Esztergom és Vidéke, 1898

1898-03-20 / 23.szám

lövések tudatták a lakossággal, hogy a nagy nap fölvirradt. Hat órától 7 óráig a helybeli tűzoltózenekar a Rákóczy induló hangjai mellett jAvtn be a falut. Hét órakor a bandérium, négy urlovassal az élén, gyülekezett a jegyzői iroda előtt, ahonnan háromnegyed nyolcz órakor a határig vonult, hogy az ünnepi szónokot: dr. Hnlényi Győzőt, a kerület országgyűlési képviselőjét és Reviczky Győző főszolgabírót fogadja. Az érkezőket Vaszary Mihály — ki kocsin ment — üdvözölte. A jegyzői lak udvarán a vendégeket az elöljáróság és képviselőtestület; várta, s ezek nevében Hajts János plébános közs. képviselő üdvözölte s rövid beszédben f'ó\\\fote

!

Reviczky főszolgabírót, hogy a díszközgyűlésen elnököljön. A díszközgyűlés a jegyzői lak udvarán, szabad ég alatt, 8 órakor lett megtartva. Az elnöklő fobiró hazafias, lelkes megnyitó beszéde után a község hét névtelen utczájának elnevezése tárgyában előterjesztett határozati javaslatot a képviselőtestület egyhangúlag elfogadta. Az utczák ?ievei: Kossuth Lajos utcza, Battyányi-utcza, Jókai-utcza, Petoji-utcza, Damjanich-utcza és Sséchenyi-utcza, A falun kívül épült két házcsoport közül az egyik Szabadságdomb nevet, a másik Honvéd-liget nevet kapott. A gyűlés befejezése után 9 órakor a tűzoltóság, élén a zenekarral, az olvasóköri tagok, a községi elöljáróság és képviselő testület a járási főszolgabíró vezetése mellett templomba ment. , Istentisztelet után a község jelenvolt apraja-nagyja, az egyletek és testületekkel a következő sorrendben vonult fel az Arpád-hegyre : elöl ment az ől tagból álló lovas bandérium Vaszary Antal és Pisuth Aladár csikósoknak öltözött urlovasok vezetése alatt, utánna a piszkei tűzoltók, az elemi iskolás gyermekek kettős rendekben, az ismétlös tankötelesek, a fiatal legények és leányok. Majd az ünnepi szónok, aki festői díszmagyar öltözetben igazán daliás alak volt és Reviczky főbíró az olvasóköri tagokkal, mögöttük Piszke község küldöttjei, a község elöljárósága és képviselőtestülete s leghátul a lakosság, amely hogy mily érdeklődést tanúsított kitűnik leginkább abból, hogy a menet eleje már — a templomtól mintegy 1500 méter távolságra levő — Árpád hegyen volt, mikor a vége még mindig a templom előtt mozgott, Az Árpád hegyén a tanköteles gyermekek az Összes jelen voltakkal a Szózatot énekelték, Reviczky Elemér V. o. t. a „Talpra magyart" szavalta el, nagy hatással. Utánna dr. Hulényi Győző orsz. gyül képviselő ünnepi szónoklata következett. A remek beszéd, amely a szép napnak kétségtelenül legmomentuozusabb mozzanata volt, a mesteri előadásban rendkívül hatott. Megérdemli, hogy mi nél többen olvassák és gyönyörködhessenek benne. Im itt következik : Vimmer Imre tósztja, Az elmék azon lélekemelő küzdelméből, mely édes hazánk történetét az 1825. évi országgyűléstől 1848. korszakos alkotásáig irányította, oroszlányrészt érdemeltek ki nemzeti íróink és koszo rus

r lantosaink. És mert igaz, hogy nyelvében él a nemzet, amit lánglelkű költőink édes anyanyelvünkön 1 egszivhezszólóbban fejeztek ki, az ragadta meg legnagyobb erővel a milliók elméjét is ; hisz az agy a szív érzésén táplálkozik, nem állhatott tehát ellent forrása buzogásának. Egy Petőfi lánglelke az isteni szikra erejével gyújtott a talajon, melyet a Kisfaludiak, Vörösmarty s más Koszorús jeleseink költeményeikkel és ódáikkal fogékonya tettek a tűz iránt, mint szomjas földet a napsugár, a termékenyítő égi harmat befogadására. Áldott legyen nevök, áldott legyen halhatatlan emlékezetük ; éljen közöttünk s utódaink közt az idők végéig, mert minden időknek zengették ők a honfiúi erényeket, melyek