Esztergom és Vidéke, 1899

1899-05-04 / 36.szám

sült, hogy Wosinszky szíves felhí­vását a szegszárdi hölgyek nem utasították vissza s lehetőleg mind iparkodott egy-egy hímzéssel részt venni. A hímzések lehetőleg ma­gyar stillban készültek és több van közöttük, mely művészi értékű. Van függöny, kép, kátyhaellenző, ajtó-disz, képráma, szőnyeg, hímzett asztal, asztalterítő, irómappa, ván­kos stb. minden, ami hímzéssel ké­szíthető. Ennek a gyűjteménynek másik részét képezik a helyi ipa­rosok készítményei, melyek eladók s igy mintegy állandó kiállitáskép szerepel. Valamint a Zsolnay-féle majolika tárgyak gyűjteménye és budapesti iparművészeti múzeum néhány darabja. Legutóbb a kul­tuszminiszter is megajándékozta a szegszárdi muzeumot az iparművé­szeti múzeum kiállításán vásárolt néhány tárgygyal (Tiffany-üveg, bőr­munkák, hímzések stb.). A múzeum egyelőre a gimnázium óriási palotájának második emele­tén van elhelyezve, de folynak a tárgyalások egy állandó múzeum­épület létesítése tárgyában. Persze, lelke ennek is Wosinszky, a ki megmozgat minden • követ, hogy a 40—50 ezer forintos épület mi­előbb fölállittassék. Valószínűleg a vármegye fogja adni a szükséges költségeket, a mikhez természetesen a kultuszmiszter is hozzá fog já­rulni. Az ünnepélyes megnyitás május, vagy június hóban fog megtör tenni. Horti Béla. Kaszinó-est —- Áprilic 29. -— A közönség egy része bizonyos me­lankólia val foglalt helyet szombaton este a Kaszinó nézőterén. Bizonyára soknak eszébe jutott, hogy ezúttal utószor van e bizalmas, megszokott, megszeretett ott­honban, ahol annyi kellemes, élvezetes és meghitt estét töltött. Az évek folya­mán megfakultak a kedves szinpadocska bordó kárpitjai, megkopott a portálé aranyozása: de eleven, friss maradt az a sok emlék, amely az egész alkotmány­nyal kapcsolatos. Sok idő mult el, meg­született az első rozoga favázas bódé­szinpadból a mai; nagy- évekre terjedő pauzákkal játszó műkedvelő gárda után a jelenlegi: megállandósodott. Változott a műsor, változtak a gárda tagjai. Csak az előadások szinvonala maradt mindég magas, kifogástalan. Az elézékenyülésre külömben szomba­ton nem volt komoly ok. A gárda nem hal meg, csak költözködik . . . Kényel­mesebb, fényesebb, tágasabb otthont szerzett magának, ahol könyebben, sza­badabban mozoghat erősen kinőtt szár­nyaival. De hát amint a hálás gyermek — bármily magasra vitte fel sorsa — szeretettel ragaszkodik a nádfedeles szülői házhoz, ugy bizonyára a műkedvelő gárda s a közönség, amely vele összeszokott, mindég szeretettel fog visszaemlékezni az elhagyott otthonra. Mert nincs megírva: lesz-e annyi összetartás, kedv, vállalkozó szellem az uj barokkteremben, amenyi az egyszerű régi helyen volt . . . * A szombati előadás — s ez esetben nem stereotip szólással élünk — méltó volt az alkalomhoz. A nagyobb szabású, kétfelvonásos vígjáték precíz, összhangzó, goodos előadásban került szinte, minden jelenetében a lelkiismeretes, szakavatott, jeles rendezés benyomásával. S az en­semble kifogástalansága ez esetben an­nál elismerésreméltóbb, mert majdnem kivétel nélkül uj erők mutatkoztak be. De viszont igaz, hogy a társaság lelke, a legkitartóbb főrendező a