Esztergom és Vidéke, 1898

1898-11-20 / 93.szám

meg e kérdés, a jövőben nem sza­bad attól sem visszariadni. A kisdedek nevelésének szent ügyében kérjük tehát városunk ha­tóságát, hogy e fontos és eddig el­hanyagolt ügyet vegye ismét elő s ne is tegye addig félre, mig Esz­tergom városához méltó módon el nem intézi azt. Ezt kívánja tőlünk a nevelés fontos ügye és a törvény is egyaránt. Scipió. Színészet. — Heti tudósítás. — Esztergom, november 19. Immár két hete, hogy Havy Lajos színtársulata közöttünk tartózkodik, be­mutatkozott már mindenféle zsánerű da­rabokban, ugy hogy határozott ítéletet alkothatunk magunknak a társulat érté­kéről. De mielőtt ezt tennénk, a helyi lapok kritikusairól volna egy megjegy­zésünk, t. i. az, hogy mihelyt a lap székében helyet foglalnak, többnyire elő­veszik a legfeketébb pápaszemet, köve­telőbbek, ridegebbek és kegyetlenebbek, mint Alexander Bernát, vs.gy Keszler József a Nemzeti Színházban s szinte kirí referadéjukból (talán, hogy trikó ­kritikussággal ne vádoltassanak,) a ten­dencia a kifogások, megrovások kere­sésére s ha a játékban ilyet nem talál­nak, előveszik a szereplő cipőjének tompa orrát, rossz szabású spencerét ! Hagyjuk ezt a kritizálást Pázmándy Dénesnek, aki csak fecseg, de >szel­lemesen* szokott fecsegni a »Színházi Hét eben. Mi nem vagyunk Budapesten, nem is ülünk bársonyzsölyén s tudjuk hogy Duse-staggionék nem igen látogat­nak el hozzánk, legfeljebb Solymossy, vagy Németh Jóska egy-két estére. A nagy vidéki társulatoknak meg van az állandó téli-tavaszi állomása oly helyeken, ahol rendes, néhány ezer forintos szubven­ció is várja. Ezek a társulatok kŐpalo­tákban játszanak és nem a »Fürdő c vendéglő pódiumán. Amely társulat, le a földre, alig hallható tompa zörej­jel. — Mindkettőnkkel szemben olyan me­legen viselkedik. Szólt újból Irén. — De hát kit szeret jobban ? — Kit szeret ? — visszhangzik a másik ajkról epedőn. Róza odalép a dívánhoz, felemeli a vánkos alól kiesett tárgyat. Az egy kis rózsaszín bársonyos, celulose-diszitésű, ezüst sarkú és kapcsu imádságos köny­Aecske. Drága, filigrán munka. Kinyitja a könyvet, A másik arc is az imakönyvecske fölé hajol s amint a barna s szőke fej, szinte egymásra tó­ul, fájón, remegőn olvassa el Róza az első lapon levő dedikációt: »Legdrágább, egyetlen Katókámnak: Róna Béla. Utána kihull a könyvből egy négy levelű here, rajta a kicsike Írásával: »Bélámtól.* Akkor aztán egymásra tekintenek s az egyik ijedt s fájdalmas arc visszatük­röződik a másik ijedt s fájdalmas arc­ban s agyukat egy gondolat foglalkoz­tatja : A kicsike ! ... ki hitte volna ? . . , A szobában pedig mintha visszhangzó sóhaj kelt volna: — kit szeret? kit szeret ? Brukner Gyula. pláne a téli saisonban idetéved, az az elsők közé nem tartozhatik s hölgyei nem igen hozathatják Worth-tól ruhái­kat. Ide csak kisebb társulatok jönnek, rendesen fiatal társulatok, amelyek még nem ismerik közönségünk színházláto­gató szenvedélyét. (?) S mert fiatal társu­latok, teljesen nem harmonikusak, össze­tanultak, ezek között a kis alfa és a nagy ómega egymás mellé kerül, de