Esztergom és Vidéke, 1899

1899-06-18 / 49.szám

romszoros lakattal van őrizve, amely csak kellemetlen és fárasztó utánjá­rás után nyilik meg, ha megnyílik. És nekünk eszünkbe sem jut, hogy ez állapot megváltoztatására lépéseket tegyünk. Hogy magunk csak egy­egy kövei megkezdjük egy múzeum létesítését, (á la Hontmegye, Tol­namegye stb.) hogy lehetne ez ? A hétköznapi életküzdelemben, kicsinyes torzsalkodásokan kimerül minden erőnk, elvész minden időnk. íme, felmerült a > Történelmi ki­állítás* eszméje. E kiállítás biztos alapja volna egy — bármily lassan fejlesztendő — helyi múzeumnak. Tetszett is az eszme, két napig foglalkoztunk vele. Azután aludtunk reá egyet és kialudtuk az egészet. Az ősi koronázási városban, Szent István király születéshelyén nincs egyetlen történelmi emlék, amelyet mi, a polgárság állítottunk volna. Hol van Szent Isván szobra, hol van Balassa Bálinté, hol legalább egy Bottány-emléktábla ? . . . Igaz, most egy monumentális Szenthá­romság-szobort tervezünk. Miért ? Mert azon a téren ezelőtt is ilyen szobor volt. Pedig vallásos emlékek­ben nem szűkölködünk. Nem volna sokkal helyénvalóbb, ha az erre szánt összeget egy történelmi emlékre adnók. Miután megmutattuk, hogy a vallásosság élesztésére nem fu­karkodunk garasainkkal, ideje volna, hogy multunk nagyjai iránt is ha­sonlóképen viselkedjünk. Vannak irodalmi férfiak közöt­tünk, vannak művészi hajlandósá­gnak, de nincs az irodalomnak, vagy a művészeti ágak valamelyi­kének bármily szerény intézménye. Pedig hát van »Irodalmi Kör< pl. Sárbogádon is, amelyben elszóra­koznak, ha nem foghatják is el a pagát-ot. Kulturberendezés tekintetében egyszólván hátra vagyunk nagyon, ezen a téren korszakok tűntek és tűnnek el tétlenül s valamikor ve­szedelmes erőlködésre leszünk kény­szerítve, hogy legalább nagyjából behozzuk a mulasztásokat, hogy legalább az elemi szükségleteknek le legyen rakva alapfalazata. Mert rájövünk mi arra, ha előbb ha utóbb, hogy nemcsak vágóhíd, közkórház, kövezet, vám, közvilágítás van a világon s nemcsak erre van szüksége egy 20 ik századbeli vá­rosnak, hanem kulturális berende­zésre is, mert a városi lakosságnak nemcsak teste, de lelke is van s ennek igényei nem kevésbé indo­koltak. Abban az időben majd nem is fogják érteni az emberek, hogy miként lehetett ilyen tompa, érzék­telen és rövidlátó ezen a téren a mai korszak s nagy áldozatokkal fogják pótolni, amit mostanában, kis áldozatokra sem gondolva, elha­nyagolunk. Abban a korszakban azután bizo­nyosan lesz egy nap, amikor ná­lunk is lefolyik egy olyan ünnep, mint amilyennek most olvastuk — örömmel vegyes irigységgel — le­írást. Mert reményeljük : hogy fiaink különbek lesznek apáinknál. y­Az alkalmazkodás politikáig. — Semmi célzás. — Csalódik, aki azt hiszi, hogy po­litizálni akarok. Sem világ-, sem országos politi­káról nincs szó, hanem csupán egy divatos betegségről, mely a ragá­lyozás mérvét tekintve, az influen­zával vetekszik. Csakhogy amig az influenza a fizikai szervezetet tá­madja meg, addig ez a betegség az ember lelkén rágódik s annak megrontásával a társadalomnak is mételye, minden szép és nemes eszmének ellensége s az egészséges haladásnak megölő betűje. Ez a betegség az alkalmazkodás politikája. Alkalmazkodjunk! ez a jelszó manapság; ez az tokos* emberek jelszava. És kik azok az •tokos* emberek ? Akiknek az önboldogitáson kivül e földön egyéb céljuk nincs, akik­nek minden lépését az önérdek ve­zeti, a kik önmaguk iránti kötel­meiken felül egyébb kötelmeket nem ismernek, vagy más szavakkal : a kiknek szivük és lelkük fölött a rideg, számító ész uralkodik. Az Isten minden embernek adott