Esztergom és Vidéke, 1898
1898-02-02 / 10.szám
törvénykönyvét a haladás nyűgeitől, beillesztvén abba az uj idők üdvös reformjait; romba döntvén a középkor hagyományainak rozoga épületét. A felszabadulásnak, az újjászületésnek, negyvennyolczas idők nagy reformtörvényeinek nemzeti ünnepnapjait impozáns fénynyel készül megülni szent István országa. Közös ünnepe lesz ez a haza minden polgárának s a nemzet apraja és nagyja egyforma örömmel emlékezik meg |az idők e nagy forduló pontjáról, egyforma örömmel rója le a kegyelet adóját a magvetők irányában, kik rajongó lelkesedéssel, önzetlen idealizmussal munkálkodtak a szabadság termő földjében, hogy mi, akik nem vetettünk, elvegyük az üdvös eredmények aratását. Meg vagyunk róla győződve, hogy az általános nemzeti öröm a mi vármegyénk és mezővárosunk területén is élénk viszhangot fog kelteni s az ünneplők seregéből bizonyára nem fog hiányzani a mi szűkebb hazánk, a mi mezővárosunk és főképen polgári olvasókörünk hazafias polgársága sem.» — Eltűnt kereskedő. Az a hir, amely az eltűnt Hoffer Béláról szombaton este terjedt el városunkban, hogy t. i. hivatalos rendőrségi értesités érkezett a fővárosból öngyilkosságáról, alaptalannak bizonyult. A fővárosi rendőrség csak annyit nyomozott ki, hogy Hoffer szerdán még Budapesten tartózkodott. Városunkból m. hó 23-án azzal távozott, hogy üzleti ügybenutazik el másnap hazajön. Harmadnap levelező lapot küldött, hogy elfoglaltsága miatt még nem jöhet. Egy levélben pedig ugyanakkor Budapesten lakó fivérének, Gyulának azt irta, hogy üzleti vesztességei miatt öngyilkossá lesz. Ez volt utolsó híradása. Hazulról távozásakor nem vitt el mást, mint revolverét. Az anyagi viszonyaiban megzavart.Jkülönben általánosan igen tisztességesnek, ko moly törekvésünek ismert fiatal ember utolsó időben nagyon elveszíthette lelki egyensúlyát, mert egy fővárosi cég megbízásából már fenyítő feljelentést is adtak be a bírósághoz ellene s a redŐrség körözését elrendelte. — Orvosok piknikje. A helybeli Orvos és Gyógyszerész Egyesület legközelebb zártkörű pikniket rendez Zsiga Zsigmond gyógyszerész ur szigeti kis Tusculanumában. — Házvétel. Mayer J. vízivárosi házát 4400 forinton Guzsveníts Vilmos h. tanítóképezde! igazgató vette meg. — Csizma, ruha, fogkefe. Mindezeknek nagy hiányát érezte Biesich Dankó, az ebszőnyi szénbánya munkása. Mivel azonban az ezek megszerezhetéséhez szükséges aprópénzzel nem rendelkezett, ellopta egyik társának: Janosics József bányamunkásnak szoba kulcsát, behatolt annak lakószobájába, ott egy úgynevezett tolvajkulcscsal felfeszitett egy szekrényt s abból két aranygyűrűt, ruhaneműt s 15 frt készpénzt elemelt. A pénzzel azonnal átment Tokodra, a csizmát, ruhát megrendelte, a fogkefét megvette s re bene gesta hazajött. Ott azonban a csendőrök várták, akik a lopott értéktárgyakat s a készpénzből 5 frt 19 kr megtalálták nála. Azután pedig átadták a bíróságnak. » Mentő sorsjáték. Amint értesülünk, a magas pénzügyminisztérium, tekintettel aira, hogy a Mentő-Sorsjátékot azon czélra engedélyezte volt, hogy annak kedvező anyagi eredményével az egyesület fennállását és zavartalan működését biztosítsa, az elhalasztott húzás megtartását 2106 számú rendeletével