Esztergom és Vidéke, 1898

1898-11-17 / 92.szám

II városok hivatása. Esztergom, november 16. A magyar városok hivatásáról beszélt Enyedy Lukács Szegeden a Dugonics-társaság fölolvasó ülésén és szólott azokról a kötelességekről, melyek a városok fejlesztésében az államra várnak. Nagy vonásokban jelezte csak a városok hivatását és az állam föladatait, amint az alkalom hozta magával magával, de a vázlat erőteljes vonásaiban ott volt egy egész programm, amit sajna, nem vall magáénak az ország kormánya és nem vallották azt magukénak a kormányok, hogy meszszebbre ne nyúljunk vissza, harminckét esztendő óta Szomorú egy fejezete ez az utóbbi évtizedek történetének és a szegedi irodalmi társaság nyilvánosságát messze haladó köröket kell, hogy érdekelje, mikor a parlamentnek egyik kiváló tagja a história és a statisztika tanulságaira hivatkozva, arra tereli a közfigyelmet, hogy a városok fejlesztésének erőteljes előtnozditásával a magyarság ügyét is előbbre segítsék és hogy a magyarság megerősítésének tulajdonkép az az egyetlen helyes és célravezető módja, ha valóságosan központjaivá teszik a városokat a kultúrának és az iparnak. Kétséget nem tűrő az a nagy igazság, mely a Dugonics-társaság felolvasó asztalánál a legnagyobb magyar város intelligens közönségének tapsai között kifejezésre jutott, az, hogy a magyarosítás áldásosán átalakító misszióját nem lehet megcsinálni erőszakkal, azt csak szeretettel lehet megoldani és az élet természetes alakulásaival, amint megoldják a városi központok a célnak minden fitogtatása nélkül, a kultúra, az ipari tevékenység épp oly békés, mint győzelmes eszközeivel. Maga az előadás sajátos alkalma természetesen a legnagyobb 4J

SZ

" kréczióra kötelezte Enyedy Lukácsot dereket öntözgette kis bádogkancsóból. Elébe nagy, kékbabos kötényke volt kötve. Pajkos nagy fekete szemeiben megelégedettség. Szénfekete hajából egy pár tincs az arcába tolakodott. Nagy munkában volt. Azt a pár elétolakodó hajtincset mindig visszasimítani s a kezében levő kancsóval szorgoskodni; mert a nap igen erősen odatűzött. Mikor az erkélyről le-lekacsintgatott, meglátott az utcán egy karcsú barna fiatal embert. Az is feltekintett, hogy meglátta a kis lányt feltűrt ingujjú kartonruhácskában. Majd közelebb jött s felköszönt. A leány lekiabált neki: — Délután felveszem az uj batiszt ruhámat. Olyan szép s széles csipkés. Jöjjön el! Aztán a nyoraatékosság kedvéért az ujjacskájával aranyosan megfenyegette: biztosan! ? Délután a mondott időben beállított Róna ur pontosan. A legelső dolga az volt, hogy a lépcsőházban feldöntött két íuxiát. A vörös harangos lelógó virágok megtörten hevertek a földön. No jaj neked! Ezért a kis lány menten rászólt: — Maga ügyetlen fajankó, most mindjárt idejön bocsánatot kérni s megcsókolja kezemet. (Ezt aligha a Sacre Cocurben tanulhatta !) — Édes aranyos Katóm . . , — Én nem vagyok magának Kató — és azért az adatainak és acéloknak, az eszközöknek megjelölésén nem terjeszkedett túl. Az előadó megelégedett azzal, hogy a jövő feladatául tűzte ki a magyar városok kulturális erővel való fölfegyverzését és azt, hogy a városokat a legmesszebb menő állami segítséggel is ipari központokká kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy igazán és egészen teljesíthessék a magyarosítás és további elemzésben az államföntartás óriási szolgálatát. Aztán még valami marad a sorok között, amit szintén megértett a hallgató közönség. Az, hogy a magyar városokból csak ugy és akkor lehetnek ipari központok, ha általában nagyobb arányok szerint fejlesztetik a magyar ipar, hogy pedig ez az önálló vámterület alapján inkább lehetséges, azt, hogy idegen tanura ne hivatkozzunk, maga Enyedy Lukács fejtette ki és bizonyította be nemrég megcáfolhatatlan évekkel a dorosmai beszámoló beszédében, mely annak idején oly méltó feltűnést keltett a vámközösség híveinek táborában. De ha igaz, amint kétségtelenül igaz, hogy államfenntartó, magyarosító és kulturhivatásuk van a városoknak, micsoda politika az, mely e hivatás napról-napra sokasodó feladataira nemhogy eszközöket és segítséget adna a vorosoknak, de elveszi azoktól azokat a