Esztergom és Vidéke, 1898

1898-11-03 / 88.szám

— Kolos napja. A Kolosnapi iskolai ünnepségek között városunkban sorrend­ben utolsó a vizivárosi érseki nőnevelő intézet belső növendékeinek ünnepe volt, látogatottság tekintetében azonban, azt hisszük, valamennyit felülmulta. Az in­tézet nagy termében vasárnap délután 6 órakor igen szép számú, előkelő kö­zönség gyűlt össze, a vendégek sorában a főpapság is képviselve volt. Ott lát­tuk : Bogisich Mihály e. püspököt, dr. Koszival István országgyűlési képviselőt, Mally János, Schlick István és Wezin­ger Károly kanonokokat. A programm Íz­léses, bájos, szines és megkapó volt, mint ez intézet minden előadásáé. Valami édes, jóleső melegséget varázsol a hallgatóság lelkébe, valami intenziv, vonzó családias jellege van mindég ezeknek a filigrán, poétikus estéknek. Kiválóan tetszett a Liebe-féle daljáték, amelyben Palkovics és Lévay növendékek jeleskedtek. Ked­ves volt Mihályfi Fedóra üdvözlő be­szédje is, amely után a főpapnak szánt virágos kosarat Bogisich püspök kezeibe tette le, aki szép beszédben válaszolt az ünneplő leánykáknak. Az előadás 7 óra­kor ért véget. — Itt emiitjük meg, hogy a hercegprímás ugy a megyének, mint a városnak köszönetet mondott a névnapja alkalmából tolmácsolt jókivánatokért. — Személyi hírek. Hanny Béla her­cegprimási jószágigazgató egészsége helyreállítása céljából szabadságra uta­zott. — Dr. Nógrády Jenő győri ker. akadémiai tanár, lapunk volt szerkesztője ifjú, szép feleségével néhány napot vá­rosunkban töltött. — Frey Ferenc beszéde. Megírtuk legutóbbi számunkban, hogy a képviselő­ház most folyó obstrukciós vitájában Frey Ferenc, városunk országgyűlési kép­viselője is feliratkozott szólásra. Beszé­dét, amelyet szombaton tartott meg, a fővárosi lapok nagyon vegyes érzel­mekkel fogadták. Mível értesülést nyer­tünk, hogy a budapesti lapok által kö­zölt beszédkivonat nemcsak hogy hiá­nyos, de nem is hű volt, továbbá, hogy alkalma lesz a közönségnek a beszédet teljes, eredeti szövegében olvashatni, részletesebben legközelebbi számunkban fogjuk ismertetni azt. — Esküvő. Scheedl Emil kir. albiró f. hó 14-én tartja esküvőjét városunk egyik legszebb, legkedvesebb leányával: Perényi Irma kiasszonynyal, Perényi Béla nyug. takarékpénztári pénztáros leányával. A fiatal uj otthona Alsó-Kubinban lesz. — M. hó 31-én esküdött örök hűséget Mé­száros Péter kovácsmesternek a refor­mátus egyházközség kurátorának leánya : Mányóki Lujza. — Caldiero ünnep. Házi ezredünk itt maradt része a caldieroi hires ütközet évfordulója alkalmából tegnap este a »Magyar Királyi szálloda kis termében bajtársi Összejövetelt tartott. — A lako­mán a 76. ezred több tisztje is megje­lent. Az asztalfőt Hartmann Gusztáv alezredes foglalta el, aki szép felköszön tőt mondott az uralkodó házra. A ki­tűnő menü a következő volt : Tok, ke­csege tartármártással. Angol vesepe­csenye francia burgonyával. Pulyka, stá­jer kappan, kacsa salátával és befőttel. Almáslepény, sajt, gyümölcs. — Az ösz­szejövetel éjfélig tartott. — Papválasztás. A Gartsik Nagysal­lay Isván távoztával megüresedett ref. lelkészi állásra a választást legközelebb