Esztergom és Vidéke, 1899

1899-04-16 / 31.szám

egyébről mint két, esetleg három nagyobb tartályról gondoskodni, melyekben naponként legalább 15000 hektoliter viz készletben tartathassák. Ezt megelőzőleg azonban a bíboros hercegprímás oly irányú kegyes elhatározása volna kinyerendő, hogy a jelzett forrás a városnak vízzel való ellátására kihasználható lenne. Ily elhatározás nem az annyi sokszor igénybe vett áldozatkészség re való hivatkozással, és nem adakozás címe alatt, hanem a vizvezet ék eddigi szolgálmán yainak pontos teljesítése iránti kötelezettségvállalás, továbbá a vízművek és gépekért megfelelő ellenérték megajánlás amellett volna kikérendő. Hogy ez ajánlat a városi hatóság, vagy ily célra külön alakítandó szövetkezet, avagy társulat által terjesztessék-e O eminentiája elé, és hogy e szövetkezet, avagy társulat miként volna létrehozandó, ez iránt avatottabbak véleményét kell kikérnem, remélve, hogy e részben az ügy iránt melegen érdeklődők javaslataival a nyilványosság terén szerencsés leendek találkozhatni. —f. Katonabeszállásolás. Esztergom, április 15. Félve nyulunk a tollhoz, hogy város ügyes-bajos dolgát a nyilványosság előtt meghányjuk-vessük. Félve azért, mert már hozzá vagyunk ahhoz szokva és szoktatva, hogy a közönség érdekét legközelebbről érintő kérdések is, a mint napvilágra jutnak, csakhamar a feledékenység mélységes örvényébe kerülnek s onnan csakis akkor jutnak napvilágra, amidőn azt a felsőbb hatóság jónak látja életre kelteni. Hiányzik nálunk az önálló akarat, az adófizető polgárság valódi érdekeinek felismerése s az arra való törekvés, hogy emez érdekeket megtestesítsük, azoknak életet adjunk. Hiányzik nálunk ama helyes programm, a mely meghatározná, hogy a közönség érdekében mi volna előbb teendő, mily intézmények volnának előbb létesítendők és nyomban meg kívánjuk jegyezni, hogy ez a programm nemcsak a jelenben hiányzik, de hiányzott az a múltban is, melyet igazol azon körülmény, hogy mai napon sem birunk oly intézményekkel, a melyek már egy község létesítésénél, kell hogy megalkotva legyenek. Láttuk és látjuk, hogy a közérdek nagy ládájából becsukott szemmel csak ugy találomra markolnak ki egy-egy ügyet, mézes madzagként húzogatják is a közönség szájában egy ideig, aztán lekerül a napirendről csak azért, hogy egy másiknak ötletét hozzák napvilágra anélkül azonban, hogy a komoly cselekvésre még csak- gondolnának is. A tartalékos katonák beszállásolásának kérdése szintén a régmúlt időnek képezi hagyományát. Ismerünk aggastyánokat, kik már évtizedekkel megelőzőleg, legszebb férfikorukban léptek sorompóba ezen kérdés sürgős megoldása érdekében s ma jócskán megőszült hajzatnál arra ébrednek fel, hogy ezen, des, barna, ragyogó és bágyadt, ábrándos és csintalan, szenvedélyes és lemondó, kidülledt és beesett, csiptetős, pápaszemes, monoklis, vagy csíptető, pápaszem és monokli nélkül való, gömbölyű és mandola formájú, kancsal és nem kancsal szemek mind-mind a divatot keresik. Az érdemrendekkel diszitett, de roskadozó tábornok cifra egyenruhájában úgy ballag, mintha csak levegőt akarna szívni, pedig sapkájának ernyője alatt hamiskássan pislog a kalapdiszitő kisaszszonyokra és varróleányokra, akik csak azért jöttek ide, hogy valami érdekes, vagy jövedelmező kalandba keveredjenek. A szivük délceg jogászgyerek után sóvárog, de azért észreveszik, hogy a tábornok úr hamiskásan mosolyog. Nem pislognak vissza, de a tábornok úr érti őket, és roskadozva biceg odábbb, mintha csak levegőt akarna szívni. Nem is igen törődik azzal a két fiatal úrral, a ki szemébe nevet minden olyan hölgynek, a kit nem kísér férj, bátya, vagy lovag, a ki öklével torolná meg esetleg a divatos kacagást, ha ugyan a két úr