Esztergom és Vidéke, 1898
1898-03-03 / 18.szám
VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M e ŰJÍelemik Vasárnap és csütörtökön. JPLŐFÍZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — - — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYUbA Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a Kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések {küldendők Széct>epyi"tér, 330. szán). Kéziratot uem adunk vissza, t-íéA csatolt városrészek. Esztergom, március 2. Lapunk f. évi 16-ik számában helytelenítettük, illetőleg- sem méltányosnak, sem eszélycsnek nem mondottuk a csatolt városrészek, illetőleg volt viziváros lakosainak abbeli elhatározását, hogy amennyiben a tervezett közúti vasút fővonala — bármily okból — nem az ő városrészükön haladna keresztül, a közgyűlésen egyszerűen leszavazzák a kötendő szerződést. Az elíenmozgalom vezetői, ugy látszik félreértették, vagy legalább is rosszul olvasták cikkünket, amenynyiben csak egyes részeket kaptak ki belőle s azokra reflektálnak az egyik helyi lapban, nyíltan azzal vádolva, hogy minden zsákmányt a polipkarú volt kir. városnak akarunk juttatni, nekik egyedül a pótadóban való részesedést engedvén át. E vád nagyon igazságtalan. Mert azok a tisztelt polgárok, akik a legújabb testvérvárosi mozgalomnak is vezetői, nagyon jól tudják — hiszen nem oly könnyen felejtenek — hogy minden igazságos mozgalmuk — legbiztosabb pártolói voltunk, jogos igényeiket, amelyek szép számban vannak, nemcsak elismertük, de erőnkhöz és helyzetünkhöz képest küzdöttünk is azok érvényesüléseért, személyesen érintkeztünk velük s érdemleges felszólalásaikra lapunkban mindig biztos tér nyílott. Mint az objektivitás emberei, akiknek Tabán boldogulása éppen ugy a szivén fekszik, mint pld. a lőrinc-utcaiaké, szomorúan, megdöbbenve láttuk, mint lesz egyre vérszegényebb az ezelőtt forgalmas Víziváros, mint senyved ipara, kereskedelme, mint tünedeznek a régi jó idők, anélkül, hogy a közel jövő valami szerencsés fordulattal biztatna. Az elfoglalatlan polgár szive elszorul, ha látja azt az igazi kihaltságot, amely a Szatzlauernál kezdődik és tart egészen a Kolos-hidig. Éppen azért minden adott alkalommal hangoztattuk, hogy meg kell adni a testvéreknek, ami az övéké, annál is inkább, mert ők az egyesüléssel anyagi áldozatot hoztak. Éppen azért követeltük annak idején, hogy ha már a gimnázium a kir. város területén van, legalább a reáliskola kapjon a csatolt részekben helyet s éppen ezért követeltük, mihelyt a villamos vasút terve felmerült, hogy a fővonal mindenesetre a Vízivároson és a Kolos-hidon át vezessen. Kellő emlékezőtehetséggel, csekély utánjárással mindenki meggyőződhetik ez állításainkról. De kikeltünk említett cikkünkben az uj mozgalom két-három vezetőjének abbeli eljárása ellen, hogy elfeledkezve az ösWváros javáról és érdekeiről, amelynek természetes következménye az ő nagyobb boldogulásuk is, arra biztatták, bujtatták elvtársaikat, hogy amennyiben (bár a hivatalos város, a törvényhatóság mind az ő álláspontjukat fogadta el s igy részrehajlásról szó sem lehet) a fővonal mégis a Lőrinc-utcának jutna, kövessenek el mindent, hogy Esztergom villamos vasutat és világítást egyáltalán ne kaphasson. Ez elhatározást mondottuk nemcsak önzőnek, (hisz végre is joguk és okuk van bizonyos mértékig önzőnek lenni,) de eszélyesnek sem, mert míg a másutt futó vonal kárukkal nem járna, valamelyes, habár közvetett előnyöket, mégis biztositana s fenyegetődzésük kivitele csak nyilt hadüzenet volna, ami reájuk nézve kellemetlen következményekkel járhatna. Csak azt hangsúlyoztuk, hogy kifeszített könyökkel az előtérbe való igyekvésük nem éppen méltó hozzájuk. Elmúlt ezóta 8—10 nap, a kedélyek nyugodtabbak, reményeljük azoké is, akik a bejárás alkalmával idegességükkel, követelő fellépésükkel, lajkusságukkal többet ártottak, mint használhattak különben igazságos, méltányos ügyüknek. Erre következtetünk a vasárnapi értekezletükből is, amelyen már nagyobb higgadtság nyilatkozott meg, amire nézve garancia volt, hogy az értekezlet vezetését dr. Walther Gyula tapasztalt, nyugodt kezeibe tették. A meghiggadás jelének vesszük azt is, hogy most már megelégednének a Szatzlauer-üzletig futó szárnyvonallal is. Hisz végre a dolog még nem fait á complie. Lehet, hogy egyáltalán nem lesz az, mert a