Esztergom és Vidéke, 1899

1899-04-09 / 29.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. MeSÜ

e

l

CI

Úk Vasárnap CS CSÜtÖPtÖkÖn. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: JÍLŐFIZETÉSI^ ÁRAK ' "MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hova a Kéziratok, előfizetések, nyilítereK és hiröetésefc kaldendók) Fá

é

evre

V- Z jjj' Laptulajdonos kiadókért: Szécl^C^yi-tér, 330. Szállj. N^edévre ^- ^- ^8 £ - fll! DR- PROKOPP GYULA- ^ Kéziratot ne. a

d

un

k vU.za. ^ April II. Esztergom, április 8. Zúgni fognak a harangok a keddi napon, hálaadó istentiszteletek tartatnak az egész országban és az ifjúság áhítattal fogja tanárai ajkáról hallani: miért ünnepelünk. Minden szabad népnek megvan a maga nagy nemzeti ünnepe, amely napnak teljes szivéből örvend és a mely napon hevülve lelkesül, mért alkalma nyílik kifejezést adni hazája iránt táplált benső érzelmeinek. Ilyen nemzeti ünnepnapokra szükség vagyon, mert valamiként a vállásnak, azonképen a vallással egyenlő hazafiságnak is tápot kell koronkint nyújtani, hogy annak megbecsülhetetlen tüze valahogy ki ne aludjék. Magyarország ezer esztendős történetében bőven kínálkoznak a szebbnél szebb napok, kimagasló események napjai, a melyek ugyancsak méltók volnának arra, hogy évfordulójukat szerte ez országban, kunyhókban és palotákban egyaránt — honfiúi kegyelettel megüljük és mégis í nagy múltú nemzetünk idáig | csak szent Istvánnak, a királysági megalapítójának napját, az ujabb j Az .Esztep és Vidéke* tárcája. Fény és árny. Magas palotában Csillog a fény, Sugarát kevélyen Szerte veti, Irigykedve nézi Annyi szegény, A ki kenyerét csak Könynyél eszi. Oh, pedig ha tudná, Hány van, a ki Csak sóhaj és kin közt Él odafenn f Tán ajka panazzt nem Ejtene ki — 5 nem vágyna a fényre Tán sohasem! Kovács Zsigmond. Álom. — Az >Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — És aludt. Odahajtotta fejét a férje keblére, aki egyik kezével átölelve tartotta, mig a másikkal gyöngéden elsimitgatta a homlokára hulló arany-szőke fürtöket. Rettenetes vihar dúlt a tengeren, A felbőszült hullámok vadul csapkodták a hajó oldalát. Az egész legénység a fedélzeten volt és izgatottan sürögtek-forogtak mindannyian s a közeledő veszély tudatára napbarnitotta arcaikra kiült a férfias bátorság vakmerő és elszánt kifejezése. A kapitány erélyesen járt kelt közöttük és harsány hangon osztotta ki a parancsokat, melyeket a legénység nyomban teljesített. S a vihar nőttön nőtt. Mintha a vizek istenének hatalmas korbácsütésére fellázadtak volna a haragvó elemek és bősz indulattal keltek volna ki uruk zsarnoki kénye ellen. Ott álltak mindketten a fedélzeten s a férfi egy árbocfához támaszkodva, mellette ? nő, nézték a vihart. Egymás kezét fogva, félénk remegéssel gondoltak arra, hogy mi lenne, ha ők nem láthatnák többé a földet, ha odavesznének a hullámok közé most, boldogságuk kezdetén, életük tavaszkorában, az édes szerelem éltető meleg napfényével szivükben! Most, most! Megborzadtak. Aztán a fiatal nő még szorosabban simult férjéhez, az pedig halvány arccal tekintett reá és védőleg a kebléhez szorította. A vihar pedig mind haragosabban bömbölt, köröskörül a sirályok vészes serege röpködött, hangos sikoltozásukat belevegyitve az orkán bömbölésébe.Ekkor az egyik kajüt ajtaja megnyílt és kilépett rajta egy csodálatos nő. Fekete redős köpeny fonta körül alakját ; halvány arcán, vad tűzben égő szemeiben dacos szenvedély tükröződött. Tekintete komor volt és sötét s összeszorított ajkai közül egy-egy fájdalmasan keserű vonás húzódott. Odalépett a szerelmesekhez és szilaj tekintetét rajok szegezve, kezével a háborgó hullámokra | mutatott: [ — Látjátok! — szólt ez az Isten ] műve, ki boszut áll érettem, mégcsalatí tatásomért ! Hallottátok ? Ti el fogtok • veszni mindaketten! Te férfiú, aki el; árultál engem, más nőt keresve magad; nak s te asszony, aki elcsábítottad tőI lem a kedvesemet. Értitek ? Elfogtok I pusztulni! Nyomorult véget értek ezek | között a mocskos hullámok között ! i — Meg fogtok halni, mielőtt még | egymáséi lettetek volna, mielőtt élvez| hettétek volDa az élet, a szerelem gyö| nyörét. És ez jól van igy ! Az én Istenem, a boszuállás Istene akarta ezt, aki pártjára áll a megcsalatottnak és megbünteti az árulót. — Látjátok amott azt a zátonyt ? Hajónk nemsokára odaér és egy perccel később már csak rom lesz belőle, s mi mindhárman holttestek, megcsonkított, véres, összezúzott hullák. Ti és én és mi mindnyájan ! Pompás dolog, nemde ! ? idők következtek utána közvetlenül, de mégis, — ámbár ma éppen ötvenegy éve s ámbár sok mindennek meg kellett azóta változni, — elismerhetjük, hogy ezek a nagy alkotások, ezek a nagy horderejű vívmányok, a melyeknek emlékére april n-ike van törvényesen kijelölve, akkoriban uj életre keltették hányatott hazánkat s annak jelen korig is erős védbástyái. 