előbb el nem osonna szem elől, hogy aztán újra feltűnjenek, ha nincs veszedelem. Jól tudja a két fiatal úr, hogy vannak cifra dámák a sétálók között, a kik olyan szendén sütik le szemüket, mint a zárdabéli apácák, de a kik regényes múltról tudnának beszélni, ha akarnának, és ha már más nem beszélte volna el; Jól tudja a két fiatal úr azt is, hogy a szende hölgyek oldalán ballagó asszonyságok sem nem mamák, sem nem nénik, sem nem egyéb rokonok, hanem olcsó pénzért és szép ruháért egy-két órára kibérelt kísérők, vagy hogy ők bérelték ki a szende hölgyeket. A becsületes, de kopott tudós szórakozottan ballag divatos felesége mellett, aki ujjainak mozgásával adja tudtul a hátrább lépegető peces huszárfőhadnagynak, hogy szerelme nem változott s hogy várja őt uzsonnára. A huszárfőhadnagy háromszor az aszfalthoz veri kardját jelezve, hogy megértette és ott lesz. A tudós valami problémán töri agyát, amelyet soha sem fog megfejteni s nem veszi észre, hogy egy cilinderes zsebmetsző zsebében kotorászott, de nem találva semmi hasznavehetőt, csalódottan furakodik tovább, ujabb és eredményesebb kísérleteket teendő. Nem veszi észre a virágárus leányokat, akik mosolyogva nézik őt, miközben virágjukat kínálják egy másik, egy harmadik, egy századik alaknak, akik divatosan lebben odább. Mindezzel nem törődik a tudós, hanem fejtegeti tovább a problémát, a mely sohasem fog megfejtődni és cipeli tovább egyik kezében a könyvét, a másik karján divatos feleségét, aki érdekkel szemléli a közéletnek itt-ott feltünedező nagyjait és a katonák kardjának csörgését hallgatja, édes bizsergést érezvén szive rejtekében. (Vége köv.) Horti Béla. a közönségre nézve nagyon is fontos ügy még mindig a kriptában van eltemetve. Mikor a nagykaszárnya építésének kérdése napirendre került, nagyon sokat az ügynek azzal nyertek meg, hogy ezzel az egyenkénti elszállásolás keserves állapota megszűnik. Es ime, mit látunk ? Azt, hogy dacára annak, miszerint a 375 ezer forintos kaszárnya felépült és a katonaság által tényleg igénybe is vétetett, mégis az évenként bevonuló tartalékosok magánházakba szállásoltatnak el. Ebben az esztendőben, mint a helyi lapokból olvastuk, 2500 tartalékos og három részletben összesen 39 napra bevoltylni. Hát ez bizony olyan nagy numerus, a melyből szegénynek, gazdagnak egyaránt ki fog jutni a kompetencia. Eltekintve az ily katonabeszállásolás erkölcsi oldalától, kénytelen az ember felvetni azt a kérdést, hogy hát nincsen ember abban a városházában, vagy magában a képviselő-testületben, aki ezt az ügyet a kriptából kiemelné s a barakképités kérdését megvalósítani tudná? Nem vagyunk a mellett, hogy valami drága pénzen valósítsák meg ezt az ügyet, maga a katonaság sem óhajtja a várost újabb adósságba kergetni, de annyit mégis elvárhat a közönség az ő hatóságától, hogy ettől a rettenetes tehertől — akkor, mikor a pótadója oly magas, -— hogy valamikép megmentse. Es mi azt hisszük, hogy a tartalékos katonáknak ideiglenes barakkokba való elhelyezése nem is kerülne pénzébe a városnak, csak egy kis előrelátás kell hozzá az illetékes tényezők részéről. Úgy tudjuk, hogy a tartalékos katonák után az államkincstár, ily ideiglenes barakokba való elhelyezés esetén, minden ember után naponként egy krajcárt fizet szállásbér cimén, a harminckilenc napon át elhelyezett 2500 katona után tehát 975 frt folynék be. Nos, mi azt hisszük, hogy ezért az összegért akármelyik fakereskedő is szívesen felállítja a szükséges deszkaépitményt. De ha ennél az összegnél esetleg nagyobb költség is merülne fel, úgy gondoljuk, hogy ezt a nagyobb kiadást a vármegye katonabeszállásolási alapja elbírja, mert hisz ennek az alapnak éppen az a rendeltetése, hogy segélyére legyen