Esztergom és Vidéke, 1898
1898-10-02 / 79.szám
Esztergom, I8§& IX évfolyam." ' 79. szám. Vasárnap, október 2. AZ „E^TERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI £©^^^^^^^¥0^ M c áJ c ^ ei >ik Vasárpap és csfötovttHiön. | E;D&FIZETÉSI ÁRAK : Egész évi*> — — — — 'U frt — fks 1 . Félévre— — — — — 3 frt — fcr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. 3Péi©J,css a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁlíMÁN'-L&jtulajdonos kixdókévtz DR- PROKOPP GYÜlíA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: <feo¥a atmratok, előzeteseit, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécí*ei}yi~tcr, 330. szánt. Késiratot nein adunk vissza. A váraegp napja. Esztergom, október s. A boldogult Ikirályné megdöbbentő halálával ért mérhetetlen veszteség fölött való ünnepélyes részvétnyilványitások között városunkban sorrendben ugyan utolsó .a törvényhatóságé volt, de ünnepélyes komolyságával, m aj esz téti kaas lefolyásával, impozáns egyszerüségérvel túltett a megelőzőkön. Azon a napon, <arnikor a törvénsyíhozó testület a ifooldogult királyaié *szent emlékét, elévkülhetlen érdemeit törvénybe iktatta, azon a napoaa., abban az órában "sírta el gyászJköunyeit az első anagyar kirá'y székelyének vármegyéje is. -Őszinték, honfifájdalomtól ragyogók, keserűek voltak a könycseppek, amelyek a közgyűlés elnökének gyönyörű elparentálása alatt egyetlen saemet sem hagytak szárazon s araislyek még nag.yon sokszor végig fognak peregni as igaz hon fiak bánatos arcán. S amely konyak még nem -száradtak fel csütörtöbön, tinikor a bizottság v2t kötelesség Ihívö[parancsszavára visszatért a iiajpi élet munkajához. LE testület jél megjegyezte •királyunk aranyszavak: — A munka lesz vigaszom, abba tkeresek ezután enyhülést;! ÍÉs becsületes munkái végzett a rendes közgyűlés tárgyainak komoly 'elintézésével. A «két Írészből álló közgyűlésről ftmd&Htásufik itt következik:: I. /A gyászkőzgyülés. A isnegyei tisztikar fekete flórral bevont ékszeres, fekete kardos disznaagyarban, a. <megyebizottsági tagok kivétel nélkül fekete ruhában már 8 óra után gyülekezni kezdettek a vármegyeháza tanácskozó ttermében. Kilenc órakor azután testületileg átvonultak a kir. városi plébánia templomba, hogy a boldogult királyné lelki üdveért rekviemet hallgassanak. Az istentiszteletet, két káplánja aszszistálása mellett, ezúttal is dr. Feltár Gyula plébános udvari káplán mondotta. A sanctuaríuföban felállitott katafalk peIdik még timpozánsabb, Ízlésesebb volt, | mint a városi gyászistentisztelet alkal.máIval. Most nem hiányzott róla a korona \ sem s ott voltak Magyarország és Ausztfaia címerei is. Az általános íMeghatottsájgot a khónusi szój* zene is aa agyban előmozdította. A templomból ;a megyebkottságí tagok visszatértek a megyeházára : ekkorra már a vidékről bejöttek száma is megszaporodott, csupán a városi tisztikar niegyebizottsági tagjainak volt messze a megyeház tanácsterme. Mindössze ketten fáradtak el: dr. Földváry István főügyész és NiedermanM János rendőrkapitány; az ' előbbi diszmagyarban. j . ... I Tiz órakor főtt be a tanácsterembe, Reviczky Győző főszolgabiró kíséretében Kruplanicz Kálmán főispán. Ezúttal nem hangzott fel a szokásos éljenzés; néma 1 csendben, mély meghajtással fogadták az elnököt, aki bársonyszékéhez érve állva, mély megindultsággal s általános, mély megindultságot keltve mondotta el a következő formai és eszmei tekintetben egyaránt nagyon szép beszédet: Mélyen tisztelt Közgyűlés ! i Midőn a szép számmal egybegyűlt j ; bizottsági tag urakat tissteletteljesen és \ szívesen üdvözölvén, a vármegye őszi j rendes közgyűlését ezennel megnyitott-' \ nak jelentem ki, mindenekelőtt a legmé-f | lyebb és legőszintébb fájdalommal kel i megemlékeznem azon óriási csapásról amely monarchiánkat, a felséges uralkodc házat, de különösen nemzetünket, forrón szeretett királynénknak e hó iO-én történt gyászos halála által oly pótolhatatlan vesztességgel sújtja. Gyászba, — mély gyászba van borulva még ma is nem csak felséges férje és az egész uralkodó család, hanem zokogva említi még mindég áldott nevét Magyarország apraja és nagyja, amelynek nemcsak koronás királynéja, hanem legvitálisabb érdekeinek és igazainak a legválságosabb viszonyok között is bátor szószóllója, hatalmas pártfogója volt. Igy, hogy többet ne említsek : Ő volt az, aki bátran pártfogásba vette nemzetünket már akkor, amidőn Bécsben még minden magyar embert rebellisnek tartottak ; s ő volt az, aki az 1867-iki kísgyezésnél szimpatikusán velünk érezve, innak létrejöttét hathatósan előmozditá 5 igy főtényezőjévé lőn annak, hogy nemietünk teljesen kibékülhetett szeretett