Esztergom és Vidéke, 1898

1898-01-30 / 9.szám

VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. SVIegjderbik Vasárnap és csütörtökön. jÍLŐFIZETÉSl ÁRAK '. ' Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — S frt — kr. Negyed évre — — — l frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: M II N K Á G S Y K Á h M Á N­Laptulajdonos kiadókért: I) R. P R O IS 0 P P GYU Lt A­Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetősek, nyiltterek és hirdetések küldendők Spécije qyi^tér, 330. szán>. •-^í Kéziratot nem adunk viasza. „Legyen magyar hitszó­noklat!" Esztergom, január 29. ... és mindezekéri nem követel tőlünk egye­bet a haza, csak hogy szeressük. De ez a szere­tet ne legyen puszta frá­zis, ne csak ünnepélyei alkalmakkal éljünk azzal, ugy ahogy egy diszmhál felveszünk az ünnepéi) alkalmával s hogy ne feszélyezzen bennünket ismét szépen szekrénybe akasztjuk. — Ha igaz őszinte kebel érzelme az, ne resteljük szerété tünknek és hálánknál örök el nem mulő jeléi adni azzal, hogy templo­munkban szertartási szen, nyelvünkön kivül ezutát, a haza édes nyelvét hasz­náljuk . . . Simonyi Lajos beszédéből a bátorkeszi izlaelita hit község közgyűléséből. Igaz lelki gyönyörűséggel olvas­tam e szavakat e lap legutóbbi szá­mában, valamint igaz gyönyörűsége volt lelkemnek az egész beszédben, amelynek a fenti néhány sor legszebb töredéke. Egyszerűen és ékesszólóan van kifejezve bennük, hogy magyar­ságunknak, magyarosodási szándé­kunk nem cifra, sujtásos szavakban kell megnyilatkozni, hazafiasságunknak dokumentálására nem elmúlt időkre kell hivatkoznunk, hanem a jelenben cselekednünk. A bátorkeszi derék izraelita hit­község sem elégedett meg hazafias törekvése, magyar érzülete fennen hangoztatásával, hanem átgázolt a céljai megvalósításának útjában álló bizony nem kis akadályokon, min­denekelőtt egészen magyar szelle­művé tette, pedagógiai tekintetből magas nívójára fejlesztette iskolá­ját s midőn így teljesen praeperáíta a talajt, haladéktalanul hozzálátott, hogy templomából is kiküszöbölje az idegen szót s e tekintetben a f. hó 23-án megtartott közgyűlé­sén megtette a bátor, kezdemé­nyező lépést, amelyet siker is ko­ronázott. Aki ismeri a bátorkeszi izraelita hitközség viszonyait, múltját, kelet­kezését, aki ismeri egyáltalán az orthodox zsidó papok merev kon­zervativizmusát, amelylyel minden­nemű újításnak makacs ellenségei, tudni fogja, hogy az elért ered­ményt kicsinyelni nem lehet s hogy annak kivivására bizony szívós küz­delemre, törhetetlen kitartásra, az | ügy igaz, meleg szeretetére volt : szükség. i A bátorkeszi izraelita hitközség eredetileg csupa német ajkú hívek­ből állott s teljesen német voltjelen­legi papjuk is. De hogy a hitköz­ségi tagok e derék magyar köz­ségbe kerültek, ott otthont, hajlé­kot, boldogulást találtak, a lelkiis­meretük, jó érzésük sugallatát kö­vetve maguk keresték a módot, hogy nyelvben is beleolvadjanak ama föld polgárai közé, amely föld hazát adott nekik. Nem kímélték az áldozatot, hogy mindenekelőtt "jó magyar iskolával gyermekeiket magyarokká neveljék s midőn ezt elérték — hisz maguk mondják: az uj generáció már nem is ért németül — menten hozzáláttak a második feladat kiviteléhez, ami minden hitfelekezet között náluk megy legnehezebben, — hangoz­tatni kezdették : > Legyen magyar hitszónoklat!« Az idők "folyamán papjuk is elsa­játitota a magyar nyelvet, mégis a zsidó papok már említett merev gondolkozásánál fogva nem szíve­sen hallott ez ujabb törekvésről s a hitközség tavalyi millenáris ünne­pén történt meg legelőször, hogy a zsidó templomban magyarul dicsér­ték az Istent. E szónoklat hatásából friss lelkesedést merítettek a hivek s ma eljutottak odáig, hogy most egyhangúlag megszavazták a ma­gyar hitszónoklat fokozatos behoza­talát. Ez az igazán örvendetes ese­mény komoly gondolatokat ébresz­tettt bennem is s önkénytelenül bizonyos összehasonlításokra kész­tet. Hiszen épen a legutóbbi hó­napokban a lapok, a törvényhatóság, a tanférfiak erősen tárgyaltak a ma­gyar nyelvű istentiszteletek kérdé­sében s végeredményben valameny­nyien megegyeztek abban, hogy Iz „Esztergom és fiié" tárcája. s& csillag. Csillag futott le im az égről, Suhanva, halkan, zajtalan. S elenyészett az éjszakába Kilobbant fénynyel % hangtalan. Fenséges ivet irt le utján A végtelenbe vágtató : Döbbenve nézi