régi maradt (B. Szabó Mihály) s igazán sajnáltuk, hogy oly sietve szökött meg a sok elis­merés elől. A darab nem tartozik a műkedvelő színpadok felkapottjai közé. Nemcsak ter­jedelme, de ama körülmény miatt sem, hogyahelyzetbohózatok könnyű, elmarad­hatlan, valamint a dramolettek kiélezett hatásával nem kecsegtet. Szerzője leg­több alakját a Nemzeti Színház egyes művészeinek testére szabta, nem mestere a színpadi technikának, úgyszólván csak a kettős párbeszédeket ismeri, kissé túl­römantikus is az 1899-ik évben. Mindez természetessé teszi, hogy ha mégis si­kert arat, ez nagyobb dicséret a szerep­lőkre, mintha valami kis modern bluett­ben, fordulatos, kacagtató bohózatban csalják elő a tapsokat. Szombaton pedig sok és megérdemlett volt a taps. A legfőbb női szerepet (Anna) Perényi Irma adta. Az előadás két órája alatt alkalma volt nagy, szeretetreméltó, sok­oldalú tehetsége egész skáláján játszani, de mégsem hallottunk csak egy hamis, eltévesztett, diszonans hangot sem. Ez es­tén különösen perfekt mimikája lepett bennünket! Hogy Kifejezte arca — szó, mozdulat nélkül — szive szenvedését, majd boldogsága teljességét! Mint a szivárvány­ban a főszinek, egyesülve vannak lényé­ben az érzelmek legellentétesebb, de mindig élénk, diszkrét és határozott szí­nei. A történeti hűség kedveért még megemlitjük, hogy amily bájos volt ró­zsaszín, oly érdekes és elegáns lovagló­ruhájában. Hüppig Sárika (Burián Erzsike) no­vícia volt mindazok előtt, akik a vízi­városi nőnevelőintézet kis házi színpad­jának primadonnáját nem ismerték. De, hajh, pici női lábacskáknak nagy az a lépés a betlehemes pásztorokból a fess huszárfőhadnagyig, soror Ferdinanda csilingelő verseitől Murai Károly prózáig, És az ifjú leányka egy szökéssel meg­tette a lépést. Csupa báj volt, csupa grácia; a szerelmes, naiv Sárikák legkedve­sebbike! Az első perctől, hogy a ma­dárkás kalittal kezében, fodros bébé­kalapjában szőke fejecskéje előbukkant, hogy nem tudott választani a mama és a huszár között, nyert ügye volt. Óhajt­juk és reményeljük, hogy a született kis naivának még nagyon sokat fogunk tapsolhatni. • Uj akkvizició volt Czinder Antalné is Hüppig Kázmérné szerepében. Ami a szimpátiát mindjárt eleve megszerezte szá­mára, az sajátságos Iágyságú, selymes, behízelgő hangja; csupa muzsika a be­szédje. Es beszél a szeme is. A moz­gásban még nem egészen szabad, de megvan benne a hajlékonyság és ügyes­ség. És idővel bizonyára leszokik a kissé gyors beszédről is. A harmadik debütirozó dr. Perényi Kálmánné volt, aki az öreg Zsuzsi cse­léd szerepére vállalkozott. Fiatal höl­gyeknél mindég bizonyos önfeláldozással jár, ha vén is, cseléd is, akit személye­sítenek, de amiért Perényiné különös dicséretet érdemel, nem ez a körülmény, hanem az ügyesség, találékonyság, apró­lékos gondosság, amelyet mutatott. A kritikus csak elismeréssel szólhat alakí­tásáról és maszkjáról egyaránt, annyival is inkább, mert csak a próbák egy ré­szén vehetett részt. A férfigárda sem maradt a hölgyeké mellett. A leghálásabb szerep minden­esetre a tiszteletese volt, de Kelemen Béla ki is aknázta azt s sikere teljes, ha nem Sanyaró Vendel alakját maszkírozza is. A zsámolyugrás, a