f. évi május 27-ére tűzte ki. — A mentő egyesület nemcsak a humanizmus terén, baleset, szerencsétlenség által sújtott embertársaink testi épsége s egyenesen életének megtartása érdekében fejt ki üdvös, áldásos működést, hanem azt a nagy, kihatásában megbecsülhetetlen feladatot is tűzte maga elé, hogy a mentést és első segélyt az egész országban szervezze, tehát lehetségesé tegye, hogy az ország minden részében legyenek arra képes emberek, akik baleset, szerencsétlenség által ért felebarátainknak rögtön segélyt nyújthassanak. Főleg erre való tekintettel, — nem is szólva most arról, hogy az olcsó sorsjegyekkel éppen a kozelendő tavaszi időben oly jól használható, kitűnő minőségű kerékpárok nyerhetők, melegen ajánljuk a mentősorsjegyek minél tömegesebb vásárlását hogy az egyesület abba a helyzetbe jusson, hogy ezen utóbb emiitett feladatot is taljesithesse. = Nyilvános köszönet. Vilheim Ferenc gyógyszerész urnák (Neunkirchen AlsóAusztria). Az antireumatikus és antiartrítikus vértisztitó thea feltalálójának. Vértisztitó köszvény- és reumatizmus eseteiben. Hogy a nyilvánosság elé lépek, ez annak tulajdonítandó, mivel kötelességemnek tarotm, Vilheim gyógyszerész urnák Neunkirchenben, legmélyebb köszönetemet kifejezni azon szolgálatért, melynélfogva vértisztitó teája által a legkínosabb rheumatismusból kigyógyított és hogy felhívjam e teára mindazok figyelmét, kik ezen iszonyú fájdalomban szenvednek. Nem vagyok képes leirní a fájdalmakat, miket teljes három évig, különösen időváltozáskor tagjaimban éreztem, s melyet a Bécs közelében levő bádeni kénfürdő nem tudott enyhíteni. Álmatlanul hánykolódtam éjjeleken át ágyamban, étvágyam észrevehetőleg kevesbedett, kedvetlen és igen gyenge voltam. De fenn^ emiitett thea négy heti használata után javulást tapasztaltam és testileg is teljesen egészséges vagyok, holott a teát már hat hete nem iszom. Megvagyok róla győződve, hogy hozzám hasonló betegek e teától remélve enyhülést, szintén ugy fogják áldani Vilkelm Ferenc urat, mint kiválótisztelője: Butchiu-Streitfeld grófnő, alezredesné. = Szomorú,— de igaz, hogy öltözékeinkre nagyobb gondot fordítunk, mint egészségünkre. Ha ruháinkon a legparányibb szakadékot észlelünk, sietünk azt legott eltüntetni, nehogy nagyobbodjék, de ha ez testi egészségünknél az eset, számba se vesszük. Egy kis köhögés, főfájás, emésztési zavarok stb., mit tesz az ? Ügyet se vetünk rá. Hát ez vétkes könnyelműség, mely később keservesen megboszulja magát rajtunk, mert Valamint a kis szakadékból nagy lesz, épp s ugy a nagy bajból baj kikeletkezik, ha kellő intézkedés nincsen kéznél. A legtöbb betegség kutforása a gyomor rendetlen működése, amit — idejekorán használva — Egger kellemes izü Sodapasztillája csakhamar beszüntet (1 doboz ára 30 kr). A tüdő, torok és mellbajok köhögéssel, rekedtséggei s elnyálkásodással kezdődnek. Egger kitünőizü mellpasztíllája megóv bennünket a bajtól teljes biztossággal, (1 doboz 50 kr és 1 frt, próbadoboz 25 kr.) Minden gyógyszertárban kaphatók. Főraktár Nádorgyógyszertár (dr. Egger Leo és Egger J.) Budadest, Váci-körut 17. Eugen herceg szobor sorsjegyek Főnyeremény Utolsó előtti hét. korona érték Sorsjegyeket 50 krjával ajánl: KERESKEDELMI