szivet és lelket s ez a sziv és lélek eredetileg minden embernél tiszta és nemes volt. A sziv kútforrása minden nemes érzelemnek. Onnét fakad a szülői, a testvéri, a felebaráti szeretet s ez utóbbiból sarjadzanak erős haj­tásokká az emberi társadalmat is­tápoló, fejlesztő, és fenntartó eré­nyek. Szive nemes sugallatát követi az, aki kenyeret ád az éhezőnek, ruhát a ruhátlannak, fát a didergőnek, orvosságot a betegnek és vigaszta­lást a lelki szenvedőnek. A romlatlan, -nemes szívből fakad a honszerelem is, ez az isteni szikra, mely rettenthetetlen hőssé teszi az embert s a dicsőség glóriáját vonja feje fölé. A szívből fakadó eme nemes erényeknek külső megnyilatkozásait az ész eszközli. Sziv és ész tehát kölcsönhatásban vannak egymással, nem zárják ki, sőt feltételezik egy­mást. Csak az szükséges, hogy egyik se érvényesüljön a másik ro­vására, egyik se uralkodjék a má­sik fölött, hanem hogy harmóniá­ban legyenek. Nagy baj, ha pusztán szivünk ér­zelmeit követjük és nem hallgatunk a józan ész szavára ; de nagy baj az is, ha minden tettünkben csupán a rideg, számító ész vezet bennün­ket. Mindkettő egészségtelen álla­pot, mely nem csak az egyesekre, hanem a társadalomra nézve is ve­szélyes lehet. Az első esetben — a szívnek legcsekélyebb mérvű romlottsága mellett is — a szen­vedélyek bősz hullámai, könnyen örvénybe sodorhatják az élet ten­gerének hajósát; a második eset­ben pedig a sziv esvén rabságba, e rabságban a belőle fakadó nemes erények gyenge hajtásai erőteljes törzsekké soha sem fejlődhetnek. Az ész uralkodván szivünk fölött, kíméletlen kezekkel tépi ki abból a családi, a társadalmi és hazafiúi erények nemes virágait és csakha­mar kietlen pusztasággá változtatja azt. Nagy az ész hatalma! Világító eszköz az, a melylyel az Isten ké­pére alkotott ember megfejti a sö­tét homályba burkolt titkokat. De az ész szív nélkül csak világító eszköz, olyan, mint a téli nap, mely­nek bármily fényt árasztanak is su­garai, hiányzik belőlük a meleg; a tenyészet, az élet e második fel­tétele. Csak az az ember alkothat na­ayot és csak annak tevékenysége lehet áldásos, aki nem csak észszel bír, hanem szívvel is rendelkezik s gkinél a kettő harmóniában van egymással. Vagy pusztán az ész szavát kö­veti-e az az ifjú ember, aki midőn a haza veszélyben van, kardot köt oldalára s ott hagyja özvegy édes anyját, ott szerelmes mátkáját, jövő életének egyedüli boldogságát és siet a harcmezőre s ott magát mér­hetetlen szenvedésnek, életét ezer veszélynek kitéve, halálmegvetéssel tör előre és harcol a nemzeti tri­kolór alatt hazája szabadságáért, függetlensége kivívásáért. Vagy nem a szive nemes sugal­latát követi-e, az a dúsgazdag asz­szony, aki fényes palotájának ké­nyelmes otthonából a kunyhók fojtó gőzkörébe lép, hogy megossza az Isten bőséges áldását azzal a szal­mán kucorgó, szegény beteges öz­vegygyei s hogy egy-két jó falattal elhallgattassa sovány kenyérért hiába siránkozó kisdedeit ? De nem csak a haza- és ember­baráti szeretet, hanem minden más erény is a szívben gyökeredzik, ab­ból sarjadzik. A romlatlan nemes sziv forrása, éltető eleme minden nemes eszmének és intézménynek. A sziv közreműködése nélkül sok szükséges és hasznos társadalmi intézmény meg nem valósulhatna és sok nemes terv hajótörést szen­vedne a rideg, számító ész önzésén. Sajnos, hogy a mai kor gyerme­keinek már legnagyobb részét ha­talmába kerítette, lenyűgözte a szá­mító ész politikája. Ez az oka an­nak, hogy az idealizmus kihaló fél­ben van és hogy az anyagelviesség mind nagyobb tért hódit magának. Nem sokára oda jutunk, hogy az az egy-két ideális lélek gúny tárgyává válik a tömegnek s