temetési búcsúztató, az áldásjelenet a két fiatal felett, profesz­szionátus színésznek dicséretére válnék. — Nagy, speciális komikus — tehetség nyilad ózott meg Berán Károly Dér Pis­tájában. »Pista kisasszony* — egy na­gyon kevés túlzást leszámítva, amely különben Zilahi Gyula alakításában is meg van — (különösen, amióta Sáriká­val kezdik érteni egymást) csupa derűs percet okozott s különösen látszott, mennyi aprólékos figyelemmel, törekvés­sel dolgozta ki szerepét. Hüppig Káz­mér nem hálás, száraz szerep s csakis Büttner Róbert nagy talentumának sike­rülhetett csinálni belőle valamit, még pedig sokat. Büttnert a tiszteletes sze­repében szerettük volna látni. A két jó öreg Barkós (Kabina Sán­dor és Csatáry Elek), a derék agg­legények, szintén először kacérkodtak a súgólyukkal. Fiatalos hévvel és tűzzel nem könnyű feladat őszhajú öreget alakítani, még ha ezek meg is Őrizték egykori tüzük néhány szikráját. Még is igen sok sikerült jelenetük, eltalált pointjuk volt, igen rokonszenves egész bemutatkozásuk. A két huszártiszt: Kálmán főhadnagy [Istvánffy Elemér) és Pál százados {Czin­der Antal) egyaránt jól festett és huszá­rosán sneidig volt a feszes, fényes áttil­lában. S amint abba: szerepükbe is telje­sen betalálták magukat. Istvánffy nagy feladatra vállalkozott, amikor a gigerlik, léha uracsok, epouseur-ők után érzel­mes lovagként mutatkozott be. Ha néha eltévedt is a régi körbe — amire külöm­ben a szerep csábított — általánosság­ban az volt, akinek a szerző képzelhette Kálmánját. Czinder nagyon jól tudott ud­varolni a szép Hüppignének (ami, zárjel­ben megjegyezve, könnyen is mehetett neki) de különösen kitűnt, amikor apai boldogságát oly hatásosan megérzéki­tette. Egyszóval a >Huszárszerelem* egész előadásán meglátszott az a nagy gond és figyelem, amelylyel betanítva és ren­dezve volt. Az est a műkedvelő-előadás befejezé­sével is vidám és kedélyes volt. Feszte­len, driskrét jó kedv jellegezte. A kifo­gástalan konyha Drezdner Albert ven­déglős dicséretére vált. —án. Színészet. Esztergom, május 3. Stílszerű plakátok hirdettsk a 3 Gésák* operett szombati bemutatóját. A díszes szinlapoknál is többet igért azonban a szereplő személyek névsora, mely a tár­sulat legjobb erőiből volt egybeválogatva. És a szépszámú közönség, amely egy él­vezetesnek ígérkező est reményével várta a függöny felgördültét, nem csalódott várakozásában. Csinos öltözetek és ha­sonló díszletek növelték s kifogástalan játék hatását és ha a rendezés is oly kifogásolhatatlan lett volna, mint a mi­lyen a főszereplők alakítása volt, úgy csak a feltétlen elismerés hangján szol­hatnánk a szombat esti előadásról. Kifogásoljuk a rendezést, amely meg­engedi azt, hogy az egyik színésznő, csupán feltűnési viszketegségből beleugor­jék játék közben a másiknak a szerepébe és ezzel az Összjáték sikerét kockára tegye. Azt nem merjük feltenni, hogy ezzel a közönség tapasztalatlanságát akarta volna kigúnyolni, mert akkor erő­sen csalódott volna, hisz a jelenlevők nagyrésze ugyancsak csodálkozva nézte ezt a fura kísérletet. Voltak természetesen, akik az egészet nem vették észre, akik nem ismervén a da­rabot, nem akadtak meg ezen a rendetle­nes