királyával. Tette pedig mindezeket egyeiül azért, mert szeretett — őszintén szeetett bennünket s ugyanezért, mig suyos beteggé nem lőn, évtizedeken kérészül legszívesebben tartózkodott is kööttünk ; sőt hogy hazánk és nemzetünk ránti kegyeletének kiváló tanújelét adja : tolsó magzatjával is e szép hazából jándékozta meg ekkor még túlboldog Srjét. S még is éppen O neki, akinek meggyelésünk szerint, az egész élete csak )lytonos láncolata volt a legkimagasAz .briqoin és liir tárcája. =1= — A »,Ixaura dalok"-bóL i. Hogyha néha a szivemnek Dobogását hallgatom. Biztatgatom : Csitt szivem ! csitt ! Nyugalom kell, nyugalom ; S ez a bolond ugráló sziv Feleselni mer velem, — Dobogása egyre fájóbb : Szerelem kell! szerelem ! II. Rágalmaznak te előtted, Költik a rossz hiremet, Dehogy hagyják megpihenni A te siró lelkedet! Lesik, várják, az arcodon Mily hatást tesz a nevem ? . . . S te mosolyogsz^ de a szived Azt dobogja : szeretem 1 Erdélyi Zoltán. H a fi z. — Az «Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája, Mikor a fehér hó leesik a fekete földre s a tél hidege, zszmarája beszorít a szobába a négy fal közé, kezemben egy könyvvel, odaüllök a kandalló mellé és megfürösztöm a lelkem rég elköltözött, sírban porladó szellemek visszasugárzó verőfényében, A parányi betűk beszélnek. Apró fekete szemeik kigyúlnak, megbűvölnek, megdelejeznek, mámorba ejtenek. A könyvtáram az én kincses ládám s ha a mindennapi gond rabláncaitól szabadulni tudok, itt találja fel szomjazó lelkem az üditő forrást, mely friss erőt önt elfáradt agyamba. Az élő emberek megcsalhatnak; de az egymásután futó apró barázdák szövevényei kitárják előttem az ismeretien világok Eldorádóját, a tudás menyországát, az igazságot, a hová erőtlen szemünk belátni képtelen: nagy és hacalmas szellemek szövétneket gyújtva, kiszélesitik látókörünk szűk határait. A sirázi dalnok, Hafiz dalait olvasom. Egy parányi könyv, benne az érzés és életphilosophia Óceánja. A szerelem és bor édes, lángszavu dalnoka, a vén korcsmajáró, asszonyszív után szaladó dervis az én kedvencem. Napkelet Petőfije, Mussetje, Petrarcája, Byronja egyesítve, összegyurya. Nincs benne képmutatás, tettetés. Tiszta a lelke, mint az Aras folyó patakja s kitárja a szivét s beleláthatsz a gondolataiba, mint az Ulmia tó vizébe. A perzsák azt tartották róla, hogy szavainak emberfeletti ereje és titkos értelme volt. Az első állítás igaz; a második nem. Mert a költő szava, melyet megért a fold minden művelt népe, nem titkos, nem homályos, hanem messze ragyog az, mint a sik tengeren a világító torony. A bor és szerelem költőjének nem szab határt sem a nyelv, sem a népfajok sorompói. Azok a bűvös szavak messze repülnek, mint a kilőtt nyílvessző s a merre gerezd fakad a borágon és szerelem a vérben, megértik azokat. Megértik a selyemben és bársonyban epedő leányok éppúgy, mint a daróc alatt dobogó szivek. Édes, egyszerű, de jellemző ez a néhány sora a szerelmes perzsa papnak: Ha dús arany köntösödben Részegen jársz mellettem, Darócruhás Hafizodnak Adj egy csókot kedvesem. Hogy mennyire imádta a nőket, bizonysága reá az alábbi néhány sor. Midőn Timur Lenk elfoglalta Faroszt és a Moszaffer uralkodóház utolsó szultánját kivégezteté, a büszke hódító maga elé hivatta Háfizt és igy szólt: Fényes kardommal a világ legnagyobb részét meghódítottam, ezer országot csak azért kerítettem hatalmamba, hogy szülőföldem két városát, Szamarkandot és Bocharát mindenek fölé helyezzem és te e két városról igy merészeltél énekelni: Ha szivemet elfogadná Az a bájos sirázi lány, Szamarkandot s Bocharát egy Szeplöjeért odaadnám. Hafiz megcsókolta a földet és igy válaszolt : Világok ura! sajnos, hogy enynyire pazarló vagyok, különben nem lennék ilyen koldus. Milyen mélységes érzés, milyen megkapó egyszerű sorok ezek is: Nincs e földön búbánatnál egyebem, Bánatot hoz maga is a szerelem ; Nincsen nekem rokonkeblii barátom, Kísérőmül mindig a bút találom. Ha, miként én, tőrbekerülsz, fogva lész, Borkancsóbul s borból jő rád majd a vész. Kerülj el, ha vesztedet nem kívánod, Mert részegen felgyújtom a világot. Hafiz ! Hafiz ! Életedben dicső fejedelmek, hatalmas uralkodók keresték barátságodat, gyújtottak neked tömjént, de akiért epedtél, sóvárogtál: a szép Dsihán eldobott, kikacagott. A Ruknabad folyó partjáról, a moszellai temetőkert sirdombja alól ki-kiobban fényes szellemed s hosszú éjszacákon át bejárja a világot. Künn az utcán, a meg-megrezzenő iblakok alatt felzendül a dal borról, szerelemről. Most is ott dúdol kinn ! A kandalló iszke újra kilobban; arcomba lövel a ény; a te lelkednek ragyogása az Siráz :des szavú dalnoka, Hafiz ! Lovassy Andor.
