Esztergom és Vidéke, 1899

1899-04-16 / 31.szám

— Katonai tennis pálya. A hercegpri másijószágigazgatóság, a helybelyi helyőr­ségnek az úgynevezett vikáriuskertből használatra nagyobb területet engedett át, hogy ott tennis-pályát létesithessenek. Ez átengedés úgy történhetett, hogy a Frey-család, aki hason célra a helyet már tavaly megkapta, elsőbbségi jogáról lemondott. — Útmutatás a szőlőművelésre. Meg­emlékeztünk már arról a kitűnő, terje­delmes szakmunkáról, amelyet a földmü­velésügyi miniszter fenti cim alatt adott ki s amely a szőlőkultúra beható ismer­tetésénél különös figyelemmel van a fllokszéra által elpusztitott területekre. Megírtuk akkor, hogy e könyv a hely­beli Gazdasági Egyesületben, a Borászati Egyesületben és a szőlőszeti felügyelő­uél egy koronáért kapható. De még mindég sokkal kevesebben keresik, mint ily szőlőtermelő vidéken elvárni lehetne, miért is újból felhívjuk reá a közönség figyelmét azzal, hogy tanítók és lelké­szek, ha ez iránt a földművelési minisz­tériumhoz fordulnak, ingyen kapják meg a testes kvart kötetet. — Halászati Ügyek. A helybeli halá­szok ma testületileg jelentek meg a pol­gármesternél, mint a Halászati Társulat elnökénél és jegyzőkönyvbe vétették ab­beli panaszukat, hogy mig nálunk a ha­lászati tilalom-idő kiszabatott, a pest­megyei testvértársulat tagjai vidáman fogdossák a halakat, le egészen Zebegé­nyig. A polgármester sürgős utánjárást igért. — Megírtuk annak idején, hogy a földmüv. minisztérium félmillió süllő-ik­rát igért halászati társnlatunknak. Az ezek elsülyesztésére szükséges eszközök már megérkeztek. Az elsülyesztést a hul­lámveréstől menfKörtvélyes-öbölben fog­ják eszközölni. — Egy fatelep ügye. A városi ható­ság annak idején a Singer és Leimdőrfer-. cégnek a szigeten fatelep berendezésre; csak ugy adott engedélyt, hogy azt —; rendészeti okokból — bármikor megvon­hatja. E kikötés fellebbezés alá került s a másodfokú ítélet törülte. A miniszté­rium azonban harmadfokulag úgy itélt, hogy a város — kisajátítás utján — a telep-helyet mindenkor megválthatja. — Az utolsó Ut. Szerencsés (Bujdosó) Mihály bátorkeszi napszámos falujából még mult hó végén elindult, hogy a hús­véti ünnepeket a komárommegyei szent­györgyi pusztán lakó vejénél és leányá­nál töltse. Oda azonban nem érkezett meg s Bátorkeszin sem mutatkozott. A napokban találták meg holttestét a szen­györgyi dülő egyik szántóföldjén. A gyenge öreg ember valószínűleg vona- j ton ment Tatáig s onnan gyalogosan. akart a pusztára eljutni. A március 25-én! dühöngő hóvihar útban érhette s leverte lábáról. Az orvosi vélemény is megfa-; gyást konstatált. ! = Csokoládé és Cacao Suchard. A jövőben előfordulható félreértések elke­rülése végett figyelmeztetjük a mélyen tisztelt közönséget, hogy a Ph, Suchard gyár az úgynevezett törmelék csokoládét sem ; nem gyártja, sem a kereskedelembe nem bocsátja. A Suchard csokoládé tisztasága j és valódiságáért a gyár kezességet vál- j lal, minden Suchard-csokoládé staniólba j Tan csomagolva. Minden Suchard csoko­ládé egy második borítékkal van ellátva, ( s végre minden Suchard csokoládé czim- { lapján a gyárjegy és aláírás látható. A legjobb és legolcsóbb kenő­olaj és faeltartászer -^i még mindig, a több mint 20 év óta kipróbált neum Patent Avenarius. Őrizkedjünk az utánzásoktól ! „CarboliReum"-gyár. R. Avenarius, Amstetten. N.-Ő. Iroda: Wien lll/l. Hauptstrasse 84. S M S.SS (tű NIB 'se­3-- *£P2 j »f£S> m »SLa-2; " ™ « - p. (?£?