ésIPARBANK Esztergom. MIIIMMIII IIIMJUPB Wllll IIIIIIMIJ II 8"Hlii5ki I. ker. Kárntnerstrasse 32 A. Asztalosok, kárpitosok és d is z it ők. Alakult 1835. Legolcsóbb árak. Képes bútor album 30 kr bélyeg beküldése ellenében. J. G. & L. |-J9^V * V ^ 1 -Jk Sömör-betegséget: száraz, vizenyős, pikkelyes somört (Flechten) s az e bajjal együtt iáró, csaknem kiállhatlan . ; .bÖrvÍSZketeget" jótállás mellett, még a legnagyobb esetekben is alaposan gyógyít a „Dr. Hebra sömör irtó" ja. Külső használatra való, nem ár talmas. — Ara hat forint o. é. előre beküldéssel (lehet levélbélyegekben is) vagy utánvéttel, mire a szállítást vám- és bérmentesen teljesítjük. Cini: St MariénDroguerie, Danzig. (Deutschland.) A MAÜTHNER-féle hirneves konyhakerti- és vipágmayvak zárt és hatóságilag védett csomagokban, a tőrvényesen bejegyzett MEDVEtédjegygyel VALAMENNYI NAGYOBB KÖHÖGÉS, rekedtség és elnyálkásodás ellen a legjobb hatású szer a RÉTHYféle pemetefű-cukorka, mely ezen bajokat gyorsan megszünteti, kapható minden gyógyszertárban. Egy doboz ára 30 kr. 5 dobozzal I frt 50 krért bérmentve küld RÉTHY BÉLA gyógyszerész Békés-Csabán. Csak akkor valódi, ha minden doboz fenekén aláírásom látható. RICHTER-féle HORGONY-PAIN-EXPELLER Iiinimentum Capsici compos. EMII hírneves háziszer ellentállt az idS megpróbálásának, mert már több mint 27 év óta megbízható, fájdalomcsillapító bedörzeölésként alkalmaztatlk koszvénynél, oeúznál, tagszaggatásnál ós meghűléseknél és az orvosok által bedörzsölésekre is mindig gyakrabban rendeltetik. A valódi Horgóny-Pain-Expeller, gyakorta Horgony-Iiniment elnevezés alatt, nem titkos szer, hanem Igazi népszerű háziszer, melynek egy háztartásban sem kellene hiányozni. 40 kr., 70 kr. és 1 frt. üvegenként! árban majdnem minden gyógyszertárban készletben van; főraktár: Török József gyógyszerésznél Budapesten. Bevásárlás alkalmával igen óvatosak legyünk, mert több kisebbértékü utánzat van forgalomban. Ki nem akar megkárosodni, az minden egyes üveget „Horgony" védjegy és Bichter ozégjegyzés nélkül mint nem valódit utasítsa vissza. BICHTER F. AD. és TSA., csász. és kir. udvari szállítók, BUDOLSTADT (Thüringia). XEsulleutlsua. I ! 139 drb gyönyörű TÁRGY csak 1 frt 90 kr i remek aranyozott Óra 3 évi jótállással 1 igen szép szivartáska 1 finom csiszolt toilette tükör tokban 1 jegyzőkönyv, angol vászonkötésben 1 garnitur kézelő gomb prima double aranyból 1 » ingmellgomb » > » 1 igen hasznos iró készlet 1 finom illatú toilette szappan 1 elegáns óralánc, szép joujouval 72 igen jó acél toll eredeti csomagolásban 50 Ív finom levélpapír 50 finom levélboriték. Ezen felsorolt 189 remek darabot 1 frt 90 kr potom árért (az óra maga megéri ezt az árat) szállítja a Schweizer Uhren en-gros Export Haus J. Wanderek Krakau Stradom No 1. Nem tetsző tárgyak 8 napon belül visszavétetnek. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve. ""3BH fűszer- és vaskereskedésekbe!! 8mV* A Budapesten Andrássy-ut 23. szám alatt létező ff autliner Ödön cég csakis olyan csomagoknál /állal teljes jótállást egészen friss és valófii magvakért, amely csomagok rag-asztva, a me ti ve-ábrával és a Maiitlisier névvel jelölve, ugy a mint a mellékelt rajz is mutatja. ""5K|§