megtartják. Eddig két jelölt van Páji kocsi segédlelkész, aki jelenleg itt, mint helyettes, működik és Vörös ószőnyi segédlelkész. — Eskütétel, Újoncaink a szokásos ünnepélyességek között tegnap tették le az ünnepi esküt a kaszárnya udvarán. Megelőzőleg d. e. 10 órakor a kir. vá­rosi plébánia templomban misét hallgat­tak, amelyen a tisztikar is megjelent. A mise után dr. Csernoch János kanonok intézett a legénységhez három nyelven (magyar, német, tót) beszédet. A mise alatt a 76-ik ezred zenekara remekül játszott. — Itt említjük meg, hogy a tiszti ellenőrzési szemle f. hó 4-én lesz megtartva. — Megérdemlett kitüntetés. A királyi kegy fénysugara, amely rendesen bevilá­gít oda, ahol az igazi érdem szerényke­dik, legújabban a mi városunkban csil­lant meg. A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy a király Bach Maria Remi­giának, a vizivárosi nőnevelő intézet kitűnő főnöknőjének — a nőnevelés terén szerzett érdemeiért — az arany érdem­keresztet adományozta. Kell, hogy e kedves hír nemcsak a város egész la­kossága körében, de szerte mindenfelé az országban nagy, igaz örömet okozzon, hiszen a legtávolabb megyékből is gondos, aggódó szülék a vizivárosi nőnevelőinté­zetben helyezik el gyermekeiket, mert tudják, hogy ott a legjobb helyen van­nak. S hogy ez az intézet ily magas nívóra emelkedett, abban legfőbb része mindenesetre a kitüntetett főnöknőnek van, aki nagy energiájával, ügybuzgai­mával, kiváló lelkí tulajdonaival évek hosszú során át szereíettel, kitartással fejlesztette azt, miközben francia nőből nyelvben, érzésben a leglelkesebb hon­leány lett. Viselje igen sokáig legjobb egészségben, erőben, az ifjú növendékek áldására, boldogságára a királyi elisme­rés szép jelét! — Novemberi előléptetések. Az őszi csillaghullásból minket közelebbről a kö­vetkező változások érdekelnek: Vojno­vits Emil vezérőruagygyá lépett elő. A 76. gyalogezredhez előléptetéssel osztat­tak be : Budavölgyi Pauer Ferenc ezre­des, Vogel Simon alezredes, Seidler Vik­tor őrnagy. Házi ezredünkből előlépett I. o. századossá Matzek Ottokár. Főhad­nagyok lettek házi ezredünknél: Denk­stein Róbert, Nagy Ede, Eggenhoffer Alfréd (áthelyeztetett az 50-ik brassói ezredhez) a 76. ezredben: Jahn Ede, Görg József, Hackl Fererenc, Herbst Elemér, Kulcsár Mecsery Emil hadna­gyok. Hadnagyok lettek házi ezredünk­ben : Eckhárt Guzstáv. Palkh Ferdinánd, Varvrick Ferenc, Link Alfréd, gróf Mir­bach Jenő, a 76. ezredben: Stüdemann Róbert, Krón Rudolf, Puxbaum Jenő és Ivinger Henrik tiszthelyettesek. — A legfiatalabb huszárhadnagy. Az idei őszi előléptetések alkalmával várme­gyénk kir. tanfelügyelőjének legifjabb fia : kapuvári Vargyas Andor, váci 6-dik honvédhuszár ezredbeli tiszthelyettes a lovassági létszámban, hadnagygyá ne­veztetett ki. Annak idején korengedély­lyel vették fel az akadémiába s még alig töltötte be 19-ik évét, egy évi tiszt­helyettesség után, már hadnagygyá lett. Még is csak előnyös pálya az ifjúságra nézve a katonai pálya. Gratulálunk ! — Ebből az alkalomból vármegyénk tan­felügyelője a következő sorokkal üdvö­zölte hadnagy-fiát : Hadnagy fiamhoz. — 1898. novemb. I. — Megvan hát