Esztergom és Vidéke, 1898
1898-12-15 / 100.szám
ESZTERGOM é$ VBÍKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M c áielemik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: : Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — —-' — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hOYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Jkaldendők Széciteijyi-tcr, 330. szán*. -^•i Kéziratot nem adunk vissza. Jótékony Nöegyletlinkrol. Esztergom, december 14. A nagy mindenségben változatlan következetességgel működik a természet gépezete. Ez az egyedüli «perpetuum mobile,» az < örök-gép, > melynek kerekei soha el nem kopnak, küllőit meg nem rágja az idők vas foga. A mióta az ismert és ismeretlen világok Alkotója egy «legyen* szavával megindította, azóta kiszámithatlan gyorsasággal és csodálatos következetességgel rohan az idők végtelen utain. Örök némasággal szemléli, mint merülnek alá népek, nemzetek, világok s mint tűnnek elő évezredek után a nagy mindenség ismeretlen vidékeiről uj népek, uj nemzetek, uj világok. És ezek ismét mind eltűnnek, elszállnak az idők mélyébe, hogy ujabb világoknak utat engedjenek. A földgolyó, századok és évezredek tanúsága szerint, örökös metamorfózison megy keresztül s egyedül csak éltető fenntartója: — a természet, — változatlan. Minden tavaszszal — a szentírás szerint immár 5658 év óta — megkoszorúzza a fák lombjait, éltető sugarával virágokat hint a kopár mezők Ölére, lerázza a földről a jégbilincseket s szabaddá, paradicsommá varázsolja. Megszólítja a madárkákat, megindítja a jégbevert folyók ereit, pázsittal fedi be a hegyek | tetejét, a völgyek mélyét. Es midőn az örök törvény szerint ismét elfogja a hervadás szomorúsága : hideg sóhajával sápadttá teszi a virágokat, lefújja a fák leveleit, elnémítja a madarak danáját s a kihűlt mezők koporsóját leborítja a fehér szemfedőveL És ez igy megy változatlan egyformaságban a teremtés pillanatától kezdve évről-évre, ezredről-ezredre. Az ember pedig, ez a gondolkozó és érző lény, kivétel nélkül ismerve a természet e változatlan törvényét: szivrepesve köszönti az első kikandikáló virágszálat s néma szomorúsággal szemléli a sápadt levélke hervadását. Gazdag és szegény egyaránt alá van vetve ennek a változásnak. Csak mikor az első hópelyhek szállongni kezdenek, mikor a légkört nehéz felhők takarják, mikor az elemek hideg hírnöke, a téli szél üvölteni kezd : akkor változik meg a gazdag és szegény egyenlő alárendeltsége, akkor kezdődik meg az elemek ellen való ellentétes küzdelem. Az egyik ember barátságos, meleg szobának ablakán át egykedvűen szemléli, mint szállongnak a légben az első fehér hópelyhek s csak ablaktáblán át értesül arról, hogy a tél beköszöntött. A hideg szél üvölthet odakünn, rázhatja a gályákat, a barátságos szobák lakója nem érzi az elemek harcát, nem is törődik vele, hanem ahelyett odaül a melengető kandalló mellé s megszokott édes gyönyörűséggel mereng a pattogó hasábok játszi tüzszikráin. Ezalatt pedig egy másik ember, ugyancsak húsból és vérből való, gondolkozó és érző lény, remegve húzódik meg a házak kapujában s fájó tekintettel szemléli a hulló hópelyheket. Nemcsak látja, hanem keservesen érzi is, hogy a tél, a hideg fagyos tél ismét beköszöntött. És ha az éj elérkezik, a természet eleme nemcsak odakünn üvölt, nemcsak a gályákat rázza, hanem behatol a gunyhók közé is s keresztüljárja a szalmaágyak hitvány takaróit. A természet változatlan gépezetén nem változtathatunk ; a fagyos tél szélét, az elemnek harcát meg nem szüntethetjük, de igen is balzsamot, irt nyújthatunk szüköldő embertársainknak. E magasztos eszme szolgálatában áll keletkezése óta a helybeli * Erzsébet Jótékony Nőegyesület>, amely minden év téli szakában reágondol a didergők helyzetére s intenzivebb módon gyámolítja szegényeinket. Csak alig pár napja, hogy az idén is megtörtént a karácsonyi segélyek kiosztása és az egyesület választmányának nemes szivü tagjai nem riadtak vissza fáradságtól és a iz .Esztergom ís Vidéke* tárcájí Örök Vágy. Mi haszna minden, elfog a vágy, Mig szivedben az ifjúság. Elég egy reád tévedt tekintet, S kibontja szárnyát reményeidnek. Ajkáról feléd libbent mosoly, S örökre csókra szomjazol. Csak St keresed mindenütt, Ő a menyország, ő az üdv. Nevét a csillagokba imád . . . Bimbó bohón igy bontja szirmát. Kék ég, izzó nap mindenütt. Az neki derül, ez neki süU Perzseli nappal szirmait, Éjente róla átmodik. Mig hervad gyilkos vágytól, szomjan, Csak akkor érzi elhalóan : Hogy a nagsugár s az ég mosolya Nem volt az övé, nem volt soha. Mikolth. Landor megkinzatása.