Esztergom és Vidéke, 1899

1899-03-30 / 26.szám

Esztergom, 1899. XXI. évfolyam. 26. szám. ESZTERGOM es AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Me£L|ele*JÍk Vasárnap és csütörtökön. jpLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 12 kor. Fél évre — — — — — 6 kor. Negyed évre — — — 3 kor. Egyes szám ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYUkA Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyíltterek és hirdetések küldendők) Szécljeqyi-tér, 330. szán}. ~&>i Kéziratot nem adunk viasza. Piros tojás a városházán. Esztergom, márczus 28. A húsvét bőségszaruja ugyan rendesen inkább virágokkal, mint ajándékokkal van tele, ebben nem érhet nyomába Karácsony kollégájának: mindazáltal ő is meglepi egygyelmással az embereket. Hoz az asztalra diós-mákos kalácsot, rózsavizet a leánykáknak, piros tojást a gavalléroknak, vakációt az apró emberkéknek és és üres zsebet a városházi uraknak. Mikor a mult hó elején hallottuk, hogy a házi pénztárban kiválasztottak néhány jobban szituált tisztviselőt, akik >várhatnak egy kissé,* mert elsején a fizetésükre már nem futotta a kassza, bizony kételkedtünk a spanyolos izü hirben s nem tartottuk egyébnek rossz viccnél, amilyeket a városházi állapotok tömegesen produkálnak, amelyek azonban soha sem lehetnek oly rosszak, mint maguk a leviccelt állapotok. Rövid egy hó alatt azonban bebizonyosodott, hogy itt egyáltalán nem viccről van szó, de arról a nagyon is szomorú valóságról, hogy április hó i-én, a szent ünnepek küszöbén a házi pénztár egyáltalán nem lesz képes fizetni: annyira üres. Hogy az egyesülés megtörtént, hogy megszületett a >nagy Esztergom,* megsokasodtak, megteltek a hivatalszobák, működésbe lépett a nagy hivatalos apparátus : az új urak" de hányszor büszkén, megvetéssel beszéltek a régi, primitív állapotokról, amikor, hogy legalább a tanitók kapjanak gázsit: egyes városi tisztviselők hiteleztek — a városi kaszszának. A mai tisztviselők : az egyesülés jegyében születettek, a kaszszának ugyan hitelezni aligha fognak, azonban gázsit szintén nem kapnak. A haladás tehát óriási ráklépésekkel történt meg. íme, a városházi gazdálkodás megdöbbentőjelensége ! Következménye, hogy a főfelelős kezdettől fogva negligálta a vagyon- és pénzkezelés kérdéseiben a §-okat, a szabályzat rendelkezéseit, utalványozott derűre borura ; szóval, Írásban, talán telefonice is, — a felvett nagy kölcsönöket szerte faricskálta s mindenre juttatott belőle, csak a kitűzött célra nem. Kellett hát kölcsönöket máshonnan szerezni s hogy a megelőző III .tszterp \\ W tárcái A GÉL • • • A cél, amelyért küzdöttem, elérve, Mester vagyok! a vivás mestere ! Mily élvezet! fényes acél a kézbe S mig összecsengve szikra száll a légbe : Ez én nekem a legkedvesbb zene. Mi szép mulatság ! Férfi férfi ellen. Karddal a kézben és tűzzel a szemben, Dobban a sziv és felpezsdül a vér ! Gyarapszik a test és lélek erőbe' Nincs élvezet, nincs, mely ezzel felér. Nem férfi az, ki karddal bánni nem tud, Ki csak leány, bor és kártya után fut, Az mind csak a pulyáknak élv', gyönyör, A kard való a férfiú kezébe, Melynek zenéje fel az égbe tör . . . Fel! rajta hát! hadd csengjenek a kardok Szálljon a szikra s mig vivjuk a harcot Legyen előttünk mindig az a cél: Hogy oly erős legyen lelkünk, testünk, Mint a kezünkben villogó acél . . . Lovas Gyula. Mátka-pár az utcán. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Azon a szép, fiatal délelőttön, a mikor Bellácska karonfogva sétált a mátkájával az utcákon, nagyon gyönyörű volt *Ime, a vivőmester úr bebizonyítja, hogy az acélt nemcsak kardban forgatja ! Szerk, minden. Különösen pedig az égnek volt valami nevető kék szine és a rügyező akácok között lágy szelek sóhajtoztak : mint minden szép tavaszi napon, a midőn fiatal párok melegednek az utcákon; csodálni lehetne, hogy merre és hová j tűnnek ilynnkor azok a keserű vén arcok, a mik máskor fanyar mosolylyal jelennek meg az utcai világban. Mamzell Betti talán nem is ád zongora-leckéket | máma, semerre sem látni zöldfátyolos j kalapját, söt eltűnt ama szikár ó-német I hölgy is, a ki kemény porosz nyelven szokott veszekedni a villamos kocsin a ' kalauzzal. Az utcasarkon ibolyát kinálnak és az Andrássy-ut körül feltűnt — egy nyitott kocsi . . . Bellácska erre sóhajtott és szorosabban kapaszkodott a vőlegénye karjába. De a nyitott kocsit és a benne ülő bár- [ sonykalapos öreges hölgyet messze vitték a szürkék és az utcán csak békés-' ség és napsugár, főként sok szerelem maradott. Itt mentek, mendegéltek Bellácska és j a fiatal férfiú. Ferenc ur elmerengve. hunyta le néha a szemeit