az arany csillag ! Kivívtad hát valahára . . Üdvözöllek édes fiam, Sarzsid előtt szalutálva. Bejutottál valahára Huszáréknál tiszti sorba. Arra vigyázz, hogy ne essék Jellemeden soha csorba ! Pontosság és tiszta jellem : Jól vigyázz e két előnyre ! Igy juthatsz csak, édes fiam — Fokról-fokra még előbbre. VARGYAS ENDRE. — Áthelyezés. A helybeli kir. járás­bíróságnál újonnan rendszeresített segéd­telekkönyvvezetői állásra a m. kir. igaz­ságügyminiszter Ha?iz Mór liptó-ujvári kir. járásbirósági segédtelekkönyvvezetőt saját kérelmére áthelyezte. — A » Tarkaság,« ez a legrégibb asz­taltársaságunk vasárnap este tartotta a »Magyar Királyban«-ban uj, igazán al­kalmas helyiségének megnyitóját. A nagy terem egészen megtelt az egyesület tag­jaival, akiknek azt hisszük, hogy évek óta nem volt ily népes, vidám, jól sike­rült összejövetelük. A menü kitűnő volt, Pali nótái zamatosak, természetes, hogy pohárköszöntők sem hiányoztak. Beszól­tak Popp Alajos elnök, Kollár Károly, Szenttamási Béla, Wanitsek Rezső stb. A lakoma folyamán elhatározták, hogy még ez év folyamán bankettet rendeznek Frey Ferenc, városunk országgyűlési képviselője tiszteletére. — Pénzügyi bizottság. Szombaton a p ü. bizottság folytatólagos ülésén a jövő évi költségvetés képezte volna a tár­gyalás anyagát — azonban a jelenvolt képviselők annyira belemelegedtek a városi tisztikar működésének kritikájába, hogy ez a — különben méltán — ki­merithetlen téma majdnem az egész ülést betöltötte. A polgármester — egy uj fogalmazói állást javasol rendszere­síteni, (Osváth részére) mert erre hiva­talában feltétlenül szükség van. A bizott­sági tagok egyhangúlag elleneznek min­den ujabb hivatalkreálást és hangosan követelik, hogy a már amúgy is tul nagyszámú tisztikar rendszeres és cél­tudatos dolgoztatásával igyekezzék a fel­adatokat megoldani. Ennek kapcsán in dult meg aztán a szapulás, melynek során erős igazságokat olvastak különösen a polgármester fejére és sorra mindegyik tisztviselőt névleg is mosdatták, ugy hogy hamarosan egészen elkeseredett hang töltötte be a termet s igy keresték a bajok okát, mig végre dr. Horn Károly indítványa került könyvbe, t. i. hogy felhívandó a pol­gármester ur, hogy a tisztikart meg­határozott munkakörének betölté­sére vezesse és erélyesen szorítsa. A heves vitatkozásban majd mindegyik tag részt vett s egy sereg alapos és alaptalan szemrehányás lett az eredmény. Ezután alig egy tételt intézett el a bi­zottság a közegészségügy címénél, hova a sirásók 680 frt járandóságát felvette, mert a temető alap jövedelme, mely ed­dig ezen tételeket fedezte, egy már évek előtt hozott közgyűlési határozat szerint eddig is, a %Jó pásztor* alapnál fenn álló több ezer frtra rugó tartozás letörlesz­tésére fordítandó. A »Jó pásztor" alap­ból most a hegyre uj kápolnát kivannak építeni s dr. Fehér életre való terve szerint, a mostani kápolna — halottas házzá alakitattnék át. Ezt a tervet mele­gen üdvözöljük, ez magában véve is sür­gőssé teszi az uj kápolna építését, mert a régi ugy helyénél, mint alakjánál fogva igen alkalmas a kitűzött célra s ezzel egy régen és igen sokszor szégyenkezve érzett hiány