1 Jól mondotta boldog emlékezetű I István főherceg, hogy Magyarország j ezzel egy boldogabb korszak küszöí bét lépte át. Mi, a méltatlan utódok j úgy véljük, hogy már közel vagyunk e megjósolt boldogabb korszakhoz s a magyarok Istene adja, hogy azt teljességgel el is érjük. April ii. napján szívjunk magunkba egy kis lelkesedést, növeljük hazaszeretetünket, hogy aztán annál kitartóaban munkálkodhassunk szép Magyarhon javára. 1 Ünnepeljünk kedden szívből valamennyien ! Memor. Egy nászutazás a másvilágra. Ha, ha, ha ! • Őrjöngő, vad kaczagása túlharsogta az orkán dühöngő ordítását s amint ott állt ziháló mellel, felszabadult, lobogó hajfürteivel, dacosan felemelt fővel, karjait a vihar felé terjesztve, ugy nézett ki, mint egy kérlelhetlen Erymus haragjának legádázabb percében. E pillanatban óriási robaj hallatszott, vegyülve rémes jajkiáltásokkal es félelmes sikoltással, — felébredt a nő. Felébredt a férj is. Látva a fiatal nő rémülettől kikelt arcát, kuszált fürtjeit, aggódó, gyöngéd hangon kérdezte : — Mi bajod van kicsikém ? Az asszonyka fuldogolva, zavartan hebegett valamit : — Oh semmi, éppen semmi. Bolondság az egész. Álmodtam. Egy nő — I nagy, villogó fekete szemekkel. — • Elveszített bennünket — téged, — engem — és —és — A hajó, — a hullámok — az a rettenetes vihar és az az iszonyú robba1 nás — O pedig — kacagott — kacagott — | — Nyugodj meg édesem — csititá a j férj az egész testében remegő asszonyt ! — hisz csak álom volt! Badarság igy megrémülni ! Hajtsd ide azt a kis édes, bolondos fejedet! Igy, szépen. És most álmodj • tovább, álmodj szépet! Igy, igy — — | Mikor a nő újra elaludt, a férfi nesztelenül belopódzott és lábujjhegyen ment korból pedig március tizenötödikét mint a sajtószabadság diadalát tar- \ totta meg nemzeti ünnepnapjai i gyanánt. A mult esztendő óta azon- j ban hozzájuk csatlakozott méltó j harmadiknak april n-ike, 6 felsége a király által szentesitett országos j ünnep, a negyvennyolcas törvények j megalkotásának emlékére szentelt' nap. j Nem tagadhatjuk, sőt emelt fő-j vei kell elismernünk, hogy ennek a i mai emlékünnepnek messze kiható,; fontos jelentősége van. Több mint félszázada immár, hogy a magyar' nemzet — a művelt nyugaton mindenfelé hódító reformáramlatoknak j engedve — szinte újjászületett s mi sovén büszkeséggel emlékezünk vissza arra a dicső korszakra, a mely ne-j künk hősöket szült s a mely korszak kivívta számunkra egész Európa,' sőt a távoli Amerika bámulatát, de egyszersmind hosszú időre megerősítette Magyarország nemzeti jellegét és biztosította állami önállóságát Az ezernyolcszáznegyvengyolca- j diki törvények, melyeket V. Ferdinánd császár és király uralkodása, alkonyán szentesitett, valóban oly i gyökeres átakulást idéztek elő mindenfelé, hogy hazánk végre az uj idők szellemének megfelelőleg fölvirágozhatott. | Ekkor lőn, hogy az ügyek élére Batthyányi elnökségével az első magyar felelős minisztérium állott, továbbá ekkor kapta a törvényhozás is egyedül biztos alapját: a népképviseleti rendszert s ekkor történt, hogy kimondatott kies Erdélynek és a kapcsolt részeknek vissza-; csatolása az anyaországhoz. Ez által a magyar haza területi épsége egyszerre helyreállt . . . Magyarország; annyi változás után egységes lett. j Az uj törvényeknek köszönhetjük, hogy valahára megszűntek a nemesség kiváltságai és előjogai, miket amaz a többség rovására tekintet nélkül kihasznált, a közös jogélvezet | s a közös teherviselés elve pedig egyelővé tette a nemest a nem nemessel, az urat a paraszttal. Igy értük ; el aztán, hogy a nemzet minden irányban megerősödött, megizmo- \ sodott. Válságos időben s e válságok természetes következményekép ju-j tottunk mi ezen üdvös intézményekhez s mondhatni még válságosabb j