ségen. De nem egyedül ezeknek ját­szott, hanem azoknak is, akik élvezni akarták s. jól ismert darabot, akik az összehasonlításból akarták megítélni a társulat erejét és képességéé. Adjuk meg mindenkinek a magáét. A direktor úrnak és a rendezőnek pedig figyelmébe ajánl­juk ezt az esetet azzal a megjegyzéssel, hogy ennél a társulatnál ilyenhez és ha­sonló esetek ismétlődéséhez igen nehéz hozzászokni. Az utolsó négy előadásról részletesen az alábbiakban számolunk be: (Gésák.) Telt ház mellett került szinre szomba­ton este a » Gésák* operett bemutató előadása. Az újdonság nagy híréhez nem volt méltatlan az előadás, mely a társulatról eddig hangoztatott dicsére­tet és elismerést csak növelte. Honthy Elma (Mimóza) Harkányi Gizella (Molli Seamare) Bogyó Ilonka (Zsüliett) és Makó Aida (Edit Graudt) a nőszereplők közül, a férfiak részéről pedig Ágothay (Vunhi) Sághy Zsigmond (Imári márki) Radványi és Szigethy, mint akiknek önálló szere­peik voltak, igyekeztek az újdonság si­kerét biztosítani és kasszadarabbá tenni. Honthy Elma szép énekszámaival reme­kelt, bár mozdulatai kissé erőltetettek, minikája pedig határozottan visszatetsző volt. Nem szabad egy színésznőnek sem pongyoláskodni, sem pedig túlzásba esni. A fő a természetesség, amely biz­tos siker. Bogyó Ilonka igen ügyesen játszott, csak egy hibát, nagy hibát követett el, amiről más helyütt emlékezünk meg. Agothay, a szemfüles Vunhi szerepében igazán dicséretreméltó alakítás mutatott be, amiért a gyakori taps és kihívás megérdemlett jutalom volt. A >copf»-ról elénekelt kupiéi pedig fremetikus tapsvi­hart és oly zajos tetszézt idéztek elő, hogy nyolcszor egymás után hivták lám­pák elé a kedvelt színészt. Helyi vonat­kozású kupiéi általános derültséget kel­tettek. A többi szereplőkről is csak jót lehet mondani. Igen csinosan festettek Kalmár, Cathry, Ravványi és Fehér tengerész tiszti egyenruhájukban és tengerész da­laik is nagy tetszésre találtak. (Leszámolás.) Géczy Istvánnak a ^Leszámolás* c. énekes népszínmőve ment vasárnap este félig telt ház előtt, igen jó előadásban. Az összes szereplőkre elmondhatjuk, hogy szívvel lélekkel azon voltak, hogy a tő­lük telhető legjobbat adják, ami — te­kintve a gyakori tetszésnyilvánítást — sikerült is nekik. Kedves alakítást lát­tunk Szigeti-tői és Harkányi-tól. Az előbbi Marci szerepében bizonyította be, hogy a közönség kitüntető rokonszen­vére nem érdemetlen és hogy annak a nagy várakozásnak, amelyet eddigi ala­kításai után hozzá fűztünk, meg tud és meg is akar felelni. Megnyerő modora, eleganciája és rutinja a jövő emberét sejtetik benne. Harkányi is nagy tetszés mellett játszotta le szerepét és Estikét, a gyámatyját rajongásig szerető árva­leányt, igazán élethűen és nagy termé­szetességgel személyesítette. Egész játé­kán meglátszott a kedv, ami pedig a biztos siker főfeltétele. — Sághy Zsig­mond mint 'Igaz György biró, Fehér Gyula pedig annak riválisa, Ember Mi­hály, a tőlük telhető legjobbat adták, pedig mindkettőtől sok telik. A legőszintébb elismerés hangján kell megemlékeznünk Radványi és Völgyi Ilonka játékáról, úgyszintén Agothay kasznárjáról és C. Vertán Anna posta-

Next

/
Thumbnails
Contents