pótoltatnék. A tagok késő este izgatott hangulatban oszlottak szét, hogy ma ismét összejöjjenek. (r. /.) — Az Esztergomi Takarékpénztár igazgató választmánya m. hó 31-én dé­lután ülést tartott, amelynek fő tárgya volt a jubiláris közgyűlésen a hivatal­nokoknak megszavazott jubiláris — és korpótlék végleges megállapítása, amit igen humánusan és nagylelkűen, egy ily viruló, gazdag intézethez méltóan min­den tisztviselőnek meg is adtak ; még pe­dig visszajárólag t. évi január hó 1 tői. Igy az egyes hivatalnokok javadalma­zására évi 2—300 frttal emelkedett. — Örömmel vették tudomásul az igazgató­ság abbeli' jelentését, hogy a lőrinc utcai, mindenki osztatlan tetszésével találko ó, városunk igazi díszéül szolgáló bérpalota helyiségei 7000 frt összegig már kibérelvék s csak hét bolt s négy lakás béreletlen. Reflektansok ezekre is szép számban vannak. — Brutsy János inter­pellációjára Reusz József igazgató, aki örömét fejezte ki, hogy ez ügyben szó­lásra alkalma nyilik, kijelentette, hogy az intézet az Érsekújvári Takarékpénz­tárnál ugyan 240,000 frtig érdekelve van, de az összeg teljesen biztosított. A kijelentést teljes megnyugvással vet­ték tudomásul s az igazgatóságot éltetve oszlottak szét. — Színészeink — s ez végre komoly hir — megérkeztek, áll immár a színpad is. Az első előadás holnap csütörtökön lesz, amely alkalommal Echegaray : c Szent-e, vagy őrült »-je kerül szinre. — Halálozás. Balogh József kőhid­gyarmati jegyző f. hó 2-án elhunyt. —- Állami végrehajtó. Mivel Pílis-Ma­róth, Dömös, Csév, Kesztölc, Szentlélek és Piszke községekben — ismételt meg­intés dacára — az adóbehajtást igen hanyagul és késedelmesen végezik, a bu­dapestvidéki pénzügyigazgatóság e he­lyekre Bernát Frigyes állami végrehaj tót az elöljáróság költségére kiküldötte. — Hívatalvizsgálat. A muzslai főszol­gabiiósági hivatal vizsgálata f. hó 31-én történt meg. Az aktusnál Kruplanicz Kálmán főispán még mindég tartó gyen­gélkedése miatt jelen nem lehetett. Oda­künn volt: Kampis János anyakönyvi felügyelő is. A bizottság a vizsgálat után megelégedésének adott kifejezést. — Az utolsó munka. Stróbl István (János fia) 20 éves esztergomi lakos, aki 4—5 év óta epilepsiában szenvedett, okt. 31 én d. u. a szentgyörgymezei határban szántás közben összeesett és meghalt. — Sajtópör. A Brutsy-Bártfai-féle saj­tópör tárgyalása í. hó 24-ére lesz Győ­rött megtartva amenyiben a Bártfay semmiségi panaszát a Guria elvetette. — Süketnémák városunkban. A mult ^ét péntekjén a váci siketnéma intézet több növendéke Roboz József igazgató vezetése alatt városunkban járt s meg­tekintette a nevezetességeket. — Sikerült vizsga. Stribszky Ágoston primásuradalmi erdészgyakornok az er­dészeti államvizsgát sikerrel letette. — A fogyasztási adóhivatal vesztesége. A fogyasztási adóhivatal Szalay Imre fizetésképtelenségével közel 400 frtot veszített. Mivel ez intézménynek nagyon könyen módjában áll minden törvényes eszközzel követeléseit biztosítani, azthisz­szük, hogy ez esetben mulasztás tör­tént. — Vizsgálat a városházán. Megemlí­tettük már, hogy Véghelyi Ödön me­gyei főszámvevő a városházi pénztárban a városi kölcsönök ügyében szombaton ujabb vizsgálatot tartott, amely 63. 