rendszerint ambiciózusak, telve törekvés­sel, a hivatásukhoz való nagy ragaszko­dással ; ami módjukban áll, produkálnak. Ilyen a jelenlegi társulat is; jó kö­zépszerű általánosságban, egyes tagjai pedig a középszerűségen felül emel­kednek. Általában pedig oly előadáso­kat mutatnak be, amelyeket a mi — a főváros közelsége következtében — ugyancsak kényes Ízlésű közönségünk acceptál és honorál. A társulat teljesen megérdemli a pártolást és ezért nem jól cselekszenek a kritikus urak, amikor a sok méltányolni valót nem veszik észre az előadásoknál. A közönség, ha elfárad az előadásokra, nemcsak ha­zafias, kulturális kötelességet teljesít, de kellemes szórakozással tölti idejét. E hét mozgalmas hete volt színé­szeinknek a már hírül adott két ven­dégszereplés miatt. A három este egy­aránt, sőt szinte fokozólag győzött meg arról, hogy ugy Mátray Ilonka, ez a bá­jos, üde gyermekleány, mint Hoffmann Jenő hivatásból lépték át, amaz Rákosi Szidi sziniskolájának, ez az Országos Színművészeti Akadémiának küszöbét. Hova fejlődnek, mely irányban fog kétségtelen tehetségük megizmosodni, most még alig lehet megjósolni, azt azonban kétségtelennek tártuk, hogy ab­ból a bizonyos szikrából rejtőzik lelkük­ben. A három este közül talán legsikerül­tebb volt a második : Az ördög mátkája, amelyet szinte kifogástalanul hoztak szinre. Természetesen erősen hatott a speciális erdélyi levegő, a poétikus ki­dolgozás, sőt a takaros torockói ingvál­lak is. Bera Rózsa excellált ez este, ve­télkedett vele Heltaitié. Havy, de külö­nösen Heltay nagyon jók voltak. A tra­gikus befejezés pedig oly hatással járt, hogy a szép szemek közül egy sem ma­radt szárazon. A »Nagymama <-t boldogult Csiky Gergely egészen Prielle Kornélia egyé­niségére szabta; az ily ruhák pedig más szereplőn többé-kevésbbé mindég víszá­san állanak. A szerep (Szeré mi grófnő) tele van finom, aprólékos nuanSeokkal, s Recskey Herminnek dicséretére válik, hogy a szerepet ugy adta, ahogy ed­digi szereplése után nem is vártuk. Ez este volt igazán elemében a kis Mátray Ilonka (Mártha), ifjú lénye egész bájos­ságát beöntötte a kedves szerepbe. Hoffmann Jenő, mint Örkényi Kálmán ismét mutatott valamit az oroszlánkör­mökből. Iványi Tódorkája igen mulatsá­gos alak volt. Közönség közép számban. Tegnap a c Betyár kendője» ment. A közönség ezúttal igen kevés volt; kevés a színészek játékkedve is. Ma este a színészek — az Erzsébet hangverseny miatt — Párkányban ját­szanak a Hungária-fogadóban, vasárnap délután gyermekelőadásul a Hófehérke tündérmesét, este a > Gyermekasszony't-t adják. K, Gazdasági ismétlő iskola. Esztergom, november 19. Esztergom gazdatársadalma a legna­gyobb örömmel értesülhet róla, hogy a több mint 2 év óta vajúdó kérdés: a gazda­sági ismétlőiskola kérdése f, évi nov. 17-én tartott iskolaszéki ülésén a végel­intézés stádiumába jutott. Egy korábbi városi közgyűlés nem csak elvben mondotta ki a nevezett iskola felállítását, hanem a részletekbe is belement, amennyiben az ezen isko­lánál működő tanerők fizetését, heti 1 órát véve alapul, 40 frtban állapította meg, (vagyis