nélkül nincs boldogság, csak hitvány tusakodás egy boldogtalan létért. A költő szavaiból indulok ki én is lélekemelő nagy ünnepünk méltatásában, azon költőéből, ki az elsők közt foglalt helyet babérai gazdagságával, melyet n nemzeti géniusz érdemdús homloka koré font: „Régi dicsőségünk holkésel az éji homályban" ? ! Igy merengett halhatatlan Vörösmartynk, hogy felrázza tespedéséből a szunnyadó erőt, mely nem kisebb volt, hanem a nemzet akarata. S a lantos idézésen a dicsőség, mint egy szellem felébredt és megjelent, de nem régi mezében, nem toporzókoló hadi ménen páncélban és véres szablyával nem levert pogánykadak csonthalmain, vagy hörgő németek hékatombáin. hanem megjelent a békeangyal tiszta fényében, a nemzet milliói felett lobogtatva fehér zászlóját, megjelent az isteni emberszeretet, a szent szabadság, testvériség és törvény előtti egyenlőség nevében ; kiterjesztette áldó karjait a kastélyra és gunyhóra, főúrra, nemzetes, polgárral és pórra egyaránt: megvilágítva az elméket és felgyújtotta a sziveket, hogy egyé legyenek szeretetében a közös hazának, mely bölcsőnk, majdan sírunk is, mely ápol s hantjával eltakar. A nemzet, mely 1848-ig a kiváltságosok kis nemzete volt, legfényesebb diadalát akkor aratta, mikor legyőzte Önzését, hogy önön kiváltságait tegye a haza oltárára, mikor annyi millió szabad polgárral erosbitette egyszerre a hazát, amennyit szentelt földje a Kárpátoktól Adriáig táplálni bír. Nincs a világtörténetben még egy ilyen megnyilatkozása a kény szertelen áldozatkészségnek, melyet a magyar szabadság eszményi apostola: dicsőült Kossutli Lajosunk érdeme szerint akép tisztelt meg, hogy mikor a törvényhozók mint egy ember állottak fel a szabadság törvényeinek elfogadására, ő meghatottan monda: „En pedig leborulok nemzetem nagysága előtt" ! Áldott legyen halhatatlan érdemük és emlékezetük ; Kossuth, Deák, Batthyányi és velük küzdött többi nagyjaink, s alkotó társaik emlékezete s éljen örökké az utódok hálájában ! De nézzük most, kikért buzdult bennünk az ember isteni része ? méltókért vagy korcsokért ? mikép érdemesítette magát a nép a nagy hazafiakban megtestesült erényre mely őt magához felemelte ? A gondviselés utjai, uraim kitanulhatatlanok; s egy nemzet életében Örök becsüvé válhatik a tisztító tüz, melyen erkölcseinek át kell mennie. Ha megadatott volna a nemzetnek, hogy békében kezdje és folytassa uj történetét, nem lehetett volna alkalma rátermett nagyságát oly fényesen igazolni, mint a harcban, mely jogaiért rákény szeritette. S ez a harc leverve is győztes lőn, mert belőle újult meg Phönixként az eltiport szabadság. Odaállottak ők, e felemelt nép a haza és szent szabadság oltárához ; vérükkel áldoztak rajta s lerótták, mivel a jók legjobbjainak küzdelmeiért tartoztak — a hazának. Mint az oroszlánfajzat, ugy verekedtek jussukért melyet nekik a király és haza adott; mintha varázsütésre a földből nőttek volna ki a vitéz seregek; élelmedett családapák adtak példát, hogy kell a családok családját: a közhazát szeretni s érte meghalni tudni és gyerkőcifjak vívtak a haditudomány szerint lehetetlen győztes csatákat, mert halálmegvetéssel helyezték a közös édes anya, a drága hon és szent szabadság eszményképét minden fölé. Azóta, igen tisztelt uraim, sokat máskép láttunk, sok keserű csalódáson vergődtünk át, de élünk —• s él a hon mindaddig mig méltó utódai lesznek azoknak, kik a szabad hazáért meghalni tudtak, mert nélküle élni nem akartak. De megéltük hála Istennek a nemzet kibékülését is jó királyával, kinek „hír s dicsőség koszorúzza szent fejét" — melyen Szent István koronája ragyog ; ínég éltük a dicsőséget, mely nemzetim ket