azon községeknek, amelyek kénytelenek a katonabeszállásolás terhét viselni. Nem lehet tehát ezen kérdés megoldása elől azzal kitérni, hogy a város pénztára üres, hanem sürgősen cselekedni kell, hogy a lakosság a beszállásolás terhétől megszabaduljon. Senex. Színészet. Esztergom, április 15. Mielőtt a három legutóbbi előadás bírálatába bocsátkoznék, sajnálattal konstatálom, hogy a közönség ébredező pártolásáról az előző számban elhangzott dicséret kissé korai volt. A telt házak helyett ugyanis újból csak félig telt házak járják, dacára az igazgató dicséretes buzgalmának, amelylyel a közönség minden kívánságát kielégíteni óhajtja. . Hat nap leforgása alatt három oly újdonságot hozott szinre, amelyet az esztergomi közönségnek most lett volna először alkalma megnézni és a mi > hálás c közönségünk távollétével tüntetett. De nem folytatom tovább ezt áldatlan témát, mert végeredményként is olyas valamint kellene bevallanom, amit a szülővárosom iránti szeretetből önmagam előtt is szegyeinek . . . (Czigánybáró.) A > Czigánybáró *, Jókai és Strauss nagy operette-je került szinre szerdán félig telt ház előtt. Az előadás oly jeles volt, melyre Mezei Béla büszke lehet. Az egyes és összjáték egyenlő elismerést érdemel. A szereplők közül zajosabb sikert Honthy Elma és Szigethy aratott. A vonások, melyek Honthy-nzk, e tehetséges művésznő legfőbb sikerének forrását képezik: a naiv pajzánság s szeretetreméltó kedvesség. Az ő »Saffic-ja olyan a legapróbb részletekig finoman kidolgozott alakítás volt, amelyért bármely színpadon megtapsolták volna. Jókedve és könnyedsége, természetessége és játszisága, énekben és játékban egyaránt méltó a tapsra. Zsupán szerepében Ágothay igen ügyes maszkirozása és élvezetes humora által szerzett állandó derültséget. Oly hűen és természetesen állította elénk az együgyű, gazdagságában elbizakodott sertés-királyt, amilyen alakításra egyedül csak az ő kifogyhatlan humoros ere képes. Völgyi Ilonka néhány kedves énekszámával gyönyörködtetett, Catry a királyi biztos szerepébe nem tudta magát kellőkép beletalálni. De nem is neki való szerep volt. Mint szalonszinész mindenkor dicséretesen megállta helyét. Az elsők között emlitendő még C. Vertán Anna, aki a vén cigányasszonyt oly élethűen ábrázolta, hogy alig lehetett benne felismerni a komikánét. Sokoldalú és szép készültségű színésznőnek bizonyult. Rövidke szerepében is nagyon kirítt a darabosság Bartók Endre Ottokár-jából. Nem hagyhatjuk dicséret nélkül Radványi Dezső Gábor diákját, aki a diszes magyar ruhában jól festett és elegáns megjelenésével nagyban előmozdította a toborzó lelkesítő hatását. A rendezés kifogástalan volt, a csinos kosztümök pedig a társulat ízlését dicsérték. (Mozgó fényképek.) Ritka élvezetben volt részük azoknak, kik a csütörtöki előadáson, a >Mozgó fényképekt bemutatóján jelenvoltak. Az előadás nem volt méltatlan a műhöz s elősegítette sikerét. Bogyó Ilonka, a színtársulat egyik legszebb tehetsége volt az est hőse. Oly hűen és annyi természetességgel adta a duzzogó fiatal menyecskét, ahogy csak az ő sokoldalúságának sikerülhetett. Nem igen lehetett ellesni oly szavát, tekintetét, mozdulatát, mely akár értelme, akár tehetsége akár e kettő szövetségének gyümölcse: a következetes biztosság ellen tanúskodott volna. Megérdemlett jutalma volt a szűnni nem akaró taps és a gyakori kihívás. Kapor Kálmán szerepében Catry jeleskedett. Ez alkalommal igazán elemében volt és a nála megszokott ügyesség és elegancia nagyban előmozdította a sikert. Sághy Zsigmond élethűen mutatta be a gazdag, de élemedett korú vidéki földbirtokost, aki fiatal, mulatni vágyó vejének szívesen szolgál felvilágosítással, hogy hogyan kell félrevezetni az aszszonyt.