* Pt 1 *+tS3 "5 Sf-M fa 3 -o co 00 co g co tp © ta -a os ». eo to i= § I s = 2 co valódi x o gyapjúból. ? Xjeg'na^gr^oToTD nyeremény legszerencsésebb esesetben 1.000,000 korona. Az összes 50.000 nyeremény jegyzéke. A legnag yobb nyeremén y legszerencsésebb esetben 1.000,000 koro^T A nyeremények részieta. beosztása a következő: *» Korona* « 1 Jutalom OOOOOO "§ 1 njer. i 400000 •§ 1 „ , 200000 <g 3 , . ÍOOOOO m 1 . „ 90000 Mi,, MOOOO Jj 1 „ . 70000 «. » ,. eoooo •g 1 , . 40000 w s . „ 30000 U 1 ... S5000 0 7,. 20000 3 „ „ 1SOOO 31 , , ÍOOOO ev „ , 5000 3 . . SOOO 433 . , SOOO *«3 , . ÍOOO m»38 , . 500 90 , „ 300 31700 „ , SOO 3»oo , » 17© 4»oo „ , ISO so , , ÍOO 3900 , , SO 8»QO , „ IO 50,000 US* 13.160.000 8P 89 9 CD 3 C£2 < K> C71 CD> CO ^P $ £ P Sit-s ©• p p ©­I—I o 3 £13: o ^ B 4 P' O t—• < P P f-i P ts P B OS­p' í5 £. .T cr 1 cr P P o I p­N <i P A negyedik nagy m. kir. osztály­sorsjáték nemsokára ismét kezdődik és BQQ P 00Q 50,000 sorsjegyre [nyeremény jut, vagyis az oldalt levő nyeremény­jegyzék szerint az összes sorsjegyek fele feltétlenül nyerni fog. A nyerési esélyek tehát, mint már általánosan ismeretes, óriásiak. Összesen tizenhárom millió 160,000 koronát sorsolnak ki biztosan. A leg­nagyobb nyeremény legszerencsésebb esetben egy millió korona. Szives mielőbbi megrendeléseknél eredeti sorsjegyeket a tervszerű eredeti árban és pedig: egy egész I. o. eredeti sorsjegyet 6.— n fél 7> n n 3. „ negyed „ „ „ 1.50 • „ nyolczad „ „ —.75 •küldünk szét utánvéttel, vagy a pénz előleges beküldése ellenében. A húzások után megküldjük tisztelt vevőinknek a hivatalos huzási jegyzéket,, hivatalos tervezetek pedig díjtalanul álla­nak rendelkezésre. A húzások a magy kir. kormány ellenőrzése mellett nyilvá­nosan történnek és azoknál mindenki megjelenhetik. Kérjük a rendelményeket mielőbb, legkésőbb azonban f. é. április hó 24-ig hozzánk beküldeni. Török A. és Tsa. a m. kir. szab. osztálysorsjáték főelárusitói BUDAPEST, V., Váczi-kőrut 4/a. Sok és nagy nyereményt fizettünk tisz­telt vevőinknek; rövid idő alatt körül­belül egy fél millió koronát. Re ndelőlevél leváganno. Török A és Társa uraknak Budapest. Kérek részemre I. oszt. m. kir. szab. osztálysorsjáték eredeti sors­jegyet a hivatalos tervezettel együtt küldeni. d 7 n<?<37Po-f»r frt ) utánvételezni kérem OSSZeget... ixt } postautalványnyal küldöm >A nem tetsző törlendő. Nem papir zsacskőlian! Csakis az livegekkeit valódi! (A „SKaclierl" névvel ellátva.) AZ egyedüli es le^liiztosalili szer bármilyen féreg 1 ellen. Kapható Esztergomban: Gans F., Krausz Samu, Münzberger Sándor Vörös József, Jedlicska Rezső, Kún Gábor, Paulovits Géza, Willi Józsefnél. Kóhn testvérek, Leitgeb János, Schönbeck Imre, Párkányban: Pauncz Mórnál. Brenner József, Bruckner Albert Fuhrmann Gyula El Első cs. és kir. osztrák magyar kizárólag szab. Főherczegi és herczegi uradalmak, cs. és kir. katonai intézőségek, vasutak, ipari-, bánya- és 01lllok5Baí"f ©SÍCk"ff Tál* 8y * r ' * ársu,atok ' építési vállalatok, építőmesterek, úgyszintén gyári és ingatlan tulajdonosok szállít ója. ®* E homlokzat-feetékek, melyek mészben feloldhatók, száraz állapotban, poralakban és40külöm­Rl'OHlStellier Károly böző mintában kilónkint 16 krtól felfelé szállíttatnak és ami a festék színtisztaságát illeti, Bécs, III, Hauptsstasse 120. sz. (saját házában.) azonos az olajfestékkel. Kitüntetve aranyérmekkel. Mintakártya, úgyszintén használati utasítás kívánatra ingyen és bérmentve küldetik.

Next

/
Thumbnails
Contents