története második ezer évébe átvezette : s ha megéltünk kevésbé biztató politikai sikereket is, de mindenből s mindennél magasabbra szálljon azon tudatunk, hogy meg van szabad hazánk, melyben szabad nemzet vagyunk. Ezen tudatban van dicsőségünk, reményünk és megnyugvásunk. Ebben van az erő mely éltet; ebben a hatalom, mely fentart. Becsüljük meg önismerő mérséklettel mikor ez is elég ; de hazafias elszántsággal, mikor erre van szükség. Eszményünk legyen a szabad haza, melynek legyünk polgári erényekben méltó fiai, minden cselekedetünkkel, minden viselkedésünkkel. Emeljünk oltárt keblünkben március 15-ének, áldozzunk rajta honfiú hűséggel s mindegyikünk ezen házi szent. oltárán ott ragyogjon arany betűkkel: Éljen az alkotmányos király, éljen a haza, éljen a polgári szabadság! Tátus János szavai. A magyar nemzet nem háládatlan. Kegyelettel zarándokol ki ma és leborul a porladó hamvak és szent sírok fölé és hálatelt szívvel fon kebelében cserkoszorut az élő 1848—49. harcosoknak, kik bénán öregen és tehetetlen aggságban érték meg ezt az Ötvenedik évfordulót: az ő dicsőségük ünnepét, küzdelmük diadalát. Dicső és magasztos ünnep ez, magyar nép, mert 1848-ban másodszor foglalták el, misodszor hódították meg Árpád atyánk Örökségét : a magyar hazát. Magyar nép ! Most pedig zarándokoljunk ki és siessünk ama szent helyre, ahol a legszentebb eszmékért: a haza, szabadság és polgári becsületért elvérzett honvédeink nyugosznak, ahol nekik szobrot emelt az utókorban a hazaszeretet. Hanem mi nem csupán ezen kiérdemlett szobrot megyünk ki megkoszorúzni, mert koszorús szobrot emelt nekik a történelem olyat, a mely élni fog még akkor is midőn az a sziklaszobor, a mely életjelként áll hamvaik felett, vaskoszorustol eggyütt már rég elenyészett. Mi csak a honfiúi elismerésünk és a kegyelet adóját megyünk ki lerónni. Megdicsőült szellemeik épp ugy az égből, mint a vallásért elhunyt vértanuké, ha onnan a magasból alá tekintenek, már kevés ismerőssel fognak találkozni akivel együtt harcoltak és a kiknek oldalánál hunytak el. De ezek fiainak és unokáinak forró imája és a nemzet elismerése tegye nekik könnyűvé a földet, meiy ápol és eltakar. Szebb szavakkal nem indulhatunk el hozzájuk és nem emlékezhetünk meg róluk, mint a milyen szavakkal ők váltak meg az élettől: Éljen a haza! éljen a szabadság! Nyerges-Újfalu. A megyebeli ünnepségek közül a legnagyobb szabású és legsikerültebb, mint a millenáris évben, ezúttal is a hazafias derék Nyergesuj falu községé volt. Hétfőn délután 3 órakor az elemi iskolás gyermekek ünnepeltek, az iskola udvarán. Ünnepélyükön melyen hazafias dalokat énekeltek és alkalmi költeményeket szavaltak, majd mindegyik gyermek szülője is jelen volt. A nap jelentőségéről az iskola igazgatója: Hajts János plébános tartott szép beszédet, hazaszeretetre buzdítva a tanulókat. Kedden reggel fél 6 órakor mozsárIgen tisztelt Üneplő Közönség ! Ötven esztendőt fordult az Idő kereke azóta, amióta Magyaroszágon megszületett a három ikertestvér a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség! Egy fél század! Államok életében egy pillanat, mint mikor a szomjas anyaföld beszívja a harmatoseppet; — ember életében fogyó nap nyugovása. Hosszú időnek rövid az emlékezete s gyarló emlékezetünknek hoaezú idő ötven esztendő. Mert mint a nagy költő mondja: Hulkitja levelét az idők vén fája Hatalmas rétegben teritvén alája. Ez a réteg aztán eltakar jót, rosszat, nagyot, kicsit, fájdalmat s gyönyört mind egyaránt halálnak ád; csak az élet tör elő belőle. Nem tudja eltakarni a három ikertestvérnek a Szabadság, Egyenlőség és Tesvériség születését. Nem tudja eltakarni a három