Esztergom és Vidéke, 1899

1899-01-01 / 1.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. MeáJ

c

l

CT

*ik Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt — kp. Fél évre — — — — — 8 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁltMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések jköldendők Szcct?eQyi-tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. Két évtized után. — A mi beszámolónk. — Esztergom, december 31. A mai nappal lapunk két évtizedes múltjának utolsó óráihoz ért. Küzdelmekben és sikerekben egyáltalán gazdag két évtized volt ez, melyre a kötelességteljesitésnek megnyugtató tudatával s az önkénytelén büszkeségnek dicsekvés számba nem vehető érzetével tekinthetünk vissza. Annál könnyebb ez a visszatekintés, mert egyenes a pálya, amelyet megfutottunk. Lapunk öntudatosan kitűzött irányát nem változtatta soha ; nem tért ki sem jobbra, sem balra. Csak haladt a magára vállalt kötelességteljesitésnek sokszor nem rózsás utjain, rendületlenül és nem lankadó kitartással. Es előrehaladásában nem ccalogatta a népszerűség tapsa, de nem ijedt meg a helyi hatalmasságok árnyékától sem. Nem a megélhetés volt legfőbb gondja, sőt a közérdeknek feláldozta a magáét; szeme előtt csupán a helyi érdekek hűséges és hasznos Az .Esztergom és léke" tárcája.. RASZKOIrNIKOV.*) Padlásszobád falán penész a kárpit. Bútorzatod szétmálló rongyhalom. Ruházatod már szemétre vágyik, ínség, nyomor vonása arcodon. És lelkeden dúl harcok fergetegje: Az érzés tilt, az eszme hajt a tettre. Kiszáradt ajkad végre igy rebeg : »Egy hitvány nő csak, hát megölheted ! Királyok, hogyha érdekük kivánja, Százezreket visznek dűlő csatákra ; Sok drága élet egy czélért csupán, Az én czélom csak egy halált kivan !« — Sajnállak, Raszkolnikov! — Kettőt talált egy hely'tt a fejsze éle : Lisbeth is áldozat, meggyilkolád, Szaladsz rohansz a kincsek rejtekére És elrablód sokak tulajdonát. S mikor a pénz, arany már birtokodban, Megundorodva dobtad szerte onnan. S a bűn — bűnnek bár el nem ismered — Sorvasztja mégis egyre lelkedet. Mindenkiben gyanakvót látsz te mostan. Láz lelkeden, s a tested oly beteg, Hogy ébren, alva szüntelen remeg. -— Szánlak, Roszkolnikov! — És végre is törvény elé kerültél, Szemedbe mondják: »Rodja gyilkolál!« A kit szivedből mélyen megvetettél : *) Mai tárcánk mindkét közleménye mutató lapunk két jeles munkatársának a jövő hó folyamán megjelenendő uj könyvéből. szolgálatát tartotta. Nem sugalmazta senki, csak a lelkiismerete. Két vezércsillaga volt mindég : az igazság és szaöadelvüség. Irányát ez a két hatalmas eszme szabta meg, amelyekhez a négy lustrumon át egy pillanatra sem volt hűtelen. Pedig az igazmondás sokszor keserűséggel járt, mig az igazságnak legalább elhallgatása többször nagyobb előnyöket igért. Hallgattak is sokan. A szabadelvű eszmékre jártak ugya%nehéz napok s még máig sem hódítottak oly tért, amilyet ez intelligens, nagymultu városba elérniök kellene, bennünket azonban mindig meg lehetett találni a sokszor elhanyagolt, sokszor gúnyolt lobogó alatt. Nem iparkodtunk a vezérkarba ; de ott voltunk a közharcosok szerény sorai között. De ott mindig megállottuk helyünket hiven és becsületesen. A lap múltja, e múltnak minden fázisa tényekben beszélő tanúbizonyság erre. Midőn husz évvel ezelőtt lapunk pályafutását megkezdette : a vidéki hírlapirodalom úgyszóllván még dadogó gyerekkorát élte, bár a közkivánság, hogy minden vidék szellemi Birád gyanánt az most feletted áll. ítéletét a nép borzadva várja, ítélete : »el, el, Szibériába !« S kiért kezed a vérben áztatád, El kell, hogy hagyjad nővéred s anyád. És jól tudod, a bánat és gyalázat A sirba dönti drága, jő anyádat. És háborogva rombol lelkeden A gyötrelem, a kinző gyötrelem. .— Siratlak Roszkolnikov ? -De egy napon csikorg a börtön zára ; A nap reád egy fénysugárt lövel. Előtted áll egy halvány arczu lányka Reád borul és sirva átölel. >Oh, Rodja, Rodja, ide is követlek, Raszkolnikov, hisz oly nagyon szeretlek 1 Először mondja itt e szót neked, Habár tudod, hogy reges — rég szeret . . . Van nő tehát, kinek szívébe láthatsz, Kitől hűség s örök szerelmet várhatsz, Kinek imája, vágya egy csupán : »Raszkolnikov« — és a tied e lány ! — Irigyellek, Raszkolnikov! — Kállay Sándor. Bolondok. — Az >Esztergom és Vidéke* eredeti közleménye. — Irta: RÉVÉSZ BÉLA. Figyeljétek a virágok viselkedését. Nyilasra éretten, pompázásra várva ül a sok bimbó a fán, a bokron a meleg napsugár, a reszkető harmat ölelgetéseire önfeledten nyílnak meg kelyhei, színesen,, ragyogón pattan ki, tör elé az élet belőlük* illatosa virág megszületése. és anyagi érdekeinek legyen hírlapi képviselete, már meg volt és kielégítést keresett. Egy-két nagyobb várost kivéve, a vidéken hivatásos újságírók még nem voltak. Legtöbb ily lap egy-egy nyomda érdekének talajából nőtt ki. A létező lapoknak tekintélye, súlya nem volt, nem is vonzották a komoly, irodalmilag müveit elemeket, hogy azok beálljanak munkásaik sorába, annál kevésbbé, hogy a szerkesztésre vállalkozzanak, hacsak mellékfoglalkozásképpen is. Természetes tehát, hogy legtöbbnyire hívatlan, vagy megbizhatlan elemek kezére kerültek a vidék hírlapjai. A mi meg is látszott rajtok. Az irodalmi szinvonalat meg sem közelitették ; érdekességüket, kapósságukat, a durva, személyeskedő hangban, családi pikantériák kultiválásában, koholásában keresték ; legfőbb munkatársuk az olló, legfőbb gondjuk a megélhetés volt. Tartalmuk egy-két kinyírt cikken kivül néhány csiszolatlan, sokszor bárgyú helyi hirecske. A vidéki sajtó komoly és nemes hivatásának betöltésére nemcsak képtelenek voltak, de azzal nem is törődtek ; hisz azzal tisztában sVm valának. j A mi lapunk is nem a legked vezőbb auspiciumok között kezdette meg pályafutását ; oly időben, inkor a közönség még nem ismerte fel fontosságát és szükségességét a helyi sajtónak. Meg másrészt a kiadó nem is tudta mindjárt megtalálni az alkalmas kezet. De egyszerre hatalmasan fellendült, amikor dr. Kór'össy László fiatal lelkesedés, sel, komoly tanulmányok után, iga' hírlapírói kvalitással vette át sze lemi vezetését s mai utjának ira nyát megszabta. S a megkezdet ; irány, distingvált; hang, komoly tö rekvés megmaradt utódja: dr. Nógrádi Jenő szerkesztése alatt s függetlensége nagyban növekedett, amikor a jelenlegi szerkesztőség a lap tulajdonjogát is megszerezte. S ma, két évtized után, a nehéz viszonyok között, de komoly és ön* tudatos programmal megindult tf íme él, s erőben, tartalomban gyarapodva tölti be hivatását. Működé sének, hatásának nyomait tények, al kotások mutatják. Szavának súlya) van a közvélemény előtt: nem töb bónak várnia kellett, hogy ilyen virá szülessék belőle. Lássátok, igy van az emberi lélek is Figyeljétek annak viselkedését. Futja a halandó rögös pályáját, küz törekszik, vágyai vannak. Lázas leik hullámzik terveitől, eszméitől. Megrá gadja az eszme, a gondolat és rabj lesz. Szolgálatába áll és fizet néki v rejtekével, minden csöpp vérével. Mind halálig eljegyezte neki magát, de jön 1 nagy hullámzás és a lélek mélységéber elmerül, hogy a lélek birodalmában eguj legyen a korlátlan uralkodó, E vaju dások az ember sorsa, szent hittel nag meggyőződéssel megy a suggalt köte lességek után, hívén, hogy amit tesz, az ellen tenni nem tud ; de ismeretlenek lélek mélyei! Valami választott napsugár — talár kétségbeesett jajkiáltás, hivó szavak — bevilágítanak az ismeretlen világba é megnyitja keblét az elkésett bimbónak mely várt a születésre, de még nem tu dott megszületni. Vakítón tör fel a mélységből a fomf