hogy a nemes eszmékért küzdő emberre, mint valami futó bolondra, ujjal mutogatnak. De nem csak nemes eszmékért küzdeni, hanem elveklt hangoztatni, vagy véleményt nyilvánítani sem «eszélyes« dolog manapság. Az >okos< ember elveket nem hirdet, véleményt nem nyilvánít, vagy legfölebb csak akkor, ha el­kerülhétlen s ha már mások vélemé­nyével tisztában van. Két külön tábor között nyiltan szint vallani sem eszélyes dolog, de titokban (egyik és másik tudta nél kül) mindenikre kacsintgatni — az eszélyesség politikája és esztergomi politika. Hogy melyik részen van az igaz­ság, hogy melyik fel küzd a nemes ideálok diadaláért, vagy a társada­lom boldogulásáért és melyik a puszta önérdekért ? ugyan már miért kutatná ezt az >okosc ember? Mindig a hatalmon levőkkel tar­tani, de titokban a kisebbséghez is szitani: az tokost ember politikája. Hogy igy aztán a fehér, sokszor feketére változik, s a feketéből is­mét fehér lesz, mit törődik azzal az okos emker ? Hiszen a sziv és lelkiismeret sza­vát oly könnyű elaltatni, a számító ész politikájával! Igy rendül aztán meg az egy­más iránti tisztelet és bizalom. A rokonszenv ellenszenvvé, a kölcsö­nös becsülés megvetéssé változik. De azért szörnyen hízelgünk s el­halmozzuk egymást bókjainkkal. S a legcsudálatosabb az, hogy mindnyájan tudjuk, hogy alakos­kodunk. Ezt az alakoskodást szelídebb kifejezéssel alkalmazkodásnak s ezt a politikát az alkalmazkodás politi­kájának nevezik! Aucun. A szoiomolyról. Esztergom, június 17. A vármegye egyes községeiben, amint a beérkezett jelentések arról megemlé­keznek, valamint körutamban is alkal­mam volt azt megfigyelhetni, szórvá­nyosan ismét fellépett az úgynevezeti szőlőmoly (Cochylis ambigella.) Nem új ellensége ugyan a szőlőnek, de úgylátszik az idén nagyobb mérték­ben találhatók azon kis hernyócskák, melyek a virágzó bimbókat teszik tönkre, megakadályozván a bogyó képződését, mi által természetesen a termést keves­bítik meg. A fürtöknek szorgos megfigyelése köz­ben, rajtok találhatjuk ezen mintegy I cm. nagyságú hernyókat, melyektől csakis azoknak megsemmisítése által menthet­jük meg a termés egy részét. Ha nem akarjuk tehát esetleg az egé­szet is kockáztatni, úgy nagyon is ajánl­hatom minden szőlőbirtokosnak, hogy ez irányban vizsgálja meg szőlőjét s ha tényleg talál rajta ily hernyókat, azokat minél gondosabban pusztítsa el, elejét veendő annak is, nehogy ezen molynak úgy körülbelől augusztusban jelentkező második nemzedéke annál inkább elsza­porodjon a már eredő bogyókon. A hernyók kiszedésére egy alkalmas, laposra kalapált drótcsipeszt, vagy egy horgoló tű alakra görbitett drótot hasz­nálhatunk. Somlyóvásárhely, 1899. június 16. Hegedűs Sándor. szől. és bor felügyelő. non IWMIIII MHM sanHHfe w p— j mmwimmm mmm mmmmmmmim \tf mlmmml JííafeHa Esztergom, június 17. Hetirend. Június 18. A Kath. Legényegyesület mulatsága. „ „ A városi tanügyi bizottság ülése. Június 22. A III. szakosztály ülése a várme­gyeházán. „ „A vizivárosi nőnevelö intézet záró­ünnepe. „ „ A tanítóképző intézet nyári mulatsága. Június 23. Az I. szakosztsly ülése a vármegye­házán. Június 24. A II. szakosztály ülése. „ „Az állandó választmány ülése. „ „ A 76-ik gyalogezred emlékünnepe. „ „ Iparostanoncok kiállitá 1­' Heti krónika. Nyári mulatságok. Magyar nép vagyunk, — mulatunk, ha derül, ha borul. Legtöbbnyire sirva vigadunk, — de ez már le nem vetkez­hető szokásunk. A farsangot általusztuk szépen, kivéve részünk a jókól is, rossz­ból is. Es jónak is, rossznak is csak az volt az örökös refrainje, hogy : Nosza szóljon a dal, nosza zengjen a hur, Sikoltson a sip, klarinét.

Next

/
Thumbnails
Contents