a homályból Tündöklésit a földlakó. Amig pompázott tündökölve, Egyetlen pont volt — semmi más : — Csak akkor tudják, mily dicső volt, Mikor letűnt egy óriás. Szcntessy Gyula. Ábrándok. — Farsangi rege. — Zsindelyes fedelű, fehérre meszelt há­zikó vonul meg szerényen a dombtete­jén díszelkedő hatalmas templom aljá­ban. Hatalmas, mert az istenháza s azért is, mert a meredek dombtető, mely­ből kimagaslik, az előtte elterülő végte­lenbe nyúló rónaságnak állja útját; szem­kápráztatóan fényes, ezüstös fedelű tor­nyából messzi ellátni egészen addig, a höl a sima rónatáj a végtelen kék éggel egymásba fogózva ölelkezik, csóko­lózik. Zsindeles fedelű, fehérre meszelt kis házikónk tornácára nyílik szobánk ablaka. Innen bámulom napestig én is a végte­len róna édes egyhangúságát, melyet csak imitt-amott zavar meg egy-egy fe­hér nagy fénylő pont: elszórt falvak ki­magasló tornya. Mennyi szépség, mennyi báj ebben a beláthatlan messzességü síkságban ! Ta­lán azért, hogy a sóhajok és vágyak akadálytalanul röppenek rajta tova, messzi-messzi, oda, a hol ennek a nagy sikságnak kisebbik testvére van. Itt ülök kis ablakom mellett napest­kor is, mikor az ég elhalványodó azúr­ját szegélyző biborsáv mind szélesebb s szélesebbre váltan harczra kél a végte­len rónaság pereméről szürke, ködös homályba burkoltan előtörő sötétséggel. S mintha ebben a küzdelemben most már egy harmadik titáni erő is részt venne : mintha lovas hadak által fölka­vart homok-tenger födné el előttem a küzdőket. Még az égi tü'z van feljebb, majd a földből előtörő sötétség szelleme gyŐzelmeskedik s mindez csak egy-egy pillanatra látszik abban a homályos köd s porfelleges chaotikus gomolyagban, mely mind sötétebbé válik. Azt hiszem, szemeim gyöngülnek; mindinkább előre hajlok, most már sze­meimet is hatalmas könnyfátyol borítja, mely mind sötétebb s sötétebb lesz . . . Belül pedtg hirtelen világosság gyul­ladt ki. Fényesen világított nagy teremben va­gyok, melynek közepén hatalmas csillár, mint megannyi csillag szórja a vakító fényt a báli toiilettekből igéző kíváncsi­sággal kikandikáló még rikítóbb fehér­ségű puha női karokra s keblekre. Egy nyüzsgő tömeg az egész; minden nő oldalán egy-két fekete ruhás férfi. A kipirult arcok, lihegő keblek, bol­dogságtól sugárzó fényes szemek, mind­mind egy kellemes bágyadtságot ter­jesztő meleg árnyalatban úsznak. Min­denki örvend, boldog, mosolyog. Én mindannyiukat ismerem, ők azon­ban nem ismernek reám, mintha észre sem vennének. Imitt egy rózsaszínű ruhába bujtatott, csókolni való babaarcú fruska, kit először látok e helyen, fényes udvar környékezi csupa fekete frakkos fiatal ember : meg­annyi levél a virág szirma körül. Amott egy már hervadásnak .induló, rég kinyílott s pompájában lediszlett rózsa tetszeleg egy még süldő, fiatal embernek. Gyémántos nyakék diszit itt egy kreol szépséget, kinek szemei szebbek a legfé­nyesebb gyémántnál. Mindenkit hódit s mindannyian hódolnak neki. Még az az apró, szúró szemű Mep­histo arcú, nyúlánk, magas fiatal ember is, kinek szemei ábiándozva enyelegnek ezzel s azzal a széppel is. Gvnnvörü foo-ainak fvön^vsorával kér­kedik a város szépeinek szépe; ezü»t hangjának édes nevetésével vonja ma­gára a körülötte állók figyelmét. Hódítók s hódoltak egymás után! Csak terem a közepén tetszeleg magának a fekete frakkosok egy kis elszánt cso­portja, akik nem kapitulálnak. S igy járom sorba egytől-egyig a régi ismerősöket — türelmetlenül, mert azt, kit én keresek, nem látom nem talá­lom. Vágyaimmal, sóhajaimmal is találko­zom, melyek szüntelen keresztül-kasul járják a levegőt — vigasztalanul. I Itt-ott kopogtatnak, bebocsátásért ese­_ deznek, majd ijedten hátrálnak vissza, mert nem igazi úrnőjükre találtak, j Elejétől végig mustrálom ismét az ösz­szes arcokat, majd eltáncoltatom magam előtt az összes párokat, ide oda nézek, keresek, kutatok, de mindhiába erőltetem meg agyamat: talán tévedtem, dc hisi képe itt van előttem mélyen belevésve szivembe. Hát hol vagy, hol rejtőzöl, j vagy már te sem ismersz reám ? | Itt kell lenned, itt vagy, egy levegőt | szivok veled érzem és még sem lehetek ! melletted, nem láthatlak . . . j Szemeim könnyekkel telvék, mintha I álmodtara volna, olyan kellemetlen zsib­i badtság fog el, — fölébredek. Körülöt­| tem síri csend és sürü sötétség. Kozma Gábor.

Next

/
Thumbnails
Contents