jövedelmi forrásokat, melyeknek a városok fejlődésével arányos növekedésére lehetne számítani és amelyek megadnák a lehetőséget arra, hogy a városok urai tegyenek mindegyre uj anyagi áldozatokat igénylő kulturális kötelességeiknek. Mozog is minden város; Esztergom persze nem. Veridicus. § A közigazgatás reformja. A közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezetek, amint értesülünk, a minístepattant ez közbe — hanem »igen tisztelt Katalin kisasszony* ! —- No jó ; Hát édes, aranyos és igen tisztelt Katalin kisasszony: bocsánatot kérek ! Jól van ? Erre aztán mindketten nevettek. Szent a béke. Hátra van azonban még a kézcsók. De hát ki lenne olyan nagy csacsi, hogy egy tizenhat éves kis — észbontóan szép — angyalkának meg ne csókolja fehér szép formás kacsóját ? Pláne, ha büntetésül kínálják. Nem büntetés bizony az, hanem jutalom, kegy! Nohát jutalom azért, amiért eljött. (De meg ne lássa az Irén.) Kettesben mentek aztán, a szobába. Katicza a süldő lányok kíváncsiságával nézte a fiatal ember arcát. Milyen piros lett attól a kézcsóktól \ Irén az ablak mellett ült s egy fehér blúzt varrogatott magának. Sokáig elcsevegtek. Persze a kis lány nélkül, mert annak szigorúan meg volt hagyva : ha Róna jön, kimehet a virágai közé. Négy óra tájban aztán Róna úr vette a kalapját s elment az uradalmi irodába, dolgát elvégezni. Igy megy ez egy év óta nap-nap után. S így ment ez mostan is azalatt a négy hét alatt, míg Róza távol volt. Brukner Gyula. (Vége köv.) rium által már jó ideje annyira elő vannak készítve, hogy azok első és legjelentékenyebb csoportjának a parlament elé terjesztését most már csakis a képviselőházban uralkodó tespedés hátráltatja. Teljesen és végleg szövegezve van nevezetesesen : a vármegyékről, a városokról és a közigazgatási bizottságokról szóló reformtervezet, a fegyelmi eljárásról szóló tervezet pedig az utolsó revízió stádiumában van és igy mi sem állana útjában, hogy az alapvető reformjavaslatokat a ház minél hamarább tárgyalja. A közigazgatási szolgálat pragmatikájáról szóló törvényjavaslat, mely egyébiránt a tárgyalás sorában is az utolsónak van föntartva, szintén olyan előrehaladt állapotban van, hogy az előbbiek tárgyalása során ezt is rövid idő alatt elő lehetne terjeszteni. Mindezekhez pótlólag még egy igen fontos törvényjavaslatott készítettek elő a ministeriumban, mely az állami kezelés és igazgatás alá tartozó alapok és alapítványok kezelési és felügyeleti viszonyait rendezné. § Városok kongresszusa. Győrváros tanácsa érdekes és az összes magyar városokra nézve nagyfontosságú javaslatot terjesztett a f. hó io-íki rendkívüli közgyűlése elé. Utal ugyanis a városok közös bajaira, amelyek együttes felhívással, vagy utánjárással könnyebben és hatályosabban volnának orvosolhatók, oly irányú mozgalom kezdeményezését javasolja, amelynek czélja a városok országos kongresszusa volna. Indítványozza erre vonatkozólag a tanács, mint állandó választmány, hogy Győrváros közgyűlése intézzen kérdést az összes törvényhatósági városokhoz, hogy i. hajlandók-e a kongresszus tartására, amelyen közös érdekű ügyeiket megbeszéljék ; 2. belevonják-e a rendezett tanácsú városokat is a mozgalomba és végre 3. hol kívánják a kongresszust megtartani ? Minthogy valószínű a mai viszonyok között a vidéki városok készséges csatlakozása, a tanács javasolta továbbá, hogy a közgyűlés a kongresszus előkészítésére 10 tagu bizottságot küldjön ki. A közgyűlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Esztergom, november 17. — Vidéki hátralékos előfizetőinket, — kiket már külön levélben is felkértünk, — e helyütt is kérjük, hogy a hátralékos előfizetési dijakat postafordultával beküldeni szíveskedjenek. A kiadóhivatal. — Andrássy János kitüntetése. A hét első napjaiban vármegyénk alispánjának módja volt meggyőződni arról a ritka közszeretetről és közbecsülésről, amely személyét — párt és rang — különbség nélkül — az egész vármegyében környezi. Szombattól kezdve, ugy szólván, szakadatlanul fogadta a látogatókat, akik mind a királyi legmagasabb kitüntetése felett igazán érzett örömüket kifejezni, jó kívánságaikat tolmácsolni jöttek. Ez