és magában j mormogott halkan : hogy élni mégis jó és rendigotjában kifeszítette a vállait. Ő nagy legény volt, amolyan granátosfajta, nagy öklökkei és nagy lábakkal és! gyermekes naiv szivvel. Természetes,' hogy a mátkája a legkisebb nők közé tartozott; egy kis fekete mókus, a kinek fényes a szeme, mig — minden rajta semmiség, amolyan kis királynő, a rózsák között, mint a mesevilágban jő elő : álmodott néha a nagy Ferenc. A kis királyleány a nagy Ferene karjába kapaszkodott és fejét félrefordította mint a fecske, hogy arcába láthasson az ő szerelmesének. Szép fiatal tavaszi délelőttön. Legjobban szeretnék valami kobozfélét j a kezembe venni és annak húrjain ta-j vaszi nótákat kiverni, a mint hogy meg- j dagad a szegény ifjú kebelében a sziv, ha • szép tavaszi délelőttön az utcán kóborol,; előtte, mögötte, mindenütt, az egész | szerelmes világ, fényes szemű ifjúság, és mindenütt enyhe tavaszt érezni. A napocska lemosolygott a háztetők fölött és lilás párák szállnak fel a fák galyai közül. A sarokról egy kosár kékség nevet ide. A vén asszonyt nem látni, a ki kínálja virágait, csak a foltnyi kékség nevet ránk üdén és oly szívesen, hogy illatát messzire érezzük ; az ifjúságé ez az illat és mátkapárok tűzik a keblükre a kikeleti ibolyákat. A nagy Ferenc is ibolyát tűzött az ő kis lánya mellére, a mire kis lány oly boldogan kaczagott fel, hogy az utcán Összenéztek az emberek. De nem haragudott, avagy boszankodott senki sem. I hanyagságaitól és szabálytalanságaiból) nem áll a sarkára és le nem j töri a szaporán utalványozó podeszta ! tollának hegyét. > Nincs pénz, nincs j fedezet! Nem fizetünk semmit.! < j Igy azután kénytelen volt a poljgármester- — a pénztáros is a tajnácshoz fordulni s csekély hatezer j forint »ellátmány «-t kérni. A tanács azonban — visszaemlékezve a decemberi kemény és megérdemlett leckére — nem látott el semmit, lé! vén ez — a képviselőtestület joga. j Mivel pedig a képviselőtestület áprijlis i-ig ülést nem tart: április i-én j nincs 6000 frt; nincs gázsi. De ha ad1 dig találnak is valami módot, — oh ! I ebben gyakorlottak a Városházán — a helyzet újra vissza fog térni, mindaddig, amig az adóságok és függő kölcsönök ügye nem rendeződik, í Ám e rendezésre a polgármesterben sem a jóakarat, sem a képesség, sem az őszinte törekvés nin' csen meg s igy igazán nehéz elkép! zelni, hogyan fog ez a madridi állapot végződni. A város fizetésképtelen ; ha egy kereskedő az : kénytelen csődöt mondani. És akkor jön !a tömeggondnok. Ha a legközelebbi közgyűlés előtt turpisság ki ne derüljön, utalványozott elnökileg alapokból, törzsvagyonból : egyszóval úgy, hogy ha ilyesmi egy pénzintézetben történik, az rég hitelét vesziti, vagy legalább is alaposan ugratják az utalványozó nagymestert. S ment volna ez a pénzügyi manövrirozás alkalmasint mindaddig, amigelfüggőkölcsönözhető alap egyáltalán létezik, ha véletlenül ki nem pattan a megdöbbentő módszer, amelylyel a városházán a fő ur, de részben maga a tanács is a közvagyonnal sáfárkodtak. A képviselőtestület tagjai egy kissé megmondották véleményüket a tanácsnak, de főleg a polgármesternek s neki úgy, hogyha önérzetes, menten megköszöni polgártársai »közbizalmát* és közbecsülését. Ezt ő nem cselekedte, ellenben az eljárása miatt követelt igazoló jelentést mai napig sem készítette el, amint a vele együtt mulasztó hivatalnokok sem. Sőt a régi methodust is egész lelki nyugalommal — délutáni sziesztáját az elnöki szoba foteljában ezután is megtartva — folytatta volna, ha már most a lelkiismeretes ellenőrhelyettes (aki egészen tiszta a mult Mert, mit mondám, mamzel Betti máma nem futkos zongoraleckéire és az ó-német kisasszony is odah za maradott. A nagy Ferenc igy szólt: — Ez a virág éppen olyan, a miiyen te vagy, galamb. Te vagy az én tavaszom. — És te meg az enyém. — Te vagy az én szivem verése, a sóhajtásom, a boldogságom. — Mindenem vagy. Ezt Bellácska mondta. Lassan mentek, de erre megállottak és egy pillanatig úgy mosolyogtak egymásra, hogy tartani lehetett tőle, hogy nyomban összecsókolódznak. A nagy Ferenc tartózkodva nézett körül. Ah, az emberek mily kacagó boldogsággal haladtak el mellettük, mindenki a napfényben fürdött és a női vállak remegtek, a mint a férfiak karjaihoz dörzölődtek. De még sem lehetett itt csókolódzni. A nagy Ferenc azonban leleményes volt. — Menjünk be egy kapu alá. Mondok valamit, galamb. Galamb pedig elmosolyodott az ő két fényes fekete szemeivel és az felelte : — Menjünk egy kapu alá. Sietve mentek tovább ; a nagy Ferenc a kapukat vizsgálta, alkalmasat keresvén. Véo-re befordultak ep-v zug- utcába és