; tűz, ettől ég az egész test. Minden érzést, minden gondolatot át forraszt egy nagy egészbe és az egés ember egy nagy érzés. Lelke rablánca lehullanak és szárnyal a vágyott cél után. Az ember megtalálta az okot, miért kellett néki születnie . . . (Folyt, köv.) Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. Ékes, üde lesz az anya: a fa, fényes gyermekeitől : a virágoktól. Élik éltüket a virágok, illatuk átfogja agyadat, szivedet, majd kéjt is nyújtanak; gyönyört érzesz minden idegedben, meg is ejtenek téged: gyönge halandó, c-megreszketve mondod: nem birok dacolni. Pedig ... a virágokra is eljött az elmúlás és lehullanak elsápadva, elfonyadva, mint elillant remény, az ágról: akkor megtörténik a haldoklások közepette, hogy egy bimbó visszamaradt a fán, egy elkésett bimbó, mely még nem tudott életre ébredni, még várja a föltámadást. Figyeljétek a virágok viselkedését. Jön a véletlen pillanat, a választott napsugár és az elkésett bimbó, megnyitja keblét a lopódzó napsugárnak. És ha hitted, hogy voltak félénk perceid, mikor megérezted a virág hatalmát feletted, ha hitted, hogy megreszketve összeomlik benned a lélek, mikor jártál virágok közt, lázas ábrándoktól, forró reményektől kergetve; megdöbbensz, tehetetlenül leszel rabja a későn nyiló bimbónak : ez az, a mi után epedt a lelked, mikor hitted, hogy megsemmisülsz a virág illatától, talán leány kezét, kezedben tartva, talán felgyúlt fantáziád épen nagyszerű gondolatokkal küzködött. És kibontja leveleit az ujonszült virág, kelyhéből minden virág gyűjtött illata árad fe'.éd, szine nagyszerűbb a szivárvány bármely színénél: az elkésett bim-