általános érzelmeknek kifejezője volt az a hétfő esti barátságos lakoma is, amelyet az érdemes férfiú barátai a »Magyar Király« kis termében rögtönöztek. S csak természetes, hogy a kis terem, amely ezúttal szokatlan fényben tündökölt, igazán »kis« teremnek bizonyult. Igen előkelő, distingvált társaság gyűlt itt Össze, amely tüntető ovációkban részesítette a > legnépszerűbb vicispán*-t, aki hatalmas virágbokréta alatt foglalt az asztalfőn helyet, mellette k"ét kir. tanácsos kollegája: Niedermann Pál és Heya Tivadar. A pompás, kifogástalan jó vacsorát szellemes, sikerül tósztok fűszerezték. A vármegyei »kis család* nevében Reviczky Győ-ző fő szolgabíró beszélt, igen szép szavakkal magasztalva az ünnepelt fedhetíen, puritán jellemét, mély tudományos készültségét, ismert erélyét, igazságszeretetét, de főleg nemes baráti szivét. Maiina Lajos polgármester a vármegye szive : a város nevében beszélt, különösen hangsúlyozva, hogy az ünnepelt, a város szülöttje, egész eddigi életében mindég megmutatta, hogy elsősorban a bölcsőtadó város érdekeit viseli a szivén. Csupa poézis volt dr, Földváry István pohárköszöntője, aki abból indulva ki hogy nem vagyunk itt mindnyájan akik szeretünk és örömében résztveszünk,* első sorban sajnálkozását fejezi ki hogy egyrészt a rögtönzött rendezés, másrészt a nagy terem elfoglaltsága miatt a mai estén a város igen számos előkelő polgára nem vehetett részt, akik pedig igen örömmel jöttek volna az alispán üdvözlésére. Nem váratlan, nem meg1 epő e kitüntetés, — ugy mond — mert ezzel csak a megye közönségének régen élő nagyrabecsülése nyert hivatalos kifejezést. A szent korona egy sugara esett arra a nemes zománcra, melyet tisztelt nevére a hosszú közszolgálat alatt saját erejével és egyéni értékével szerzett. Majd hosszasabban szól az ünnepelt közszolgálati érdemeiről s tetszéssel fogadott rövid beszédét azzal a szép tétellel fejezi be hogy a közelismerés annál becsesebb, minél kevesebb érdek vegyül abbba az érzelembe, melyből támad. Igy vizsgálva az alispán iránt élő tiszteletet és nagyrabecsülést, az tiszta, érdektől igazán mentes s minden szerénysé ge dacára bátran elfogadhatja annak minden megnyilatkozását, minden hivatalos szankcionálását. Igy ereznek Esztergora polgárai — akik véletlenül nem jelenhettek meg nagyobb számban s ezek nevében élteti az ünnepeltet. Dr. Perényi Kálmán a fekvése miatt mostohább fiu : a párkányi járás nevében szóllott, amelynek lakosai, - ha ide nem is jöhettek el, az általános örömben szintén mind résztvesznek. Berzevicsy József, mint rokon, emelte poharát az alispánra. Andrássy János meghatva köszönte meg a sok ovációt hangsúlyozva, hogy annak, a kí közpályán hosszabb ideig szolgál és kötelességének megfelelni igyekezik, legnagyobb jutalma: polgártársai szeretete. Ez az értékének hőmérője, ez, ami vigasztalást ad minden bajában, ez az, ami erejét, tevékenységét fentartja hazája, városa javára. Az iránta most megnyilványult nagy szeretet csak hatványozni fogja az ő iparkodását a közügyek szolgálatában. Az ember öregszik; lehet, hogy ez igéretét nem válthatja be oly mértékben, mint szeretné, de ha támogatni fogják, cselekedhetik még sok hasznosat. Kéri barátait: tartsák meg szeretetükben. — Természetes, hogy a megindultsággal előadott köszönő szavakra elementáris erővel tört ki az éljenzés. — A társaság— a legvidámabb hangulatban — a késő éjeli órákig együtt maradt s ismételten eldalolta Jónás Pali pompás muzsikájára: >Az alispán kalapomhoz rózsát tett.* — Felemiitjük még, hogy a kitűnő menü a következő volt: Balatoni fogas tartár mártással. Bélszín körözve. Pulyka és jérce francia kompóttal. Kacsa káposztasalátával. Almáslepény Sajt. Jardinetto. Borok, fehér asztali és villányi. — Névnap. A mai nap ismét a gratulansoké volt. Ezúttal az Ödönöket keresték fel: Véghelyi .Ödön, Glatz Ödön nyug. őrnagy, Etter Ödön, Mattyasóvszky Ödön, dr. Wipplinger Ödönnek volt igen sok gratulansuk. — Erzsébet-hangverseny. Minél jobban közeledik Erzsébet napja, amely az idén végtelen szomorú aktualitással bír, annál nagyobb érdeklődés mátatkozik az Erzsébet Nőegyesület által, részben a szo-