130 frt 20 krnyi ideglenes kölcsön megálla­pításával végződött. — Katonazene estély. A 76. gyalog­ezred zenekarának kvalitásával vasárnap este módunkban lesz megismerkedni. A vonós része ugyanis ekkor a »Magyar Király* szálloda helyiségében íog hang­versenyezni. Bizonnyára nagy közönsége lesz. — Hirtelen halál. Krebsz Józseí szent­tamási lakos, aki azelőtt a szabómes­térséget űzte, hétfőn Leitgeb Jánosnál járt, akitől hozatta élelmét, amióta üzle­tét otthagyta. Alig lépett ki az üzletből, a gyalogjárón összesett s néhány perc alatt kiszenvedett. Szélhűdés ölte meg. Vagyonát, amely kis házból s 150 frt készpénzből áll, Leitgeb-re hagyta. — Esztergomi vásár. A hétfői állatvá­sár — a rendes őszi látogatottsághoz ké­pest — elég forgalmas volt. De vétel­kedv sem hiányzott, a felhajtott 1117 darab állatból 322 darab talált vevőre. A vásárnak szép napos idő kedvezett. Bár az eladás a legutóbbinál 100—120 drbbal kevesebb volt, e körülmény az előző párkányi vásárnak tudható be. A nép azonban vagyonosobbnak mutatko­zott, az állatok szebbek, gondosabban kezeltek voltak, ami a tavalyinál kedve­zőbb mezőgazdasági viszonyoknak, jobb terméseredménynek lolyománya. A rendet odakünn mi sem zavarta meg, bár két vásott nebuló : Finke József cipész tanulói majdnem komoly bajt okoztak. Valahol két acélos golyóval töltött pat­ront találtak, azután tüzet gyújtottak a vásártéren s abba dobták be a két ve­szedelmes szerszámot. Azok nagy deto­nációval szertepukkantak s valóságos Isten csudája, hogy a kiröpült golyók emberben, állatban kárt nem okoztak. — Kirendelés. A muzslai kir. járás­bíróságnál az előbbeni járásbirónak hosz­szas betegeskedése, majd nyugdíjaztatása folytán a hátralékok annyira felszaporod­tak, hogy azokat a mostani birói sze­mélyzet egymaga a kívánatos gyorsaság­gal feldolgozni képtelen. Ez a viszás állapot arra indította a komáromi tör­vényszék elnökét, hogy a nevezett járás­bíróság részére egy ideiglenes munka­erőről gondoskodjék ; miért is az e rész­ben tett előterjesztésére a győri kir. ítélőtábla elnöke Bartal Alfréd komáromi törvényszéki aljegyzőt további intézkedé­sig a muzslai kir. járásbírósághoz szol­gálattételre ideiglenesen kirendelte. — Cégváltozások. A Győri Kereske­delmi és Iparkamara október 12 iki köz­gyűlésén megyénk területéről uj cégekül bejegyeztettek : Felsenburg Gyula szesz-, szeszes italok-, só- és ecetkereskedő és Csolnoki-Fogyasztási Szövetkezet. Törölve lett : Felsenburg Károly és fia cég. — A leleplezett suggesztor. A nálunk is szerepelt Krause Albin (Adolf) sug­gesztor úrról a >Honti Lapok« tegnapi számában a következő épületes dolgot olvassuk : > Valami Krauze nevű nagy­bajuszu »tanár« szombaton este a Ka­szinó helyiségeiben hipnotizáló kísérlete­ket próbált 1 frtos drága beléptidijak mellett. Többen alávetették magukat kíséreteinek, de, mint mondotta, nem I talált alkalmas médiumot. A csalódott 'közönséget azzal biztatta, hogy másna­pig keres médiumot, és kísérleteit meg­ismétli, de a délutáni vonattal vagy 50 frt bevétellel a zsebében elpárolgott.

Next

/
Thumbnails
Contents