ahány heti órát ad elő tanár, megannyi, 40 frtot élvez a város­tól.) E határozat alapján azután a csütör­töki ülésen dr. Bekér Gyula bemutatta részletesen, nagy körültekintéssel és szakismerettel kidolgozott eiabora­tumát, amelyet egyhangúlag, kiváló elis­meréssel acceptáltak úgy a bizottság tagjai, mint a jelenvolt kir. tanfelügyelő. A gazd. ismétlő iskola kizárólag a földmives gyermekek érdekét szolgálja 12 éves koruktól 15 éves korig. Megtanul­ják a gazdasági Iegnélkülözhetetlenebb ismereteket, vagyis a helyi körülmények szerint kultivált gazdasági ágakban nyer­nek tüzetes oktatást, nem dilettáns tan­erőktől, hanem arra képesített szak férfiak­tól. Ezen kivül gond lészen fordítva arra, hogy a közismereti tárgyakból azokat újítsák fel emlékükben, melye­ket az ifjúság a közéletben, sőt a ta­nulmányai kiegészítésénél is sikerrel használhat. Ilyenek a fogalmazás, irás olvasás, számolás, magyar történet. Egyelőre öt osztály felállítása lesz szükséges, amennyiben az összeírás sze­rint a kir, városban 70 fiu és 96 leány, a testvérvárosokban 60 fiu és 81 leány lesz oktatandó, igy ott 1 fiu- és 2 leány­emitt 1 fiu- és egy leányosztályt nyit­nak. A szorgalmi időt 9 hóra tervezik. A fiúiskolák helyisége a budautcai és szentgyörgymezei fiiuskolában, a leá­nyoké a Szent Anna- és a szentgyörgy­mezei zárdában lesz. A város iskolaszéke, azon szegényes körülményekre utalva, melyekben a város leledzik, egyelőre csak a szak erőket fog­lalkoztatja az iskolánál. Két ilyen ifjabb tanerő szerzett legutóbbi években meg­felelő diplomát: Szölgyémy Gyula anya­városi- és Litsauer Sándor szenttamási tanitók. Ezek között oszlik meg a munka heti 10—10 órán át ugy, hogy Szöl­gyémí Gyula a buda-utcai elemi iskola egyik osztálytermében a fiuknak hétfőn d. u. 5—7 íg, szombaton d. u. 2—4-ig és vasárnap 10—I2ig ad órákat, s ugyanő a szent Anna zárdában a földmives leá­nyok száraára heti 4 órát tart, az egyéb tárgyakat itt a nővérek adják elő. Ha­sonló beosztással fog működni Litsauer Sándor a szentgyörgymezei fiu- és a zárdaiskolánál, a leányok körül. Az iskolába való beiratások határnap­jául november hó 27-ét tűzték ki (d. e. 9—12 és d. u. 2—4 órákat a budautcai fiúiskolában), az ünnepies Veni Sancte dec. 4-én lesz. A hitoktatásra Perger és Számord lelkészek vállalkoztak. Tan­dijat egyelőre nem szednek. Ez az iskola egyelőre, mint uj intéz­mény a beruházásokkal közel 1600 frt költségbe kerül. Ha a kir. tanfelügyelő­ség pártoló felterjesztésével kért állam­segély megadatik, akkor a nevezett is­kola kiegészül és több tanerőnek fog foglalkozást nyugtaní. Pár év múlva jó­tékony hatását mindenesetre fogja érez­tetni ez az iskola, mely közhasznúságá­nál fogva a város anyagi előrehaladását is célozza, — mert az a szellemi táplá­lék, amit a növendékség magába felszí — értelmes gazdasági tudnivalókban tu­datosan működő fiatal nemzedékeket nevel és ad Esztergom társadalmának, akik mint kitanult szőíőmivesek elhanya­golt szőlészetünknek áldásthozó íacto­raivá is lesznek. i. Esztergom, november 17. — Vidéki hátralékos előfizetőinket, — kiket már külön levélben is felkórtünk, — a helyütt is kérjük, hogy a hátralé­kos előfizetési dijakat postafordultával beküldeni szíveskedjenek. A kiadóhivatal. — Erzsébet napja volt ma. Örömnap máskor, a?