tervező végre is üzletember, aki nem törődve eddigi költségeivel, abbahagyja az egész vállalkozást, amikor a befektetési költségekkel a remélhető jövedelmet arányban nem látja. Éppen ezért a saját érdekükben hozzanak áldozatot azok, akiknek módjukban áll. Hogy a vállalkozást biztosítsák, járuljanak a költségekhez azok a polgárok, akiknek módjukban van, akik a vezetők között is szép számban vannak, viszont követeljék, hogv visszamaradásuk, további pusztulásuk meggátlása céljából a város, mint ilyen, szintén hozzon megfelelő áldozatot. Ne elégedjenek meg azzal, hogy kimondják : > Villamos vasutat követelünk*, ne elégedjenek meg azzal, hogy kiviszik, hogy a belváros ne kapjon vasutat. Álljanak össze deputációba, forduljunk a torvényhahatóság vezetőihez. Amint tudjuk, ott meg van a hajlandóság az illetékes miniszter elé járulni, hogy az szakközegei véleménye dacára teljesítse a csatolt városrészek méltányos kívánságát, amire — amint elég illetékes forrásból hallottuk — meg van a reménység. Ily uton-módon elérhetik céljukat, amig merev követeléssel nem, amiben reményeljük most a böjt csendes napjaiban maguk is igazat adnak nekünk, amit a farsangvég lázas idejében nem tettek meg. Most elhihetik, hogy mi fogunk örülni legjobban, ha majd a villamos szikra uj életet, friss vérkeringést, egészséget visz be a város megpetyhüdt senyvedő testrészeibe. Árgus. A Széchenyi-tér befásitása. Esztergom, március 2. Tisztelt Szerkesztő Ur ! B. lapja legutóbbi számában azt olvasom, hogy a helybeli kereskedők «kicsinyes és tarthatatlan okokból* küzdöttek a Széchenyi-tér befásítása ellen, ami nyolc évi huzavona után mégis megtörtént. E sorokat olvasva, nem hihetünk mást, mint hogy a t. cikkíró ur tévedésben van ama mozgalom inditó okai felül, amelyik annak idején arra bírták a Kereskedelmi Társulatot, hogy a nagypiaci kereskedők érdekében a sérelmes képviselőtestületi határozatot megfellebbezze. Ugyanis akkor nem olyan befásitásról van szó, amilyen jelenleg ezzközöltetett, hanem az egész Széchenyi-tér beültetéséről, illetőleg pázsitos sétatérré való változtatásáról, ami természetesen a piac megszüntetését vonta volna mao-a után. Amint pedig a vízivárosi kereskedelmet a fő közlekedési útvonal elvonása egyszerűen megölte, ugy a piac elvétele a legtöbb piaci kereskedőnek (mert pl. első rangú divatüzíetekre, cukrászdára stb. nagyobb befolyással az sem lenne) biztos bukását jelentené ; annyi életfentartási ösztönnek pedig kell lenni bennünk, hogy minden észtetikai s talán közegészségügyi szempontnál is megélhetésünket, existenciánkat többre tartsuk. A jelenlegi befásitás ellan senkinek panasza nem lehet, mert az a piac ott maradását nem alterálja. A már akkor hangozatott érveket, hogy a járdák fával való szegélyezése azért rontja az üzleteket, mert a cégtáblákat eltakarja, magunk is mindég nevetségeseknek tartottuk. Egyrészt, mert a gömbakác nem igen takarja el a cégtáblát, de főleg, mert a piaci vásárló nem a cégtábla, hanem a kirakat holmija, szomszédja-komája ajánlata után indul. Akit pedig egy bizonyos, meghatározott üzletbe utasítanak, — van a mi népünk annyira élelmes — odatalál az, ha évszázados tölgyek is terpeszkednek az üzlet előtt. De amint örömmel vesszük azt az árnyékot, amelyet a jövőben remélhetünk, annál jobban fázunk attól az árnyaktól, amelyet a megpiactalanított tér vetett volna üzletünkre. Kiváló tisztelettel Töbrj kereskedő. Városi közgyűlés. Esztergom, március 2. Meglehetősen csöndes közgyűlése volt a városnak csütörtökön, melyről tudósítónk a következőkét írja: A rövid napirend előtt két felszólalás volt, amelyek interpelláció számba akartak menni, bár mindkettő pozitiv indítvány volt s az elnök, aki pedig ennyit legalább megtanulhatott volna a közgyülés-vezetés a-b-c-jéből, nemcsak hogy tárgyaltatni engedte a két indítványt, de sőt szavazás alá is bocsátotta. Az első felszólaló : Marosi József előadta, hogy a vízivárosiak és szenttamásiak vasárnap értekezletet tartottak a villamos vasút ügyében, amelytől ha elesnének, pusztulásukkal volna egyenlő. Az értekezlet őt bízta meg, hogy ügyüket a mai közgyűlés szives jóindulatába ajánlja, mert ez reájuk nézve existenciális kérdés; kéri, hogy a képviselőtestület foglaljon állást a testvérvárosok kérelme mellett s ebbeli elhatározását : — élén a polgármesterrel — deputáció-