*) — Landornak >TUtott utakon* (Auf verbotenen Wegen) című, gazdagon illusztrált munkájából. — A dombnak csúcsán egy vár és egy nagy lámakolostor állott, alul pedig egy másik nagy épület előtt a Pombonak diszsátra volt felütve. Amint később megállapíthattam, ezt a helységet Ramj Laccé Galschio, vagy Gyatseho-nak hívták. Két, vagy három férfi nagy erővel lerántott a nyeregből. A hátamban érzett *) Ez érdekes részletet Landor szenzációs müvéből vesszük, a mely most jelent meg Brockhaus F. A. kiadásában. Tiltott utakon hatolt a titokzatos Tibetbe Landor, az ifjú festő és mérnök a mult év nyarán s szinte hihetetlen élemények sorozatát élte át. Körülbelül harminc tagból álló kíséretével nehéz küzdelmébe került a Hymalaja hegyláncolatát a jég és a hő dacára megmászni. Tibetben éhhalál fenyegette őt és kíséretét, úgy hogy kétségbeesett emberei megakarták gyilkolni. Mindennek dacára tovább hatolt, hogy a papi államnak titkait felfedezze. E csodálatos népnek s mohó, kegyetlen uralkodóinak szokásait és életét jellemzi könyvében. Á papok és katonák ravaszsága folytán a szerző utolsó két szolgájával a papok kezeibe került, és a legkegyetlenebb kínoknak voltak alávetve. Végtére megvakitásra és fej vesztésre ítélik s csak szerencsés véletlennek köszönhette, hogy megmenthette életét és hogy hazáját viszontláthatta. A rendkívül érdekes munka (ára kötve tíz márka) kétszáz képpel van illusztrálva a szerző rajzai és fénykép-felvételei után. Ezenkívül Landor akverelljei után készült nyolc művészi kivitelű kromőlapot s egy a szerző által felvett térképet tartalmaz. fájdalom, melyet a nyeregből kiálló szögek okoztak, óriási volt. Egy pillanatnyi nyugalmat kértem. Őreim azonban ezt megtagadták, s brutálisan előre taszigálva biztatgattak, hogy azonnal le leszek fejezve. A körülöttem sereglő nép gúnyjaival halmozott el, s jelekkel mutatta, hogy le leszek fejezve ; a lámáknak gyáva tömege pedig a sértegetések minden nemével illetett. Igy jutottam el a sátor bal oldalán levő vesztőhelyhez. A földön egy három élű gerenda feküdt. Ennek a gerendának élére állítottak, több ember erősen tartott, mialatt négyen, vagy öten egyesitett erővel J lábszáraimat lágy szétfeszítették, a menynyire csak lehetett. Addig, mig kínzóim lábaimat szőrből készült kötelekkel a gerendához kötözték, erősen tartottak, hogy meg ne mozdulhassak. A köteleket többen húzták, még pedig oly erővel, hogy azok bokáimon és lábaimon a bőrön és húson keresztül egész csatornát vágtak, Amint később, pár hét múlva dr. Wilson ezen sebeket megmérte, konstatálta, hogy azok némelyike 8 ctmtr. hosszú volt. A mint így megkötöztek, a gazember Nerba, a ki reám lőtt, hozzám jött, s hátulról hajamnál fogva megragadott. Hajam hosszú volt, mivel már több mint öt hónapja nem nyiratkozhattam le. Az egész jelenet reám rendkívül mély benyomást gyakorolt. Távolabb a Pombo sátoránál, állottak egy sorban a leggyalázatosabb gazemberek, akiket valaha láttam. Az egyik, egy erős, visszataszíts egyéniség, nagy fabunkót tartott kezében amilyet a csontok összezuzására hasz nálnak; egy másik ijjat és nyilakai tartott; egy harmadik óriási kardot mig mások különféle borzalmas kinzóesz közöket mutogattak. A véremet szomjúhozó tömeg félkörben álloct, én pedi§ néztem a kínzás ez ünnepélyes élőké' születeit mely reám várt; s mig tekintetem egyik alakról a másikra tévedt, megrázták a lámák kinzóeszközeiket, jeléül annak hogy tettre készen állnak. A sátor bejáratánál három láma állott Ezek zenészek voltak Az egyik óriási menydörgő hangú kürtöt tartott, a másik dobot, a harmadik réztányérokat Azon pillanattól kezdve, mikor lovamról lerántottak, ez Ördögi triónak süketitc hangjait viszhangozta az egész völgy, s e viszhang a jelenetet még borzalmasabbá tette. Most egy vasrudat tüzesitettek meg, melynek fafogóját vörös posztóba göngyölgetek. Ezalatt a Pombo deliráló, önkívületi állapotba igyekezett jutni, a valamit szájába dugott, hogy azt a mesterséges tajtékzást idézze elő, amely borzalmas dühét hatványozza. Egy láma átnyújtotta az izzói a tüzesitett kinzóeszközt Tarámnak és Pombonak. — Nagaghi kiin meht tazon! — (Ki akarjuk égetni szemedet!) igy kiáltott a lámák kara. Pombo felém közeledett