testvérnek vérkeresztségét, gyermekévei nyomorúságát, a rájuk leselkedő ellenségek kegyetlenségét, szivet facsaró haláltusájukat. Nem tudja feledtetni a lábbadózás mosolygó napjait, a duzzadó egészség viruló éveit; s nem fogja eltompíthatni hatalmas karjaik ölelését, azt az ölelést, amelylyel most átfonva tartja az egész magyar nemzetet a három ikertestvér: a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség. Nem fogja feledtetni s nem szabad feledtetni semminek mert : jaj annak a nemzetnek, a mely feledni megtanult. A mi emlékezetünk gyökere sem szijja nedvét a tények és történtek melegágyából közvetlenül, de ahagyományok örökké élő sejtelmein át látjuk a fölcsapó lángot, érezzük a piros vér párról gását, halljuk a Imrei mének robogását. Mi csak érezzük azt, a mi megvan s a mindennapiság koptató ereje mintha a nemes ércek patinájával vonná be a nagy alkotásokat és csak ünnepnapon gondolunk arra

; hogy egy nagy nemzet gigászi alkotó ereje és szívóssága kek lett ahhoz, hogy a nagy müvet megteremtse. De ezt az ünnepet ne hagyjuk elhomályosulni, mert ennél az ünnepnél egy nemzet emlékezete bolyong vissza a dicső múltba s merít erőt az örök küzdelemre. Az egész nemzet emlékezete talál a múltban egy pontot, a melyből feléje sugárzik minden erő. S ez a pont 1848. Mert hisz ekkor történt az, hogy jött a Szabadság és szárnycsapásainak szellője felébresztette a jobbágyok millióit, fülükbe harsogván : te vagy a Nen#et ; és megjelent az Egyenlőség, egyetlen szavára ledültek az osztályokat elválasztó falak, felszabadult az ész s minden tehetség részt kérhetett hazája boldogitásában. S a Testvériség felolvasás totta a szivek gyűlöletét és egymás karjaiba vitte az ellenségeket. Mi látjuk az eredményeket de azokat megbecsülni csak ugy tudjuk igazán, ha visszaemlékezünk array hogy 1848 előtt mily állapotok uralkodtak hazánkban. A magyar nemzft csak tízezrekből, kiváltságos nemesekből állott; milliók voltak a jobbágyok. Tízezrek intézték milliók sorsát és milliók véres verítéket hullattak tízezrek jóléteért. Amaz örökös ur, emez születésénél fogva szolga, a mely még azt sem mondhatja magáénak a mit magán hord, annnál kevésbé azt a kunyhót, amelyben született s azt a talpalatnyi földet, amelybe kihűlt tetemét elhelyezik. Mig élt, húzta az igát, fizette az adót, kinyögte a robotot, s ha kellett, kötéllel fogták katonának. A nemes pedig kényelemben és jólétben nézte annak fáradtságát, igazgatta az ország dolgát, mig a jobbágya felett ellenőrzés nélkül bíráskodott. Az iparos dolga sem volt jobb a jobbágyénál. Csak az űzhetett ipart, akinek a céh megengedte. Természetes, hogy a céh nem a szabadság szempontjából ítélte meg az iparos képességét, hanem az Önérdek szempontjából. S ha lángésszel, bő tudománynyal és arany szájjal rendelkezett is valaki, csak ugy érvényesülhetett, ha nemes volt. A jobbágy ásó és kapájához, az iparos meg a szerszámjához volt kötve a bölcsőtől a sírig. Szerezni meg éppen nem lehetett sem a jobbágynak sem az iparosnak. S ha most az elnyomottak és jognélküliek keservükben panaszra ímeutek s igazaikat keresték ki ítélt felettük ? Ismét csak a nemes! Törvényt hozni csak nemesnek volt joga, a jobbágynak kötelessége azt megtartani. Az 1848-iki viharnak kellet bekövetkezni, hogy a szolgaság megszűnjön. Az 1848-iki törvények törülték el a jobbágyságot s vele az utált robotot s kimondották hogy kinek mije van, az egészen az Övé s azért nem tartozik más embertársának semmivel; sem tizeddel sem robottal; szerezhet is anynyit, amennyit tisztes munkával bír. iLz volt 1848 legnagyobb vívmánya, ez volt a legnagyobb eredmény, ez mindennek az alapja, amivel birunk