utjain még a beteljesült vágy is csak egy elvetett sárkányfog, melyből új vágyak kelnek egész a képtelenség határáig : — szegény ember. A szegény pedig, kinek minden óhajtása teljesül, mert kevés vágya van — tán egy kívánsággal — új vágyak nélkül, vagy olyanokkal, melyek teljesülhetnek: — gazdag ember. Azért olyan az emberi társadalom, mint a hegy. Minél magasabbra mégysz, annál, terméktelenebb földet tapos a lábad, csillogó csúcsán meg örökös tél uralkodik. Csak lenn, a jó melegben szép az élet. Itt mienk a szerelem, a mi boldogító, amott rideg az éj, hideg a nap ; ott mulatnak, itt mi érezünk. Az ő életük egy sebesen vágtató vasút: a ' kik rajta ülnek, végtelen sietséggel rohanva élik le az életet; a mienk — a szerelemmel, mert másunk úgy sincs •— • lassú, de biztosan haladó szekér, mely egyet-egyet zökken, hanem veszély nélkül halad az élet nagy utjain. S talán azért volt megelégedve a régi klassikus korban is szegénységével az a bölcs, a ki — mivel azt mondták neki, hogy a szegénységet csak azért veti meg, mert semmije sincs — vagyonszerzésre töreI kedett, s gazdag lett — mert akarta : s ! akkor mindenét elajándékozta, hogy is' mét szegény legyen. Mert, ha hiú annak ! az elkárhozott kerosnak a szenvedése, a | ki hasztalan nyújtja ki kezét a gyümölcs után, hasztalan hajol le a folyóhoz, nagyobb gyötrelem lehet az, mikor valakinek minden kívánsága könnyen teljesül, mert végre mindene meg van, a mi után vágyódott, s lelke tehecetlenné válik kívánni. Mi nekik a szerelem ? Egy agyontaposott gyémánt; — semmi! . . . A szegények gazdagsága! Pedig, ha nekik is gazdagság lenne — nem lenne az ő szegénységük. Baross Kálmán. fele idejüket legalább is a városházán vesztegetik el, forgolódva, mosolyogva, fülelve azok között, akiket szólnak, szapulnak, kipellengéreznek. Igy nem csodálható, hogy a városi tisztviselőknek, még privát életük tekintetében is, sokkal rosszabb a hírnevük, mint amenyire megérdemelnék. A Telefon Hírmondók nemcsak hivatali működésüket kritizálják, de egyéni tisztességük kikezdésétől sem riadnak vissza. És akik nem látnak át ezeken a léha, kis lelkeken, amit el nem hittek volna, ha az illető meghurcoltak ellenségei mondják: elhiszik, ha tetu-pajtás, kolléga mondja azt. Hogy e jámborképü Mefisztók pletykáiból a kevésbé óvatos lapokba is belekerül olykor egy igaztalan hir: kétségtelen, mert az ipszék elég ügyességet szereztek már a csizmatalp-beafsteaket a valószínűség mártásával feltálalni s a lapok összeállítóinak nem mindég van idejük a plausibilis hirek forrását, pozitivitását kikutatn. Ha egyszer felültek s ha renoméjukra tártnak, legfeljebb minden közösséget Hédin embereket keres.*) Hédin, »Azsia sivatagjain keresztüli cimü müvéből, 2 kötet gazdagon illustrálva, kötve 2o márka, vagy 36 füzet á 50 pfennig. Kapható (F. A. Brockhaus Lipcse.) Kilenc óra felé erős keleti szél keletkezett, mely a por és homokfelhőket lefelé terelte s a napot elsötétité, úgy annyira, hogy fázni kezdtem. A sűrű ködfátyol minden oldalról elvette a kilátást, úgy, hogy sem jobbra, sem balra nem láthattam az erdőt. Három órai menés után ismét a szomjúság kínozott, ehez járult még az óriási bóra, mely majdnem kimerített. A jobb oldalon levő erdőbe menve a sűrűség védelme alatt leültem és gondolkodtam. Eszembe jutott, hogy a legközelebbi tavacskáig még napokig kellene mennem, oktalanság lenne tehát tőlem a csodálatos módon megtalált első tavat elhagy*) Fenti kivonatot F. A. Brockhaus lipcsei kiadónak beleegyezésével, Hedinnek »Ázsia sivatagain keresztül« cimü művéből vettük át. A svéd Hédin, épen úgy mint a norvég Nansen a tudomány szolgálatában több mint három évig játszott életével. Mialatt Nansen az északi sark j égsivatagain kutatott, addig Hédin a magas Ázsia jeges hósivatagainak, továbbá Tibet és China kősivatagainak, és a nagy kontinensnek szivében fekvő homoksivatagok veszélyeivel küzdött. Tél közepén karavánjával »a világ tetején« keresztül északi szivőssággal hatolt Pamir felé. Négyszer kísérelte meg felhatolni, a >Jéghegyek atyjának csúcsára, mely 10000 lábbal magasabb b .Esztergom és Vidéke" tárcája.