-, idén gyásznapja minden ma­gyarnak. S nem is lehet az országban magyar szív, mely fel ne dobogott, ne sajogott volna annak a legnemesebb lé­leknek emlékeért, aki egy fanatikus, lel­ketlen gyilkos tőrének esett áldozatul. A tegnapi nappal ugyan véget ért a kéthónapos legmélyebb gyász, amely nov. i8-ig tartott, ez azonban csak hiva­talos és külső változás abban az örök gyászban, amelyet szivünkben hordunk. A mai napon különösen éreztük, hogy amig nem hal ki belőlünk a nagyság* — a nemesség — és különösen a jóság iránt való érzék, addig a nemes s a nagy és a jó királynéra hálával, kegye­lettel és fájdalommal fogunk visszaemlé­kezni. — Az elköltözött védőszentjének emléknapja alkalmából a helybeli temp lomokban gyászistentiszteleteket mutat­tak be, a tanintézetekben az elrendelt évi iskolai ünnepségek a jövő tanévben kezdődnek meg. Az előadások azomban szüneteltek. Esztergom város kö­zönsége ma jótékonysággal ünnepelte meg a nagy halott emlékét, amenyiben min­denki sietett jegyét megváltani a mai Erzsébet — hangversenyre, melyről leg­közelebbi számunkban hozunk tudósítást, most csak azt jegyezzük meg, hogy az általunk is közölt programm annyiban változást szenvedett, hogy Stark Ludo­vica úrhölgy hel/ett Giergl Margit ki­sasszony énekel s érdekes száma lesz a programmnak egy dal, amelyet az ünnep védnöke: gróf Csáky Károly püspök szerzett s Kersch Ferencz karnagy ins­trumentált. Tegnap estig az elárusított jegyekből 500 frt jolyt be. — Utolsó rózsák. Ősz az idő ; de nem szomorú, nem kietlen. Mosolygó kék ég, pirosló levelek, néhol egy virág, amely oly édes illatot lehel, hogy szinte elbó­dítja az embert. Olyan ez, mint a hal­doklónak utolsó mosolya, aki ezzel akarja megkönnyíteni azok búcsúját, akiket sze­ret. Az utolsó virágok gyakran a leg­szebbek, az utolsó szerelem is sokszor a legerősebb. A virág alszik, álmodik, újra nyilik; a természetben minden ismétlődik. Egy rózsa helyett száz más fakad, ha jön a tavasz ; mindazt, amit az anyaföld ad, ha az örök törvény el is rabolja tőlünk egyidőre, visszaadja újból, még szebben, még gazdagabban. De hol létezik az az erő, hatalom, amely képes volna a szívnek legszebb virágát, legszebb ábrándját, ha a sors azt durva, kíméletlen kézzel összezúzta, képes lenne : a szerelmet visszaadni. Igen, ha akkor történik a csalódás, amikor még virágjában áll a sziv, akkor az ifjú­ság édes melege ujat teremt, talál ma­gának más oltárképet. A szívnek napsugárra, melegre van szüksége; a szerelem az éltető nap, amely mindig képes uj világot, uj tün­dérországot teremteni. Mikor az ember szeret, szép gondola­tok, hatalmas érzések remegtetik meg. Érzi magában az Isten megnyilatkozását, szeret, de nem csak azt az egyet, hanem mindenkit, mindent keblére zár. Mindent megbocsát, mindent elnéz és hogy nem­telen, rossz is létezik a világon, arról egyátalán elfeledkezik.

Next

/
Thumbnails
Contents